Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-31 / 203. szám

1996. augusztus 31., szombat Körkép 5. oldal Nézőpont Pesszimista optimizmus Most, az iskolakezdés előtt, óhatatlanul eszembe jut az a kabaré(?)-jelenet, melyben az öreg szaki elmegy a segédjével egy csőtö­rést megjavítani. Az öreg bemászik az ak­nába, ahol már derékig áll a szennyvíz. Néha kiszól a segédmunkásnak, hogy milyen szerszámot kér. A szennyvíz persze csak ömlik, már a szaki szájáig ér, amikor végre sikerül megjavítani a hibát. Az öreg kimá­szik a gödörből és azt mondja a segédmun­kásnak: Látod, Jani! Ha nem tanulsz, egész életedben csak a szerszámokat adogathatod! Iskolaérettség, érettségi, felvételi, tandíj, emelt óraszám, nem­zeti alaptanterv, hiányosságok a szakképzésben, iskola-összevo­nások, megfizethetetlen tankönyvek, káosz. Az elmúlt napokban- hetekben ismerőseim és alkalmi beszélgetőtársaim leggyakrabban a fenti kifejezéseket használták, ha az iskolakezdés került szóba. Fiatalasszony barátnőm azon aggódott, hogyan tud majd első- szülött fia beilleszkedni az osztályba, meg tudja-e állni a helyét, valóban érett-e az iskolára? Egy főiskola levelező tagozatára járó ismerősöm azt a kérdést tette fel cinikus-gúnyosán: nem lenne-e egyszerűbb, ha egy összegben fizetné ki a körülbelül félmilliós tandíjat a főiskolai képzés négy évére? A befizetés után persze rögtön kémé a diplomát is. Az első két év tapasztalatai ugyanis azt mutatták számára: ez a bizonyos főiskolai képzés semmi másról nem szól, csak a pénzről. Az oktatók nem tartották meg az előadá­sokat, vagy ha mégis, tudásukat féltékenyen megőrizték. A vizs­gákon pedig leginkább arra ügyeltek: nehogy elveszítsék a jól fi­zető tanulókat. Mérnök-tanár barátom az iskola-összevonásokon és a szakkép­zésben uralkodó fejetlenségen szokott immár napirendszerűen morgolódni. Azt mondja: a diákok érzik, tudják, hogy elhelyezke­désükre szinte semmi remény nincs, ezért aztán sokan nem is ve­szik komolyan az iskolát. Pedig a szakképzetlen szakemberektől mentsen meg minket a magyarok Istene! Ennyire kevés pénzért ki az, aki tanítani akar? Ennyire sok pén­zért ki az, aki tanulni akar? Evek óta - s valószínűleg még évekig - napirenden lévő kérdések ezek. A fentiek után persze nyugodt szívvel vádolhatnak pesszimiz­mussal. Igazuk van, nem sok szívderítő dolog jutott az eszembe becsöngetés előtt. Még akkor sem, ha minden rossz tapasztalat és hír ellenére meg vagyok győződve arról: a tudás hatalom. A tudást nem lehet el­venni senkitől. Vagy mégis javíthatatlan optimista vagyok? ŐU<X-J*"V 1100 éve történt Vetélkedő könyvbarátoknak SZOLNOK ÜNNEPEL IV. forduló A szolnoki Hild Viktor Városi Könyv­tár és az Új Néplap a millecentená- rium alkalmából négyfordulós vetél­kedőt hirdet. A téma iránt érdeklő­dőknek az a teendőjük, hogy lapunk­ban szombatonként megjelenő kérdé­sekre a lehető legtömörebben írásban válaszolnak, amelyeket postán vagy személyesen eljuttatnak a könyvtárba (cím: 5000 Szolnok, Széchenyi krt. 22.) vagy az Új Néplap Szerkesztősé­gébe (cím: 5000 Szolnok, Pf. 105). Fontos tudnivaló, hogy a válaszoknak a megjelenés utáni héten legkésőbb péntekig meg kell érkezniük. A vetélkedőn részt vevők menet közben ellenőrizhetik is magukat, ugyanis az újabb kérdések megjelentetésekor közöljük az előző feladvány helyes válaszait is. A legeredményesebb pályázók egy ópuszta­szeri kiránduláson vesznek részt, de egyéb nyeremények is lesznek. A vetélkedő Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával valósul meg. A III. forduló megoldásai: 1. a) Káma, Volga; b) Magna Hungária. 2. a) törzsfők; b) nemzetségfők; c) szolganépek megneve­zése. 3. a) VII. Bíborbanszületett Konsztantinosz; b) Tarján, Jenő, Nyék, Kürtgyarmat, Megyer, Kér és Keszi. 4. a) Csepel-szigeten; b) Székesfehérváron. 5. a) augsburgi csata, 955; b) Bulcsú, Lél, Súr; c) Heten. A IV. forduló kérdései: 1. a) Kik a legközelebbi nyelvrokonaink? b) Hogyan nevezik saját magukat? 2. A magyarság vándorlása során és végleges letelepedése után számos idegen néppel érintkezett. Az örökölt szókincs ki- terebélyesedése és a belső teremtésű szavak szaporodása mel­lett így a szókincs gyarapodásához vezetett számos, az élet minden területén használatos jövevényszó átvétele is. (Új tár­gyak, műveletek, foglalkozások stb.) Az alábbiakban felsorolt szavakat csoportosítsa aszerint, hogy a) finnugor b) török c) avagy szláv eredetűek-e! borjú, öl, disznó, szőlő, szilva, alma, eke, tarló, vacsora, uzsonna, anya, menny, kádár 3. 100 évvel ezelőtt nagyszabású ünnepségsorozattal emlé­keztek meg a honfoglalás 1000. évfordulójáról. a) Mikor volt a millenniumi ünnepség megnyitója? b) Milyen épületeket, művészeti alkotásokat, egyéb léte­sítményeket adtak át, illetve avattak fel a millennium évében? (Soroljon fel néhányat!) c) Ki a millenniumi emlékmű szobrászati tervezője? 4. A honfoglalás idején mely nemzetség szállásterületéhez tartozott Szolnok és környéke? 5. a) Melyik az a nevezetes honfoglalás kori lelőhely, ahol 1912-ben ásatásokat folytattak Szolnok környékén? b) Milyen leletre bukkantak? 6. a) Melyik az a lakóhelyünk történetét megörökítő em­lékmű, amelynek egy része a honfoglalás korát ábrázolja? b) Ki készítette és mikor? Az ember nem marad egyedül A történet 1992 nyarán kezdődött, amikor egy asszony beko­pogtatott Szolnokon a Humán Szolgáltató Központ ajtaján. Éppen Bakóné Kácsor Anna családsegítő volt az ügyeletes, így ő kezdett foglalkozni a nehéz helyzetbe került család ügyével.- Elmondta, hogy beteg, ese­dékes a leszázalékolása, na­gyon nehezen tudnak megélni. Segítséget kért. Hogy ponto­san mit, azt ő maga sem tudta. Az asszony, aki nevének mellőzését kérte, így emléke­zett vissza arra a napra, illetve az azt megelőző időszakra, amikor megérlelődött benne az elhatározás.- Úgy éreztem, teljesen kilá­tástalan a helyzetünk. Beteg voltam, leszázalékolás előtt. A férjem még dolgozott, de a munkahelyén elég gyengén fi­zettek, és állandóan fenyegette az elbocsátás. A fiam általános iskolába járt. Nem volt senki, akitől segítséget várhattunk volna. Akkor találkoztam va­lakivel, aki már járt a Humán Szolgáltató Központban, ő mondta, hogy ott meghallgat­nak, segítenek, és szégyen­kezni sem kell miatta.- A nehéz helyzetben élő emberek egy része a végsőkig titkolja bajait, maga próbál megoldást találni, és ez nem mindig sikerül - mondja Mo­hácsi Andrea, a Humán Szol­gáltató központ igazgatója. - A szégyen tartja vissza őket at­tól, hogy segítséget kérjenek.- Kihez fordulhatna az em­ber? - teszi föl a kérdést félig önmagának az asszony. - A családban meghallgatják, bó­logatnak, de segíteni nem tud­nak, hiszen mindenki nehezen él. Az idegennek meg ott a maga baja. Van, aki talán még örül is a más nehéz helyzeté­nek, vagy irigyli azt a kis se­gítséget is, amit esetleg kapha­tunk. Minél nagyobb a sze­génység, annál nagyobb a gyű­lölet, ez az igazság. A szegény a másik szegényt is meggyű­löli, ha az kap valamit vala­honnan. Bakóné Kácsor Anna:- Az asszony leszázalékolá- sában segítettünk. Részt vet­tünk a szükséges papírok ösz- szeszedésében, kitöltésében. Megtörtént a leszázalékolás, de ez a család bevételeinek csökkenésével járt, hiszen az úgynevezett rokkantnyugdíj kevesebb, mint a fizetés volt, és nem is emelkedik úgy, mint az öregségi nyugdíj. Először fordult elő, hogy nem tudtak minden számlát kifizetni. Egy 411 forintos villanyszámla ki­fizetetlen maradt.- Az első ilyen számla for­dulópontot jelenthet egy csa­lád életében - véli Mohácsi Andrea. - Sokan ilyenkor megadják magukat, megkez­dik az adósságok fölhalmozá­sát, eladogatják a holmijukat, a végén a lakást is elveszíthetik. Akkor pedig szinte már megál­líthatatlan a zuhanás. Bakóné Kácsor Anna:- Azt a 411 forintot a köz­pont kifizette, így el lehetett kerülni a villany kikapcsolá­sát. Lehet, hogy ezen múlt, hogy a család talpon tudott maradni.- Nem voltak azok olyan borzasztó nagy segítségek, amiket kaptunk - folytatja az asszony -, de akkor minden nagyon fontos volt. Meg az se mindegy, hogy adják, amit ad­nak. Nem is mindig a pénz a legfontosabb. Előfordult, hogy anyagi támogatásért mentem, az nem sikerült, de jól kipa­naszkodtam magam. Lelkileg megerősítettek, és az is számít. Az ember járatlan a hivatalos dolgokban, sokszor a központ­ban tudtam meg, honnan, mi­lyen segítséget lehet kérni, és a kérvényezésben is segítettek. Bakóné Kácsor Anna:- Próbáltunk kiegészítést szerezni a kis jövedelemhez. Nevelési segélyt kértünk, a gyereknek cipőt szereztünk adományból, így mehetett is­kolába. Máskor iskolatáskához juttattuk.- Elsősorban a feleséggel tartottuk a kapcsolatot - mondja Mohácsi Andrea. - A férj inkább háttérben maradt. Egyébként az a tapasztalatunk, hogy a férfiak nehezebben vi­selik az ilyen helyzeteket, kü­lönösen pedig a munkanélküli­séget. Úgy érzik, nem tudnak megfelelni a családfenntartó szerepnek, meggyengül a helyzetük otthon, s ez néha a házasságot is válságba so­dorja. S persze az állandó anyagi gondok maguk is fel­őrölhetik a családban az össze­tartozást. Bakóné Kácsor Anna:- A feleség a rokkantnyug­díja mellett ebédhordást vál­lalt, s maga is kedvezményes ebédet kapott. Segítettből segí­tővé vált, ez megerősítette lel­kileg. Begyűjtöttünk minden lehetséges támogatást, a lakás megtartása volt a fő célunk. Hozzá kell tennem, hogy egy magas rezsijű, Széchenyi-la- kótelepi lakásról van szó, amely gyakorlatilag eladhatat­lan, a lakásváltoztatás, a ki­sebb, olcsóbb lakásba költözés megoldhatatlan volt. A férj megbetegedett, de nem mert táppénzre menni, félt, hogy ezért elbocsátják. Gyógyszerre nem volt pénz, a központ ré­vén kapott kedvezményes gyógyszertámogatást. 1995- ben a férj munkahelyét föl­számolták, bekövetkezett a legrosszabb, amitől tartottak. A rendszerváltással elkezdő­dött társadalmi változások bru­tálisan betörtek a család éle­tébe. Új munkahelyre nem volt, sőt most sem nagyon van remény.- Hiába keresett munkát a férjem - panaszolja az asz- szony. - Hiába járta a várost. Néha akadt valami alkalmi munka, de előfordult, hogy becsapták. Egy vállalkozó pél­dául egy egész hónapig dol­goztatta többüket, azután egész havi bérükkel adós ma­radt. Azóta sem kapták meg tőle. Bakóné Kácsor Anna:- A nehéz helyzet szinte törvényszerűen meghozta a család válságát. Volt egy idő­szak, amikor a válást fontol­gatták. Sokat beszéltünk erről. Láttuk, hogy a családban van összetartó erő. Külső, társa­dalmi okok hatnak a széthullás irányába, de nem törvényszerű a felbomlás. Nem is bomlott föl. Az előzmények után szegé­nyesebb képet mutató lakást vártam. Nem rendetlenséget, elhanyagoltságot, de az úgy­nevezett tisztes szegénység kopottságát. Ehelyett egy de­rűs hangulatú, olcsón, de szé­pen berendezett lakásba lép­tem, olyanba, amely nem kü­lönbözik a lakótelepi lakások átlagától. Bakóné Kácsor Anna:- Akkor tudunk igazán ha­tékonyan segíteni, ha a nehéz helyzetbe került család nem adja meg magát, nem passzí­van vár a segítségre, hanem megtesz mindent, hogy a fel­színen tudjon maradni. A tisz­taság, a rend a lelkierő jele, és egyúttal erősíti is a család el­szántságát.- Télen a rezsi kifizetése után havi ötezer forint maradt a létfenntartásunkra - meséli az asszony. - A nyár valamivel könnyebb. Félreraktam a segé­lyekből a fiamnak, aki szakkö­zépiskolába megy, talán elég lesz a könyvekre. Ahhoz nem nyúlok, ha belepusztulunk sem, az az övé. Muszáj neki tanulni, nem élhet úgy, mint mi. Bistey András Búvárok az Adrián „Feltámasztják” a Szent István csatahajót? Búvár-turistaként töltött hárorVi hetet tizenegy tagú stábjával az Adrián Vámos Antal, az MTTSZ Szolnoki Búvár SE ve­zetője. Az egyébként rendszeres víz alatti munkához szokott könnyűbúvárok ezúttal szabad­idős túrán mártóztak meg az ég­színkék tengerben, Orebics vá­roska térségében. Bár a tenger olykor háborgott, s erős volt a szél, a merüléseket rendszeresen végeztek. Ezúttal ki-ki a maga víz alatti szenvedélyének hódolt, gyűjtötte be a tenger húsz-har­minc méter mélységében talál­ható kagylókat, kisebb polipo­kat, egyéb tengeri élőlényeket, maradványokat. A szolnoki könnyűbúvárok, a bátrak sportjának művelői egyébként már otthonosan mo­zognak az Adriai-tengerben, hi­szen jó két évtizede látogatják ezt a vidéket. Az öbölben 25 és 35 méter közötti mélységben például 17 évvel ezelőtt fedez­tek fel egy, a második világhá­borúban olaszok által elsül­lyesztett német torpedónaszá­dot. A hullámsírban nyugvó harci eszköz körül tengerésztőrt, ci­pőmaradványokat és konzerv­dobozokat találtak többek kö­zött. Ami viszont meglepő, hogy a tenger fenekén lévő roncsokat dézsmálok sem kerü­lik el. Mivel a jelzett helyen ismét lemerültek, megállapítot­ták, hogy a torpedónaszád fe­délzeti ágyúi eltűntek, valakik leszerelték. Az Adriához kapcsolódó má­sik könnyűbúvárélmény már közvetlen magyar vonatkozású. Korábban az Illobik és Premuda szigetcsoport mellett egy nem­zetközi expedíció felfedezte a második világháborúban elsül­lyesztett Szent István csatahajót, amelyet ugyancsak az olasz ha­ditengerészet semmisített meg. A második kutatócsoportnak már Vámos Antal is a tagja volt. Elsődleges feladata az volt, hogy megtalálja a kapitány lak­részét hajdan ékesítő, márvány­lapon lévő aranyozott oltárké­pet. A nemzeti ereklyének szá­mító kincs megtalálása azonban akkor nem sikerült. A kutatás tovább folytatódik, de már magyar-horvát könnyű­búvár-kutatóexpedíció együtt­működésével. A vállalkozást a magyar és a horvát kultuszmi­nisztérium is támogatja. De csak elvileg, pénzt egyik fél sem aján­lott fel. A horvátok két időpontot javasolnak a Szent István hajó roncsainak az átkutatására, ez év szeptemberét vagy jövő év má­jusát. -endrész­Az idős szentimrei pár rejtélye örökre megfejtetlen marad A halálba is elkísérték egymást Ha a falu szélén a gödrök között holttestre bukkan az ember, semmi kétség, hogy a legrosszabb feltételezés villan át az agyán. A rejtélyesség csak fokozódik, ha egyszerre két tetem fekszik a bokrok mellett, és a haláluk körülményeiről látszólag semmi nem árulkodik. Tiszaszentimre vasútállomá­sának közelében a lapos, bok­rokkal benőtt területen csatan­goló srácok találtak rá a két idős ember holttestére néhány héttel ezelőtt. A megdöbbentő felfedezés után nem sokkal ké­sőbb már a zsaruk uralták a te­repet, s láttak a felettébb külö­nös eset vizsgálatához. Első lá­tásra nem találták az erőszak­nak még csak a legkisebb jelét sem, sőt még az alaposabb vizsgálódás sem tárt fel sem­milyen gyanús körülményt. Rövidesen tisztázódott viszont az elhaltak személyazonos­sága. Az idős pár ott lakott a közelben a település egyetlen emeletes házában, a vasútál­lomás épületében, a forgalmi iroda fölött. A helybeliek az előző hét csütörtökén látták őket utoljára.- Nagyon rég<óta ismertem őket, eléggé visszahúzódó éle­tet éltek, az utóbbi időben be­tegeskedtek is, nem sokat lehe­tett látni őket a faluban - mondja a két szerencsétlenül járt öregről egy vagont rakodó Üresen maradt az emeleti szolgálati lakás férfi. - Még a negyvenes években költözött ide Marika néni, persze még a férjével, aki állomásfőnök volt akkoriban. Egy fiuk van, az is valahol máshol él. Pista bácsi halála után ma­gára maradt az asszony, így idővel új embert hozott a szol­gálati lakásba. Az új élettárs is a vasútnál dolgozott, forgal­mistaként ment nyugdíjba.- Jól kijöttek egymással, nem lehetett hallani felőlük egyetlen rossz szót sem, nem lehettek ők útjában senkinek - még a kocsmában is így ismer­ték őket. A szóbeszéd persze terjedt a szomorú véget ért emberekről, egyesek már a holtestek eltün­tetett fejéről is kitaláltak törté­neteket. A valóság azonban - bármilyen hihetetlen is - ezút­tal nélkülöz minden kriminali­tást, bár aligha fordult még elő hasonló eset az utóbbi évtize­dekben. Gyilkosságra, rabló- támadásra már csak azért sem gyanakodhattak a rendőrök, mert semmi sem tűnt el sem a napok óta tárva-nyitva álló la­kásból, sem a náluk megtalált szatyorból. Pénzt, karórát és minden egyebet érintetlenül ta­láltak a helyszíni szemlét vég­zők. Túl nagy meglepetést ezek után maga a boncolás sem hozhatott, bár ez a vizsgá­lat is tartogatott még némi meglepetést. A gödörben egymás közelé­ben fekvő holttestek orvos szakértői vizsgálata egyrészt egyértelműen kizárta az ide­genkezűséget, nem találtak azonban olyan nyomokat sem, amelyekből ör yilkosságra következtethettek volna. Ki­mutatták viszont, hogy a két ember természetes úton, szív- betegség miatt bekövetkezett halálának beállta között mint­egy két nap telhetett el. Bár a rendőrség szempontjá­ból - minthogy nem történt bűncselekmény - igazából nincs is jelentősége a további részleteknek. A két ember kü­lönös sorsa, életük rejtélyes be­fejezése azonban okot adhat a fantáziálásra: vajon mi történ­hetett ezekkel az öregekkel? Az egyik lehetséges variá­ció szerint a hatvankilenc éves Béla bácsi - napokkal a holt­testek felfedezését megelő­zően - elment fát vágni a laká­sukhoz közeli területre. Erre bizonyítékok a helyszínen megtalált szerszámok, a balta, a fűrészek, a már kivágott és hazaszállított faágak. A párját felkereső hetvenkét éves asz- szony azonban rosszul lett, a szíve végképp felmondta a szolgálatot. A férfi látva asz- szonya haláltusáját, szintén szívéhez kapott, s talán eszmé­letlenül, de mindenképpen magatehetetlenül rogyott le a földre. A halál két nap múlva őt is magával ragadta. Hiányuk még napok múltával sem tűnt fel senkinek. H. Gy., fotó: M. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom