Új Néplap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-18 / 218. szám
1996. szeptember 18., szerda Európai Kalauzunk 7. oldal A fejlődéshez oly fontos jogosítványokat, mint a piacjog 1180 körül, a városjogot pedig 1210-ben kapta meg a település. Történelmének gyászos éve 1726, amikora város nagy része leégett, és ugyancsak súlyos károkat szenvedett a II. világháborúban is. Mindkét esetben a gyors épúkezés révén újjászületett. A kapuk és a kutak városában az előbbiek közül a Tü- bingeni kapu feltétlenül megemlítendő, mint az egykori városi erődítmény még megmaradt része. A kutak leghíresebbje a tímárok és kelmefestőké, emlékeztetve mindenkit a két legjelentősebb reutlingeni cégre. A régi városfalnál található turistalátványosság a jégtorony, ennek érdekessége, hogy itt tárolták a meleg napokban hűtésre szolgáló jégtáblákat. A város egykori gyümölcstárolója jelenleg könyvtár és múzeum. Templomai sorában a leghíresebb a 73 méteres tornyú Mária-templom, építeni román stílusban kezdték, majd gótikusban fejezték be. A gótika olyan remeke lett, amely a környék több temploma számára is mintául szolgált. Mi szeretnénk, ők már szeretik A szolnoki belvárosban most folyik a Damjanich Múzeum és a Verseghy Könyvtár épületének rekonstrukciója, miáltal remélhetően rangjához méltó arculatot kap a két intézmény. Reutlingenben a közelmúltban végeztek a városi múzeum felújításával; az eredmény — úgy véljük - önmagáért beszél. A járdákon cikázó kerékpárosok a szolnoki gyalogosoknak rendre nem kis bosszúságot okoznak, s néhányon ráadásul versenypályának képzelik a gyalogjárót. Nos, Reutlingenben ezen már túl vannak, a kétkerekűeknek kijelölt utat jól látható útburkolati jelekkel és újabban a járdától és a gépjárművek útjától eltérő színnel is elválasztják. Egy állatotthon megépítése Szolnokon évek óta dédelgetett terv. A német testvérvárosban már régen túl vannak a kivitelezésen, és a létesítmény megbízható menhely és befogadó ideiglenes vagy végleges őrzésre a háziállatoknak, elsősorban a kutyáknak. A helyi állatbarátoknak a stuttgartiakkal közösen újságjuk is van, Állatvédelem címmel. írta, szerkesztette: Lazányi József Fotók: Reutlinger General-Anzeiger és Mészáros János Az oldal a reutlingeni és a szolnoki önkormányzat segítségével készült Másodszor autózol már a Sváb-Alb vidék lábánál fekvő városba, és eszedbe jut, két éve, először még olyan volt az egész, mint egy sokisme- retlenes egyenlet. Megérkezvén, kapásból beálltál autóddal egy ház melletti parkolóba, ám vendéglátód szelíden figyelmeztetett, az a hely egy ott lakó kocsijának dukál. A lényeg a részletekben lakozik, és tapasztalod, ez a Parkolás jellemző apróság a rend egyik megnyilvánulása, amit illik betartani. Ez a rendszeretet és fegyelem jellemzett szinte minden németet, akivel akkor kapcsolatba kerültél. Noha nagy érzések palástolva maradtak, az udvariasság és a figyelem hiányát sohasem érezted. Igyekeztek megmutatni mindazt, amit látni érdemes az ő nyugodt és kiegyensúlyozott világukból. Elmondhatod, a Reutlingenben kapott emlékek ma is szépek, és örökre azok maradnak. Másodszor érkezve már tudod, más parkolóhelyét nem illik elfoglalni. Ezért kicsit bolyonganod kell, de végül is valahol leparkolhatsz. Úgy gondolod, európai módon érkeztél. Gyula bácsi, a tolmács A kép közepén lévő szemüveges úr Szolnok és Reutlingen testvérvárosi frigye óta rendszeresen résztvevője a két város között zajló eseményeknek. Julius Walter, azaz nekünk, szolnokiaknak csak Gyula bácsi, keresettségét magyartudásának köszönheti. Nyelvünkön úgy tanult meg, hogy az Újvidék és Szabadka között fekvő Verbászon 1934-ben született sváb származású és szerbül beszélő fiú magyar iskolában tanult. Németors ágban sváb ősei réven telepedhetett