Új Néplap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-14 / 215. szám

1996. szeptember 14., szombat 3. oldal Megyei Körkép Martfűn nem tértek ki a harci ebekre Mégis a Kutya éve az idei? Kevés termelő vállalkozás nyújt be pályázatot Hét hónap alatt 46 millió mikrohitel Továbbra is népszerű maradt a megyei vállalkozások kö­zött a Vállalkozásfejlesztési Alapítvány által folyósítható mikrohitel. Mint Daróczi Andrásnétól megtudtuk, az idén az első hónapban 104 pályázó mintegy 46 millió forint hi­telt kapott. A Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál az egyik leg­jobban igénybe vett szolgál­tatás a mikrohitelprogram, amelynek keretében a kis- és közepes vállalkozások kap­hatnak kölcsönt. A mikrohitel - nevéből is adódóan - kis összegű. Je­lenleg a felső határ egy mil­lió forint. A pályázati feltételek kö­zött szerepel többek között az, hogy az éves árbevétel nem haladhatja meg a nyolcmillió forintot (keres­kedelem esetén a tízmilliót), valamint a saját vagyon sem lehet több két és fél millió­nál. Az elsősorban gépek, be­rendezések vásárlására for­dítható összegből maximáli­san 30 százalék használható fel forgóeszközre. Az idén az első hét hónapban össze­sen százötvenhárom vállal­kozás nyújtott be pályázatot, amelyből száznégy nyert. A hitel folyósításáról bi­zottság dönt, ami másfél-két havonta tartja ülését. Daróczi Andrásné el­mondta, hogy főként a ke­reskedelmi tevékenységet végző vállalkozások fordul­nak hozzájuk a mikrohite- lért. Az alapítványnál a ter­melő szférát helyezik elő­térbe, ám az ilyen jellegű pá­lyázatok az összes benyúj­tottnak alig egyharmadát te­szik ki. Az idén eddig összesen mintegy negyvenhatmillió forintot helyeztek ki. Még rendelkezésre áll kb. huszonhárommilliós forrás­összeg, és további kilencmil­lió forintot várnak az MVA- központtól. Hiteligénylés egyébként Szolnokon és az alirodáknál lehetséges, ein A bánya után a szőlőlugasok közé Ilyenkor a legszebb fürtöt is csak a szeme kívánja az embernek Érettek a fürtök, lehet szedni őket a vödrökbe. ' 1 -------- i ( > « A Tiszakürthöz tartozó Bogarason - amikor nem hull az égi áldás - ezekben a napokban, hetekben megszaporodtak a ved­res, puttonyos személyek. ' FOTÓ: M. J. Bár a kínai asztrológia szerint az idei év nem a Kutya éve, mégis oly gyakran kavarogtak fel az indulatok kutyaügyben, hogy nyugodtan nevezhetjük a ’96-os évet a kutyák évének. Kutyatartók és ellenzők gyakran csaptak össze a nyilvánosság előtt. így nem meglepő, ha egy- egy önkormányzat szigorította az állattartást szabályozó rende­letét. Martfű városában az állatok tartásával kapcsolatos szabályo­kat a település környezetvédel­méről szóló 1991. évi önkor­mányzati rendeletében határoz­ták meg. Az időközben történő jogsza­bályi változások, valamint a la­kossági érdekek összhangjának Az önkormányzat célja, hogy 1997. szeptember elsejétől va­lamennyi rászoruló általános- és középiskolai tanuló gyógy- testnevelésben részesülhessen. A- kialakítandó gyögytestneve- lési centrumokhoz az önkor­mányzat a jövő évi költségve­tésben - a konkrét helyzet is­meretében - 4 millió forint cél­tartalékot biztosít bér- és dologi fedezetként. Az ügy fontossá­gát a testületi ülésen az önkor­mányzat kulturális- és oktatási bizottságának társelnöke, M. Román Béla találóan úgy mi­nősítette: ezzel a határozattal Szolnok még elérte az Euró­pába tartó expresszvonat utolsó kocsiját. (Folytatás az 1. oldalról) így a számítások szerint októ­ber közepére mindenkinek ren­delkeznie kell az adókártyával. Aki viszont az említett időpon­tig nem kapja meg a kártyát, annak személyesen kell kérnie. A kérelemhez a személyi iga­zolvány elengedhetetlen - tájé­koztatott az igazgatóhelyettes, majd hozzátette: annak több oka lehet, ha valaki nem kapja meg. Egyrészt lehet a nyilván­tartás hibája is, de például aki 1996. január 1. előtt nem került kapcsolatba az APEH-hal, an­nak mindenképpen személye­sen kell igényét jelezni. Az adókártya tartalmazhat olyan adatot is, amely nem egyezik a jelenlegivel. Ebben az esetben szintén fel kell ke­resni az ügyfélszolgálatot, és új kártyát kell igényelni. „Most még ingyenes a kár­tya, de a jövőben az elvesztése vagy megsemmisülése esetén a pótlás nyolcszáz forint illeték lerovása mellett lehetséges” - figyelmeztetett Dósa Imre. biztosítása indokolta, hogy az ezzel kapcsolatos helyi társa­dalmi viszonyok rendezésére önálló rendeletet alkossanak. Ezt a legutóbbi ülésén fogadta el a képviselő-testület, szabá­lyozva a haszonállatok, az ebek, illetve a kedvtelésből tartott egyéb állatok tartását. Az ebek tartásáról szóló rész­ben egyetlen szó sem esik a harci kutyák tartásáról, noha a közvéleményt éppen ezeknek az állatoknak a léte izgatja. Kozma Imre polgármester el­mondta, hogy a harci kutyáknak minősülő ebek tartását országos jogszabály szabályozza, így a testület teljesen fölöslegesnek ítélte, hogy a mindenkire vonat­kozó jogszabályokat megismé­telje helyi rendeletében. A most átadott gyógycent- rumot az iskola egyik alig használt terméből alakították ki. Az építési munkák költsége­inek kifizetéséhez, a szükséges berendezések, szerek megvá­sárlásához a kellő pénzt az ön- kormányzat biztosította. A központ falai között a gyerekek gyógytestnevelő tanár irányítá­sával végzik azokat a gyakorla­tokat, amelyek révén a fiata­lokra oly jellemző tartáshibák helyrehozhatók. A kiscsoportos foglalkozásokra az iskolaorvo­sok szűrik ki a tanulókat. A gyógytestnevelési órák kora délután vannak, hogy a diákok emiatt a délelőtti tanítás egyet­len órájáról se hiányozzanak. A kártya az információk sze­rint 50 forintba került az APEH-nak, melyhez további te­temes költség a postai díj. Ezért is küldik csak sima levélpostai küldeményként a kártyákat. Az új adóazonosító beveze­tése egyébként jelentős többlet­feladatot jelent az adóhatóság­nak, és évente várhatóan a me­gyében mintegy 10 ezres nagy­ságrendben jelentkezik majd változás. Dósa Imre az új ügyfélszol­gálat megnyitásával jelentős szolgáltatásbővítést is kilátásba helyezett. A kártyaügyféldöm- ping után - várhatóan januártól - Szolnokon kívül Jászberény­ben és Karcagon is lehetőség lesz többek között az adószá­mok kiadására és a folyószámla egyeztetésére. Az adókártyák miatt olyan mennyiségű ügyfélforgalom­növekedésre számítanak, hogy rövidesen külön szolnoki tele­fonszámot hívhatnak majd az érdeklődők. ein Kivételesen nem a csapatokban lecsapó seregélyektől, hanem emberi hangoktól zeng a határ, hiszen elkezdődött a szüret. Dr. Feledi László nyugdíjas körzeti orvosnak meg a családjának is akad néhány holdja.- Doktor úr, szerette valami­kor a szóld leltét?- Nem ihatom, operálták a motort - mutat a szíve fölé. - Egykoron nem utasítottam vissza a jóféle nedűt, de hát ez már a múlté.- Mit szüretelnek?- Most még csak a zala- gyöngyét, azután fokozatosan a többit is. Közepes a termés. Szaszkó István afféle briga- déros: negyvenötéves, rokkant- nyugdíjas.- A feladatom az, hogy vöd­rökkel felszedjem a leszedege­tett termést a csillékbe. Egybe kilenc mázsa fér.- Mi jó a szüretben?- Sok minden: a társaság, a hangulat. Az, hogy egy kis fo­rinthoz is hozzájutok a rok­kantnyugdíjam mellett. Nem utolsósorban kinn tartózkodik az ember a szabadban.- Mennyi szőlőt eszik meg egy szüretelő?- Gyorsan eltelik vele, mert édes, és kezdetben eteti magát. Azután már sehogy se megy, csak a legszebbjéből csipeget pár szemet. En inkább diót eszek. Kaszap Lajosné Eszter szin­tén szüretelő: - Bármilyen hi­hetetlen, 8 ezer 700 forint a já­randóságom, ebből élünk hár­man, mivel a négyéves unoka is velünk van.- Más alkalmi munka?- Ez, esetleg a metszés, kö­tözés. | : Pajti Istvánná messziről ér­kezett: a/Dunántúlról, annak is a déli részéről, Komlóról.- Úgy kerültem ide, hogy er­A fiatalok nem ihattak Szerdán késő este folytatódott a megyei gazdaságvédelmi koordinációs bizottság akció­sorozata. A rendőrség, a fo­gyasztóvédelmi felügyelőség, az APEH, a vámosok és a munkaügyi ellenőrök ezúttal Törökszentmiklós környékét vették szemügyre. Az akció Mészáros Lajos őr­nagy, Törökszentmiklós rend­őrkapitányának irányításával zajlott, aki tájékoztatta lapunkat a gazdaságvédelmi razzia ta­pasztalatairól. Bár kirívó ese­tekkel nem találkoztak, de a vendéglátóhelyek többségében találtak kifogásolható körül­ményt. Öt esetben helyszíni bírságot is kiszabott a fogyasz­tóvédelmi felügyelőség. Pozitívum, hogy olyan szóra­kozóhelyet nem találtak, ahol fiatalokat is kiszolgáltak volna szeszes itallal. refelé lakik a húgom, és évente néhányszor felkeresem. Most is nála tartózkodom pár napig, és kijöttem segíteni.- Nyugdíjas?- Igen, a bányából kerültem nyugdíjba. Huszonnégy ke­mény évet húztam le Komlón úgy, hogy ismerem a szénpor világát. Ebből nő létemre né­gyet a föld alatt, a többit a szénosztályozóban.- Akkor lehet jó nyugdíja...- Nehogy azt higgye! Tíz egynéhány ezer forint, meg ka­pok rá egy kis szénpénzt.- Adódik különbség a két munkahely között?- Igen, mert nagyon szere­tem a természetet: a jó levegőt, a napot, a végtelen határt.- Meg gondolom, a jó szóíó't- Ez csak kezdetben érdekes, utána nem. Legfeljebb pár hó­nap múlva úgy emlékezem ezekre a napokra: hű, de meg­ennék egy szép fürt zalagyön- gyét! Itt van, látja, és most csak a szemem kívánja. Nem érde­kes? D. Sz. M. Szegedi Európa-nap Az integráció volt a központi témája a pénteken Szegeden rendezett Európa-napnak, amelynek keretében három helyszínen hangzottak el elő­adások a csatlakozás különböző kérdéseiről. A Városházán Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke a rendezvényt megnyitó elő­adásában rámutatott: az európai integráció ügye nem korláto­zódhat a politikai elitekre. Az csak akkor lehet sikeres, ha a társadalom széles körű támoga­tását élvezi, és nem csupán kí­vülről, illetve felülről irányított modernizációs folyamat. A hétköznapokért „mocorognak” A „Mo^rgó Művészeti és Sportegyesület” nevet válasz­tották egyesületük elnevezé­séül azok a tiszaföldvári pol­gárok, akik a város kultúrá­jáért, a hétköznapok színvo­naláért szeretnének tenni. A polgári kezdeményezést ba­ráti beszélgetések indították út­jára. Az első „hivatalos” prog­ram tegnap volt: vezetőségi ülésen körvonalazták céljaikat. A vezetőség egyébként hat­tagú: tanár, sportoló, óvónő, népművelő és balettmester képviseli a különböző művé­szeti ágakat, illetve kulturális igényeket. Az egyesület első szervezé­sei között szerepel egy városi szüreti bál, illetve egy családi nap, ahol a földváriak kulturált körülmények között sporttal, vetélkedőkkel, játékkal tölte­nék az időt. Távolabbi tervük, hogy kép­zőművészeti képzést, illetve kiállítási lehetőségeket biztosí­tanak a tehetséges általános és középiskolás diákoknak. Kínába és Mexikóba i készülnek . (Folytatás az 1. oldalról) Hamarosan kijön a gyárból az Electrolux Panel nevű, új meg­jelenésű alumíniumradiátor. A törökszentmiklósi komp­resszor- és kondenzátorgyár 197 millióra - eggyel meg is haladva - teljesítette a bevételi tervet. Az export aránya az egész évre tervezett termelési érték 30 százaléka felett van, ami a szűrőházak kiváló minőségé­nek, versenyképes piaci árának is köszönhető. Az Electrolux mosógépek iránti kereslet nőtt az első fél­évben, míg porszívóból keve­sebb fogyott. E hónaptól már kaphatók lesznek az Electrolux vízforra- lók, gőzölős vasalók, kávéfő­zők és kenyérpirítók. A világ­vállalat termékei közül a fehér­áruk és a kerti gépek forgalma nőtt az amerikai piacon. Terve­zik, hogy még az idén beindít­ják a hűtőgépgyártást Indiában, Kínában és Mexikóban. Sajtóbeszélgetésre hívták a megye MSZP-s országgyűlési képviselői a megyei sajtó képviselőit tegnap délelőtt Szolnokon, az MSZP tiszaligeti irodájában. Kötetle­nül beszélgettek az aktuális napi gazdasági és politikai történésekről. fotó: mészáros Köszönet a NATO miatt Várhegyi Attila, Szolnok polgármestere fogadta Sági Ferenc dandártábornokot, a Magyar Honvédség re­pülőfőnökét és a kíséretében lévő Járomi Barnabás alez­redest, a helyőrségparancsnok helyettesét. A találkozón jelen volt Utassy László ezredes, a védelmi bizottság tit­kára is. Sági Ferenc a Magyar Honvédség vezérkari fő­nökének a köszönetét tolmácsolta a város segítségéért a közelmúltban lezajlott Cooperative Chance NATO közös hadgyakorlaton. fotó: mészáros Nem álom a gyógytestnevelés Tegnap Várhegyi Attila polgármester adta át Szolnok első, or­szágosan is ritkaságnak számító gyógytestnevelési centrumát a Kassai Úti Általános Iskolában. A létesítmény három szomszé­dos iskola rászoruló diákjait fogadja az idei tanév kezdetétől. Adókártya nélkül

Next

/
Oldalképek
Tartalom