Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-24 / 197. szám
1996. augusztus 24., szombat Az Új Néplap Kunhegyesen 7. oldal Aki csak tudott, adakozott Elkészült a temetőkápolna Drogéria a Kákát partján Támár Zoltánná közel nyolcszázféle terméket árul ebben az üzletben. A piac szomszédságában akad egy olyan drogéria, amelyik hivatalosan az Ady útra települt, de a valóság más. Meglehet, hogy bár a nagy költő nevét viseli az épület, de az Ady út innen szűk nyolcvan méterre húzódik, ez pedig tulajdonképpen egy kis zug. No, mindegy, azért aki vásárolni szeretne, odatalál Csató Lász- lóné üzletébe. Közel nyolcszáz termék vár a boltban a betérőkre - babaápolási, testápolási szerektől, habfürdőktől, dezodoroktól kezdve a svédcseppekig széles az áruskála. Akinek Libero szükséges, az se kerülje a boltot, sőt temérdek gyógynövény, gyógy- készítmény: köhögésre, vértisztításra, vizelethajtásra, visszér, reuma ellen kínálja magát. Veszélyben lévő jelzőtáblák Úgy tűnik, a városban néhány erős legény nem bír magával, különösen ha a hétvégi buli után felönt a garatra. Korábban is előfordult afféle „tréfa”, hogy kitörték, ledön- tötték, elfordították az útjelzőtáblákat. Pedig ez életveszélyes lehet egy-egy szituációban, ha mondjuk az elsőbbségadás kötelező táblát döntik ki. Újabban ennél is rosszabb a helyzet, mert a kitört útjelzők egyszerűen eltűnnek. így volt ez a Beloiannisz-Lehel és a Beloiannisz-Dózsa út kereszteződésében is. Lassan a városháza nem győzi pótolni az ellopott, elvitt táblákat, hiszen ezek sok pénzbe kerülnek. Pedig jó lenne azokat az ezreket másra, hasznosabbra fordítani, mondjuk segélyekre. Lehet, hogy épp azok szorulnának rá, akik elviszik ezeket a táblákat. így viszont rendőrségi feljelentés lett a táblaeltűnésekből, és ha kiderül a tettesek neve, sokba kerülhet a „tréfa”. Mert ebben aligha lesz tréfa, úgyhogy érdemes az elkövetőknek gondolkozni azon, megéri-e bevinni a MÉH-telepre a táblákat. Senki se maradt ki A közelmúltban az önkormányzat illetve a város vendégül látta elszármazott egykori lakóit. Mester- szálláson Mester János tanyáján ettük a fölségesen finom birkapörköltet, babgulyást, majd elkezdődött a mesélés. A deres halán- tékú, hajdani kunhegyesiek számtalan híres tanár, diák nevét, megtörtént csínyeket, kapott tenyereseket, körmösöket elevenítettek fel. Mert akkoriban nem „rábeszé- lős” világ járta, a tanító úr egyszer elmagyarázta, vagy ha valaki rossz fát tett a tűzre, szolgált a pálca. Egy fiú, 'Csöpi kivételével. Ő kitűnően tanult, hátratett kézzel ült, példamutatóan viselkedett. Haragudtunk is rá, és olykor egy- egy vásott el-eltángálta. Hogy miért? Csak azért, mert az mégsem járja, hogy ő mindenből kimarad. Ezt a „mindent” természetesen aligha a tanulásra értettük... Nincs már botütés Alig néhány napja egy 1793 decemberben hozott végzést hatálytalanított a kunhegyesi önkormányzat. Hogy miről is van szó? Arról, hogy 1785-ben több száz kunhegyesi költözött ki a Bácskában lévő Bácsfeketehegyre, amely mai neve Feketics. Akkoriban Kunhegyes túlnépesedett, árvizek szorították a környező földeket, és kinn a végtelen bácskai pusztában bőven akadt feltörni való ugar. Igen ám, de a mostoha körülmények miatt sokan visszaszöktek. Ellenük hozták 1793 decemberében a rendeletet, amely 25 botütésre ítéli azokat, akik az elmentek közül bárkit visszafogadnak. Az együttes testületi ülést a kunhegyesi városháza és a feke- ticsi tanács Feketicsen tartotta. A nap istentisztelettel kezdődött, kopjafaavatással folytatódott. Délután a református közösség házában volt az együttes ülés, amely része volt a kiköltözés 210 éves jubileumi sorozatának. íme a korabeli rendelet, akkori helyesírásban: „Minekutána közönséges helyen a népeknek tudtára adotott volna a városi azon végzést, hogy ezeló'tt sok esztendőkkel némely Camerális helységbe innen elköltözött és végbúcsút nagy illetlenséggel vett lakosokat senki maga házába 25 pálca büntetés alatt béfogadni ne merészelje, hogy ezen végzésnek annyival nagyobb előmenetele és sikere lehessen oly hozzáadással kiegészítve rendeltetik, hogy mindazok is, akik hazajöttek, s a tanács akaratja ellenére visszaköltöztek, azoknak jövő Gergely napig a telelés kedvéért az ezen helységekbe teendő megmaradás megengedtetik, azontúl akárhová menyének, innen kihajtatnak. ” Csak a történeti hűség kedvéért: a visszaköltözés lehetőségével az 1785-ben távozottak mai utódai közül eddig senki nem élt Feketicsen. Kunhegyesen két olyan temető is van, ahova napjainkban is temetnek. Az egyik a tiszagyendai úton a református, a másik vele ellentétes irányban, kilométerekre tőle: a katolikus temető. A két nyugvóhely messze esik egymástól, és mivel hűtési lehetőség csak a református temető ravatalozójában adódik, eddig lehetett kutyagolni a város túlsó végére, ha az elhunyt mondjuk katolikus volt. E régi panaszt Bollók Emil esperes-plébános harminchét éve igyekszik megszüntetni. Azóta gyűjti a pénzt a temető- kápolnára, ahol nem csak felravatalozhatják az elhunytat, de el is búcsúzhatnak tőle. Nagyon gyorsan felépült a létesítmény: az alapot Gönczi János Kunhegyesről ingyen tervezte. Nagy Ferenc szintén ingyen végezte a főmérnöki munkákat, a tetőcserepeket Nagy András kárpitos ajándékozta. Hét unoka várja a családban A kertészkedés a hobbija A városi piacon akad néhány olyan ember, aki akár fújja, akár hordja, júniustól az október eleji fagyok beköszön- téig árul. Közéjük tartozik a kunhegyesi Vígh Sándor is, aki a hetvenne- gyedik évét morzsolgatja. Harminchárom kemény évet gépkocsivezetőként húzott le a Vízgépészeti Vállalatnál. Nagy hobbija a kertészkedés. Mivel ebbéli jártasságát a ház körül mintegy négyszáz négyszögölön bizonyítja, ez az oka annak, hogy tavasztól őszig a piac egyik elmaradhatatlan őstermelője. Nem árt egy kis mellékes, merthogy hét unoka is akad a családban. És ugye ez már tizennégy név- meg szüli- nap, az egyéb jeles eseményekről nem is beszélve. Adakoztak reformátusok, izraeliták, katolikusok: a legnagyobb adomány százezer volt, legkisebb ötven forint. Ez a kápolna a betegeké, szegényeké, azoké, akik mivel erre laknak, nem tudnak a ravatalozóig elballagni, vagy nincs annyi pénzük, hogy kocsit fogadjanak. A kápolna 3,8 millióba került, és sok helyi ember, vezető, hívő igyekezete, szorgalma, kétkezi, anyagi segítsége épült be a falakba. És ami nem mellékes: noha a kápolna a katolikus temetőbe került, református, sőt társadalmi temetésre is igénybe vehető. Ma már a bort is saját maga csinálja Jó pap, jó szőlész holtig tanul Vígh Sándor tavasztól őszig árul a piacon. Az új temetőkápolna köré hamarosan utat is építenek. Molnár Lajos a település szélén, a Vadász utcában lakik. Talán 1961-et mutathatott a kalendárium, amikor megtetszett neki a szőlészkedés. Egyet s mást ellesett az öreg Bakondi Jánostól, és úgy csinált mint a jó mester: főleg a saját kárán tanult. Hol a metszés sikeredett furcsára, máskor a leveleket vitte le valami, és arra is akadt példa: bizony-bizony fürt se sok himbálózott a vesszőkön. Azután évről-évre többet tudott a bogyós termékek, szálvesszők világából, és mára már rendszerint néhány hektót is kiprésel a hosszú lugasokból, tömött tőkékről. Élete párja, Erzsiké néni korhoja, ne igyál, mert azért a jófajta háziborból olykor naponta fél litert, hét decit is a gallér mögé dönt. Ő hallgatja az asszonyi zsörtölődést, majd megjegyzi:- Hallod anyjuk, inkább ezt fogyasztom, mint az orvosságot! Mert ki tudja, mit tettek azokba, akár tabletta, akár kanalas. Ezt meg én préseltem, satultam, úgyhogy ismerem az eredetét: honnan jött, meg hová iparkodik. Lehet igazság az érvelésben, mert Lajos bácsi jól érzi magát, évei eggyel meghaladták a háromnegyed századot. Molnár Lajos és felesége, Mező Erzsébet az alatt a lugas alatt, amelyik általában két-három mázsát ad. Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János Találkozó nem hivatalos osztályfőnöki órán Negyven éve ballagott el a vén diák Negyven évvel ezelőtt harmincnégy fiú és harmincöt lány végzett Kunhegyesen a Kossuth iskolában. Kit Amerikáig sodort a forgószél, kit Szombathelyig, Pestig, Egerig vagy Szolnokig, mások otthon maradtak. A fiúk osztályfőnöke Gőblyös Sándorné, a lányoké Maráth Hona; sajnos őelőttük már csak a temetőben tiszteleghetünk. Szomorú, de igaz: ha akarna, se tudna mindenki eljönni, hiszen a srácok közül heten, a szebbik nemből hárman már valamelyik temetőben alusz- szák álmukat. Róluk is megemlékezünk ma, amikor negyvenéves osztálytalálkozónkat tartjuk: délután kettőtől a Kossuth iskolában. Én is - D. Szabó Miklós - ott leszek, hiszen ebben az osztályban tanultam, éreztem jól magam, sőt néhány elkeseredett pillanatomban még tanultam is. A „fiúk” itókát hoznak a találkozóra, az ennivalóról a hölgyek gondoskodnak. A nem hivatalos osztályfőnöki órák után együtt, afféle svédasztal formájában elevenítjük fel a tovatűnt emlékeket. Könnyekre is számítunk, ezért itatóspapírról és felmosórongyról én gondoskodom. Aki netalántán nem férne a padba, annak segítünk! Különben is a suliban évek óta már asztalok vannak és a mögé rakott székek a mi súlyainkat is elviselik. A találkozón egykori tanárainknak meglepetést nyújtunk át, a temetőkben nyugvók előtt virággal tisztelgünk. A hatvankilenc volt diákból eddig harminchatan jelezték, hogy ezt a napot, délutánt negyven év után ismét együtt óhajtják tölteni. Akik még nem jelentkeztek, azokat is is várjuk, kedves ’ 56-ban ballagott kunhegyesi kossuthosok! A suli ugyanazon termeiben találkozunk, ahol az utolsó évet töltöttük. Szabadpiacon két és félezret is elkérnek a búzáért A Kunság Népe Szövetkezet Kossuth úti terményboltjában csak tápok voltak, de azok aztán minden mennyiségben. A kukoricás sertéstáp mázsája például háromezer-nyolcszáz, az egységes abrak 3 ezer 850, a kisgazdasági hízótáp 3 ezer 600, kisgazdasági süldő 3 ezer 900, a baromfitápok pedig 4 ezer 550 - 6 ezer 300 között kellették magukat. A legdrágább a Starter malactáp - hatezer-hatszázötven forintba kerül. Igaz, állítólag úgy fújja a rö- fögőket, mintha pumpálnák őket. Búza itt nem volt, csak afféle Németi Pálné sokféle tápot tud adni a szövetkezet terményboltjából. háztáji részesedésbe adtak. Azt con két és fél ezret is elkérnek hallottuk, errefelé a szabadpia- mázsájáért. Tápok minden mennyiségben
