Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-08 / 185. szám

Kisújszállási séta kissé rest, de amúgy megvan. Túlélt egy combnyaktörést, és az étvágya kifogástalan. Sze­rinte a hosszú élet titka az, hogy rendes legyen az ember, és mindig találjon magának munkát. Mellette ül D. Monoki Lu­kács bácsi, aki szintén kisúji, és mozdonyfútő volt. Sokat tudna mesélni a jó öreg csihe- gőkről, mert mindenre ponto­san visszaemlékezik. Kilenc- venegy esztendős. Legszélén látható Szoboszlai Károlyné Julianna asszony. A többiek­hez képest még fiatal, össze­sen nyolcvankettő. Egyben közös a sorsuk: mind a né­gyen özvegyek, és valameny- nyien sokat, rengeteget dol­goztak. Vagyonos egy sincs köztük, és csak a szívükben, éveik számában gazdagok... Négyen összesen már három­százhatvan évesek! K isújszállás határában, ott, ahol a négyes főútvonal átível a vasúti sínek fö­lött, jobbra hatalmas kiégett legelő. Szomjazná az esőt, szomjazzák a tehenek a vizet. Igaz, ők hörpölhetnek, mert a reggeli hőségben éppen itatott a gulyás, Tuka Imre. Április 27-én hajtott ki először, és ha az őszi fagyok engedik, októ­ber 15-én fejezi be az idei őr­zést. Hetvenhárom tehénre, növedékre, állatra vigyáz, zö­mében a Tisza II. egykori és jelenlegi tagjainak a jószága­ira. Négykor kel, fél hatra már kiballagnak ide a tehenek és elkezdenek legelni. Nyolc után, kilenc előtt itat először, majd ahogyan a hőség engedi, ismét harapnak a kérődzők. Naponta legalább háromszor hajtja őket a vályúhoz, de az a tapasztalat: sajnos, a meleg el­vitte a tejet. Akad akinek tizenhárom te­rcieretek elsajátítani. A másik Bogár, esztendős puli. Ha te­relni kezd, messziről kell visz- szahozni az elbitangolt négy­lábút, többet ér, mint három ember. Amúgy a csordásnak vegye­sen telik az ideje. Nézi a vona­tokat, beszélget az ide kiláto­gató, szünidejüket töltő gyere­kekkel, lesi a kocsikat. De csak lesi, ennyi az öröme, mert akár hiszik, akár nem, 33 év 222 nap után 8 ezer 700 forint a nyugdíja. Ezért vállalta a csorda őrzését, mert innen is kap havi tízezret. Lépkedni nehezen bír, pedig még ötven- egynéhány nyarat ért meg, de rohan helyette a két segítő. Az egyik, Bogár minket is meg­szagol, és amikor távozunk, jó gazda módjára egy darabig el­kísér. Valószínű azért, mert úgy érzi, ez a jókora legelő az ő birodalma. Legalábbis ápri­lis végétől október derekáig. Négyen háromszázhatvan évesek A meleg elvitte a tejet Egy évig igazgathat Már korábban beszámoltunk róla, hogy a helybeli gimnázium és szakközépiskola igazgatója le­mondott. Az önkormányzat - élve a jogszabályok biztosította lehető­séggel - pályázatot út ki az iskola- vezetés ellátására. Ezzel ketten él­tek, mindketten az iskola pedagó­gusai. A különböző szintű-rangú bizottságok egyaránt foglalkoztak a pályázók elképzeléseivel, majd azokat véleményezték. Összessé­gében a próbálkozásokat értékes­nek tartották, ugyanakkor hangsú­lyozták: hogy a középiskola irányí­tói feladatának ellátásához szük­séges előírásoknak, ha úgy tetszik, feltételeknek teljes mértékben egyik sem felelt meg. Azért a kép­viselő-testület azt a döntést fo­gadta el, hogy a következő tan­évre: 1996. augusztus 1-jétől 1997. július 31-ig Fülöp Gábor igazga­tóhelyettest bízzák meg az iskola vezetésével. Mindez azzal is jár. hogy az új pályázatot ismételten meghirdetik. Hogy mikor, arról időben hírt adunk. Gépészből zászlókészítő Parragh Attiláék éppen ottjártunkkor fejezték be a mun­kálatokat Vámospércs színes zászlóján Parragh Attila még fiatal ember, hiszen esztendői számát tekintve egy éve még hiányzik negyed- százados életkorához. Eredetileg gépész a szakmája, de hát iste­nem, ilyen a világ. Aligha ő az első vagy az utolsó, hogy vég­zett valahol, azután ahhoz vi­szonyítva egészen mást csinál. Gondolt egy merészet, és ala­kított egy betéti társaságot. Rá­jött arra, messze földön nincs senki, aki zászlókat, lobogókat készítene. A húszcentis, asztalra helyezhető nemzeti zászlóktól kezdve az ötméteres magasság­ról lecsüngő transzparensig. Ketten teszik ebben a betéti tár­saságban a dolgukat, és csinál­tak már városzászlókat Máté­szalkának, Sopronnak, Győrnek, Hegyeshalomnak, kisebb-na- gyobb községeknek, települé­seknek. Ami a nemzeti lobogó­kat illeti, kellett egyet gyárta­niuk a Dél-afrikai Köztársa­ságba is, bár itt a német és az osztrák zászlók a legkelendőb­bek. No meg a különböző ren­dezvények, cégek, vállalkozók, üzemek, esetleg társaságok zászlói. Megrendelésük akad. nem unatkoznak, olykor kettő­jük négy keze is kevés... A Szabadság téri lakótelep, a központ megszokott kinézetét az színesítette, hogy a Kevi úton, szemben a disz­konttal dinnyehegyek kellették magukat. Ottjártunkkor a sárga kilóját huszonnyolcra, a görögét húszra tartották. A krumplit harmincötért mérték, a tököt egy húszasért, a pa­radicsomot ötvenért. Még az alma bizonyult az egyik legdrá­gábbnak, a szebbjéért kilencvenet vártak, akárcsak a hatal­mas őszibarackokért. Egyébként jó az idei gyümölcstermés, és abban is akad némi igazság, hogy nem magasak az árak. Jobban mondva önmagukhoz viszonyítva nem. De ha a kere­setekhez, a munkanélküli-segélyekhez arányosítjuk őket... A városi szociális otthonban jelenleg százhuszonhat sze­mélyt ápolnak, gondoznak. Azért írom: jelenleg, mert a közelmúltban - sajnos - csökkent a létszám, hiszen öt temetésük is akadt. Hogy job­ban kijöjjenek szűkös pénz­ügyi lehetőségeikből, hizlal­nak, meg vágnak is. Hetente három röfögőt, hiszen a hús még most is úgy a legolcsóbb, ha saját maga „állítja elő” a cég. A nyári napsütésben mi négy embert figyeltünk meg. A szélen Papp Istvánná Er­zsiké, aki tiszaföldvári. Már a nyolcvanhetediket tapossa. Mellette Lévai Andrásné Margit néni, aki pontosan a századik nyarát tölti. Nem­csak az otthon, de valószírtű­Tuka Imre ilyentájt hetvenhárom tehenet őriz a közúti fe­lüljáró környéki legelőkön hene van, másnak egyetlen­egy. Kismotor húzza a vizet. Két hű segítője közül az egyik Tüzes, a kis fekete-fehér korcs kölyökkutya, aki most kezdi a csordaőrzés ebeknek való is­A tűzoltóság után a tűz mellett Most itt van jó világ! leg a város legidősebbje is. git néni szellemileg teljesen Gyerekei 60-75 közöttiek, jó- friss, rendszeresen olvas, így szerével mind betegek. Mar- a lapunkat is átnézi. A füle Négyen a székeken: Papp Istvánné, Lévai Andrásné, D. Monoki Lukács és Szoboszlai Károlyné Tévedések elkerülése végett, az előtérben pihengető pár együtt jár, a háttér srácai meg abban hasonlítanak egymáshoz, hogy közösen csépelik a vizet, múlatják az időt, a szünetet Monoki Istvánt, vagy ahogyan errefelé hívják, Monokipista bá­csit jószerével mindenki ismeri a városban. Több ok miatt. Az egyik az, hogy 71 eddigi évéből közel ötvenet hivatásos, majd önkéntes tűzoltóként töltött. A másik: ha valamilyen miniszter, országos vezér, nagyember érke­zett, akkor általában Pista bácsi volt a szakács. Falkányi a birka, amelyet főzött, kavargatott a bog­rácsban, de a hízó sem kevesebb, meg a hal. A harmadik: évtizede­kig ezen a településen meg innen a jóval távolabb lakodalmi vőfély volt. Nem csak készítette a jobb­nál jobb étkeket, de a rigmusokat is elmondta. Mára már lejjebb adta, el­végre a kor nagy úr. Sógorok­nak, komáknak, jó barátoknak még ritkán elmegy vágni, segí­teni. Szerencsére sok a jó barát, nem szűkölködik a meghívá­sokban. Azután a Bánom-kert- ben akad egy telke, szabad ide­jében azt gondozza. Tele jóféle szilvafával, ezek termése túl­nyomórészt hordókba kerül. Odakinn, ha megéhezik, elő­veszi a kisbográcsot, szalonnát aprít bele, fát rak alá, meg­gyújtja, és utána ahány sze­mély, annyi fél marék lebben­cset rak hozzá. Lassú tűzön egy óráig kavargatja. Meg is kell rázni, forgatni. Hogy mennyi­szer? Ahányszor a lebbencs megkívánja. Utána kézbe a ka­nalat a hűs konyhában, körbe lehet ülni a bográcsot. Ha me­leg a tészta, azért nem árt meg­fújni! Jó étvágyat hozzá! Kérem szépen, ez tnegfött, körbe lehet ülni és kanalazni. Ami a bográcsban van: öreglebbencs, aki ízleli: Monoki István vül harapni is lehet azoknak, akik semmit sem hoztak hazul­ról a reklámszatyorban. Négy csónak is kelleti magát, nem drága, hatvan forint órán­ként. A fehér sport szerelmesei pedig teniszezhetnek, elvégre erre is adódik lehetőség. Aki otthon felejtette az ütőjét, lab­dáját, sebaj. Kölcsönözhet. Sőt, oldalt labdázni, focizni is lehet. Talán ez az egyik következmé­nye annak, hogy a helyi arany- lábúak megnyerték a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnoksá­got? Bizony, itt, amikor árnyékban is harminc fok körüli a hőség és kínjában az aszfalt maradandó \ talpnyomokat követel attól, aki nekivág a túloldalnak. A kisúji fürdőben viszont aranyéletet ta­láltunk. Igaz, a nagymedencét akkor csinosítgatták, de a ki­sebben, a gyógyban és a lubic- kolóban sokan hűsöltek. Ebben az évben a napi csúcs egyezer­egyszáz volt, a motorostalál­kozó napján legalábbis ennyien váltottak jegyet. Elkészült az új büfé is, ahol a gurgulázáson, fo­lyékony kenyéren, üdítőkön kí­Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János

Next

/
Oldalképek
Tartalom