le, addig azonban még ugyancsak kalandos életú jutott neki. Tizenhat évesen többedmagával kortól már kereste a Németországba jutás lehetőségét. Ez a vágya 1963-ban teljesült, Reutlingenben 1967 óta lakik. Romániában elsajátíthatott szakmáját hasznosítva esztergályosként dolgozott. Hazánkba 1977-től látogat, miután munkahelye a Csepel Művekkel tartott kapcsolatot, és a német cégvezető mindig magával hozta tolmácsként Budapestre. Magyar barátai, ismerősei számát jócskán gyarapította a szolnokiakkal, akik közül jó néhányat vendégül is látott otthonában. Nagyon szívesen teszi, mert két lánya már férjnél van, felesége halála óta egyedül él, és a magány gyakran társául szegődik. kalandot keresve illegálisan „átruccant” Romániába. Vesztére, mert büntetésül Bukarestben és Kolozsvárott tartották öt évig az ottani hatóságok. Megtanult viszont románul és oroszul, így már a magyarral és a szerbbel együtt négy nyelven nem lehetett eladni. Verbászra 1955-ben jutott vissza, és akSzolnoki lány a Szép úton Adrienné tavaly júniusban érettségizett. Az angolul és németül jól beszélő szolnoki lány novemberben jutott ki Reutlin- genbe az ottani polgármesteri hivatal segítségével egy német családhoz gyermekfelügyelőnek, vagy ahogy ott mondják, au pair-nek. Miközben örült a lehetőségnek, kicsit szorongott is, hiszen erről a foglalkozásról jót és rosszat egyaránt hallott. Félelmei azonban hamar eloszlottak, miután alaposabban megismerkedett a város elegáns negyedében, a Schöne Wegen lakó Kochern családdal. Kocher- néknél csak a férj dolgozott, a feleségnek magával és a gyerekekkel kellett törődnie, minikertjük gondozására is kertészt tartottak. Szinte azonnal családtagként fogadták a szolnoki lányt havi 400 márkás zsebpénzzel, amit nem sokkal később hétszázra emeltek. Adrienné a két gyermek közül a nagyobbikat, a négy és fél évest vitte óvodába és hozta haza. Emellett bevásárolt, terített és leszedett az étkezésnél. Napi közlekedéséhez két kocsit, egy Alfa Rómeót és egy Mercedest használhatott. Munkájával feltehetően elégedettek voltak, mert karácsonyi ajándékként a családtól egy oda-vissza szóló repülőjegyet kapott, így röpke másfél hónap után már haza is jöhetett Szolnokra egy hét szabadságra. Idén januárban pedig beiratkozhatott a tübingeni egyetem németnyelv-tanfolyamára, a tandíjat munkaadói fizették. Tanulását elősegítendő, a tanfolyam idejére szabad délutánokat biztosítottak számára. Ha a család üdülni ment, oda is magukkal vitték. Svájcban olyan külön lakosztályt kapott, amelynek napi díja megegyezett pedagógus édesanyja havi fizetésével. A szolnoki lány novembertől augusztusig élete talán leggondtalanabb hónapjait tölthette a német városban, és némi anyagi biztonságot jelent számára az ott megtakarított zsebpénze is. Bár a család marasztalta, ő már szeretné megkezdeni továbbtanulását, és az sikerült is, éppen a tübingeni egyetemen. / Észt tulajdonosé a GEA A GEA Reutlingenben egy közismert rövidítés, a Gene- ral-Anzeigert, a régió legnagyobb napilapját rejti. A több mint 100 éves újság 17 másikkal verseng az olvasók kegyeiért. Mindennap 50 ezer példányban jelenik meg, több éve színes nyomással. A kiadó kereken 300 embert foglalkoztat, ennek egyötöde alkotja a szerkesztőséget. A GEA-ban megjelent témák a politikától a gazdaságon és a kultúrán át a sportig mindent felölelnek. Az egyes régiók életének bemutatására rendszeresen egy vagy több oldalt szentelnek. Az orgánum tulajdonosa - némi érdekességként - nem német, hanem észt származású, Valdo Leltári kiadóként és főszerkesztőként is jegyzi magát. A GEA többek között arra is büszke, hogy a naponta használt újságpapír 70 százaléka újrahasznosított papírt tartalmaz, és ez az újság tejes egészében visszakerül a papírgyártásba.
