Új Néplap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-19 / 245. szám

12. oldal Információk Események 1996. október 19., szombat Naptár 1996. október 19., szombat Nándor napja Napkelte: 7.10 órakor, napnyugta: 17.47 órakor. A katolikus liturgikus nap­tárban Keresztes Szent Pál áldozópap emlékezete. Fi­véreivel megalapította a passzionisták rendjét, amelynek feladatává a sze­gények és a betegek gondo­zását tette. Ügyeletes patika Szolnok. Ma és holnap az ügye­letes gyógyszertár a Széchenyi körút 129.-ben levő Széchenyi patika. Kántuskoncert Törökszentmiklós/Martfű. A debreceni Református Kollé­gium világhírű, 250 évre visz- szatekintő kántusa ad egyórás koncertet vasárnap 10 órától a miklósi, majd 15 órától a mart­fűi református templomban. Többfelé eső Lassan mozdul kelet felé a korábbi napok felhős időjárását okozó front, hatása ma is meghatározó lesz. Ezért tartós napsütés ma sem várható, legfeljebb időnként szakadozik fel a felhőzet hosszabb-rövidebb időre. Többfelé lehet eső, zápor, főként a keleti országrészben. Az északi, északkeleti szél napközben megélén­kül, helyenként erős, itt-ott viharos lökések kísérik. Hűvösebb időre van kilátás mint a korábbi napokban volt, a kora délutáni órákra is csak 12, 17 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Időnként ugyan felszakadozhat a felhőzet, ki-kisüthet a nap, de több­nyire erősen felhős, borult lesz az ég. Többfelé lehet eső, zápor. A sokfelé élénk északi, északkeleti szelet erős, néhol viharos lökések kísérik. Tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, kora délután 14, 16 fok várható. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 14 Velencei-tó: 14 Tisza-tó: 12 Fertő-tó: 14 Tisza: 11-14 Duna: 12-13 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 14 Kecskemét: 15 Jászberény: 15 Baja: 16 Tiszafüred: 14 Kiskőrös: 15 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 45-55 Velencei-tó: 40-55 Tisza-tó: 40-55 Fertő-tó: 45-55 Szolnok: 40-50 Kecskemét: 40-55 Jászberény: 45-50 Baja: 40-50 Tiszafüred: 40-55 Kiskőrös: 45-50 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Hidegfronti hatás várható, ami a reakció idő növekedését okozhatja az arra érzékenyeknél. Az esők miatt sárfelhordás, csúszós útszakaszok nehezíthetik a közlekedést. Erős, sőt viharos széllökésekre is számítani kell. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze. térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc Új töltőállomás Balesetek, Bűnügyek Jászalsószentgyörgy. Meg­kezdődött a 32-es főút mellett a falu határában a közművesítése annak a területnek, amelyen magán üzemanyagtöltő-állo- más áll majd. A település első ilyen létesítménye mellet öt éven belül motel, bevásárló- központ és kamionparkoló is épül. A benzinkutat már ez év végére átadják. Új iskola Tiszasas. Huszonötmillió forin­tos költséggel iskolát építenek a faluban a régi iskola mellé. A három tantermes, tetőterében szolgálati lakásokkal kialakított épület már félig elkészült. Az épületben konyha is helyet kap majd, amely a község ellátására is szolgál. Az intézmény befe­jezése különböző gondok miatt már többször csúszott, de jö­vőre már szeretnék átadni az iskolásoknak. Árak a szolnoki piacon Tojás 13-15 Ft/db Burgonya 15-40 Ft/kg Sárgarépa 20-60 Ft/kg Petrezselyem 40-100 Ft/kg Vegyes zöldség 20-60 Ft/kg Vöröshagyma 24-40 Ft/kg Fejes káposzta 30-50 Ft/kg Kelkáposzta 40-80 Ft/kg Karalábé 20-80 Ft/db Karfiol 58-80 Ft/kg Paradicsom 50-200 Ft/kg Zöldpaprika 40-250 Ft/kg Uborka 98-170 Ft/kg Saláta 20-40 Ft/db Sóska 80-100 Ft/kg Paraj 80-100 Ft/kg Fokhagyma 27Q-300 Ft/kg Gomba 160-300 Ft/kg Zöldbab 100-120 Ft/kg Hónaposretek 15-50 Ft/cs Zeller 20-40 Ft/db Csemegekukorica 10-15 Ft/db Alma 20-100 Ft/kg Banán 98-158 Ft/kg Citrom 198-240 Ft/kg Narancs 200 Ft/kg Körte 40-198 Ft/kg Szilva 70 Ft/kg Szőlő 40-300 Ft/kg Paradicsompaprika 60-240 Ft/kg Héjas dió 150-250 Ft/kg Dióbél 500-850 Ft/kg Naspolya 80-100 Ft/kg Mák 280-400 Ft/kg Sörözők rossz napja Három és fél millió forint ér­tékű „felszereléssel” távoztak ismeretlenek a szolnoki vasút­állomás területén lévő Wolf sö­rözőből. Az alkalmazott csütör­tökön hajnali 3 órakor jelentette a rendőröknek, hogy ismeretle­nek jelentek meg a sörözőben, akik magukkal vittek 12 színes televíziót, 22 hordó sört, több játékgépet és egyéb értékeket, mintegy 3 millió 500 ezer forint kárt okozva a tulajdonosnak. Az ismeretlen tettesek IFA te­herautóval szállították el a holmit. Szintén e nap reggelre betör­tek a szolnoki Tulipán úton lévő sörözőbe. Telefont, kávé­főzőt és dohányárut loptak el, 30 ezer értékben. Lopott Lada Ellopták egy szolnoki polgár Ladáját csütörtökre Szolnokon a Bajcsy-Zsilinszky utcai par­kolóból. A vajszínű gépkocsi rendszáma: CMB-571. Értéke: 400 ezer forint. Szolnokon, a Mikszáth Kálmán utca 1. szám alatti épület udvarán ismeretlen tettes feltört egy Volkswagen Mozgássérülteknek Túrkeve. A szakorvos által ki­írt gyógytorna kezdődik hét­főn 14 órától a Kálvin utcai orvosi rendelőben a sorstár­saknak. Kedden 11 órától szintén a rendelőben tartanak reumato­lógiai szakrendelést és rehabi­litációs tanácsadást. Képviselői körút Jánoshida/Jászboldogháza. Dr. Szekeres Imre országgyű­lési képviselő lakossági fóru­mot tart hétfőn 17 órától a já- noshidai könyvtárban, majd 19 órától „szabadföld”-esten vesz részt a boldogházi tornacsar­nokban. Golfot, amiből rádiós magneto­font lopott el, 40 ezer forint ér­tékben. Gázolaj szívók Gázolaj lopáson értek tetten csütörtökön délelőtt Szolnokon a Horog úti MAV-rendezőnél egy fiatalembert. Mint kiderült, tolvajok rendszeresen leszívták az ott parkoló mozdonyok tartá­lyából az üzemanyagot, amit az egyik ismerősüknél helyeztek el. A hiányzó gázolaj mintegy 400 liter. Aranyos tolvaj Csütörtökön késő délután vette észre egy szolnoki asszony hogy a Kossuth Lajos téri laká­sába betörtek. Az elkövető a la­kásból különböző aranyéksze­reket vitt magával, 200 ezer fo­rint értékben. Angyali fin Tolvajt fogtak a Szolnoki Rendőrkapitányság járőrei személyleírás alapján a buszpá­lyaudvaron. A 29 éves szolnoki férfit azzal gyanúsítják, hogy ellopta a Kékangyal sörözőben egy vendég bőrdzsekijét, némi készpénzzel, arany nyaklánccal Időskorúaknak Csépa. Az időskorúak tisz­teletére rendezi meg az im­már őszi hagyományos ösz- szejövetelét a Vöröskereszt helyi szervezete. Vasárnap 14 órától a várhatóan 100- 120 megjelentet dr. Surányi Lajos főorvos köszönti a művelődési házban, majd az iskolások adnak millecente- náriumi emlékműsort. Vízállás A Tisza tegnap Tiszafürednél 543 centiméter, duzzasztott, Kisköre felsőnél 730 centiméter, duzzasz­tott, Kisköre alsónál -107, áradó, Szolnoknál -77 centiméter, apadó. A Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál -5 centiméter, apadó. az Ön megtakarítása, * amennyiben előfizet az Új Néplapra: 1 hónapra 162 Ft 1 negyedévre 546 Ft 1 félévre 972 Ft 1 évre 1945 Ft *Az eladási árhoz viszonyítva. BELFÖLDRE Bérmentesítés nélkül feladható, az esedékes díjakat a címzett fizeti. “Néplap SZOLNOK Kossuth tér 1. Pf: 105. 5001 valamint iratokkal. A gyanúsí­tott elismerte a bűncselekmény elkövetését. Gránát az udvaron Szajolban egy lakóház udvarán kukoricagránátot talált egy asz- szony. A veszélyes robbanó­szerkezetet biztonságba helyez­ték, és értesítették a tűzszeré­szeket. Üldözéses verseny Kamionsofőr vett üldözőbe Szolnok külterületén, a 4-es fő­úton egy Barkas és egy Volks­wagen gépkocsit pénteken haj­nalban. A város külterületén lévő ikerparkolóban megdézs­málták a Hungarocamion egyik Törökországba tartó járműsze­relvényét, miközben a gépko­csivezető néhány órára megpi­hent. A tolvajok közel 200 kar­ton polaroid színes filmet lop­tak el, 6,2 millió forint érték­ben. A bűncselekményt az a so­főr fedezte fel, aki akkor állt be a parkolóba, amikor az elköve­tők éppen végeztek a rakodás­sal. Üldözőbe vette a zsák­mánnyal menekülőket, de a tol­vajoknak végül sikerült egér- utat nyerniük. Sai Baba tanítványa Szolnok. A Lelki Klub szerve­zésében Sai Baba tanítványa, Túri Ágnes lesz a vendég a hét­főn 16 órakor a Ságvári Endre Művelődési Házban tartandó klubfoglalkozáson. Nyugdíjas Ki mit tud? ^ Törökszentmiklós. A megyei nyugdíjasok VII. Ki mit tud?- ját rendezik meg ma 9 órától a városi művelődési központban, ahol 16 órától a 15 legjobb pro­dukciót mutatják be a gálamű­sor keretében. Csillagvilág Szolnok. Az őszi csillagászati napok keretében hétfőn 18 órá­tól a Jubileum téri toronyház te­tején levő csillagvizsgálóban Újlaki Csaba vezetésével álta­lános bemutató nap lesz. Jehova tanúi Karcag. A Jehova Tanúi külön­leges kongresszusi napot tarta­nak vasárnap 9.50 órától 16 óráig a Kálvin utcai városi sportcsarnokban. Biliárdoznak Szolnok. Amatőr biliárdver­seny lesz ma 18 órától az Árkád Drink bárban (Árkás-sor). Díj­kiosztás 22 órakor. Nevezni a helyszínen lehet. Elhunyt Vogel Eric Elhunyt Vogel Eric, a magyar díszlet- és jelmeztervezés mes­tere. A művészt 90 éves korá­ban csütörtökön Szolnokon szállodai szobájában váratlan hirtelenséggel érte a halál. Szolnokon a Szigligeti Szín­házban a tegnap bemutatott Csárdáskirálynő című operett jelmezeit és díszleteit tervezte. Ugyancsak ő volt a díszlet- tervezője évekkel ezelőtt ugyanitt a nagyoperett, Rátonyi rendezte emlékezetes előadásá­nak. Egyébként a művész munká­iból, vázlataiból kiállítás nyílt a színház aulájában, amely im­már sajnos posztumusz tárlat lett. Halálhírét a szolnoki Szig­ligeti Színház, a Magyar Szín­házművészeti Szövetség és a Magyar Díszlet-, Jelmez és Látványtervező Művészek Tár­sasága tudatta. Temetéséről ké­sőbb intézkednek. „Tökmag” a volán mögött Egy tizenegy éves fiú elkötötte a Jászkun Volán autóbu­szát Szolnokon. Kész csoda, hogy a forgalomban nem okozott végül komolyabb balesetet. Pénteken délben 12 óra körül egy 11 éves szolnoki kisfiú el­lopta a Jászkun Volán menet­rend szerinti autóbuszát a MÁV állomás elől. A gyermek né­hány száz métert közlekedett az autóbusszal, de összeütközött egy Wartburggal. A karambol során személyi sérülés nem tör­tént, az anyagi kár néhány tíz­ezer forint. A fiú a meghallgatásakor elmondta, hogy egy osztály­társa fenyegetésére lopta el az autóbuszt, aki azzal ijesztett rá, ha nem követi el a lopást, meg­veri. A gyermek autóbuszsofőr ismerősétől tudta meg, milyen módon lehet kinyitni a jármű ajtaját, és hogy kell elindítani az autóbuszt. Áz már szinte a csodával határos, hogy a nagy forgalomban és a lámpás útke­reszteződésen áthaladó autó­busz nem okozott súlyosabb balesetet. A Gangesz folyó szent vizét viszik a hindu asszonyok a most kezdődött hindu rituális ünnepen. Hitük szerint a szent víz házi békét, gazdagságot és bölcsességet hoz a csa­ládnak. FEB/REUTERS Búcsú a kedvenctől Törökszentmiklós. Jávor László nevelőt, Toldi Miklós- díjas edzőt, a Székács iskolában töltött több mint 30 éves peda­gógusi pályája után, nyugdíjba vonulása alkalmából ma 13 órá­tól az iskola étkezdéjében ün­nepélyesen búcsúztatják egy­kori diákjai. Korszerű megoldás Mezőhék. A fűszerpaprika­szárító szennyvizének keze­lésére évente ötvenezer köbméter kapacitású tisztítót épít a Táncsics Mezőgazda- sági Szövetkezet. A szennyvizet eddig ter­mőterületekre öntözték a ha­rangzugi I-es belvízcsator­nán keresztül. A tervek alap­ján kéthektáros, dréncsöve- zett tározót építenek, amely­nek költsége 5 millió forint. A megyében egyedülálló megoldású tisztítórendszer több évtizedre megoldja a gondokat; átadását jövőre, tavaszra tervezik. Útlezárás Szolnok. Teljes útlezárás lesz vasárnap 9.30 órától 11 óráig a Kossuth Lajos tér és a Szabad­ság tér között a Napforduló Szolgálat futóversenye miatt. A buszok a Baross Gábor-Ságvári Endre körút-Ady Endre-Pólya Tibor utcán közlekednek. Elő­reláthatóan tíz és 10.30 óra kö­zött lezárják a Szapáry Gyula utcát is. A szolgálat által szervezett jótékonysági nap keretében 14 órától neves szolnoki sportolók sportszereit árverezik el a Vá­rosi Művelődési Központban, ahol 16 órától amatőr művé­szeti csoportok lépnek fel. Gólyák a KGF-n Szolnok. KGF-gólyabál lesz ma 18 órától a Táncsics Mihály utcai Hemóban. A Kereske­delmi és Gazdasági Főiskola bálját a Mól Rt. támogatja, fő­védnöke Várhegyi Attila pol­gármester. Fellép a Bergendy Szalonzenekar és a Volvox. Lemezlovas Rech-T. SZUPEREXPRESSZ ItLI'IIIIIJC - IGIÜN A Somogyi Néptáncegyüttessel Jegyelővétel: Szolnok, Sütő u. 9., Albérletközvetítő Iroda Elővételben: 650 Ft. Helyszínen: 750 Ft Szolnok, Kőolaj Csarnok - Tiszaliget _______1996. október 25. 20.00 óra, y-mmr. A Szatmári Kft. Ma­lomüzeme étkezési búzát vásárol fel a legmagasabb napi áron, azonnali fi­zetéssel. Érdeklőd­ni lehet: 06­30/353-058 telefo­non. * *116333/6H* 1,9-es VW Vento tur­bó-dízel, 1,5 éves el­adó. Érdeklődni: 06- 30/439-314 telefonon. *117939/1H* AKVA FILTER Kft. Kőtelek szennyvíz­technológiai labo­ráns munkakörbe dolgozót keres a hunyadfalvi szennyvíztisztító telepre. Érdeklődni lehet az 56/496-060 telefonszámon, vagy személyesen Kőtelek, Szabadság út 1. szám alatt. *117921/1H* * BETÉTI társaság fiatal, külkereskedő hölgyet angol-, orosz- nyelv-tudással alkal­maz. „Vállalkozói en­gedély előny 117942” jeligére a ki­adóba. *117942/ 1T* 486-OS számító­gép VGA monitor­ral eladó. Érdek­lődni: 56/428-406. * 117956/1 K* 10-30% ÁRENGEDMÉNNYEL egyes padlóburkoló lapok, amíg a készlet tart! | Eurokerámia Kft. = Szolnok, Tószegi út 9. (Papírgyárral szemben) Telefon: 56/421-704

Next

/
Oldalképek
Tartalom