Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-01 / 179. szám
10. oldal Sport 1996. augusztus 1., csütörtök Szolnokra igazolt az ejtőernyős-válogatott Égből pottyant paplanos álmok A formaugrásban az egyszerűtől a bonyolult alakzatokig mindent meg lehet csinálni Idén nyolcadik alkalommal rendeztek civil ejtőernyőstábort a szandaszőlősi repülőtéren hazai és külföldi résztvevőknek. Többen visszatérők, ami azt bizonyítja: egyre népszerűbb a sportág. Az augusztus 2-án befejeződő kéthetes táborban nem az ejtőernyőzés klasszikus ágát (stílus és célba ugrást) művelők gyűltek össze, inkább azok, akik a még kevésbé ismert formaugrást űzik. A tábor vendége az öttagú magyar válogatott (Csanádi Miklós, Csizmadia Attila, Gálos Péter, Német István és Seres Csaba kamerás) is, akik itt készülnek az év hátralevő feladataira, így kapva az alkalmon őket faggattuk: milyen szelek fújnak most a csapat körül? (Cs. A.) - Tavaly a régi csapatban problémák merültek fel, így csináltunk egy újabbat és jobbat. Július elején volt a nemzeti bajnokság, mivel azt megnyertük, minket neveztek kerettagoknak.- Eddig Budapesten a IX. kerületi ejtőemyősklub tagjai voltatok. Viszont ezen a téren is változás történt. (N. /.) - Igen, most az egész csapat a szolnoki ejtőernyős- szakosztályhoz igazolt.- Elindult az idény, lehet ugrani. De mi történik akkor, ha rossz az idő, beköszönt a holt szezon? Hogyan készül akkor a válogatott? (Cs. A.) - A hétköznapok nálunk is egyhangúak. Az idényben az a lényeg, minél többet gyakoroljunk, koncentráljunk az ugrásra és utána a minél jobb végrehajtás az igazán fontos. Földet érés után - mivel minden ugrást videóra veszünk - a felvett anyag kiértékelése következik, és ez alapján a hibák korrigálása a következő ugrásnál. Télen fizikailag mindenki egyénileg készül, ez az az időszak, amikor elméletben felzárkózunk, számos videoanyagot megnézünk, sokat beszélgetünk az ugrásokról.- Az idei feladatok? (N. I.) - Augusztusban lesz Belgiumban a világkupa, de kijutásunk attól függ, anyagilag hogyan alakulnak a dolgaink. A Repülő Szövetség évek óta egyforma összeggel támogat minket, miközben az ugrásdíj a kétszeresére nőtt, így sajnos csökken az ugrásszám is. Igaz, próbálunk pénzt szerezni bemutatókból, de az nem számottevő.- Csak Magyarországon készültök, vagy külföldre is kimentek tapasztalatot gyűjteni? (Cs. M.) - A Nemzeti Bajnokságra Ukrajnában készültünk, mert ott csak hét dollár egy ugrás. Kevés a pénz, de bízunk abban, hogy ha a 2000- es olimpián versenyszámként is megjelenik az emyőzés, talán az OTSH is többet áldoz majd ránk.- Mik a jövő évi tervek? (Cs. A.) - Tervezünk egy edzőtábort az USA-ban, augusztusban pedig a törökországi vb következik. Szeretnénk a középmezőnyben végezni, mert ott a nagy cégek képviselői is jelen lesznek, akik árgus szemekkel figyelik a csapatok teljesítményeit. Egy ejtőernyős üzemnapon sok mindenre kell figyelni. Vannak, akik a földet érésért felelősek, mások az ugratásért. Cserpák Csaba a szakosztály szakmai vezetője. Feladatai körébe tartozik a szakmai irányítás, a kiképzésekkel kapcsolatos feladatok ellátása, valamint az üzemnapok biztonságának felügyelete. Jelenleg a szakosztálynak 35-40 tagja van, ebből 20-25- en rendszeresen kijárnak ugrani. Sajnos nem sokkal bővül a létszám, az évente kiképzett 10-15 kezdőből jó, ha két-há- rom fő megmarad. Elég költséges sport ez, így nem mindenki engedheti meg magának. Ennek ellenére vátják azokat a fiatalokat, akik szeretnék kipróbálni bátorságukat a Baross út 20. szám alatti Repülő Egyesület irodájában vagy kint a szandaszőlősi repülőtéren hétvégéken. Naponta háromszor edzenek a kosaras fiúk Tíznapos parancs a Karancsban Tegnap délután hazaérkezett Salgótarjánból az Olaj KK férfi kosárlabda-együttese. Tíz napot töltött el a gárda a nógrádi szénmedencében az őszi szezonra való felkészülés jegyében. A fizikailag talán legnehezebb szakaszon lesz túl a csapat a héten, hiszen napi három edzéssel terheli a fiúkat a Rezák, Tóth kettős. A főhadiszállást a Karancs Szállóban ütötte fel a Tisza- parti küldöttség, amely a foglalkozások szabadtéri részét a festői környezetben elterülő, egykoron világhírű labdarúgókat is a hátán hordó futballpályán végezte. Rezák László alighogy leöblítette az út porát, készséggel tájékoztatta lapunkat a játékosok szemszögéből a kivételes tarjáni „élményekről.”- A speciális állóképességre fektettük a fő hangsúlyt, amellett a termi edzéseken megteremtettük az alapokat a taktikai gyakorlatok elsajátítására. Megítélésem szerint mindenki derekasan dolgozott saját magához képest. Bizonyára sokan kíváncsiak arra, hogy Ivkovics mennyi kedvezményt kért. Nos, meg kell mondjam, Sztojan a régi felfogásában és lendületével, a korára való tekintettel megszabott könnyítést nem elfogadva hajtotta végig maradéktalanul az előírtakat. Úgy tűnik, a reá szállt csapatkapitányi rang kötelességtudatot ébresztett benne, ami nagy hasznára válhat a csapatnak.- Mi van Alexével, hogyan bírták az új fiúk, köztük Ecseri Norbert és Balogh Zoli, Mé- részt mennyiben zavarta meg az amerikai túra és az azt megelőző másfajta tatai edzésmunka ?- Toni barátunk némi súlyfelesleggel tért vissza a szabadságról, nála a melegítő a mindennapos plusz kellék. Ecseri kellemes meglepetést okozott fogékonyságával, szeret dolgozni és tanulni, Balogh Zolinak pedig TF-es „státusza” miatt nincsenek fizikai problémái. Neki inkább a játékra kell nagy energiát fektetni a jövőben. Mérész Tominak valóban voltak „átállási” gondjai, de most a hazaérkezéskor elmondhatom, az már a múlté.- Csütörtökied miként alakul a programjuk?- Ugyanúgy napi három foglalkozást tartunk, a szombat és a vasárnap a pihenőé, hétfőtől pedig ráállunk a normális ritmusra, sőt kedden és szerdán jugoszláv ellenfelekkel gyakoroljuk a tanultakat, folytatva a felkészülést, amely választ adhat arra is, hová kell még igazolnunk. N. I. Kistelepülések sportpályázata Pénzt osztott a megyei önkormányzat A kistelepülések sporttámogatásáról döntött a megyei közgyűlés július 27-én. A kétezer főnél kisebb falvak sportprogramjaira egymillió forintot különített el az önkormányzat, amit a beérkezett pályázatok alapján osztottak szét. A községek nagy része már meg is kapta a megszavazott összeget. A következő huszonhat település részesült támogatásban: Nagyiván 40 ezer forint - a községi sportnap szervezésére és sporteszközök vásárlására, Tiszaug 30 ezer forint - a mil- lecentenáriumi falunap szervezésére, Szászberek 40 ezer forint - iskolai sportnapra, Tisza- gyenda 40 ezer forint - a helyi sportegyesület működtetésére, Alattyán 40 ezer forint - csa- ládLsportnapra illetvo az Alatytyán Kupa megrendezésére, 77- szaörs 40 ezer forint - községi tömegsportnapra, Jászágó 40 ezer forint - a helyi sportegyesület működtetésére, Tiszaigar 30 ezer forint - a millecentená- riumi ünnepség sportprogramjára, Mezőhék 40 ezer forint - sportfelszerelés vásárlására, Kuncsorba 40 ezer forint - a Konok Kunok Kupáján való részvételre, Tiszakürt 40 ezer forint - kispályás labdarúgótornára, Tiszapüspöki 40 ezer forint - a helyi sportegyesület működtetésére, Tiszaderzs 30 ezer forint - Alkotmány Kupa rendezésére, Tiszatenyő40 ezer forint - a sportegyesület működtetésére, Tiszabő 40 ezer forint - a falunap sportprogram- i&tufJászIélek Áö ezer forint - a miHecentenáriumi Köztársaság Kupa rendezésére, Rákócziúj- falu 40 ezer forint - őszi ifjúsági napok sportprogramjára, Pusztamonostor 40 ezer forint- a Búza Kupa labdarúgótornára, Berekfürdő 40 ezer forint - a Berek Kupa versenyeire, To- majmonostora 40 ezer forint - kispályás labdarúgó-bajnokságra és tomabemutatóra, Sze- levény 40 ezer forint - úszásoktatásra és a sportegyesület működtetésére, Csataszög 30 ezer forint - sportversenyek lebonyolítására, Örményes 40 ezer forint - úszásoktatásra, Tisza- jenő 40 ezer forint - a helyi sportegyesület működtetésére, Tiszasas 40 ezer forint - a III. Tisza menti nemzetközi találkozó sportprogramjára, Kétpó 40 ezer forint - a labdarúgóbajnokság őszi fordulóira.- ; " \ Az apróhirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. INGATLAN SZOLNOK-SZAN- DASZŐLŐSÖN, közvetlen Holt-Tisza-part mellett, 1500 négyzet- méteres építési telek, megkezdett családi házas építkezéssel eladó. Reggel, este 56/372- 791. * *1U003/7H* ELADÓ Nagykörűben, a Tisza-parton 2 db gyümölcsös, és 1 db gyümölcsös a homokon. Családi ház eladó Nagykörűben és Szolnokon. Érdeklődni: 06-48-316-837. *111660/1K* HUNYADFALVÁN, Kossuth út 4. szám alatt családi ház eladó. * 111886/2K* CSALÁDI ház eladó Szolnok, Kölcsey u. 21. 5008. Érdeklődni: egész nap. »U1912/1K* ELADÓ 10 ha ugari föld, 4-es útról megközelíthető, nyugati vasút mellett. Telefon: 56/378-425. *111920/2K* _______ E LADÓ az önkormányzat tulajdonában lévő Nagykörű, Fel- szabadulás út 4. sz. alatti 681 négyzetméter területű építési telek, melynek irányára 350 ezer forint, továbbá eladó az önkormányzat tulajdonában lévő Nagykörű, Fel- szabadulás út 1. sz. alatti 672 négyzetméter nagyságú telek a rajta lévő épülettel együtt, melynek irányára 1.500.000 Ft. Érdeklődni lehet a körjegyzőségen Nagykörű, Május 1. út 1. sz. alatt. *111966/2H* BUDAPESTEN, XVIII. kerületben eladó 1+2 fél szobás, 2. emeleti, telefonos öröklakás. Irányár: 2,3 millió Ft. Érdeklődni: 06-1/292-4549. *111663/2K* _______ « GARÁZST vennék Szolnokon, a Bajtárs úton. Ajánlatot az 56420-891 telefonszámla kérem. *111967/2T* KARCZAG László úton kétszobás, étkezős lakás beköltözhetően eladó, 56/376- 439, 56/424-444/59 mellék. *111972/1K* SZOLNOK belvárosában épülő társasházban 80 és 57 négyzetméteres lakások, garzonok még leköthetők. Érdeklődni: napközben 56/343-769, este 56/373- 220 telefonszámokon. *111980/1K* SZOLNOK-SZAN- DASZŐLÓSÖN, az Eper utcában három építési telek eladó. Teljes közművesített utca. A telkek irányára: 700.000 Ft. Érdeklődni: Rákóczi- falva, Vasvári Pál 19. *111964/1K* BEKÖLTÖZHETŐ, kétszobás, gázfűtéses, vízórás, telefonos, kábeltévés lakás eladó Szolnok, Ságvári krt.- on. Érdeklődni: napközben 56/422- 522/139 mellék, este 56/420-432 telefonszámon. *111982/1H* « PUSKÁS Tivadar krt.-i 53 négyzetméteres, ÜL emeleti, gázos, parabolás, vízórás, telefonos lakásom eladom. Érdeklődni: 56/426-516 telefonszámon. *112004/1T* SZOLNOKON 36 négyzetméteres, belvárosi igényesen felújított, másfél szobás, első emeleti lakás eladó, vagy kiadó. Telefon: 56/425- 012. *112005/1K* SZÁNDASZŐLŐ- SÖN 6 szobás, alápincézett új ház nagy melléképülettel eladó. Lakást, kocsit beszámítok. 53/316- 330, 53/317-989. «1I2053/2K* ELADÓK Szolnok, Hild Viktor u. 9. VIII/69. alatti, valamint Malom út 10. fsz. 3. alatti kétszobás lakások. Érdeklődni: a helyszínen, vagy 56/422-374 telefonszámon. *112066/1K* «SZOLNOKON, a Kassai úton 35 %-ig kész 3 szobás, tetőtéri lakás garázzsal eladó. Telefon: 56/412-534. * 112078/1T* «SZOLNOKON, a Malom úton 55 négyzetméteres, 2 szobás étkezős lakás eladó. Telefon: 56/412-534. *112079/1T* «SZOLNOKON, a József Attila úton 2 + 2 szobás, társasházi lakás eladó. Telefon: 56/412534. * 112080/1T* TÖRÖKSZENTMIK- LÓSON városközponthoz közeli kisebb családi ház sürgősen eladó. Napközben: 56/421-521/416. *112088/1K* _______ « 2 szoba étkezős, gáz konyhás, panorámás lakás 1.150.000 Ft-ért eladó. Telefon: 56/370-044. * 112096/1T* HOLT-TISZA-PAR- TON, a Kertész utcában telek eladó. Érdeklődni: este 18 óra után 56/344- 070. »112097/1K* ABÁDSZALÓKON 20 ha szántóföld kő- út és csatorna mellett, alkalmi áron, sürgősen eladó. Telefon: 59/355-103. * 112100/1K* SZOLNOK, Ugar, Abonyi úti megállónál családi ház nagy kerttel eladó. Érdeklődni: fenti címen Ács Károlynál egész nap, vagy 344-532-es tele- fonon. *112103/1K* SZOLNOK, Pozsonyi úton 880 négyzetméteres építési telek eladó 9 lakás + üzletek építési enge, délyezési tervdokumentációval együtt. Érdeklődni: napközben az 56/371-703 telefonszámon, hétköz- nap. *112104/1H* «SZÁNTÓ krt.-on 54 négyzetméteres, gázkonvektoros, telefonos lakás eladó. Irányár: 1.9 millió Ft. Érdeklődni: 56/366- 048, vagy 06-1-204- 2255 telefonszámo- kon. * 112105/1T* « SZOLNOK, József Attila úti társasházban 4. emeleti, kétszintes, 90 négyzetméteres, gázos, telefonos lakás eladó, vagy Kocsoros környéki családi házra cserélhető. Érdeklődni: 56/370-143 telefo- non. * 112116/1T* « SZOLNOKON belvárosi, 150 négyzet- méteres, kétgeneráci- ós, központi fűtéses, garázsos családi ház eladó. Irányár: 5.5 millió Ft. Érdeklődni: 56/420-360 telefonszámon, 18.00 óra után. *111563/2T* SZOLNOKON, Botár úti garázs eladó, hosszú távra kiadó. 56/378- 928. * 112131/1K* «SZOLNOKON, a Gerle utcában 3 szobás, gázos, magasföldszinti lakás eladó. Telefon: 56/421-836. *112134/1T* _______ « TISZAJENŐN, kívül-belül teljesen felújított parasztház eladó. Érdeklődni: 56/420-866 telefonszámon, esti órák- ban. *112139/1T* PLETYKAFALUBAN 100 négyzetméteres családi ház eladó. Érdeklődni: este 56/374-602 telefonszámon. * 112140/1K* ÚJSZÁSZON, a jászboldogházi határ mellett 2 ha szántóföld eladó. Érdeklődni: 57/460-162. * 112149/1K* « KIS családi ház eladó, 200 négyszögöl telekkel Szolnok, Váci Mihály 17. Érdeklődni: 17.00 órától. *112154/1T* _______ S ZOLNOKON, háromszobás, összkomfortos családi ház telefonnal eladó. Érdeklődni: 06-1/240-0404. * 112156/1K* « OROSZ György úti VI. emeleti háromszobás, étkezős, vízórás lakás eladó. Érdeklődni: 56/373-458 telefonon. *111456/2T* SZOLNOKON 4 szobás lakás + garázs a városközpontban eladó. Érdeklődni: 56/370073. *112164/1K* VÁROSKÖZPONTI 3 szobás társasházi lakás és garázs eladó. Telefon: 56/424-129. * 112165/1K* _______ J ÁRMŰ «ZAKLADY lakókocsi teljes felszereléssel eladó 160.000 Ft-ért. Érdeklődni: 59/326-095 telefonszámon. *111143/3T* TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 1984-es évjárattól. Telefon: 06(30)440-110, 06(30)310-855. * 111296/1H* KIS traktor eladó utánfutóval, újszerű állapotban, 3 éves műszakival. Érdeklődni: Kisújszállás, Hajnal út 14/2. Telefon: 59/322- 840. *111646/2H* HASZNÁLTAUTÓT A LEGJOBB KÉZBŐL Fiatal nyugati gépkocsik nagy választékban akár kamatmentes részletre is. Juvenal Kft. Szolnok, Széchenyi kit 26. TelVtax: 56/427-800. 425-100 « 4 ütemű Wartburg eladó. Abony, Baross Gábor u. 16. Érdeklődni: hét végén. *111864/1T* _______ SAMA RA 3,5 éves, 1500 köbcentis, 5 ajtós, 5 sebességes, bordó, 31.000 km-rel, kitűnő műszaki és esztétikai állapotban eladó. Telefon: 56/341- 860. *111913/1K* ’89-es évjáratú 125 köbcentis ETZ, gyári, szép állapotban, friss műszakival és egy '90-es évjáratú Simson robogó eladó. Szolnok, Kapás út 14. * 111984/1K* _______ R ENAULT 11., 1.4- es ’ 86-os évjáratú, ezüstmetál, vonóhoroggal első tulajdonostól eladó. Érdeklődni: 06-20/466280. *112039/1K* SÉRÜLT, totálkáros autót veszek. Érdeklődni: 0630/490-210 telefo- non. * 112042/12H* ® VW Vento TD ’ 93-as évjáratú 1.650.000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: 56/374- 584 telefonszámon. *U2077/1T* _______ « OPEL Kadett 1300-as benzines, 5 ajtós, 1980-as évjáratú, megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni lehet: 0620/428-124 telefonszámon. * 112098/1T* EREDETI Renault alkatrészek 20 % olcsóbban Szolnok, Mártírok u. 24/a. Telefon: 56/421-085. * 112108/1K* 4 személyes műanyag csónak 30-as Vihar motorral eladó. 56/423-283. *112163/1K* . « 4 ütemű Wartburgot vennék ár- és állapot meg j elöléssel. Tóth Gyula Tiszafüred, Óbuda út 22/a. Telefon: 59/353-595. * 112171/1T* UTÁNFUTÓK használt és új eladó, kölcsönözhető. Szolnok, Zrínyi u. 1., 06-60/385-987. * 112174/1H* GÉPEK HAGYMAPUCOLÓ eladó, amely villanyról, traktorról is üzemel. Érdeklődni: 57/453-478 telefonszámon. *111947/2K* 2 db Stihl és 1 db Husqvarna, használt motorfűrész eladó. Érdeklődni: Szolnok, Baross u. 33., 9-12-ig 14-17-ig, a kerti kisgép boltban. Telefon: 56/375-816. *112106/1K* «IFA szippantóra új vákumszivattyú eladó. Érdeklődni: 06- 30/434-338 telefonszámon. * 112166/1T* ÁLLATOK « KAUKÁZUSI juhász kiskutyák eladók, törzskönyves szülőktől. Ugyanitt 8 hónapos kan is eladó. Telefon: 53/360-594. * 111903/2T* «FEKETE óriás Schnauzer kölykök győztes szülőktől kaphatók. Szolnok. Telefon: 56/379-234. *111945/2T* 2 db deres weis póni kancacsikó eladó. Abony, Szolnoki út 40., Pusztai. *112025/2H* FAJTISZTA német juhász kölyökkutyák eladók. Rákóczifal- va, Rákóczi út 69. * 112074/1K* 2 db magyartarka növendék üsző eladó. Érdeklődni: Ökrös Pál, Kengyel, vasútállo- más. *112087/1K* «FRISS fejős magyartarka tehén borjával együtt eladó. Rá- kóczifalva, Béke tanya 1. * 112102/1T* ADÁS-VÉTEL OLVASOTT könyvet veszek. Házhoz megyek. Készpénzzel fizetek. Telefon: 06-76/412- 955. *111793/4H* «GYERMEKKERÉKPÁR 16-os BMX kétoldali segédkerékkel, mosógép centrifugával egybeépítve és fotelágy eladó. Telefon: 56/426-205. *111936/1T* HASZNÁLT dunnát, párnát veszek. Szolnok, Verseghy u. 32. *111591/2K* « MOTOROLA 7200- as telefon eladó kártyával együtt. Ugyanitt 6 kW-os hőtárolós villany- kályha eladó. Érdeklődni lehet: 19 óra után, az 56/444-018 telefonszámon. *111999/2T* MORZSOLT kukorica eladó. Érdeklődni: 59/326-016 telefon- számon. * 112132/1T* «VASVÁZAS szín tetőszerkezete tartó oszlopokkal együtt eladó. Ugyanitt bontott felvonulási épületből oldalfal és mennyezet panelek kaphatók. Érdeklődni: 06-60/387- 558 telefonszámon. *112135/1T* « HASZNÁLT hűtők és fagyasztók garanciával eladók Szolnok, Kedvessor 12. *112157/1T* « 20.000 literes acéltartály kifogástalan állapotban eladó. Érdeklődni: 06-30/434- 338 telefonszámon. *112167/1T* _______ V EGYES TŐKEIGÉNYLŐK és tőkebefektetők gyors közvetítése. Érdeklődni 06- 30/425-381-es telefonon. *110044/6H* «SZOLNOK, Sza- páry út 28. alatt üzlethelyiség kiadó augusztus 1-től, két fő részére is. Érdeklődni: 56/413-505, délutáni órákban. * 111882/2T*- Haszongépjárművek értékesítése, Kelet-Magyarország legforgalmasabb útvonalán, a 4-es főút 108 km-nél. i Teljes körű ügyintézés, i értékbecslés, 10 éves korig hitellehetőség. I BODEX AUTÓ Sza|ol, Széchenyi u. 10. Telefon: 56/378-987, 20/355-245 A Szolnok, Mártírok u. 30. sz. alatt lévő irodaház külön bejáratú földszinti része bérbe vehető. Az épületrészben 1 db 114 m2 és 1 db 30 m2 helyiség, valamint 3 db 10-14 m2 nagyságú irodahelyiség és mellékhelyiségek találhatók. Bérelhetők továbbá az irodaházban külön bejáratú és egybenyíló 16 m2-es irodahelyiségek. Érdeklődni lehet: 56/343-106 telefonszámon, vagy személyesen a helyszínen.