Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-08 / 185. szám

TALLÓZÓ Törvényözön a népjólétért 2. o. Nagykörűi kútapasztás 3. o. Betöréses lopás „gondatlanságból” 3. o. A szerkesztőség postájából 4. o. MA ismét /6S \ az “Néplap -bán! Abádszalóltom, a tározótó mellett, az ifjúsági kempingben tartják a Kossuth Lajos Tudományegyetem hat gólyatábora közül az egyiket. A huszonnégy elsős délelőtt az egye­temi élettel ismerkedik, előadásokat hallgat, vetélkedőkön vesz részt, a délután pedig a strandolásé, lubickolásé, napozásé. fotó: mészáros A gázvezeték műszaki átadása a közelmúltban történt Nagykörűben. A kivitelező a szolnoki Forex Kft. volt. A csaknem tizenhat kilométer hosszú vezetékrendszerre több mint hatszázan csatlakoztak. Képünk az utómunkálatokat örökítette meg, amelynek során busz­megállót is kialakítottak. fotó: cs. i. Már ünnep előtt is fizetnek nyugdíjat Öt éve működik a megyei hivatal Újabb várakozás a kárpótlásban Ezelőtt öt évvel kezdte meg tevékenységét a megyei kárpótlási és kárrendezési hivatal. Az eltelt időszak alatt több tízezer ügyben hoztak határozatot, vége: tek árverést - egyszóval kárpótoltak. Most „szabadságát tölti a hivatal”, miután parlamenti és minisz­teri döntésre várnak a munka folytatására. Az induláskor tízen kezdték meg a munkát, majd 1993-ban - a csúcsidőszakban - százan dol­goztak a hivatalnál, mára negy- venketten maradtak - tudtuk meg Horváth Gabriella hiva­talvezetőtől. Mindehhez azt is hozzáteszi, hogy hárman van­nak jelenleg a megyei szerve­zetnél olyanok, akik a kezdetek­től fogva a kárpótlásban dol­goznak. Az elmúlt öt év alatt négy kárpótlási törvényt hajtottak végre, 146 ezer 854 ügyirat ér­kezett a hivatalba. A beadvá­nyok után közel 122 ezer hatá­rozat született. A vagyoni törvé­nyek alapján a határozatokban 5,394 milliárd forint értékben kaptak a kárpótlásra jogosultak kárpótlási jegyet, míg az utalvá­nyok 416 milliós értéket képvi­selnek. A megtartott 806 árverésen 36 ezer árverező vett részt. (Folytatás a 3. oldalon) Jurtatábort ütnek a Széchenyi mellett A Honfoglalás ősbemutatója Szolnokon A tiszaligeti labdarúgó-stadionban igazi zenei csemegeként és magyarországi ősbemutatóként hallható majd a Honfoglalás című öttételes szvit augusztus 18-án. Az augusztus 17-18-ai hétvé­gével együtt négynapos lesz a 20-ai ünnepségsorozat. Ez főleg azokat érinti kellemetlenül, akik a nyugdíjukat várják. A budapesti székhelyű Nyugdíj- folyósító Igazgatóság jogi főosz­tályvezetőjétől, dr. Nagy Sándor­Kétszáz új munkahely létesül a jászberényi Lehel Hűtőgép­gyárban megvalósuló beru­házás során. A társaság teg­nap tartott tájékoztatót a be­ruházás elkészült szakaszai­ról, a további tervekről. A fejlesztés építési összkölt­sége 1,7 milliárd forint. A készáruraktár műszaki átadása már megtörtént. Az építési be­ruházás teljes egészében ez év december 31-ig készül majd el. Felépült egy - a szociális és- A rendőrkapitányság épülete nincs életveszélyessé nyilvá­nítva, bár a közelmúltban maga a főkapitány úr is személyesen konstatálhatta a valóban áldat­lan állapotokat - tájékoztatta lapunkat Tóth András ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatója.- Statikus véleményt is kér­tünk, a létező problémák között azonban olyan elváltozást nem tárt fel a vizsgálat, ami közvet­len életveszélyt jelentene a dol­gozókra, illetve az ott megfor­duló ügyfelekre. Ellenkező esetben más intézkedéseket kel­lett volna hoznunk. így a közeljövőben a jelen­legi, meglehetősen nagy pénz­tói megtudtuk, hogy már egyezte­tettek a Postával: egy nappal ko­rábban adták át a nyugdíjutalvá­nyokat, így a kifizetéseket 13-a helyett 12-én kezdik meg. A Pos­tától lapunk azt az információt kapta, hogy a 19-ei nyugdíjakat még a hétvége előtt, 16-án, azaz pénteken kikézbesítik. irodahelységekkel együtt - 13 ezer 500 négyzetméter alapte­rületű, fagyasztóládák gyártá­sára alkalmas csarnok. Itt alakí­tottak ki egy új kutató-fejlesztő részleget. A beruházással kap­csolatban fejlesztik az út- és a közműhálózatot is. , Az új részlegben ’97-től in­dulhat meg a termelés. Terveik szerint műszakonként, évente 200 ezer darab hűtőládát gyár­tanak majd. A teljes termelés beindítása négyszáz új dolgozó munkába állítását is jelenti. szűkében elegendőnek tűnik a legsürgetőbb javítási munkála­toknak - mint például a fal­mozgás megszüntetésének - elvégzése. Ezekre a javítási munkákra várhatóan még au­gusztus végén sor kerül majd. A kunszenti rendőrök elhe­lyezésére és az ügyfelek kultu­rált körülmények között történő fogadására a jövő évi központi költségvetésből tervezett teljes felújítás jelent végleges és megnyugtató megoldást. A ha­talmas munka, amely az épület teljes rekonstrukcióját jelenti majd, százmilliós nagyság- rendű anyagi kiadást feltételez az Országos Rendőr-főkapi­tányság részéről. -hgy­Az ősbemutatón közreműködik a P. Mobil együttes és az Ál­lami Hangversenyzenekar - je­lentették be tegnap a szolnoki városházi sajtótájékoztatón, ahol a Szent István ünnepéhez és a honfoglalás 1100. évfordu­lójához kötődő rendezvényeket ismertették. Várhegyi Attila polgármester elmondta, hogy az önkormány­zat szeretne néhány emlékeze­tes napot szerezni a szolnoki­aknak. Hiszen szívet melengető és egyáltalán nem mindennapi dolog megünnepelni a mille- centenáriumot egy közel ezer­éves település lakójaként. Mint a szervezést végző Far­kasházi István elmondta: a nyolc napot átfogó, és a polgá­rok számára feltehetően tartal­mas és szórakoztató időtöltést nyújtó program nyitányaként augusztus 13-án, kedden a hon­foglalás tiszteletére indított lo­vas emléktúra résztvevői ér­keznek a városba. A huszonnégy lovast a pol­gármester üdvözli, majd a csa­pat jurtatábort üt a Széchenyi városrész tőszomszédságában - két napra. (Folytatás a 3. oldalon) Sorokban Könyvtárosok Debrecen. A könyvtárak fel­adatait vitatják meg a Magyar Könyvtárosok Egyesületének vándorgyűlésén. Véleményt cserélnek többek között a szá­mítógépes hálózatokról, vala­mint a készülő könyvtári tör­vény tervezetéről. Kamionstop Budapest. Augusztus 31 -tői ideiglenesen megszűnik a ne­héz tehergépjárművek hét végi, valamint szabad- és állami ün­nepnapokon érvényes forga­lomkorlátozása. A forgalomkorlátozásról szóló rendeletet végső formájá­ban novemberben terjesztik a kormány elé. Tiltakozás Budapest. A Kereskedelmi Al­kalmazottak Szakszervezete til­takozását fejezte ki amiatt, hogy több munkaadó úgy dön­tött: augusztus 19-én nyitva tartja boltját, mások pedig azt keresik, hogyan kényszeríthetik alkalmazottaikat munkavég­zésre a törvényesség látszatá­val. A szakszervezet állásfogla­lása hangsúlyozza, hogy ezt a boltosok annak ellenére teszik, hogy augusztus 19-ét a kor­mány munkaszüneti nappá nyilvánította. Film a honfoglalásról Budapest-Róma-Karcag. Be­fejeződött a Honfoglalás című játékfilm forgatása. A mózibe- mutató a tervek szerint decem­ber elején egyidejűleg lesz Bu­dapesten és Rómában. A ren­dező Koltay Gábor. A film forgatókönyvét Ne- meskürty István írta. A fikciós történet a középkori legendára, Anonymus Gesta Hungaroru- mára épül. Árpádot Franco Nero ala­kítja, Álmos vezér szerepében Sinkovits Imrét láthatja a kö­zönség, a többi hat vezért Bits­key Tibor, Csendes László, Csurka László, Dömer György, Kaszás Géza és Körtvélyessy Zsolt, Álmos anyját, Emesét Koncz Tekla játssza. A gyer­mek Árpádot Bene Sándor 15 éves karcagi iskolás alakítja. A történet televíziós sorozat­ban is látható lesz. Gépek és emberek szorgoskodnak a régi malomban Külföldön is kíváncsiak a lisztjükre Az abonyi malom 1880-ban épült, és mint annyi hozzá hasonló társa, a kor techni­kai szintjének megfelelően gőzmalomként dolgozott. Báró Harkányi Frigyes villa- mosíttatta, majd az első vi­lágháború után egy vállalko­zóhoz került. Később egy részvénytársaságé lett, a má­Ez a gép 1913 óta zakatol: Sándor József henger őr elége­dett az innen kikerülő liszt minőségével fotó: m. j. sodik nagy világégést köve­tően pedig államosították. Három évvel ezelőtt újabb fejezet következett a létesít­mény életében, mert azóta Abonyi Malom Bt.-ként mű­ködik. Jelenleg két műszakban huszonegyen dolgoznak, és naponta háromszáznyolcvan mázsa búzát őrölnek. Finom­liszt, kenyérliszt, rétesliszt, búzadara, illetve takarmány- liszt kerül ki innen - egy-, öt- és ötvenkilós zsákokban. Bár a gépek egy része még Ferenc József idejéből való, megfelelő karbantartással megbízhatóan szorgoskodnak. Termékeik Székesfehér­vártól Budapestig, illetve Szolnokig ismertek, sőt ex­portálnak is a lisztből mint­egy négyszáz tonnát: Litvá­niába, Belorussziába és Uk­rajnába. D. Sz. M. Új munkahelyek a Hűtőben A kunszenti kapitányság épülete felújításra vár / Életveszély nincs, csak a fal mozog egy kicsit Most, hogy lassan költözhetnek új munkahelyükre a szolnoki zsaruk, és a vízi rendészeti kapitányság épületét is helyrehoz­ták, a megye rendőri egységei között a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság dolgozói - természetesen ügyfeleikkel együtt - kerültek az utolsó helyre, már ami az elhelyezésüket il­leti. A kunszenti rendőrség épületéről az a hír járja, hogy már- már életveszélyt jelent a benne tartózkodók számára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom