Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-16 / 192. szám

A legmagasabb adókulcs 42 százalék 2. o. Nagy lépés a másság elfogadásához 3. o. Abádszalókra költöznek Európa játékai 3. o. Gazdasági tükör 4. o. Sorokban Autópálya-bérlet Győr. Ötvenszázalékos ked­vezményt adó bérletet szándé­kozik bevezetni az Ml-es autó­pálya koncessziós szakaszán a helyi autósok számára az ELMKA Rt. - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Lőrincz András autópálya-üzemeltetési igazgató. Elmondta: a személy- gépkocsikra, továbbá a kiste­herautókra és a mikrobuszokra vonatkozó akciót augusztus vége előtt indítják, amennyiben a közlekedési tárca hozzájáru­lását megkapják. A kedvez­ményt azok a magánszemélyek vehetik igénybe, akik a pálya mentén lévő tizennégy telepü­lés állandó lakosai. „őszikék” otthonház Kecskemét. Szerény ünnepség keretében adták át tegnap Kecskeméten a Duna-Tisza köze legelső olyan szociális otthonát, amelynek lakói emelt szintű ellátást kapnak. A tíz önálló lakásból álló épülete­gyüttesbe egyelőre tizenné­gyen költözhettek be, a felső szint elkészültével azonban - várhatóan decemberre - az otthon tovább bővül. Az új in­tézmény lakói önálló lakré­szekben, saját bútoraik között élhetnek. A folyamatos orvosi felügyelet, s ha szükséges, napi 24 órás ápolás mellett tel­jes kiszolgálást kapnak. Lélekharangot állítanak fel a tiszafüredi temetőben a ravatalozó tetejére. A ko­csi Vasipari Kisszövetkezet dolgozói készítették el a ha­ranglábat (képünkön). fotó: mészáros Exportszállításhoz vagonírozzák be a búzát a tiszaszentimrei vasútállomáson. A helyi Aranykalász Mezőgazdasági Szövetkezet dolgozói egy vagonba 620 mázsa búzát raknak a szállítószalagok segítségével. Felvételünk a vagon tetejéről örökítette meg a rakodást. FOTO: MÉSZÁROS Tíz baleset egy nap alatt a megyében A front „beleszólt” a közlekedésbe Az már nem újdonság a közlekedéssel foglalkozó szakembe­reknek, hogy az időjárási frontok kedvezőtlenül befolyásolhat­ják a közlekedés biztonságát. Az viszont már érdekesebb meg­figyelés, hogy a frontérzékenység nem csak a gépjárművezető­ket, hanem a kerékpárosokat is sújtja. Molnár Miklós őrnagy, a me­gyei rendőr-főkapitányság köz­lekedési osztályának helyettes vezetője arról tájékoztatta la­punkat, hogy a legutóbbi, szer­dán tapasztalt időjárási front milyen rendkívüli következmé­nyekkel járt közútjainkon. Míg egy átlagos nyári héten össze­sen tizenöt, sérüléssel járó köz­úti baleset történik, addig az említett napon tíz ilyen eset mi­att kellett intézkedniük a rend­őröknek és a mentőknek. Egyedüli pozitívum, hogy bár voltak súlyos sérültek, ha­láleset nem történt. Különösen figyelemre méltó körülmény, hogy a balesetek zömét kerék­párosok és segédmotorosok idézték elő. A rendőrség egyébként ezen a hétvégén is fokozott közúti el­lenőrzést tart a megyében, -h­Üj tantermek, korszerű ebédlő és társalgó Komfortosabb lesz a Verseghy Ősztől vége a zsúfoltságnak, komfortosabbá válik az iskolai élet a Verseghy Ferenc Gimná­ziumban - mondja Béres Jenő, a direktor, akitől megtudtuk: hamarosan befejeződnek egy nagyszabású felújítás és átala­kítás munkálatai - Szolnok leg­jelentősebb oktatási beruházása ez -, s az úgynevezett Csomor- házban (szemben a Szigligeti­vel), mely külsejében is meg­szépül és harmonikusan illesz­kedik a környezetbe, ily módon négy új tantermet nyer az is­kola, valamint ugyanitt kor­szerű konyhával és ebédlővel gazdagodik. így már lehetőség nyílik a számítástechnika, va­lamint az idegen nyelvek cso­portos, méltó körülmények kö­zötti, korszerű igények szerinti oktatására. A költségeket a vá­rosi önkormányzat viseli, elis­mervén és elfogadván a nagy múltú, jeles eredményekkel büszkélkedő, de helyszűkével küszködő középiskola jogos bővítési igényeit. A régi ebédlő helyén pedig pompás társalgót alakítanak ki, ahol kellemesen tölthetik el a diákok adódó szabadidejüket, s délutánonként akár hódolhat­nak is a társasági élet külön­böző formáinak. Itt kapnak majd helyet formás vitrinekben a gimnázium életét reprezen- (Folytatás a 3. oldalon) Az utolsó szalmaszálat jelentheti a jászsági települések egy részé­nek, ha jó áron tudják értékesíteni megépült gázhálózatukat. A gázberuházásra felvett hitelek ugyanis az értékesítés elmaradásá­val lassan, de biztosan kimerítik az önkormányzatok utolsó utáni tartalékait is. Jászberény legutóbbi önkor­mányzati ülésén arról döntött, hogy a tulajdonába került Tigáz- részvényeket egyelőre nem adja el, mivel a kisvárosi önkormány­zatok szövetségének tanácsa egy kecsegtetőbbnek tűnő pénzügyi konstrukció kidolgozásán fára­dozik. A részvények névértékével azonos hitelhez jutnának az ön- kormányzatok, a szövetség által létrehozott társaság pedig néhány év után kedvezőbb áron értékesí­tené a részvényeket. Szikra Ferenc, Jászárokszállás polgármestere elfogadhatónak tartaná, ha a város 173 milliós vagyonát a névérték 70 százalé­kán értékesítenék. Betömhetnék azt az 50 milliós lyukat, ami a gázberuházásra felvett hitelből adósságként megmaradt. A többi pénzt a katasztrofális állapotú vá­rosi utak javítására, a szennyvíz­vezeték építésére fordíthatnák. Jászdózsának létkérdése az ér­tékesítés. A település működése kerül veszélybe, gyors megoldás nélkül. A kamatokkal együtt 50 milliós tartozás kényszerpályára sodorta az önkormányzatot. Dr. Szerencsés Ish’án polgármester azzal is elégedett lenne, ha az en­nél jóval többet érő gázközmű- vagyont ezen az áron értékesít­hetnék. Jászapáti saját tulajdonában lévő gázhálózatát az EPIC befek­tetési társaság értékesíti a leg­utóbbi testületi ülésen hozott ha­tározat értelmében. Török Sándor polgármester véleménye, hogy az eladással megnyerhető mintegy 160 millió forintból megépül­hetne a város szennyvízhálózatá­nak gerincvezetéke és a tisztí­tómű. Mezőtúr a vásárra készül Túri vásár a 19. században és ma címmel rendezvénysorozatot szervez augusztus 23. és 25. kö­zött a GATE mezőtúri főiskolai kara. A hagyományos túri vásár mellett megtekinthetik az érdek­lődők a mezőgazdaságigép-kiállí­tást és -vásárt is. A megszokottól eltérően minden esemény a főis­kola területén belül zajlik. Augusztus 25-én a kirakodó­vásár napján termékbemutató, helyi, valamint meghívott népze­nészek és néptánccsoportok szó­rakoztatják a közönséget. A na­pot és a rendezvény egészét utca­bál zárja, ami szintén a főiskolán lesz. Az első két nap belépődíjat szednek a szervezők, ez felnőt­teknek kétszáz, gyerekeknek, nyugdíjasoknak és katonáknak száz forint. Gázügyek a Jászságban Jászberény még tartogatja a részvényeit VII. évfolyam, 192. szám 1996. augusztus 16., péntek Ara: 27,50 Ft i hhtj HÍVOTT MÁR BEDIDIÜDIKETP TELEFONOS HIRDETÉS­FELVÉTEL: (52)92^2^ Rákóczifalváról Ópusztaszerre Árpád fejedelemmé választásá­ról még a tavasszal jelenetet írt a rákóczifalvai általános iskola tanárnője, Czirmainé Kocsis Róza. A darabot a Rákóczi tavasz rendezvénysorozatában előadta a hetedik osztály. Az előadás olyan sikert aratott, hogy meg­hívták a diákokat Opuszta- szerre, az augusztus 19-én meg­rendezendő országos kulturális gálára.- Lehet, hogy történelmileg megkérdőjelezhető a darab hi­tele - mondja a magyar-törté­nelem szakos szerző, - de nem is ez a fontos, hanem az, hogy a diákok megismerhetik az 1100 évvel ezelőtti magyar szokáso­kat, a sámánizmust, hogy pél­dául mit is jelentett a pajzsra emelés. A tizenkét diák ópusztaszeri utazásának költségeit a rákóczi­falvai önkormányzat vállalta. Nem rendült meg a bizalom a takarékszövetkezet iránt Dolgozócsere a püspöki kirendeltségen Aggódó polgárok fordultak szerkesztőségünkhöz a Rákóczifalva és Vidéke Takarékszövetkezet tiszapüspöki fiókjával kapcsolat­ban. Bizonyos, még nem tisztázott, feltételezett visszaélések tart­ják izgalomban a polgárok egy részét. Aggodalomra semmi ok - tud­tuk meg a takarékszövetkezet elnökétől Nagy Emiimtől. Bár az elterjedt mendemondáknak van alapja. A jelenleg feltárt té­nyek szerint könyvelési, pénz- kezelési szabálytalanságot gya­nítanak a pénzintézet vezetői, és amellett, hogy belső ellenőrzést folytatnak, a rendőrségre is tet­tek feljelentést. A vizsgálat fel­adata lesz, hogy részletesen megismerjék azokat a körülmé­nyeket, amelyek bűncselekmény elkövetésére vagy annak kizárá­sára szolgálhatnak bizonyítékul. Mindenesetre, a tiszapüspöki kirendeltség három korábbi al­kalmazottjától rendkívüli fel­mondással megváltak. Az elnök asszony tájékoztatása szerint az új alkalmazottakat hamar a bi­zalmukba avatták az ügyfelek, és a rossz hírek ellenére nem csak nem fordultak el a pénzin­tézettől, hanem fellendült a ki- rendeltség pénzforgalma. Nagy Emilné lapunknak el­mondta: az ügyfeleknek nincs félnivalójuk, jogaikban nem es­het csorba semmiképpen sem, és természetesen kár sem érheti őket. Esetleges kérdéseikkel pe­dig bizalommal forduljanak a ki- rendeltség munkatársaihoz.-hgy­Autóbuszokat és haszongépjárműteket alakít át és újít fel a tiszafüredi Biankó Kft. A volt hajógyár nagycsarnokát bérli, ahol tágas körülmények között dolgozik a 35 főt foglal­koztató vállalkozás. Legnagyobb megrendelője a Jászkun Volán Rt., itt újítják fel a vállalat autó­buszait. Felvételünkön az egyik busz festéshez történő előkészítése látható. fotó: mészáros Természetgyógyászok kongresszusa Az orvosok egyre inkább felis­merik a természetgyógyászatban rejlő lehetőségeket, ezt bizo­nyítja az is, hogy egy-két hazai kórházban már együttműködnek bizonyos betegségek gyógyítá­sánál. Az orvosok és természet- gyógyászok között voltaképpen nincs ellentét, ugyanis mind­kettő a gyógyítást tekinti felada­tának. Az ellentétek hátterében valójában a gyógyszerészeti tár­saságok állnak - akiknek az az érdekük, hogy minél nagyobb piacot találjanak termékeik számára. Mindez a Magyar Természetgyógyászok Szövet­ségének VII. kongresszusát megelőző sajtóbeszélgetésen hangzott el tegnap Budapesten. Taraczközi István, a szövetség elnöke elmondta: igyekeznek mindent megtenni, hogy a gya­korló természetgyógyászok mi­nél alaposabb tudással rendel­kezzek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom