Új Néplap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-05 / 207. szám
1996. szeptember 5., csütörtök Hazai Tükör 5. oldal Kisgazdák: meglepő voksolás — Utóhangok a rendkívüli ülésről Temesvárott írják alá az alapszerződést Este 1/2 9-9 órára tervezte a t. Ház keddi rendkívüli ülésének befejezését. A magyar-román alapszerződés vitája azonban jócskán belenyúlt az éjszakába. Hajnali 2 óra volt, amikor megszületett a döntés: az Országgyűlés az alapszerződés aláírásának elhalasztását, illetve a dokumentum szövegének módosítását kezdeményező indítványt 71 támogató és 235 elutasító szavazattal elvetette. Az eredmény megfelel a parlamenti papírformának, a vok- sok név szerinti listája azonban több meglepő képviselői döntésről árulkodik. Az ülésszak végéig kitartó kormány- párti honatyák egyöntetűen elutasították az előterjesztést. Az ellenzékiek közül a kisgazdák viszont korántsem voltak egységesek. Frakciójukból csak öten - István József, Kávássy Sándor, Lányi Zsolt, Torgyán József és Tárgyán Józsefié - szavaztak igennel, tizenhármán a „nem" gombot nyomták meg. A vita késői szakaszában jelezte az ellenzék: tudomására jutott, hogy az egyházi ingatlanok visszaadása ügyében a román külügyminiszter levelet küldött partnerének, s kérte, hogy Kovács László ismertesse annak tartalmát. A magyar diplomácia vezetője közölte, hogy még nem kapta kézhez a bukaresti levelet. Tegnap délben magyar és román részről bejelentették, hogy szeptember 16-án Temesvárott írják alá a Magyar Köztársaság és a Románia közötti alapszerződést. A közlemény kitér arra, hogy Horn Gyula miniszterelnök és Ion Iliescu elnök egyidejűleg abban is megegyezett: az együttműködés programjáról és mechanizmusáról szóló megállapodást - a véglegesítés után - Magyarországon írják alá, később meghatározandó időpontban. Ami az utóhangokat illeti: Csépe Béla, a KDNP frakciójának helyettes vezetője kijelentette: eredmény, hogy most először sikerült kikényszeríteni a törvényhozásnak azt az alkotmányos jogát, hogy még aláírás előtt véleményezzen egy nemzetközi szerződést. Csurka István, a MIÉP elnöke szerint „a parlamenti vitában nyilvánvalóvá vált, hogy a Hom-kormány ugyanazt a politikát - beleértve a megszüntetést és a térdre kényszerítést - folytatja a magyarsággal szemben belföldön, mint a magyar nemzettesteket birtokló külföldi államok vezetői az ottani magyarsággal”. A kormány nem képviseltette magát Magyar-magyar találkozó Zárt üléssel kezdte meg munkáját tegnap Pápán, a református kollégiumban a magyar-magyar találkozó, amelyen megjelentek a romániai, a vajdasági, a horvátországi, a szlovákiai és a kárpát-ukrajnai magyar szervezetek képviselői. A tanácskozáson ott volt valamennyi parlamenti párt küldötte, nem jelentek meg viszont a kormány képviselői. Markó Béla úgy nyilatkozott: a parlamenti döntés után azt várta a találkozótól, hogy az alapszerződést követő helyzettel foglalkozik. Lezsák Sándor kifejezte reményét, hogy egyeztető tanács jön létre a Kárpát-medencében élő magyarság hiteles képviseletével.'- Mind a magyar, mind pedig a román kormány túllépte hatáskörét, amikor az 1201-es ajánlást külön értelmezték, lábjegyzettel látták el az alapszerződés tervezetében - mondta Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés Mozgalom vezetője, aki a tanácskozás közepén távozott Pápáról. Tőkés László Illúziók nélkül című állásfoglalásában - amelyet szétosztottak a résztvevők között - bírálta a magyar kormány engedékenységét. A hírt, hogy Temesvárott írják alá az alapszerződést, Orbán Viktor így kommentálta: a magyar kormánynak vagy nincs érzéke a történelmi szimbólumok iránt vagy nagyon is van. Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke „politikai cinizmusnak” nevezte a döntést. Nagyobb támogatás a munkanélkülieknek Módosul a foglalkoztatási törvény Jövőre emelkedik a munkanélküli Járadék alsó és felső határa, ha a parlament elfogadja az 1991-es foglalkoztatási törvény módosításáról szóló javaslatot. A tervek szerint önkormányzati irányítás alá kerül a Munkaerőpiaci Alap, korszerűbbé válik a szervezet, átalakul a munkanélküliek járadékrendszere, és új, a foglalkoztatást segítő támogatási formákat vezetnek be - jelentette be Kiss Péter munkaügyi miniszter tegnap tartott sajtótájékoztatóján. A törvénymódosítás nyomán hosszabb ideig és magasabb, összegű támogatást kapnak az állástalanok. Mértéke - a folyósítás teljes tartamára - a korábbi átlagkeresethez igazodó járadékalap 65 százaléka lesz. Ezt a munkanélküliek negyed évig a korábbi keresetük 75 százalékában, további háromnegyed évig 60 százalékában kapják, ha munkaviszonyuk négy évnél hosszabb volt. A járadék alsó határa jelenleg 8600. a felső pedig - a két szakaszban eltérően - 18 ezer, illetve 15 ezer forint. A járadék alsó határát most az öregségi- nyugdíj-minimum 90 százalékában, a felsőt pedig az alsó határ kétszeresében állapították meg. Mindezt a kormány már megtárgyalta, a parlament pedig a törvényjavaslatról várhatóan októberben dönt. (szigeti) Többmilliárdos bevételek Vásárló kedvű vezetők és munkavállalók Az egyszerűsített privatizációból eddig 3,3 milliárd forint bevétele keletkezett az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nek. Az értékesítési eljárás két jegyzékén összesen 118 kis- és közepes méretű cég állami tulajdonrészei kaptak helyet. Az első fordulóban meghirdetett cégek közül 21 társaságra érkezett ajánlat a versenyeztetés nélküli vezetői és munka- vállalói kivásárlás keretében. Ebből 19-et eb is fogadott az ÁPV Rt. igazgatósága. Ezek a szerződések további 1,1 milliárd forint bevételt hoznak majd. így kelt el a, többi között az Ag- roker Rt., a Pannonvin Rt., a Dohánykutató és Minőségfejlesztő intézet Rt. Érvényes befektetői ajánlatot az első listáról 34, a másodikról 18 cégre nyújtottak be. Most mindkét jegyzéknél a menedzsmentforduló tart. Ennek keretében elsőként a vezetők, illetve a menedzsment és a dolgozók konzorciuma tehetett ajánlatot. Ezek a pályázók a limitár 80 százalékán vásárolhatnak, sőt, azonnali készpénz- fizetés esetén ebből is 10 százalékos kedvezményt kapnak. Ha viszont nem érkezik tőlük ilyen ajánlat, akkor pályázatot kell kiírni a cégre. Ezt az ÁPV Rt. hirdeti meg, vagy a menedzsmentre bízzák. Az első jegyzékről öt céget a menedzsment, négyet az APV Rt. pályáztat. A második jegyzék esetében még várnak a menedzsmentajánlatok leadására. Újabb műholdas adó. Műholdról sugározza műsorát a jövő keddtől a TV3. A kábeltelevíziós társaságokkal kötendő szerződés alapján adását az egész ország területén foghatják majd á nézők. fotó; feb/diósi imre Könnyíteni kell az adóterheken Érvekkel alátámasztott kemény vita az ÉT-ben A felek hajlanak a kompromisszumra fotó; feb/diósi imre Nem fedi egészében a valóságot, hogy a jövő évi szemé- lyijövedelemadó-törvény tervezetének elfogadása esetén átlagosan 6 százalékkal csökkennének a vállalkozások, valamint a lakosság adóterhei. Az Érdekegyeztető Tanács gazdasági bizottságának tegnapi ülésén hangzott el ez a megállapítás. Az sem igaz, állították a munkaadói oldal képviselői, hogy a módosítások révén 150 milliárd forinttal csökkenne az adóbevétel. Ellenkezőleg, növekedne! A munkaadói oldal ezért többek között elvetette a házi pénztáraknál. illetve a költségelszámolásoknál tervezett változtatásokat, s tiltakozott az üzemi étkeztetés adókedvezményének megvonása miatt. Az ülést mindvégig kemény vita jellemezte. A szakszervezetek kifogásolták például, hogy a kormány az éves kereset egy százalékát javasolja adómentes érdek-képviseleti tagdíjnak. A három százalék sem ad lehetőséget adócsalásra! Erről a kormány hajlandónak mutatkozott tárgyalni, az üzemétkeztetési hozzájárna- - lás havonkénti Í2Ó0, illetve 2000 forintos adómentességének az inflacíónőz való 'igazi- ^ tását viszont elvetette. Még a kedvezmények fenntartását sem tartotta indokoltnak, mert - mint elhangzott - a kedvezményt adómentes bérfizetésre használják a munkáltatók. A szakszervezetek a személyi jövedelemadó adótáblájával --kapcsolatban“ javasolták, hogy a 400 ezer és a 800 pzer forint közötti jövedelmeknél a kormányzat! .......előterjesztést m eghaladó mértékben köny- nyítsék az adóterheket. E jövedelemhatárok közé tartozik ugyanis a keresők legnagyobb része. Az indítványra a kormányzati oldal még nem adott végleges választ. Szerencseposta # A Szerencsejáték Rt.-nél már hagyomány, hogy a televíziós Szerencsenapot egy olyan pénteki napon rendezik meg, amely 13-ára esik, hogy e - babonából- szerencsétlenné kikiáltott napról bebizonyítsák az ellenkezőjét. A szerencse napja Ez eddig jó néhányszor sikerült is, hiszen Fortuna bőségsza- rujából sokszorosan özönlött a nyeremény. Remélhetőleg így lesz ez szeptember 13-án is. A mostani Szerencsenapon a kenő lesz a főszereplő, amely ezúttal dupla esélyt kínál a nyerésre, mivel a játékosok az aznapi érvényes tippjeikkel két játékban vehetnek részt. Az aznapi rendes húzást követően ugyanis újabb húsz számot sorsol ki majd a gép, s aki a ráadássorsoláson a legnagyobb nyereményszorzójú telitalálatot éri el, az egy Opel Corsa személyautót nyer. Búcsú az 1 + 1 milliótól Hamarosan búcsút kell vennünk az igen népszerűvé vált Álljon meg I + 1 millióért akciótól: szeptember 22-ével ugyanis a játék - reméljük, nem végleg!- befejeződik. A hátralévő hetekben azonban még érdemes magunknál hordani játékba küldött ötös- és hatoslottó-szelvényeinket. Már a 100-as közelében Bűvös határ közelében van az ötös lottó főnyereménye. Aki ezen a héten helyesen tippel a kihúzott öt számra, az közel százmillió - pontosan 98 millió - forintot nyer. A hatos lottón dömping van az idén telitalálatokban. A múlt heti immár a tizedik volt a sorban. Ezen a héten „mindössze” 13 millió forintért játszhatnak a hatos lottó kedvelői. Infláció ide, infláció oda, azért ez nem kis összeg. Bárki is nyeri, jókorát ugrik az életszínvonala. Igaz ez a Joker nyereményére is, amely most nettó 12 milliót fizet. A totón ezen a héten szerényebb összeg elnyerésére van lehetőség, a plusz 1 találat ugyanis 3 millió forintot ér. Kenócsúcs után A múlt hétén megugrott a ke- nózók száma, a korábbinál lényegesen többen, mintegy másfél millióan játszottak, s közel 156 ezren nyertek. A legmagasabb összeget, 2,4 milliót forintot az a játékos nyerte, aki a tízes játéktípuson 9 találatot ért el. Persze nem lett volna ekkora a nyeremény, ha nem a legmagasabb téttel, 300 forinttal játszik. Ebből is látszik: érdemes többszörös téttel fogadni. Forrósodik a hangulat a Telemázli műsorban. A legutóbbi adásban kivételesen vétlen volt a lökdösődő, hiszen egyik játékos sem állította hengerét a Jackpotra. így az a jövő héten már több mint 25 millió forintot ígér. Négyhetes szerencse Ezzel a jelmondattal hirdetett akciót augusztus 26. és szeptember 21. között a Szerencsejáték Rt. Szegedi Területi Igazgatósága Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben. A nyereményjátékban a 35-38. heti gépi nyeretlen ötös- és hatoslottó-szelvényekkel lehet részt venni. A pályázóknak heti 500, négy hét alatt összesen kétezer forint értékű gépi ötös- vagy ugyanennyi értékben hatoslottó-szelvényt kell összegyűjteniük. A Joker nem számít bele ebbe az ösz- szegbe! Lezárt borítékban névvel,, címmel ellátva szeptember 26-áig kell beküldeni a szelvényeket a Szerencsejáték Rt. Szegedi Területi Igazgatósága, Szeged, Pf. 300, 6720 címre. Mind az ötös-, mind a hatoslottó-szelvényekkel pályázók között szeptember 30-án 15-15 egyszemélyes bajorországi utat sorsolnak ki. A programban a többi között a Bayern München-Dortmund bajnoki labdarúgó-mérkőzés megtekintése is szerepel. (X) Igen a jelöltre. Az Ország- gyűlés gazdasági bizottsága tegnap meghallgatta Suchman Tamást és - négy tartózkodással - támogatta kinevezését az ipari és kereskedelmi tárca élére. A privatizációért felelős tárca nélküli miniszter a testület előtt hangsúlyozta: kinevezésével nem valósul meg hatalomkoncentráció, a gazdaságpolitikai döntések letéteményese továbbra is a kormány, illetve a gazdasági kabinet lesz. Nagy várakozás. Az utolsó simításokhoz érkeztek a római katolikus egyházfő hétvégi magyarországi látogatásának előkészületei. Serényen dolgoznak a szombati szentmise helyszínén, és nagy a várakozás a pápával való találkozásra készülő papi közösségek, valamint hívők körében. Forgalomkorlátozások lesznek szeptember 6-án- H).45rés--14.4móra--között, valamint szeptember 7- én 18.30 és 19.30 óra között a’ Ferihegyi répűlofé'rtör Sí Ml és M7-es autópálya közös szakaszáig vezető utakon, illetve az Ml-es autópályán. Útra kelnek. Három csoportban több mint 50 magyar katona vesz részt a következő napok NATO békepartnerségi gyakorlatain Szlovákiában, Németországban, valamint Csehországban. A költségeknek mindössze 1 százalékát fizetik a partnerországok. Igazodni kell. Magyarországnak elsősorban a közegészségügyi szabványok és minőségvédelmi rendszerek terén vannak tennivalói ahhoz. hogy csatlakozhasson az Európai Unióhoz - jelentette ki Kökény Mihály népjóléti államtitkár. A tárcánál ezért tizenkét jogszabály módosítását készítik elő. Újabb meghallgatás. Az Országos Rádió és Televízió Testület napirenden kívül tárgyalt tegnap a rádió- és tévétörvény végrehajtásáról és ennek anyagi vonzatúiról. Ma pedig a magyarországi frekvenciahelyzetről tart újabb közmeghallgatást a Néprajzi Múzeumban. Átszervezés. A Magyar Nemzeti Bank az év végén megszünteti 18 megyei igazgatóságát, és helyettük 8 területi igazgatóságot hoz létre. Az állampapírok hálózati lakossági forgalmazását október 1-jétől a Magyar Államkincstár veszi át. Az intézkedés azt a célt szolgálja, hogy a jegybank megfeleljen a nemzetközi normáknak. i éplap Jászberény: Bercsényi út 5. T.: 57/412-564 Alattyár*: Berta Istvánná Erzsébet királyné u.17. Jánoshida: Túri Zoltán Deák F. út 7. Jászárokszáltás: Surányi Lászlóné Déryné u. 4. Bognár Ferencné Szent i. u. 77. Jászboldogháza: Oláh Béla Úttörő út 2. Jászfény szaru: Varga Józsefné Kozma u. 29. Jászivány: Jász Imréné Alkotmány út 34. Jászjákóhalma: Fejes Attila Rákóczi út 26. Jászkisér: Gulyás Jánosné Kölcsey F. u. 23. Jászladány: Borbély Károly Rákóczi u. 16. Major Lajosáé Alkotmány u. 16. Jászszentandrás: Fehér Sándorné Mártírok út 67. Jásztelek: Nagy Ferencné Vörös Hadsereg, út 31. Úiszász: Szabó Józsefné Nagy út 28.