Új Néplap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-25 / 224. szám

1996. szeptember 25., szerda Sport 11. oldal Férfi kézilabda NB I, az 5. forduló előtt Beszökött a mosoly az öltözőbe Folytatódik az NB I-es férfi kézilabda-bajnokság, s végre van miért örülni, hiszen a MOL KK vasárnap legyőzte a Győrt, megszerezve első őszi győzelmét. Nehezen született meg a siker. Három, csalódásokkal teli meccs után nem volt ráadás, tehát a csapat túl van a magyar igazságon. Következik a szerdai, Ta­tabánya elleni idegenbeli összecsapás, amelyen fokozni lehet a munkakedvet, növelni az önbecsülést, röviden: szabad sínre te­relni a mellékvágányon vesztegelő szerelvényt. A keddi munkanap a szokásos viodeóelemzéssel indult, a mai vendéglátókról készült felvétel az Albrecht Miklós - az egy­kori TBSC nagy tekintélyű si­keredzője volt - emléktornán örökítette meg a hajdani bá­nyászváros legjobbjait. Élőszó­ban Káló mester is kiegészítette a látottakat, a szakvezető ugyanis a tatabányaiak Fotex Veszprém elleni meccsét is élőben látta.- Teljesen új összetételű a mai Tatabánya. Említést érde­mel a külföldről visszatért Nagy Antal és a világváloga­tottban is bemutatkozott Iván- csik Misi, aki ugye már megette a kézilabdások kenyerének ja­vát. Tehát a jobb oldalukra kell fokozottabban figyelnünk.- A Veszprémmel miként bol­dogultak a mai vetélytársak?- Okosan lassították a Fote- xet, az esélytelen nyugalmával hosszasan adogatták a labdát, türelmesen várták a védelem megnyílásást. Tapasztalatom szerint átlövéseiktől nemigen kell tartanunk, inkább a két szé­len és a beállóban lehet veszély, ha nem figyelünk kellőképpen.- Talán a vasárnapi siker feldobta annyira a fiúkat, hogy kellő komolyságot tanúsítsanak ma este 17.30-tól.- Én nyugodt vagyok. Merő­ben megváltozott a hangulat az öltözőben, mosolygó arcokat lá­tok, a szemek sarkából pedig azt olvasom ki, a srácok megízlelték az értelmes játék gyümölcsét.- Van-e nosztalgia önben, ha régi sikereinek színhelyére lá­togat?- A jelenlegi csapattal nincs kapcsolatom, ellenben szertár­ban ma is jó kávéra számítha­tok Marika néninél, amelyhez az édesítőt reményeim szerint a fiúk fogják szolgáltatni. (ni) Dobos kapusnak nem az átlövésektöl kell tartania fotó: CS. i Ötödik helyen a közös „fogat” Nagy az öröm a szolnoki at­léták háza táján. Nem is tudja az ember, hogy hol kezdje, hiszen annyi a jó hír. Mégis, talán a legnagyobb szenzáció, hogy a Szolnoki MÁV Ideál SE-Szolnok Városi Sportiskola közös csapata az idei országos pontvadászaton az ötödik helyen áll! Mindenki azt hitte, a tavalyi produkciót nem lehet túlszárnyalni, mi­kor is a hatodikként zárta az évet a közös „fogat”. Ezek szerint itt is igaz a megálla­pítás: nincs az a csúcs, amit ne lehetne megdönteni. így vélekedhetett Kővágó Zol­tán, az SZVSI diszkoszve­tője is, aki a Szolnokon ren­dezett minősítő versenyen országos rekordot (71.14 m) ért el a másfél kilós szerrel, megjavítva Horváth Attila csúcsát. Kocsis István ne­veltje tehát a szezon végére is tartogatott egy kis megle­petést. A tréner egyébként elújságolta, Zoli már 74 mé­ter felett is teljesített, igaz, edzésen, ami jelzi, nemcsak erős, hanem roppant mód gyors is a fiatalember. Van még egy jó hír a tar­solyban. A Nyíregyházán rendezett félmaratoni orszá­gos bajnokságon a Lajtos Márton, Hoffer Róbert, Muhari Gábor összetételű team a harmadik helyet sze­rezte meg, Örömteli, hogy a hosszútávfutó szakág is hal­latta szavát, mely mindig is erősségének számított a szolnoki atlétikának. Kyokushin karate A felnőttek nyomdokain Gyermek és serdülő korosztály számára rendezett országos kyokushin karate viadalt Gyu­lán a Kamikáze KKK. A Karát Kupa küzdelmein harminc klub százötven fiatalja vett részt. Természetesen az indulók kö­zött voltak a legügyesebb szol­noki, martfűi, jászberényi és ti­szafüredi karatékák is. A legfiatalabb lányok nehéz­súlyú küzdelmeiben valameny- nyi dobogóra lépett versenyző megyénk klubjaiból került ki, a győztes Ottmár Brigitta, va­lamint a harmadik helyezett Habara Krisztina Martfű, az ezüstérmes Simon Orsolya és a másik bronzérmes, Demeter Mónika a herényi Jakuzákat képviselte a viadalon. A ha­sonló korú fiúk közt a könnyű­súlyú Kovács Péter (Martfű) csupán az elődöntőben maradt alul vetélytársával szemben, a nehézsúlyúak mezőnyében Térjék Zsolt (Jakuzák) a finá­léba jutott, ám ott veszített, míg Gacsal Sándor (Tiszafüred) a bronzéremig jutott. A serdülő korosztályban hasonlóan ered­ményesen szerepeltek fiatalja­ink. Rupa Mihály (Martfű) a legkönnyebbek közt ért el har­madik helyezést, Bozsó Krisz­tián (Banzai) a legnehezebbek csoportjában mindvégig meg­őrizte veretlenségét és szerzett aranyérmet. Kürti Viktor (Martfű) pedig ugyanebben a súlycsoportban jutott a dobogó harmadik fokáig. A lányok me­gyei házidöntőt vívtak, az esé­lyes Papp Judit (Martfű) dia­dalmaskodott a Faragó Orso­lya (Jakuzák) felett. Az utánpótlás küzdelmei mellett a felnőtt nők formagya­korlatokban mérték össze fel- készültségüket. A szolnoki Fo­dor Andrea (Banzai) megér­demelten nyert, bár ezúttal a kétszeres Eürópa-bajnoki aranyérmes Németh Katalin (Pagoda) újbóli csatasorba ál­lása keltette fel inkább a érdek­lődők figyelmét. (géléi) Kapusszomorítók A megyei első osztályú labda­rúgó-bajnokság góllövőlistájá­nak élmezőnye: 6 gólos: Csikós (Alattyán), Szabó I. (Jánoshida), Rostás (KUTE), Molnár T. (Kende­res). 5 gólos: Mösonyi Cs. (Alattyán), Tóth T. (Tószeg), Molnár (Rákóczifalva). 4 gó­los: Imrei K. (KUTE), Kereszt- falvi (Cibakháza), Varga (Tó­szeg), Tóth Cs. (Jászalsószent- gyorgy), Szokolai, Pintér (mindkettő Rákóczifalva), For­gács (Mezőtúr). 3 gólos: Szalma (Jánoshida), Nagy Cs. 3, Barabás (TSE), Csontos (Ci­bakháza), Orosz (Tószeg), Bankó (Jászalsószentgyörgy), Szász (Kunhegyes), Vígh, Csomós (mindkettő Vegyimű­vek), Nagy J. (Martfű). Cselgáncs: II. Wé-Gáz Kupa, Debrecen Ippont érő támasztottgáncs - 6 másodperc alatt Nemzetközi utánpótlás-csel- gáncsvérsenyt rendeztek Deb­recenben, Wé-Gáz Kupa néven. A huszonnégy hazai klub mel­lett holland, román és ukrán fia­talok léptek tatamira a Hódos Imre Sportcsarnokban. Aki egy kicsit is jártasabb a sportág berkeiben, nem lepődik meg azon, hogy a Szajol-Má- tyus JK versenyzői elfogadták a szervezők meghívását, és Má- tyus György vezetésével részt vettek az egész napos viadalon. Maroknyi kis csapatuk az ösz- szesített pontversenyben - 27 klub között -, holtversenyben a hollandokkal az előkelő ötödik helyen végzett. Ä diák B és C (összpont) korcsoport (1985-86-ban szüle­tettek) 30 kg-os súlycsoportjá­ban Kovács Viktor élete első versenyén szép sikerrel szere­pelt, három győzelem mellett csupán egyetlen vereséget szenvedett el, s ezzel a második helyen végzett. Kardos Zoltán (34 kg) szinte lemásolta csapat­társa produkcióját, s ő is a do­bogó második fokára léphetett fel. Kun István (+45 kg) két ipponos győzelemmel vere- kedte magát a döntőbe, ott azonban hatalmas csatában alulmaradt holland vetélytársá­val szemben. A diák A korcso­portban Rékási István (58 kg) a tízfős mezőnyben ötödikként végzett. A serdülő fiúk közt Bernáth Gábor (36 kg) egye­düli magyarként indult a súly­csoportban, két román fiú le­győzése után kikapott ukrán el­lenfelétől, s ezzel ezüstérmes lett. Tóvizi Gyula (52 kg) új súlycsoportjában háromszor is nyerni tudott, de becsúszott közben egy vereség is, ez pedig a bronzérmét jelentette a szajoli legénynek. Az ifi lányok közt kapott szerepet Fekete Zsuzsa (44 kg), két-két győzelemmel és vereséggel a dobogó harma­dik fokára léphetett fel. Szá­mára a magyar bajnokságon való jó szereplés a cél, s ez a verseny remekül szolgálta fel­készülését. Csernyánszki Éva (48 kg) rekordidő alatt végzett ellenfeleivel, három ipponos győzelmét mindössze 46(!) má­sodperc alatt érte el, pedig el­lenfelei közt volt az ifjúsági vá­logatott Szegletes Klára is. A csapatverseny végered­ménye: 1. DSI, 2. MAC 56, 3. Ukrajna, 4. Tisza Budo, 5. Sza- jol-Mátyus JK és Hollandia. Az, hogy a szajoli gyerekek fejlődése töretlen lehet, kö­szönhető a klub főbb támogató­inak is: Mátyus Kft., L+L Mér­nöki Iroda, Felker kft. ATI Közraktározási Rt. (G. J.) Kispályás labdarúgás Megyei bajnokság Amire az első fordulót kö­vetően még kevesen gondol­tak, bekövetkezett. Az Eve­zőscsárda legénysége, fe­ledve 7-1-es vereségét, zsi­nórban negyedik alkalom­mal diadalmaskodott, s át­vette a vezetést a táblázaton. Ezúttal a szinte teljesen új csapattal pályára lépő ho­moki együttest - kezdő já­tékosai hétfőn a 4+1-es or­szágos bajnokságban szere­peltek - „birkózták” le Kol- láth Tamásék. Kezdeti re­meklése után egyre jobban visszaesik a herényi Start Autó Kft., most éppen az első győzelmét arató Só­lyomvendéglővel szemben maradt alul. Rangadóként indult, edzőmeccsként zá­rult a Szathmáry-Konstruk- ció és a túrkevei Barkas Boys derbije. A vendéglátó szolnoki gárda Szathmáry Attila és Mészáros Géza gólerősségének köszönhe­tően, létszámhiányosán is fölényesen győzte le a kevi fiatalokat. Változatlanul pont nélküli a tószegi leg­énység, mely ugyan megiz­zasztotta a Szökőkút együt­tesét, de képtelen volt a ka­puba találni, s ezzel újra ve­reségre ítélte magát. A for­duló mérkőzésén a miklósi Szabadidőközpont és az ed­digi listavezető Thermo FC megosztozott a pontokon. Eredmények - 5. for­duló: Evezőscsárda - Ho­mok 4-3, Start Autó Kft. - Sólyomvendéglő 1-3, Szathmáry-Konstrukció - Barkas Boys 7-2, Tószeg - Szökőkút Szalon 0-2, Thermo FC - Szabadidő- központ 2-2. A bajnokság állása: 1. Evezőscsárda 12, 2. Thermo FC 11,3. Szathmáry-Konst­rukció 9, 4. Szabadidőköz­pont 8, 5. Szökőkút Szalon 7 (6-7), 6. Barkas Boys 7 (13-17), 7. Homok Coop 6 (14-13), 8. Start Autó Kft. 6 (7-7), 9. Sólyomvendéglő 5, 10. Tószeg 0 pont. A góllövőlista élmező­nyének állása - 9: Mészá­ros, 6: Szathmáry (mind­kettő Konstrukció), 5: Sandó (Túrkeve), Balogh (Homok), Rupa (Szabad­időközpont), Kovács (Eve­zőscsárda). Az ötperces kiállítással büntetett Siket (Evezős­csárda) és László (Homok) a következő fordulóban nem szerepelhet. Kosárrangadó a Ligetben Meddig dalol a Danone? Nyilván addig, ameddig enge­dik. Komolyabbra és érthe­tőbbre fogva, ma este 18.00- kor Olaj KK-Danone Honvéd férfi kosárrangadó lesz a kör­csarnokban. Túlzás nélkül, a •forduló mérkőzésének is ne­vezhető a két „ókori” rivális hétközi randevúja, amelynek az ad külön hangsúlyt a szakmán kívül, hogy mindkét csapat a NIKE világhírű sportszermárka reklámhordozója. A cég meg is teszi azt, amit ilyen esetben te­het. Pártatlanul Szolnokra gör­díti feliratos különbuszát, meg­lepetéseket tartogatva benne a szurkolók számára. A címbeni kérdésre bőveb­ben válaszolva jó előre jelez­nünk kell: - A Honvéd nagyon jó csapat, de nem verhetetlen - jelentette ki Ivkovics „edzőse­géd”, a hazaiak centerkirálya, aki személyesen leste a főváro­siak minden rezdülését vasár­nap Debrecenben. A Zsoldos­csapat kétpontos győzelemmel távozott a Hajdúságból, meg­őrizve őszi veretlenségét, ami egyben a táblázaton elfoglalt helyüket is egyértelműsíti. Orosz Benő, aki nyáron a Ti- szaligettel kacérkodott, húszat rámolt be Horváth Pipiéknek, Sitku inkább a lepattanókban jeleskedett, a két színes bőrű, a visszatért Adderly és az új „seprű”, Moore pedig bedobó­posztról veszélyeztetett. A ke­mény csapatvédekezés mellett.- Valami hasonló védekezési utat választott a Honvéd is, mint amit mi követünk - véle­kedik Rezák László, majd foly­tatja. - Szerintem a mai mérkő­zésen elsődleges szerepe lesz az eredmény alakulásában. Ha já­Űjabb segítség Hábensusz Imrének Jákóhalmi felajánlás Mi sem gondoltuk, hogy amikor hírt adtunk Hábensusz Imre cserkeszőlői labdarúgó sajnálatos balesetéről, ennyi ismerős és ismeretlen próbál meg a maga módján segíteni a gerincsérülést szenvedett játékostársnak. Hétfőn a szolnoki AN 26 Szállítórepülő Század katonái jut­tatták el hozzánk az általuk összegyűjtött pénzt, kedden pedig a jászjákóhalmi csapat nevében Fejes Attila csapatkapitány ke­reste meg szerkesztőségünket: „Ügyan megyénkben nem mű­ködik játékos-szakszervezet, de társaimmal és vezetőinkkel egyeztetve úgy döntöttünk, a hét végi hazai bajnoki mérkőzé­sünk bevételének felét felajánljuk a bajba jutott cserkeszőlői fiúnak. Bár nem ismerjük Hábensusz Imrét, kötelességünk­nek érezzük, hogy néhány ezer forinttal hozzájáruljunk gyó­gyulásához. Éppen ezért kérjük a jákóhalmi szurkolókat, mi­nél nagyobb számban jöjjenek ki a Jászágó elleni találkozóra, hiszen ezúttal nemcsak nekünk, hanem Hábensusz Imrének is segítenek jelenlétükkel.” Mit lehet ehhez hozzátenni? A sport, a barátság, a nemeslel- kűség mindennél ékesebb bizonyítéka megyénk labdarúgóinak, szurkolóinak összefogása. Az érdekeltek nevében is köszönjük! Balogh Zoli jobb kezes jel­zése sejtet valamit. Csak nem azt, hogy ki a szerdai nyerő? fotó: i. cs. tékosaim továbbra is meg tud­ják valósítani az agresszív harcmodorra épülő támadásel­hárításokat, akkor az ellenak­cióknál sem lesznek megnöve­kedett gondjaink. Balogh László ügyvezető is hasonlóan vélekedik, azzal a kiegészítéssel, hogy ő a lelátók népétől is a legtöbbet és leg­jobbat várja. - Szeretnénk meg­előzni és elkerülni a többi ma­gyar pályán hallható „ kórus - művek" szolnoki bemutatását. Bízom hozzáértő, józan és túl­nyomó többségében mérték­tartó közönségünk segítségé­ben. Ha az nem elég, kénytele­nek leszünk kivezettetni a trá­gár „énekkarok” szólistáit. A „hajrá, Olaj” megszakítás nélkül, hangszálszakadásig gyakorolható! Ráadásul a csapatot is nagy­mértékben lelkesíti. N. I. Autósport: hegyi és gyorsasági országos bajnokság Trónfosztás a Hungaroringen Nyolc futamból állt az idei gyorsasági országos autós baj­nokság. A kiélezett küzdel­mekre jellemző, hogy mind az egyéni abszolút versenyben, mind a csapatok vetélkedésé­ben csupán a hungaroringi zá­rófelvonás döntött a végső sor­rendet illetően. A szolnoki Gáspár Racing Team tagjainak rajt előtti iz­galma érthető volt, hiszen óriási meglepetésre még matematikai esélyük volt a csapatelsőség megszerzésére. Ehhez nem kel­lett más, „csupán” egy első és második helyet szerzeni az N­csoportban, s a Hungária Bizto­sító pilótái nem végezhettek a harmadik helynél előrébb. A sportág ismerői ezek tudatában már elkönyvelték a Cserkúti- team újabb diadalát, ám ezúttal tévedtek. Gáspár István - már korábban bebiztosította N-es bajnoki címét - hozta szokásos formáját, s megszorítás nélkül csoportját. Csák Róbert totál­károssá törve a Renault Cliót, az előző futamon emlékezete­sen nagyot bukott, s mindenki elkönyvelte, hogy kihagyja a ringet. Nem tette. Sőt, a Sze- leczky Tamástól bérelt Ford Escort Cosworthtal csapatfő­nöke mögött másodikként ért célba. Mivel a hungáriás Kesjár és Bertalan sem tudott Móczár elé kerülni, ráadásul a futamot a Porschéval induló Barta Attila nyerte, bekövetkezett a trón­fosztás. A sokszoros magyar bajnok Hungária Biztosító gár­dája, ha csak egyetlen ponttal is, de a mindössze két eszten­deje alakult szolnoki Gáspár Racing Team mögé szorult az éves értékelésben. Ehhez hasonló, üstökösszerű felbukkanásra még nem volt példa a hazai autósport történe­tében. Bár 1995-ben az újonc Tisza-parti együttes már a HBSE és a Móczár ASE mö­gött a dobogó harmadik fokára léphetett, legelvakultabb hívei sem számítottak az idei bajnoki címre. Nem véletlen, hogy a te­hetősebb gárdák máris meg- kömyékezték Gáspár Istváné- kat, hogy a következő szezon­ban színeikben folytassák me­netelésüket.- A klub nem eladó, jövőre is valamennyien GRT-színek- ben ülünk a volán mögé - zárta rövidre a „pletykálko­dást” a csapatfőnök, aki idén több európai Zóna Kupa-fu- tamon is dobogóra kormá­nyozta a piros-fekete Escor- tot. (géléi józsef) A csapatbajnoki címet szerzett Gáspár Racing Team

Next

/
Oldalképek
Tartalom