Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-22 / 195. szám

1996. augusztus 22., csütörtök Sport 5. oldal Szíriában is bíráskodott Bátran állíthatjuk, hogy megyénk röplabdasportját Zách Ká­roly képviselte legmagasabb szinten mostanáig. Nemzetközi minősítésű játékvezetőként huszonöt éven keresztül a Szovjet­uniótól Líbiáig, Hollandiától Szíriáig számtalan országban megfordult. Mivel betöltötte 55. életévét, az érvényben lévő szabályok alapján befejezte pályafutását. Zách Károly NB Il-es játékos­ként szerette meg ezt a sport­ágat, a Martfű együttesét erősí­tette egészen 1968-ig. A követ­kező esztendőben letette a II. osztályú játékvezetői vizsgát, 1971 februáijától pedig az első osztályban bíráskodott. Alig öt évvel később már nemzetközi mérkőzéseket is vezethetett, tö­retlenül ívelt tehát felfelé pá­lyája. A magyar bajnokságok­ban a legjobb csapatok rang­adóin szerepelt évtizedeken ke­resztül, a legelső NB I-es mécs­esén az Újpesti Dózsa és a Bp. Spartacus férfiegyüttese küz­dött egymással. Nemzetközi já­tékvezetőként hamarosan világ- és Európa-bajnokságokra is el­jutott. Vezetett a hollandiai női ülőröplabda-világbajnokságon bronzmeccset, melyen hatal­mas küzdelemben, harmincezer néző előtt nyert Németország Szlovénia ellen, de Lengyelor­szágban Eb-n, Finnországban pedig még BEK-meccsen is ítélkezett. Az 1980-as moszkvai nyári játékok előtt Lotzban rendeztek előolimpiát női röplabdások- nak, melyen Peru, Kuba, Cseh­szlovákia, Lengyelország, Bul­gária, az NDK és Magyaror­szág válogatottja szerepelt. Csaknem a teljes moszkvai me­zőny pályára lépett tehát Lotz­ban, alig néhány hónappal a „csonka olimpia” megnyitója előtt, nem véletlen hát, hogy Zách Károly legszebb emlékei között őrzi ezt a tornát. Csak­úgy, mint azt a nemzetközi fér­fiversenyt, amelyet Budapesten rendeztek 1984-ben. Azon a házigazda magyarokkal Japán, Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok válogatottja mérte össze tudását. Az utóbbi években órási át­alakuláson ment keresztül a sportág; a szabályok nagy ré­szét módosították, a korábban „pofozógépnek” számító or­szágok szédületes tempóban fejlődnek. Sajnos a magyar röp- labdások mellett elhaladt a vi­lág, bár tehetséges játékosok továbbra is szép számmal akadnak, a pénz hiányzik a fel­zárkózáshoz. Talán ezért is döntött úgy Zách Károly, hogy továbbra is kevés szabadidejét egy szenior Európa-bajnokság megrende­zésére fordítja. Ha minden a tervek szerint alakul, jövőre Szolnokon találkoznak a konti­nens egykori röplabdásai. Batistuta marad Az olasz A-ligás Fiorentina labdarúgócsapatának nincs szándékában megválni sok­szoros válogatott argentin csatárától, Gabriel Batistutá- tól, akiért tízmillió dollárt ajánlott az angol bajnokság élvonalában szereplő Black­burn. A szigetországi klub Batistutát a nyáron távozott Alán Sheárer helyére kívánja szerződtetni. „Batistuta esetében az a baj, hogy a Fiorentina elnöke az mondta neki, lelövi, ha elmegy a csapattól” - magya­rázta Ray Hartford, a Black­burn vezető edzője, aki azért bosszús az eset miatt, mert korábban a Bordeaux csatá­ráról, Christophe Dugarryról is lemaradt. A francia váloga­tott játékos ugyanis inkább a szintén olasz ÄC Milant vá­lasztotta. Férfi kézilabda NB I. őszi órarend Az időpont-egyeztetések után elkészült a MÓL Szolnok KK férfi kézilabdacsapatának sor­solása. E szerint a szolnokiak a bajnok Pick Szeged együttesé­vel kezdik az őszi szezont, a ta­lálkozót közvetíti a TV 2. 1. forduló szeptember 8. (vasárnap) 11.00: MÓL Szol­nok KK - Pick Szeged. 2. forduló szeptember 14. (szombat) 17.00: Elektromos - MÓL Szolnok KK. 3. forduló szeptember 18. (szerda) 18.00: MÓL Szolnok KK - Nyíregyháza. 4. forduló szeptember 22. (vasárnap) 17.00: MÓL Szol­nok KK - Győri ETO KC. 5. forduló szeptember 25. (szerda) 17.30: Tatabánya - MÓL Szolnok KK. 6. forduló október 11. (pén­tek) 18.00: MÓL Szolnok KK- Székesfehérvári Szondi SE, 7. forduló október 18. (péntek) 17.30: Komlói Bá­nyász - MÓL Szolnok KK. 8. forduló október 23. (szerda) 18.00: MÓL Szolnok KK - Debrecen. 9. forduló november 8. (péntek) 17.00: Ózdi KC - MÓL Szolnok KK. 10. forduló november 15. (péntek) 18.00: MÓL Szolnok KK - Nagykanizsa. 11. forduló november 19. (kedd) 17.00: Pécsi Mecsek KC - MÓL Szolnok KK. 12. forduló december 6. (péntek) 18.00: MÓL Szolnok KK - Dunaferr. 13. forduló december 13. (péntek) 17.30: Fotex Veszp­rém - Mól Szolnok KK. Férfi kosárlabda Szolnoki Olaj KK- TU Kosice BK 77-67 (35-34) A hét végi Albacomp Kupa után tegnap délután ismét a Tiszaligetben játszott edzőmérkőzést az Olaj KK. Ellenfele az TU Kassa volt, mellyel a két héttel ezelőtti, miskolci tornán találkoztak a piros-feketék. Rezák edző főként a vé­dekezés gyakorlására fekte­tett hangsúlyt, ami meg is látszott az első félidőben. A folytatásban azután már jó­val gördülékenyebbé vált a vendéglátók játéka, néhány szép megoldásra is vállal­koztak. Ahogyan már meg­szokhattuk. az utolsó öt perc a fiataloké volt. A pályán lévő ötös fogatból négy sa­ját nevelésű kosaras szórta a pontokat. Bár valamelyest közelítettek a vendégek, a „csikócsapat” nem okozott csalódást, magabiztosan nyert az Olaj, annak elle­nére, hogy az eredmény ezen a meccsen csak másod­lagos lehetett. Ma délelőtt lehetőség nyílik a visszavá­gásra, 10.30-kor ismét talál­kozik a két csapat. Szép volt, Annak idején, valamikor úgy 15-20 évvel ezelőtt a férfi kézi­labda megyei I. osztályú baj­nokságban szikrázóan kemény presztízsmérkőzéseket vívott egymással Martfű és Zagyva- rékas csapata. Augusztus 18-án a régi nagy csatákat felidé­zendő, öregíiúk-nosztalgia- meccsen újra pályára léptek a játékosok a zagyvarékasi Dam­janich János Általános Iskola udvarán. Az esemény nem más volt, mint a honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából meg­rendezett kézilabdakupa, melyre a fent említett két csapa­ton kívül az abonyi szeniorok is meghívást kaptak. Sajnos ők valami oknál fogva nem tudtak részt venni. A technika, a rutin még a régi, annak ellenére, hogy bi­zony egy-két játékos nemcsak korban, hanem testsúlyban is gyarapodott egy keveset. Azt hiszem, röviden talán így le­hetne összefoglalni a történte­ket. A parádés indítások, lehe­letfinom ejtések, bombagólok, káprázatos kapusbravúrok visz- száidézték egy pillanatra a haj­dani emlékeket, még ha az iram hagyott is némi kívánnivalót maga után. Talán épp ezért, humánus megfontolásból a já­(öreg)fiúk! tékidőt csak 2x25 percben álla­pították meg a szervezők. A cserejátékosok is viszonylag sűrűn váltogatták egymást. Ami a mérkőzések statiszti­káját illeti: az abonyiak távollé­tében a két csapat oda-vissza- vágón mérte össze tudását, és döntött a kupa sorsát illetően. Nos ebben a tekintetben a mart­fűiek bizonyultak jobbnak, mi­vel 20-13-as győzelmüket kö­vetően a második mérkőzésen 20-20-as döntetlent játszottak a hazaiakkal. Ennek ellenére azt gondolom, nincs szégyenkez­nivalója a zagyvarékasiaknak sem, ahol sajnos 1984 óta már nincs aktív kézilabdasport, szemben Martfűvel, amely a tavalyi NB Il-es bajnokságban az igen előkelő 2. helyet sze­rezte meg. Oláh Kálmán, a vendégek csapatkapitánya a következőket mondta: - Rékasra szívesen jö­vünk, ahol annak idején mindig jó meccseket játszottunk. Ez a kis mozgás most jól jött a csa­patnak, főként azért, mivel már fél éve is van, hogy nem lép­tünk pályára. A mérkőzés bevétele a Ré- kasi Kisdiákokért Alapítvány javára szolgált. Földes Stanley Matthews nyomdokain Shilton 50 évesen is védeni akar Újabb szerződéshosszabbí­tásról tárgyal az angol labda­rúgó Premier League maga­san legidősebb játékosa, Pe­ter Shilton. A kiváló kapus, aki a következő hónapban, szeptemberben tölti be negy­venhetedik életévét, jelenleg a West Ham Unitednél szere­pel. Ha sikerül a karácsonyig szóló megállapodást tető alá hozni, Shilton továbbra is a második számú hálóőrnek számítana cseh csapattársa, Ludek Miklosko mögött, s emellett kapusedzőként is te­vékenykedne. Shilton legdé- delgetettebb álma, hogy akárcsak egykor a legendás Dir Stanley Matthews, ő is még ötvenesztendős korában is az élvonalban játsszon.- Pontosan ugyanolyan fittnek érzem magam, mint korábban - jelentette ki a ki­váló kapus, aki hosszú éve­kig viselte az angol váloga­tott egyes számú mezét. Shil­ton százhuszonöt válogatott­ságot számlál, ennél többre csak a szaúd-arábiai Majid Abdullah (147) és a svéd há­lóőr, Thomas Ravelli (127) lehet büszke. Matthews rekordja mellett azonban egyelőre egy másik csúcsra koncentrál Peter Shilton. Eddig egészen pon­tosan kilencszázkilencvenhat bajnokin lépett pályára, így már csak négy hiányzik neki ahhoz, hogy elérje a bűvös ezrediket. Ez minden bi­zonnyal a közeljövőben sike­rül neki. • Készülék és kártya most 24.900 Ft* és 12 HAVI KAMATMENTES *>ok,a • Óriási engedmény és részletfizetési kedvezmény világszínvonalú mobiltelefonokra. NOKIA 1610 12x990 Ft* NOKIA 21101 12x1.990 Ft* / / • Mesés lehetőség augusztus 22. és szeptember 13. között, amíg a készlet tart! Várjuk a WESTEL 900, a KERAVILL, a FOTEX, az OFOTÉRT és a Westel Rádiótelefon Kft. üzleteiben! Részletek az üzletekben! WESTEL Rádiótelefon Kft.: Szolnok, Baross u. 1. Tel: 06-56/422-232, 06-30/404-093 Of ötért: Szolnok, Baross u. 2. Tel: 06-56/374-629 Jászberény, Lehel V. tér 17. Tel: 06-57/412-764 Információ: 06-1/265-90-90, 06-30/30-30-30, 06-30/800-900 http://www.westel900.hu *+ÁFA

Next

/
Oldalképek
Tartalom