Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-03 / 181. szám

1996. augusztus 3., szombat Körkép 5. oldal Nézőpont A pénz beszél? „A műtét utáni éjjel rám se néztek a nővérek” - panaszkodott ismerősöm operációja után. Beszélgetünk a kórházigazgató­val. Merthogy a fenti panasz nem az egyetlen: egyszerre több, hasonló esetről számoltak be felháborodva ismerősök és ismeretlenek. Az igaz­gató szerint az ápolónők jelentős ré­sze keményen dolgozik, másik része nem lelkes, de eleget tesz a feladatának, és vannak olyanok is, akik ahol lehet, lazítanak. A három műszakban dolgozó nővé­rek nagyon keveset keresnek, és bizony elég nehéz úgy dol­gozni, hogy közben az embernek azon kell törnie a fejét, hogy tud-e cipőt venni a gyerekének... Szinte ugyanazon a napon bemegyek a boltba vásárolni. Még magamhoz sem térek az iszonyatosan magas, a nyugati orszá­gokéval megegyező árak láttán, amikor tapasztalnom kell, hogy a kasszánál ülő hölgy átbeszél fölöttem a társához:.- Nem tudom, mikor lesz már vége a napnak, ez az egy óra sehogy se akar eltelni, pedig már nagyon elegem van. Állok szerencsétlenül a kassza előtt, várva, hogy itthagyhas­sam a pénzem, és nem tudom, hogy mi közöm van a pénztá­rosnő rosszkedvéhez. Hogy miért tartozik ez rám, vevőre, aki szeretnék nyugodtan vásárolni - és a pénzemért ezt kapom. Megértem az ápolónőt is, meg a pénztárosnőt is, aki fáradt és alulfizetett. Megértem a hivatkozást a kevés fizetésre, a gon­dokra. De nem hiszem, hogy csak azért, mert kevés a fizeté­sünk, rosszkedvűnket rá kell szórni az ügyfélre, a vevőre, hogy amiatt nem kell ránézni a betegre, hogy emiatt barátságtalanul, mogorván kell ledolgozni a nyolc (vagy több) óránkat. Mint ahogy engem is ért kellemes meglepetés ugyanezekben a napokban. Kedvenc szandálom díszcsatja leesett, talpa ha­sadni kezdett. Kedvenc suszterom széttárta a kezét, mondván, hogy nem tudja már elvállalni, mert szabadságra megy. Aztán megsajnált, és félretéve a többi,munkát, negyedóra alatt meg­csinálta a szandált. És a végén azt mondta, hogy nem kér pénzt. Csodálkozva néztem rá, mert tudom, hogy filléres munkákból tartja fenn a műhelyét. Szóval, lehet így is élni, dolgozni, viszonyulni más emberek­hez. Hogy bár kevés a pénzünk, az emberségünk, a másokkal való törődés igénye megmarad. Ilyen egyszerű ez. Baseball és indián művészet Angol nyelvi tábornak adott otthont két héten keresztül a jász­berényi Lehel Vezér Gimnázium. Hat egyesült államokbeli ok­tató tartott anyanyelvén előadást a jórészt középiskolás táborla­kóknak, akik az indiánok művészete mellett Amerika történel­mét is tanulmányozták, míg pihentetésül baseballoztak. Jászberény amerikai testvérvá­rosának, Sedaliának tanára Jo- sephine Dey, aki egy múlt évi lengyelországi tábor sikere után kereste meg a herényi polgár- mesteri hivatalt. Az eredeti ter­vek szerint csak középiskolások részére hirdették meg a progra­mot, de a július 22-től augusztus 2-ig megrendezett táborban né­hány, az angol nyelvben járato­sabb általános iskolás is helyet kaphatott. Az összesen negy­venhét jászberényi diák hat cso­portban tanulta az amerikai tör­ténelmet, indián művészetet. Az .mgol nyelvű beszélgetések mel­lett építészeti, zeneórákon is részt vetlek, sőt a baseball alap­jaival is megismerkedhettek. A legfontosabb, hogy angol anyanyelvű tanárokkal voltak együtt a fiatalok. Intenzíven, nap mint nap idegen nyelven való megszólalásra voltak „kénysze­rítve”. Az sem mellékes, hogy egy másik ország kultúrájába is betekintést nyerhettek. Elgondolkodtató: az amerikai tanárok saját költségükön, térí­tésmentesen jöttek hazánkba magyar diákokat oktatni. A két hét a résztvevőknek fejenként ötezer forintba került, amiből a tanárok elhelyezésének költsé­geit fedezik. Beszélgetőpartnerünk Barta István Bizottság vizsgálta a gyanús telekügyleteket- Emlékeztetőül és bevezetőül, kérem, idézzük fel: a külön­böző pártok és frakciók színei­ben név szerint kik alkották ezt a bizottságot?- A szocialista párttól György Ferenc, a Polgári Szövetség ré­széről Csoór György, a Fi- desz-MPP-től Horváth Péter, a függetlenek nevében Józsa Csaba, az SZDSZ-től Rózsa Fe­renc, a Munkáspárttól Sütő Ist­ván és jómagam szintén az MSZP-től.- Úgy tudjuk, már túl van­nak a záró ülésen, és vaskos dosszié fogja össze a több száz oldalas jegyzőkönyveket...- Július 22-én a bizottság lé­nyegében elvégezte a rábízotta- kat. Ezt követően az előteijesztés és a határozati javaslatok megfo­galmazása történt, ezt a hét végén formába öntve kiküldték a bizott­ság tagjainak. Amint visszaérke­zik tőlük, még egy rövid megbe­szélés lesz, és kimondjuk: mehet a közgyűlés elé az írásos anyag.- Szeretnénk olvasóinkat tá­jékoztatni: a bizottság milyen kérdésekre kereste a választ?- Fontossági sorrend nélkül, azt kellett a bizottságnak kivizs­gálnia, belvárosi ingatlanok érté­kesítésére megkötött szerződések egyeznek avagy különböznek a közgyűlés által e témában hozott zárt ülési határozatban megfo­galmazottakkal. A másik az volt, hogy ezek a közgyűlési határoza­tok és a vagyonrendelet szem­pontjai mennyiben épültek be a szerződésekbe, tehát mennyire köszöntek vissza a szerződések az ott meghatározott feltételek­nek. A szerződések alapján az önkormányzatot érte-e vagyoni kár, bevételi kár, és ha igen, ak­kor annak mekkora a becsült ér­téke? Amennyiben vagyoni avagy bevételi kár érte az ön- kormányzatot, vizsgáljuk meg a felelősség mértékét, és tegyünk javaslatot a felelősségre vonásra.- Kiket hallgattak meg a vizsgálódás során?- A bizottság tulajdonképpen meghallgatta mindazokat a sze­mélyeket, akik valamilyen for­mában munkaköri kötelességük­ből adódóan az üggyel kapcso­latba kerültek, ők hivatali veze­tők és beosztottak, valamint a vevők, akik az adásvételi szerző­dést az önkormányzattal megkö­tötték. Az ő esetükben nem ne­vezném a beszélgetést meghall­gatásnak, inkább véleményké­résnek, hiszen a bizottságnak arra nem volt kompetenciája, hogy a vevőket meghallgassa. Egyéb­ként készséggel álltak rendelke­zésre, teljesen együttműködtek a bizottsággal.- Mindenki legjobb tudása szerint segítette önöket?- Igen, így a teljes tényanyag feltárására lehetőségünk volt.- Az előbb felsorolt kérdé­sekre az ön megítélése szerint tudott a bizottság megnyugtató választ adni?- Én úgy érzékelem, hogy a közgyűlés által meghatározott kérdésekre teljes' mértékben vá­laszt adtunk. Talán egy dologban van bizonytalanság: a kárérték felbecsülésében. Ebben igazából a bizottság nem tudott teljes mér­tékben állást foglalni, annál is in­kább, mert nagyon szerteágazó és nagyon alaposan kell azt meg­nézni. Ez azért fontos, mert a bi­zottságnak az is feladatai volt, hogy amennyiben kár érte az ön- kormányzatot, hogyan lehetne az eredeti állapotot visszaállítani, és ez milyen költségekkel jár. Nyil­vánvaló, hogy erről az iratanya­gokban való teljes belemélyedés- sel és kellő szakmai jártassággal lehet csak dönteni. Ez nem azt je­lenti, hogy a bizottság nem vizs­gálódott alaposan.- Várható-e valamilyen formájú, egy vagy több sze­mélyt érintő személyi felelős­ségre vonásra szóló javaslat?- Miután mindenképpen fel­adatunk volt a felelősség mérté­kének megállapítása, ebben a témában is megteszi javaslatát a bizottság a közgyűlésnek.- Az augusztus 22-én tar­tandó közgyűlési ülés nyilvá­nos lesz?- Egyelőre úgy néz ki, hogy nyilvános lesz, ez természetesen az ülés kezdetén fog eldőlni. Ugyanis a közgyűlésnek joga dönteni arról, hogy ebben az esetben vagyoni értékről, szemé­lyi kérdésekről van szó, ezért a szervezeti és működési szabály­zat a választásra lehetőséget ad. Ha zárt formában tárgyalunk, ak­kor közvetlenül a befejezés után sajtótájékoztatót kívánunk tar­tani.- Ön személy szerint a sza­vazáskor mi mellett dönt, nyílt legyen az ülés vagy zárt?- Amennyiben ez jogsza­bályba nem ütközik, én minden­képpen azt szeretném, ha nyílt ülés lenne. Koldusopera A tizenkilenc esztendős Éva mellett szá­zával mentek el az emberek az utóbbi he­tekben. Az szolnoki utca mocskos beton­ján ült, egyéves kislánya mellette feküdt. Volt, aki adott nekik némi aprót, mások megpróbálták észre sem venni. Miért pont a mi lelkiismeretünkre apellálnak még ők is - tették fel sokan a kérdést. Mások úgy vélték: sok pénzt lehet össze- kunyerálni, hát senki ne sajnálja őket. A koldulásból mindössze a kinyújtott te­nyeret veszik észre a járókelők. A tenyér tulajdonosát, az embert nem. Éva törté­netére is egyetlen asszony volt kíváncsi.- Nem akarom, hogy megírja a nevem. Nem fontos, ki vagyok. Az sem fontos, mit tettem - mondja a külföldön élő, kétgyer­mekes fiatalasszony, aki itthon tölti a nya­rat, szüleinél. - Én csak azt akarom, mások is ismerjék meg Éva történetét. Fiatal nő kisbabával- Csak kétszer találkoztam Évával. Az aluljá­rónál ült. Mellette, a hideg földön a kisgye­reke. Két dolog jutott eszembe: hogyan jöttek át a határon és kinek koldulnak? Magukért vagy parancsra? A másik: hogyan lehet el­menni egy földön fekvő kisbaba mellett? Ha az utcán látunk egy kisgyermeket, gyönyör­ködünk benne, megsimítjuk a fejét. Erre a ba­bára senki nem nézett. Mi, én és az anyukám, élelmiszert vittünk nekik. Pénzt soha nem adok. Azzal nem lehet megoldani semmit. Vettem a kisbabának ruhát is. Éva Romániából, Segesvárról jött Magyar- országra. Tízen vannak testvérek. Ő a legidő­sebb. Az édesanyja hónapokkal ezelőtt meg­halt. Az apja 42 éves alkoholista. Veri őket. Nincs munkája, nincs pénzük. Egy vályog­házban laknak. Itt, az anyukám lakásán Éva nem győzte csodálni a rengeteg ablakot, meg a függönyöket. Pedig anyu egy kétszobás ta­nácsi lakásban él... Éva körülbelül egy hó­napja jött Magyarországra. Hogy kikkel, azt nem nagyon értettük. Valamilyen rokonokat emlegetett. Hazavittük, megfürdettük- Tudja, amikor az ember segíteni próbál a másikon, nem lehet méricskélni: mennyit adjak? Amikor először találkoztunk és be­szélgettünk, megpróbáltam neki éjszakai szállást találni. Szolnokon egyetlen hivata­los megoldást sem találtunk az elhelyezé­sére, így aztán hazavittük őket. Megfüröd- tek, és adtunk nekik régi, használt ruhákat, amik még jók, de már nem kellenek. Amikor Évában tudatosodott, hogy én tényleg segíteni szeretnék neki, egyfolytában azt hajtogatta: haza akar menni a kistestvérkéihez. Talán nem tudom rendesen érzé­keltetni, milyen is ez az Éva;.. De az biztos: óriási embersége van, és nagyon sok szeretet fér meg a 19 éves szívében. Segesvár! Végállomás?- Megtudtuk a vasútállomáson, mikor megy vonat Nagyváradra. Megvettem neki a jegyet a ha­tárig, és pénteken felraktuk őket a vonatra. Nem tudom: megér­kezett-e? Azzal búcsúztam tőle: Éva, ne gyere ide többet, mert itt nem szeret senki. Megpróbáltam neki megmagyarázni: nem lehet megoldani a problémáját úgy, hogy idejön Magyarországra koldulni. Megérdemel még egy esélyt Nem tudom, mi lesz vele. De az biztos: figye­lemmel akarom kísérni a további sorsát. Meghagyta a címét. Most az ismerőseim is­merősei által próbálok utánajárni, jó-e a cím, amit tört magyarsággal lediktált. Aztán ha tu­dom, felkeresem. Megpróbálok neki segíteni: kitaníttatni valamilyen szakmára, hogy meg tudjon élni. Nem tudom őt bűnösnek látni azért, mert itt koldult. Azt hiszem, egy 19 éves, félig gyerek, félig felnőtt, tanulatlan lány nem tehet sok mindenről. Az egyéves kislánya pedig aztán tényleg vétlen. Nyomo­rúság van Romániában is, és úgy gondolom: nem lehet őt hibáztatni, ha tanulatlan, ha ter­hes maradt. De segíteni lehet neki. Mert meg­érdemli. Mindenki megérdemel még egy esélyt. Lejegyezte: Cs. Csáti Réka LEGYEN ÖNNEK IS VÁSÁRLÓI KLUBKÁRTYÁJA! Június 1-től magánszemély is kiválthatja a vásárlói klubkártyát a Jééé C+C raktáráruházakban. Ezzel a kártyával nagykereskedelmi áron juthat a kívánt árucikkekhez, amennyiben vásárlásonként a fizetendő összeg meghaladja a 2500 forintot. A kártya 1000 forintba kerül. Hogyan juthat Ön a kártyához? Rendkívül egyszerűen, kényelmesen. Kitölti a Jééé C+C raktáráruházakban található adatlapot, átadja a bolti információs pultnál, s már veheti és viheti a sorszámozott kártyát. Széles áruválasztékkal és sok szeretettel várjuk! Raktáráruházunk közel 4000 nf-en kínálja az élelmiszerek, vegyi áruk és iparcikkek széles választékát, versenyképes ára­kon. A CSEMEGE-Julius Meinl étke­zési utalványok beválthatók! Az áruház előtt ingyenes a pakolás. Nyitva tartó«: vasárnap: 8-13 óra között Azakdót«ak1996. augusztu» 4-én érvény»»! Az árak bruttó kártyás árak, az áfát tartalmazzák! jééé I PidcvÁck Ceylon, tng'is ^ I ^eshoUremokavé.Z^a , Szobi ásziié, G Szob. pfta szörp, 0.5» l „átnő szörp, 05» , Coca-Cola 2 db-os, 1 ' '■»SÍ-»­rootyirtó kazetta c ml; 750 ml i«^ja»2-sís5 79,90 fi 25.00 fi 69.00 fi ' 76.00 fi 119.00 fi 189.00 fi 1 99.00 fi 1 118.00 Fl+ü­120.00 fi+ü- 69 00/db+be'é1 ’ 59,90 fi+ü. 249.00 fi 229.00 fi 1 149.00 fi 1 185,00; 445,00 fi 495.00 fi nvel vásórolh°ió^j RAKTÁRÁRUHÁZ VEZETŐ POZÍCIÓBA KERÜLHET! Egy kis szerencsével Ön vezető helyre kerülhet! Hogy hol? Egy hihetetlenül jó KIA Bestában Ha Ön rendelkezik vállalkozói kártyával és 1996. június 1 -je és augusztus 31 -e között legalább 200.000 Ft összértékben vásárol a Jééé C+C raktáráruházakban, egy KIA Besta haszongépjárművet nyerhet. Sorsolás: 1996. szeptember 13-án A szerencsés nyertest levélben értesítjük. A Jééé C+C-vel ÖNT NEM LEHET MEGELŐZNI! Mennyi! csak ennyi! Szolnok, Csaba u. 26. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Kuratóriuma PÁLYÁZATOT HIRDET a szolnoki Vállalkozásfejlesztési Iroda ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓI állásának betöltésére. Az alapítvány a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány által kezdeményezett hálózat tagjaként kis- és közepes vállalkozások alapításának és fejlesztésének támogatásával vesz részt Jász-Nagykun-Szolnok megye gazdasági arculatának formálásában. Az ügyvezető igazgató feladata a Vállalkozásfejlesztési Iroda és az alirodák működtetése, a vállalkozások támogatását szolgáló programok és a finanszírozás irányítása. A kinevezés 3 év határozott időre szól. Az állás 1996. október 1-től tölthető be. Bérezés megállapodás szerint. A munkakör betöltésének feltételei: egyetemi vagy főiskolai végzettség, a megye társadalmi-gazdasági helyzetének ismerete, megfelelő üzleti, vállalkozási és vezetői gyakorlat, kreatív, dinamikus vezetői készségek, az angol, vagy a német nyelv tárgyalási szintű ismerete. A pályázatnak tartalmaznia kell:- az iroda működésével kapcsolatos elképzeléseket- részletes szakmai önéletrajzot- erkölcsi bizonyítványt (30 napnál nem régebbi). A pályázatot 1996. szeptember 15-ig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Kuratóriumának ügyvezető társelnöke címére kell küldeni: dr. Lengyel Lajos főigazgató GATE Mezőgazdasági Főiskola 5400 Mezőtúr, Petőfi tér 1. sz. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet: 56/421-399, vagy 06-60/480-095. *II2I28IIH*

Next

/
Oldalképek
Tartalom