Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-10 / 187. szám

8. oldal Érdekességek 1996. augusztus 10., szombat Csajkovszkijt öngyilkosságba hajszolták? 1893. november 10-én gyászba borult a hatalmas orosz biroda­lom. Szentpétervár utcáin feketébe öltözött tömegek vonultak a gyászkocsi után, a cár virágot küldött, a Marinszkij színházat fekete drapéria borította. Ezen a napon temették Pjotr Iijics Csajkovszkijt, a nagy zeneszerzőt, az ország egyik büszkeségét, akivel, mint mondták, kolera végzett. Anthony Holden angol életrajzíró a Csajkovszkijról szóló könyvében - amelyet a lon­doni Bantam Press adott ki - most bombát robbantott. A történet dióhéjban a követ­kező: A nagy művész - aki sa­ját neme iránt vonzódott - öt­venhárom évesen beleszeretett egy csinos fiatalemberbe, aki­nek a nagybátyja és egyben gyámja bejáratos volt III. Sán­dor cárhoz. Amikor a románc kiderült, a befolyásos nagybácsi az akkori idők szokása szerint úgyneve­zett becsületbíróságot hozott össze, mondván, ha Pjotr Iijics nem jelenik meg ez előtt vagy nem engedelmeskedik határo­zatának, akkor az ügyet „őfel­sége elé terjeszti”. Ez akkori­ban kivédhetetlen kényszert je­lentett. A lavina megindult. A becsületbíróság ötórás, zárt aj­tók mögött megtartott tárgyalá­sán úgy döntött, Csajkovszij kövessen el méreggel öngyil­kosságot, de ezt tartsák titok­ban, és a hivatalos verzió „va­lamilyen betegség” legyen. Holden szerint a bizottság még azt is megszervezte, hogy Vaszilij Bertenzon, a mester háziorvosa adagolja neki az ar­zént, ami „feltűnés nélkül de viszonylag gyorsan öl”. Mivel az arzén évszázadok múlva is kimutatható, egy ex­humálás mindenre fényt derí­tene... Ferenczy A szupermodell, C'hrlsty Turllngton nyitotta meg a London Fashion Cafét, egy új di- vat-kávéházat, amelyet Naomi Campbell, Claudia Schiffer, Elle McPherson és Tommaso Buti hozott létre. FEB-REUTERS Műgyűjtő >- Kedvesem, nagyon sajná­lom, de alaposan becsaptak ezzel a Rembrandt-képpel. Ez a festmény nem lehet öt­ven évnél régebbi!- Nekem teljesen mind­egy, az a fontos, hogy ere­deti Rembrandt... Kenicsi Horle japán felfedező négy és fél hónap utazás után visszatért Equadorból Tokióba. Űtjával beke­rült a Rekordok Könyvébe, mert ez volt a világon az első egyszemélyes tengeri utazás napelemes csónakkal. Az 57 éves férfi 16 ezer kilométert tett meg reciklált alumínium­ból készült csónakjával. feb-reuters „Bűntárs” - egy kígyó Felső-Egyiptomban egy kígyó­bűvölő sorozatosan rabolt ki embereket úgy, hogy kedvenc kígyóinak egyikével rémiszt­gette őket - jelentette lapértesü­lésekre hivatkozva az AFP. A 32 éves Mahmud Khalifa sorra felajánlotta kiszemelt ke­reskedő áldozatainak, hogy megszabadítja őket a kígyótól, amelyet árujuk közt állítólag meglátott. A pultok közé be­jutva, felmutatott egy méteres­nél is megtermettebb kígyót, és „jutalmat” kért, amiért felfe­dezte a csúszómászót. Ellen­kező esetben - állította - a kí­gyót a kereskedő nyaka köré csavarja, hogy így „immuni­zálja” őt mindenféle kígyóma­rással szemben. „Immunizálás” helyett azon­ban pénztárcájától szabadította meg a kellőképpen megrettent kereskedőt. A csalárd kígyóbűvölőt, több üzlet kifosztása után, végül Ka­irótól délre egy kereskedő -< fi­vérének segítségével - ártal­matlanná tette, és átadta a rend­őrségnek. (MTI) Emelkedő tengerszint A Kínát körülvevő tenger szintje gyorsabban emelke­dik, mint a világ más részein. A vízszint gyors emelkedése fenyegeti a gyorsan fejlődő kínai parti régiókat - írja a China Daily. A kínai partvidék közelé­ben az utóbbi fél évszázad­ban évente 1,2-2 millimétert emelkedett a tenger szintje, míg a világ más részein ez csak 1,1—1,7 milliméter volt. A tanulmány azt is megálla­pítja, hogy az ország déli partvidékét mosó tenger szintje mintegy 70 centimé­terrel magasabb, mint az északi részeken. A szakértők azt jósolják, hogy 2030 és 2050 között a globális felme­legedés következtében a Gyöngy-folyó deltájánál 26-42, míg Sanghajnál 43-69 centiméteres vízszint- emelkedés következik be. A vicc poénját, melyet a főso­rokban rejtettünk el, augusztus 15-ig várjuk szerkesztősé­günkbe. Címünk változatlan: Új Néplap, 5001 Szolnok, Pf. 105. Bálban című, augusztus 3-án megjelent rejtvényünk helyes Újítás megfejtése: „Azonnal felismer­tem, ön szokott kiszolgálni min­ket az étteremben”. A helyes megfejtést beküldők közül az alábbi olvasóinknak kedvezett a szerencse: Szunyogh Antal Örményes, Dózsa Gy. u. 11/c; Váradi Erzsébet Kisújszállás, Zsodoma u. 26.; Zérczi Mi- hályné Szolnok, Szántó krt. 5. IV/2. Nyereményük Simon Béla Szülőföldem, a Jászkun­ság című könyve, melyet pos­tán küldünk el részükre. Páviáncsontvelő emberi szervezetbe A 38 éves amerikai, Jeff Getty AIDS-fertőzött, és tavaly a be­tegség utolsó szakaszában volt. Ám akkorra sikert hozott két­éves harca: a hatóságok enge­délyezték, hogy pávián csont­velejéből ültessenek át szerve­zetébe sejteket. Ez a majom­fajta ugyanis védett az AIDS el­len, és a kutatók azt remélik, hogy a sejtátültetéssel meg­menthetik az AIDS-beteg em­berek életét. Más szakértők a módszert vitatják, sőt, egyene­sen veszélyesnek tartják. Ami viszont mindennél fon­tosabb: Getty a kórházban töl­tött 22 nehéz nap után talpra állt, sőt, megerősödve szinte normális életet tud élni. Renge­teg gyógyszert kell ugyan szednie, és senki nem tudja megmondani, meddig tart a kedvező állapot, de a férfi elé­gedett: úgy érzi, tett valamit azért, hogy visszaszorítsák a szörnyű betegséget. Derűlátó annak ellenére, hogy a sok tá­mogató levél, üzenet mellett el­lenséges hangokat is hallott, fő­leg állatvédőktől. Ellenzi az ismeretlen és igen kockázatos módszert sok szak­értő is. Arra figyelmeztetnek ugyanis, hogy az átültetésnél a majomból scfk olyan vírus ke­rülhet az emberi szervezetbe, amely ellen az védtelen. Ráadá­sul a fertőzöttől a vírusok to­vább teijedhetnek, s még jár­ványt is kiválthatnak. Ferenczy Europress Horoszkóp VHI. 12-től 18-ig Herczeg Kata elemzése KOS HI. 21.-IV. 20. Szerelem: Túlságosan visszafogott ezekben a napokban. Mintha diétára ítélte volna magát. Bár boldogan rohanna partneréhez, ked­veskedne élettársának, amikor a döntő pillanat eljön, hirtelen visz- szavonul. Maga sem tudja, miért. Hivatás: A munkahelyén apróbb viták borzolják a kedélyeket. Jó lenne, ha távol tartaná magát mindkét tábortól. T.: 06-90-303-548 BIKA IV. 21.-VI. 20. Szerelem: Érzelmei túláradóak. Még ön sem ismer magára, hát még más. Eddig mindent ésszel csinált, most viszont mintha eszét vesztette volna. Néha egészen meglepő lépést tesz. Szerencsére a csillagok vigyáznak arra, hogy ne legyen nagyobb baj. Hivatás: Akkor is sikert ér el, ha éppen semmit nem csinál. A régi erőfeszí­tések most érnek be. T.: 06-90-303-549 IKREK V. 21.-VI. 21. Szerelem: Kísért a múlt. Valaki olyasmit vet a szemére, ami régen történt, de „nem évült el”. A bűntudat egész héten úrrá lesz hangu­latán. Most már ezerszer bánja meggondolatlanságát. Hivatás: Tele van ötletekkel, de annyira nagyvonalú, olyan felületesen pró­bálja valóra váltani őket, hogy sorra zátonyra fut valamennyi. T.: 06-90-303-550 RÁK VI. 22.-VII. 22. Szerelem: Ne halogassa tovább azt a bizonyos beszélgetést. Mind­kettőjüknek jobb lesz, ha túljutnak rajta. Az indulatok mérgezik a kapcsolatot. Hivatás: Sok nagyszerű lehetőség kínálkozik, úgy­hogy ha most erőt tud venni a lustaságán és kishitűségén, akkor a saját vitorlájába foghatja a szerencsét. Ne utasítsa vissza a héten kapott ajánlatot! T.: 06-90-303-551 OROSZLÁN VII. 23.-Vin. 23. Szerelem: Egyszerre vonzza és taszítja a most kialakuló új helyzet. Mintha félne a felelősségtől. Amikor belekezdett ebbe a kapcso­latba, nem gondolta, hogy ilyen messzire jut. Úgy érzi, ha vissza­kozik, később bánni fogja. Igaza lehet. Hivatás: Vállalkozása nagyszerű eredményt hoz. Nyugodtan kockáztathat is a héten, segí­tik a csillagok. T.: 06-90-303-552 SZŰZ VIII. 24.-IX. 23. Szerelem: Felborul a családi béke. A felfordulásban öné a döntő szerep. Nyughatatlanságával, állandó megjegyzéseivel még a kő­sziklát is kihozná a sodrából. A békülést önnek kellene kezdemé­nyeznie. Hivatás: Ha eddig nem volt szerencséje a vállalkozásban, akkor most is jobb, ha nem kezd újba. Ha jól haladtak a dolgai, ne most menjen üdülni! T.: 06-90-303-553 MÉRLEG IX. 24.-X. 23. Szerelem: Érzelmi kitörésein nemcsak a környezete, hanem még önmaga is elcsodálkozik. Semmi oka az ingerlékenységre, mégis minden apróságtól robban. A szerelem mámorából képes átcsapni gyűlölködésbe. Hivatás: A munkahelyén se találja helyét. Jobb lenne, ha szabadságot venne ki. T.: 06-90-303-554 SKORPIÓ X. 24.-XI. 22. Szerelem: Ragyogóan indul a hét. A szíve tele van reménnyel - de ahogy múlnak a napok, minden lehetőség kicsúszik a kezéből. Jobban izgatja a munka, mint az érzelmek. Hivatás: Sok kedvére való feladat várja. Talán egy kedvező szerződést is aláírhat a héten. Élvezi a kihívásokat és mindnek szeretne megfelelni. Szinte ég a keze alatt a munka. T.: 06-90-303-555 NYILAS XI. 23.-XII. 21. Szerelem: Türelemmel hamarabb célba érne, mint azzal, hogy aj­tóstul ront a házba. Ez az új kapcsolat mindenben eltér az eddigiek­től. Talán ezért is érzi kicsit furcsán magát. Hivatás: Ha a hét ele­jén nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogyan elképzelte, ne kesered­jen el. A mostani késlekedések csak átmenetiek, hamarosan fel­gyorsulnak az események. T.: 06-90-303-556 BAK XII. 22.-1.20. Szerelem: Kellemes kaland ígérkezik ezen a héten, de hogy kedvét is leli benne, az attól függ, mennyire tud elszakadni a formaságok­tól. Ha képes elfogadni új partnere meglepő ajánlatát, különös él­ményben lehet része. Hivatás: Apróbb bosszúságok ugyan adód­hatnak; de ezúttal nem veszi a szívére a dolgokat. Hisz a saját iga­zában. 1 I: 06-90-303-557 VÍZÖNTŐ I. 21.-II. 19. Szerelem: Most mindent elérhet, amit csak akar. Tehát - akarjon! Ha viszont úgy érzi, hogy már megtalálta, akkor csak fokozni lehet az örömöket. Hivatás: Amennyiben nem most tölti éppen a rég várt szabadságot, akkor annyi teendője akad, hogy még az éjsza­kákból is el kell lopnia néhány órát, ha a végére akar jutni. De nem veszi zokon. T.: 06-90-303-558 HALAK II. 20.-III. 20. Szerelem: Kapcsolata kemény próbatétel elé kerül. Ha őszinte és mély érzés köti a partneréhez, akkor semmi baj. De ha kihűlt a sze­relem, aligha lehet tovább halogatni a szakítást. Hivatás: Ha észre­veszi a részletekben rejlő lehetőségeket, nagyszerű eredményeket érhet el. Igaz, hogy a héten kezdett dolgok csak késő őszre érnek be, de jól kamatoznak. T.: 06-90-303-559 * * * Ha többre kíváncsi, hívja a megadott számot! (A hívás percen­ként 88 forint!) Harrison Ford alapítványt hozott létre Tibet meg­segítésére. Képünkön feleségével és a dalai lámával lát­ható. feb-reuters

Next

/
Oldalképek
Tartalom