Új Néplap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-28 / 227. szám

1996. szeptember 28., szombat Megyei Körkép 3. oldal Neves vendégek „kínálata” A Klub Szolnok nagyot lépett előre a napokban, hiszen a Médiahajó egyik fő támoga­tója volt.- Első nagy jelentőségű rendez­vényünk volt a Médiahajón való részvétel. Ez nagy dolog egy vi­déki klub életében - mondta ér­deklődésünkre Vass Lajos, a Klub Szolnok vezetője, akit az idei tervekről kérdeztünk. A klubba az év második fe­lében is rangos, nagy nevű ven­dégeket várnak. A tervek sze­rint eljön Szandtner Iván, az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyet­tese, Nagy Imre,, a Caola Rt. vezérigazgatója, Medgyessy Péter pénzügyminiszter, Such- man Tamás ipari- és privatizá­ciós miniszter, illetve Nemesók János címzetes államtitkár, a Balaton kormánybiztosa. Elő­adóként üdvözölhetik Glatz Fe­rencet, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, Schiffer Já­nos főpolgármester-helyettest. Katona Béla is tiszteletét teszi a Szolnok Klubban mint az Or­szágos Idegenforgalmi Bizott­ság elnöke. Meghívták Kovács Jenó't, a Hungarocamion elnök­vezérigazgatóját is. Népszerűek voltak a falusi ajánlatok Turisztikai terefere A megyei turisztikai napok rendezvénysorozata rendhagyó eseménnyel folytatódott tegnap a városházán. Hazám István- nénak, az önkormányzat ide­genforgalmat koordináló fő­munkatársának rövid megnyi­tója után ugyanis teljesen kö­tetlenül beszélgettek egymással a résztvevők. A rendezők ehhez a díszterem­ben az asztalokat hat elkülönült csoportba rakták össze, s mind­egyikre rátettek egy cédulát „Gyógyturizmus”, „Idegenfor­galmi szolgáltatások”, „Utazási irodák”, „Falusi turizmus”, „Rendezvények”, illetve „Szál­láshelyek” felirattal. A résztvevők közül min­denki oda telepedett, ahová ér­deklődése vonzotta. Az „Utazási irodák” és a „Falusi turizmus” asztalnál például néha alig lehetett helyet kapni. Lakatos Barnabás, a Moszk­Sportolnánk, (Folytatás az I. oldalról) Az Országos Testnevelési és Sporthivatal évenként 3,5-3,6 millió forintot biztosít me­gyénknek. Ez az összeg 1990 óta lényegében változatlan. Sajnos néhány sikersportágban (jégko­rong, vízilabda) megindult a leé­pülés. Egyre súlyosbodó gondot jelent a meglévő sportlétesítmé­nyek állagmegőrzése. Az ülésen jelen lévő Gallov Rezső' állam­titkár, az OTSH elnöke is alá­húzta a diáksport támogatásá­nak fontosságát. Idén a köz­ponti támogatás összege meg- duplázódott. Mint fogalmazott: a szándék megvan, a lehetősé­gek sajnos korlátozottak. A képviselők megtárgyalták a megyei pedagógiai szakszol­gálatról szóló jelentést. A köz­oktatási törvény értelmében a megyei fejlesztési terv elkészí­tése során ki kell dolgozni a pe­dagógiai szakszolgálatok és a pedagógiai-szakmai szolgálta­tások rendszerét, körzeteit, a pénzügyi hozzájárulás módját. A közgyűlés határozott a Ti- szatour Kft. végelszámolással történő megszüntetéséről. A vai Magyar Idegenforgalmi Képviselet vezetője például kunhegyesiekkel tárgyalt peda­gógusok kíséretében érkező orosz gyerekek esetleges kun- hegyesi üdüléséről, és ehhez árajánlatot és orosz nyelvű prospektusokat kért. Más asztalnál az utazási iro­dák vezetői, munkatársai a je­lentősebb irodák összefogásá­nak fontosságáról beszéltek, ami által kedvezőbb pozícióban tárgyalhatnak például külföldi szállodákkal, elérhetőbb árak­kal tudnak megjelenni a piacon, és nem kényszerülnek az utolsó pillanatban értékesített utaknál engedményre. A találkozón nagy válasz­tékban lehetett a megyei pros­pektusokat beszerezni, többek között a Jászsági útikönyv című kiadványt, amelynek angol for­dítása is kikerült nemrég a nyomdából. A turisztikai napok résztve­vői ma a Jászságba látogatnak. ha lenne pénz kép viselők,, személyi.kérdéssé j ben is döntöttek. A megyei.mű­velődési és ifjúsági_ szolgálat igazgatójának dr. Horváth Atti­lát, a megyei önkormányzat el­látó- és szolgáltató szervezeté­nek igazgatójának pedig Csapó Lászlót nevezték ki. A megyei könyvtár vezetői posztjáról zárt ülésen döntöttek, amelyen öt évre Bertalanná Kovács Piros­kát bízták meg az igazgatói te­endők ellátásával. A Hetényi Géza Kórház egészségügyi szolgáltatására vonatkozó kapacitáslekötési ajánlatot a közgyűlés 1518 plusz 16 kórházi ágyra teszi meg. A Csongrád Megyei Köz­gyűlés elnöke és az érintett te­lepülési önkormányzatok meg­keresése alapján Kunszentmár- ton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszaug továbbra is a szentesi kórház ellátási körze­téhez tartoznának. Felhatalmaz­ták a közgyűlés elnökét az ez­zel kapcsolatos további egyez­tetésre, és e célra 16 kórházi ágy működtetésének felajánlá­sára a szentesi kórház ré­szére. B. Gy. Csak utólag áruljuk el: tegnap lazítottak a bűnügyi nyomozók Utolsó órában a megyei droghelyzet A sportdélelött látványos eseménye volt a kötélhúzók ver­senye. Az első helyezettnek járó serleget, csak úgy mint egy évvel ezelőtt, a tiszafüredi zsaruk nyerték. fotó: m.j. Évente egyszer a bűnügyi nyomozóknak is megyei ta­lálkozót szerveznek. Bár a tegnapi összejövetel célja el­sősorban az ismerkedés, a sport és a kikapcsolódás volt, a nap kezdetén Molnár András alezredes, a főkapi­tány bűnügyi helyettese mégis igen komoly adatok­ról, változásokról tájékoz­tatta munkatársait. Sokak szerint a bűnügyi munka a rendőri tevékeny­ség sava-borsa, nem mind­egy tehát, kik vállalkoznak erre a feladatra. A farmerru­hás, borostás, netán fülbeva­lót viselő, többségükben jó humorérzékkel megáldott zsarukról nyilván nem a ka­tonás viselkedés, a sarkosság árulkodik elsősorban. A lát­szólagos lezserség mögött azonban a bűnt akár éjjel­nappal is üldözni képes rendőrtisztek állnak. A főkapitány-helyettes tá­jékoztatójából kiderült: az év első nyolc hónapja jócskán tartogatott munkát a bűnügyi szolgálat számára. Idén au­gusztusig épp egy tucat gyil­kosságot regisztráltak, majd kétszer annyit mint egy évvel ezelőtt. Sajnos ellentétben a korábbi gyakorlattal, ezúttal két ügyet is a „tettes ismeret­len maradt” eredménnyel kel­lett lezárniuk. A tavalyinál többször történt nemi erőszak, valamelyest nőtt a lopások száma is. Összességében azonban az elmúlt év hasonló időszakához képest most ke­vesebb bűncselekmény került látótérbe megyénk területén. Az ismertté vált bűncse­lekmények szerkezete nem változott. Továbbra is az ösz- szes ügy bő háromnegyedét teszik ki a vagyon elleni bűn­esetek. Nőtt viszont a lopások, betöréses lopások felderítési aránya. A nyomozati munka eredményessége pedig közel 50 százalékos. Egyre nagyobb problémát jelent- viszont a szőkébb ha­zánkban is jelenlévő kábító­szer-kereskedelem elleni küzdelem. Mint azt Molnár alezredes is hangsúlyozta, komoly feladatot jelent az „utolsó órában” fellépni a ter­jesztők ellen. -hgy­Gál Zoltán a százéves Abádszalókon (Folytatás az 1. oldalról) Gál Zoltán a községgel kapcso­latosan kiemelte, hogy nem fe­ledkeznek meg az olyan telepü­lésekről, mint Abádszalók, amely a mezőgazdaság vissza­esésének negatív hatását ide­genforgalmának jobb kiaknázá­sával igyekezett ellensúlyozni. Az „Abádszalóki nyár” prog- r^mj^i.j^^vezen fejl^jtéjeJ^ hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Európp- Éjjffiezze kot. Ehhez azonban GálZoltán véleménye szerint még hosszú, de bejárható utat kell megtenni. Az ünnepség következő ré­szében Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke méltatta a község érdemeit, kiemelve, hogy nem véletlenül lett házi­gazdája az eurorégiók első ha­gyományőrző népi és sportjá­ték-fesztiváljának. Ezt a mun­kát is elismerve nyújtotta át a 120 éves megye ajándékát - Meggyes László szolnoki fes­tőművész Vízparti házak című alkotását - a százéves születés- községnek. Ezután dr. Botka János, a í Irományok kandi­dátusa tartott ismertetőt a Sze­keres István budapesti grafi­kusművész által megtervezett új községi jelképekről - címer és zászló -, melyeket Igaz Melinda református lelkész és Ivánkái József római katolikus plébános áldott meg és szentelt fel. Az ünnepi falugyűlésen mutatták be a jelenlévőknek az Abádszalók történetét feldol­gozó monográfiát, melynek tar­talmát dr. Újváry Zoltán, a KLTE tanszékvezető tanára és a könyv szerkesztője ismerte­tett. Az ünnepi megemlékezés yégén Abádszalókkpzség ön- kormányzata poszthumusz ^díszpolgári címet adományo­zott dr. Laki Kálmánnak, a vi­lághírű kutatóorvosnak, aki mindig is abádszalókinak val­lotta magát. A kitüntetést a Kossuth-díjas orvos testvére, Nagyné Laki Irén vette át. Öt év munkájának gyümölcsét vitték el A kifosztott iskola reménykedik Nem mintha a bankrablás a legcsekélyebb mértékben is elfo­gadható lenne, de az már egyszerűen érthetetlen, miért épp a legszegényebb közintézményeket választják célpontul a betörők. Kis települések polgármesteri hivatalait dúlják fel a semmiért, iskolákat fosztanak meg a hosszú évek kuporgatása árán beszer­zett eszközeitől. A minap a törökszentmiklósi Kölcsey iskola is részesült a bajból. Minthogy betörésnek semmi nyoma, nem kizárt, hogy álkulccsal dolgoztak az ismeret­lenek. Ki tudja, mit reméltek, mindenesetre amit mozdítani lehetett, elvitték magukkal. Számítógépeket, színes tévét, videomagnót kerestek hiába hét­főn reggel a dolgozók. Minthogy a telefont is ellop­ták, a rendőrséget is más úton kellett értesíteni. Az alaposabb vizsgálódás során hamarosan kiderült, a betörők mindenre ve­vők voltak: szükségük volt a hamutartókra, a porszívóra, a falra szerelt hangszórókra, de még a fiókokban talált golyós- toliakra is.- Óriási kárt okoztak ezzel nekünk - mondja Szakái Ká­roly né, az eredményeiről ismert intézmény igazgatóhelyettese. — Elvitték még azt a tízezer fo­rintot is, amelyből az iskolai új­ságunk következő számának elkészítését fedeztük volna. Nem tudjuk pótolni őket, hi­szen hosszú évek alatt szerez­tük - így csak a rendőrök mun­kájában reménykedhetünk.-hgy­Idősek világnapja a Kertvárosban Több napig tartó rendez­vénysorozattal köszöntik az idősek világnapját Szolnokon a Kertvárosban. A rendezvényeknek a Kertvá­rosi Művelődési Ház ad helyet. Hétfőn kedvezményes vásárt tartanak, szerdán 10 és 13 óra között egészségügyi szolgál­tató nap lesz a MÁV Kórház közreműködésével, délután pedig a nyugdíjbiztosító pénz­tár érdekvédelmi tájékoztatót tart. A program pénteken 14-15 óra között a Kertvárosi Általá­nos Iskola tanulóinak kulturális műsorával folytatódik, majd 17 órától kezdődő vacsorával fe­jeződik be. Megéri-e a gazdáknak? (Folytatás az I. oldalról) Konrád József, a Rónahús Szö­vetkezet elnöke a sertéstartásról szólt. A termelő nincs ösztö­nözve a minőségi előállításra, a felvásárlási ár nem követi a költségek növekedését. A ta­karmányárak a tavalyihoz ké­pest két és félszeresére nőttek. Múlt év januárjában 4 ezer fo­rintot jövedelmezett egy hízó, idén januárban 500, júliusban 2 ezer forinttal kevesebbet, így sokan felszámolják itt is állo­mányukat. A karcagi agrárgondok kb. öt­ezer gazdát érintenek. őszi tüntetéshullám Az MDF Szolnoki Szerveze­tének elnöksége legutóbbi ülésén kénytelen volt megál­lapítani, hogy az ország bel­politikai helyzete feszült, a lakosság széles rétegei között egyre növekszik az elégedet­lenig, ^mj. több esetben tün­tetésekhez vezet - hangsú­lyozta tegnapi sajtótájékozta­tóján dr. Somodi László, a párt városi elnöke. A lakosság egyre nagyobb elke­seredettsége arra enged követ­keztetni, hogy ez év őszén soha nem látott tüntetéshullám söpör végig az országon. Mint a városi elnök elmondta, az MDF-nek is élnie kell e radi­kális módszerrel, hiszen most, az 1997-es költségvetés tárgyalása során azonnali döntésekre van szükség. Az MDF többek között azt akarja, hogy ne kényszerítsék rá az önkormányzatokat iskola- és óvodabezárásokra, a pedagó­gusok elbocsátására; töröljék el a tandíjakat; állítsák le a meg­gondolatlan kórháziágy-leépíté- seket; adják vissza a települé­seknek legalább az 1994-es reál­értékű állami támogatást. A 10 pontban megfogalmazott követelések érdekében az MDF október 5-re, a budapesti Kos­suth térre általános kormányel­lenes tüntetésre hív minden­kit. -bgy­Képző- és iparművészeti tárlat Martfűn. A városi művelődési központban nyílt meg a XVI. országos amatőr képző- és iparművészeti pályázat Jász-Nagykun-Szolnok megyei alkotóinak a kiállítása. A megnyitó előtt adták át a díjakat. Az érdeklődők október 23-ig néz­hetik meg a tárlatot. fotó: mészáros A százéves jászsági agrárképzést ünnepelték Gazdálkodni pedig tudni kell A jászsági agrár szakképzés 100. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést teg­nap Jászberényben. Az ünnepségen, a gazdakör székházában kiállítás nyűt a szakképzésről. A 100 éve Jászberényben in­dult alsófokú képzés sok évti­zed munkájával a háborúk há­nyattatásait is átélte. Később jogutódként a Jászapáti Me­zőgazdasági Szakközépiskola vette át a szerepét. A képzés történetét, a megemlékezés szellemi atyja, Lóczi Béla ag­rármérnök foglalta össze az ünnep tiszteletére készült ki­adványában. Dr. Kertész Ottó alpolgár­mester, és Bathó István, a jászberényi Gazdakör elnöke leplezte le az alkalomra készí­tett, a jászsági agrárképzés 100 évére emlékező kopjafát. Dr. Kis Zoltán, FM állam­titkár hangsúlyozta: hatékony magángazdálkodást csak meg­felelő képzettséggel rendel­kező gazdálkodók tudnak megvalósítani. A képzettségek megszerzéséhez nemcsak az intézményes oktatás, hanem például a gazdakörök kezde­ményezései is fontosak. Az emlékoszlop avatása

Next

/
Oldalképek
Tartalom