Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-14 / 190. szám
s. oldal Műsorajánlat Bővült a fogyatékosok otthona Az új szárny a foglalkoztatóval együtt hatvannégymillióba került FOTÓ: M. J. Abonyban jó néhány kastély van, közöttük az óriási park árnyas fái között meghúzódó Ka- zinczy-kúria, amelyik a nagy magyar nyelvújító testvéréé volt. A ma is mutatós épület e században először szeretetotthonként szolgálta a települést, majd öregek otthona lett - tudtuk meg a vezetőjétől, dr. Cseh Lászlónétól. 1976-tól pedig értelmi fogyatékosok otthona. A megyei önkormányzathoz tartozik, eredetileg hetven személy befogadására, gondozására volt alkalmas. Sajnos kortünet is, hogy egyre több az ellátásra szoruló, ezért tavaly készült el a hatvannégymillióba került új szárny, amelyik további ötven beutaltnak biztosít helyet. A százhúsz személyes otthonban középsúlyos értelmi fogyatékosokat helyeztek el: Pest megye egész területéről, illetve a fővárosból. Nem egy közülük így született, mások agyhártyagyulladás, illetve egyéb súlyos betegségek következményeképpen kerültek ide. Többségük nem foglalkoztatható, de nem kevesen azért könnyebb kerti, növényápolási, konyhai, állat- gondozói munkákat ellátnak, illetve szőnyeget készítenek. Nyitott intézetnek számítanak, nincsenek zárak, zárt ajtók. Ilyenkor általában a szülők, családtagok húszat hívnak el közülük nyaralni. A többi is szeretne kimozdulni az állandó falak közül, de sajnos a zöm árva. Ezért az ő nyári kikapcsolódásukról úgy gondoskodnak, hogy két hétre nyaralni viszik őket. D. Sz. M. RÁDIÓ MR SZOLNOKI KÖRZETI SZERKESZTŐSÉGE Szolnok 1350 kHz (222,22 m) kábel- frekvencián 102.8 MHz 14.00-18.00: Alföldi magazin. Szórakoztató közszolgálati magazin. A tartalomból. Hírek - 14.20: Beszédtéma - 14.40: Gramofontár. Zenei összeállítás idősebbeknek -15.15: Mindent bele! Zenés kavalkéd. Benne: Telefontoló - Délutáni krónika (Kossuth) -16.20: Jelenidőben. Beszámoló a nap legfontosabb eseményéről -16.30: Ritmusrodeó. Fiatalok könnyűzenei műsora -16.55: Forrónyom. Bűnügyi krónika - 17.00: Szóváltás. Aktuális párbeszéd - 17.30: Alföldi krónika. A nap esemény-összefoglalója - Tel.: 421-133,424-618 RÁDIÓ 2000 A Rádió 2000 1996. augusztus 1-jétől augusztus 20-ig technikai karbantartás miatt szünetelteti adását. AKTÍV RÁDIÓ Az URH 92,2 MHz-es és kábelen a 107,6 MHz-es frekvencián: 12.00-17.00: Délutáni mix. Közben: 13.00: Nagy slágerek -13.30: Hírösszefoglaló - 14.00: Mi kerül a szatyorba? Áruk és árak a szolnoki piacon - 16.00- 20.00: Tere-fere. Közben: 17.00: Ami kimaradt. Zenei hiánypótló -18.30: Hírösz- szefoglaló -18.55: Tőzsdei hírek -19.05: Esti mese -19.15: Előeste * Adás közben 12.30-tól óránként: Hírek * Telefon: 56- 412-922, 414-922 RÁDIÓ JÁSZBERÉNY A 97,7 MHz-en: 6.30 Hírek (óránként) - 6.40 Vekker. Reggeli zenés, információs műsor - 8.35: Pop-mix -10.05 Randevú. Téma: a harci kutyák -11.35: Pop-mix -12.30: Rock-kerék -14.35: Hang-rázda -15.35: Turmix. Benne: Összefoglaló a Jászberényi nyár '96” eseményeiről, Paragrafus, Hírmagazin -19.35: Pop-mix - 21.00 Műsorzárás * Telefon: 57/404-504 RÁDIÓ TÖRÖKSZENTMIKLÓS Az FM 96,4 MHz-en 6.00-8.00: Jó reggelt, Törökszentmiklósi Benne: 6.15: Lapszemle - 6.30: BBC- hírek - 7.30: Aktuális riportok - 8.00- 11.00: Zenés szórakoztató műsor. Benne: 8.20: Újdonságok magnósoknak (ism.) - 10.20: Rocklegenda - 17.00- 20.00: Szentmiklósi kaleidoszkóp. Benne: 17.30,19.00: BBC-hírek-18.20: Hasznos tanácsok - 19.50: Esti mese - 20.00-22.00: Könnyűzenei koktél KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli krónika. Benne: - 4.40 Határok nélkül - 5.40 Falurádió - 8.10 Műsorszemle - 8.25 Mindennapi tudomány - 8.35 Paragrafus - így döntött... - 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról - 9.05 Napközben - Közérdekű magazin - 11.05 Slágerfilmek - filmslágerek - 11.37 Si- nistra körzet. Bodor Ádám regénye - 12.00 Déli krónika - 12.30 Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben - 12.40 Törvénykönyv -12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál -13.20 Gyülekezeti énekek tára - 13.30 A református egyház félórája - 14.05 Klasszikusok mindenkinek. Závodszky Zoltán Wagner operáiból énekel -14.35 Irodalmi figyelő 15.05 Beszéljük meg! - 15.55 '96. Magyarország - 16.00 Délutáni krónika - 16.10 Mindennapi gazdaság - 16.20 Hasznos tudnivalók -16.25 Kapcsoljuk a stúdiót. Házimuzsika -17.05 „Magyarországról jövök...” - 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás -19.05 Sportvilág -19.30 Jó éjszakát, gyerekek! -19.40 Mi a magyar? - 20.05 Népdalkörök és citeraze- nekarok felvételeiből - 20.30 Határok nélkül - 21.05 Szécsi Pál énekel - 21.25 Kossuth-klub - 22.00 Késő esti krónika 22.30 Alkalmi műsorok - 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek - URH-ADÓN - 6.55 Körzeti magazinok 18.30 Nemzetiségi műsorok - 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora - 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás - 4.33 Hajnali dallamok - 6.03 Reggeli csúcs - 6.33 Útközben ; 7.45 Sportreggel. Labdarúgó-magazin - 8.00 Petőfi-délelőtt. Közélet, kultúra, sport, tudomány, játék - 9.55 Manapság... (jegyzet) - 11.20 Magyar művészek operettfelvételeiből -11.47 Apró- cseprő - gyerekekről -12.00 Nóták. Tala- bér Erzsébet, Hollai Bertalan, Farkas Rozália és Koltai Zoltán énekel, Szegfű Károly gordonkázik -13.00 Hírek. Időjárás - 13.03 Manapság... (ism.) - 13.08 Állomáskereső - 13.15 Boldog születésnapot! -13.45 Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00 „Lesz maga juszt is az enyém”-Ei- semann Mihály dallamai - 15.00 Hírek. Időjárás -15.03 Hétfő este mindenkinek - szerdán -16.17 Dixieland -16.47 Korhatár nélkül -17.00 Hírek. Időjárás -17.03 Petőfi-délután - a Gordiusz-műhely csapatával -18.54 Gordiusz plusz -19.00 Hírek. Időjárás -19.03 Az indiánok királya. Gyárfás Endre hangjátéka -19.53 Kulturális kalauz - gyerekeknek - 20.00 Metál album - 20.30 Jazzmelódiák - 21.00 Hírek. Időjárás - 21.03 Szép asszonyok egy gazdag házban. Ismeretlen kínai szerző regénye - 21.50 Balázs Ferenc szerzeményeiből - 22.20 Blues - 23.00 Hírek. Időjárás - 23.03 Sporthíradó - 23.10 Korzó - 0.15 Az én slágerlistám - 0,15 Éjszaka - (Petőfi URH) -1.04 Az én slágerlistám - 2.04 Dallamról dallamra - 3.04 Operaparádé - 4.04-4.20 Csárdásmuzsika BARTÓK 6.00 Hírek. Időjárás - 6.03 Klasszikusok 6-tól 8-ig - 8.05 Műsorismertetés - 8.10 Pódium - 9.27 Operaslágerek -10.00 Hírek. Időjárás - 10.05 „De ugart kell törnünk és mi ugart törünk...” -10.59 Zenekari muzsika -11.40 Országok, tájak zenéje - 12.00 Hírek. Időjárás - 12.05 Hangverseny délidőben -13.21 Ruggiero Raimondi operafelvételeiből - 14.00 Hírek. Időjárás -14.05 Az aranypolgár. Lövik Károly regényének rádióváltozata - 14.56 Magyarországon először! - 16.00 Hírek. Időjárás - 16.05 Muzsikáról versben, prózában -16.40 Hitélet és történelem - 17.00 Lortzing: Az operapróba. Egyfelvonásos opera - 17.50 Ez van! - irodalmi értesítő -18.00 Hírek. Időjárás 18.05 A kamarazene kedvelőinek -19.33 Múzeum a láthatáron - 20.03 Hírek. Időjárás - 20.08 Egy vers két előadásban - 20.21 A Lengyel Állami Hangversenyzenekar játszik - 21.36 A kórusirodalom mesterműveiből - 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Igor herceg - 23.00 Éjszakai jazzklub - 24.00 Hírek. Időjárás. Szózat Valamennyi magyar és külföldi adó adáskezdetig fenntartja a műsorváltoztatás jogát. TELEVÍZIÓ SZOLNOK VÁROS! TV Sugárzásban az UHF 47-es csatornán 17.00: Képes Képújság - 20.00: Aktuális. Hírműsor - Időjárás-előrejelzés - 20.10: Magazin: Vereckétől Ópusztaszerig - a lovastúra résztvevői Szolnokon - Honfoglaláskori leletek a megyében - 20.30: Egy pofon, egy csók (ff. magyar vígjáték) 78’ * Hírek, információk a 426-244-es telefonszámon közölhetők TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.10 Skippy kalandjai (ausztrál filmsorozat) Skippy és a tolókocsis lány 23’ 9.35 Tízórai 11.05 Pow Wow (angol rajzfilmsorozat) 11.10 Formatervezett élővilág (angol ismeretterjesztő filmsorozat) 11.40 Tapicskák (angol rajzfilmsorozat) 11.55 Stan és Pan (amerikai rajzfilmsorozat, ism.) 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Tele- pakk 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Műsor- ismertetés 15.10 Srpski ekran 15.35 Ec- ranul nostru 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Azok a csodálatos állatok 16.30 Vera és Babs (német tévéfilmsorozat) 17.00 Cimbora 17.25 Szülőföldjeim 17.55 Gyorssegély 18.05 Telis-televideó ’96 18.10 Életjel 18.15 Üzlet 18.30 Hogy is van ez?! 19.00 Fülem erre, fülem arra Vili (cseh rajzfilmsorozat) 19.15 Telesport 19.30 Híradó 20.05 MC - Magyarok Cselekedetei 20.10 „Gyertyafényben" 20.50 Vers mindenkinek 21.00 A testőr (francia film) 87’ 22.30 Élt egyszer egy énekes rigó (szovjet film) 78’ 23.50 Híradó 24.00 BBC-híradó TV 2 15.35 Műsorajánlat 15.40 Palackposta 16.10 Euroklick 16.40 Válogatás a Televízió archívumából 17.25 Rin-Tin-Tin (amerikai sorozat) 18.00 Körzeti híradók 18.15 Hazanéző Nagynyárád 45’ 19.00 IT - A PC-ábécé különkiadása 19.25 Klausi zenei fesztivál 19.50 Emlékezés (szovjet film) 66’ FF+színes 21.00 Híradó 21.10 Kék percek 21.15 A „Fehér hajú lány” című propagandabalett felújítása Pekingben. A darab a kulturális forradalom idején íródott, és egy olyan parasztlányról szól, akit sok szenvedés után a ’40-es években a kommunista hadsereg hősei mentenek meg a helyi földesúr önkényeskedésétől. FEB/REUTER ■ ..... >1;. | i.w r. M a mar ingySSép* , Ben ds*er Augusztus 30-áig a Westel Rádiótelefon Kft-nél I® nagy kedvezménnyel vásárolhat különböző típusú, nagy teljesítményű, felújított mobiltelefonokat. Sőt, a Westel most még a 25.000 Ft-os rendszerbelépési díjat is elengedi Önnek! Most kis befektetéssel olyan felújított készülékhez juthat, amelyre 6 hónap garanciát vállalunk! Ne feledje, a 0660-as ® telefonok az ország egész területén használhatók! Siessen, mert a készletek végesek! Az árak az áfát nem tartalmazzák. M További információért hívja a 265-8888-as, a 06 60 450-450-es vagy a vezetékes telefonról ingyen hívható 06 80 450-450-es telefonszámot. M http://www.westel.hu /l/tesíUflllliSZOLNOK, 5000 BAROSS U. 1.. TEL.: (06 56) 422-232. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 386-000 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT VASAS ISTVÁN TEL.: (06 60) 327-973, POZDERKA FERENC f TEL: (06 60)386-220 3/2&0 FORGALMAZÓK: JÁSZBERÉNY, APEX KFT. 5100 TÁNCSICS M. U. 7.. TEL (06 57 ) 312-129. ifRfnmEFON: (06 60) 327-719 • MEZŐTÚR, KÖRÖS-AQUA BT., 5400 FÖLDVÁRI ÚT 6. (ALTEK IRODAHÁZ) ÉSZT. 11., TEL.: (06 56I 350-377, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-235 * BÉKÉSSZENTANDRÁS, KÖRÖS-AQUA BT., 5561 SZENTESI ÚT 4., TEL.: (06 66) 313-390, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 304 644 wri RÁDIÓTELEFON KFT MUNKANÉLKÜLIEK RÉSZÉRE... A Magyar Iparszövetség Oktatási Központ CÍPŐJAVÍTÓ szakképesítést adó tanfolyamot indít. Jelentkezés és felvilágosítás:- A lakóhely szerinti illetékes munkaügyi központ kirendeltségein - Magyar Iparszövetség Oktatási Központ Szolnok, Verseghy park 8.1. em. Tel.: 56/414-554 'mozo/jH1996. augusztus 14., szerda Médiamix 21.45 Múzsa 22.00 Objektív 22.25 Időjárás. Kenő. Műsorajánlat 22.35 Lapzárta 22.40 Terroristák (angol dokumentumfilm-sorozat) 23.25 MC - Magyarok Cselekedetei HBO 16.30 Animánia 17.00 Egyről a kettőre 17.30 Hüvelyk Panna (amerikai rajzfilm) 82’ 19.05 Az icipici pók 19.30 Zenemánia: Pét Shop Boys 52’ 20.30 Szex, hazugság, videó (amerikai film) 96’ 22.10 Nemesis (amerikai sci-fi) 91’ 23.45 M. Butterfly - Pillangó úrfi (amerikai film) 96’ DUNA TV 8.00 Képes krónika 12.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Gazdakör (ism.) 13.00 Esti kérdés (ism.) 13.15 Nyelvőrző 13.40 A költő kérdez Domonkos István 14.10 Fotográfia (magyar film) 76’ 15.25 Egy múzsa emlékei (dokumentumfilm) 56’ 16.20 Máriapócs (dokumentumfilm) 39’ 17.00 Kismama-klub 17.30 Vigyázat, fiúk: ...autóbusz 6’ 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.15 Az első száz év A tanú (magyar filmvígjáték) 103’ 20.05 Régiók 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 A csend (svéd film) FF 91 ’ 23.00 Kamarazene Sanssouci-ban 52’ 23.50 Reményik Sándor: Az ige SZÍV TV 16.00 Műsorajánló 16.05 Más 16.30 Baba-mama torna 17.00 A kisasszony 18.45 Varázs-emlékkönyv 19.00 Szerda 19 óra 19.30 Kereskedelmi show 20.00 Bosszú a jövőből (amerikai akciófilm) 22.00 Egészségmagazin 23.00 Szédülj el! 23.30 Kereskedelmi show SPEKTRUM 18.00 A múlt nyomában Az élő múlt 27’ 18.30 Sebességőrület (dokumentumfilm-sorozat) 22’ 19.00 Kétes hírnév XII. Pius pápa és a nácizmus 59’ 20.00 Érintetlen Afrika A nagy vándorlás 24’ 20.30 A világegyetem enciklopédiája 21.00 Ember és természet (dokumentumfilm) 43’ RTL 12.00 Déli magazin 12.30 Arany lányok 13.00 Gyilkosság a hobbija 14.00 Bärbel Schäfer 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Ágytorna 17.30 Egymás közt 18.00 Vidéki magazin 18.30 Sztármagazin 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony - magazin 19.40 Jó idők, rossz idők (német sorozat) 20.15 Vér a bölcsőn (német dráma) 22.10 Stern TV 24.00 Éjféli hírek SAT 1 12.00 Vera délben 13.00 Remington Steele 14.00 Cagney és Lacey 15.00 Űrszekerek: Az új nemzedék 16.00 Jaké és McCabe 17.00 XXO - Fritz és Tsa. (játék) 17.30 Regionális műsorok 18.00 Mindent vagy semmit 18.30 Hírek, sporthírek 19.00 Szerencsekerék 20.00 Max Wolkenstein (német sorozat) 21.00 A König 22.00 A rendőrbíró (amerikai sorozat) 23.00 A Sárkány közbelép (amerikai akciófilm) PRO 7 12.35 Hotel 13.30 Déli magazin 14.00 Arabella Kiesbauer talkshow-ja 15.00 A mi kis farmunk 16.05 Hupikék törpikék 16.30 Dennis 16.40 Animánia 17.05 Rózsaszín Párduc 17.30 Egy fedél alatt 18.00 Ki itt a főnök? 18.30 Bili Cosby- show 19.00 Taff 19.30 Hírek 20.00 Csak gyilkosságot ne! (német krimi) 22.00 Édes bűn (szexuális magazin) 22.45 Kandyland (amerikai erotikus film) EUROSPORT 8.30 Forma-1 Magyar Nagydi] (ism.) 10.00 Golf (ismétlés) 11.00 Aerobic 12.00 Ökölvívás 13.00 Kart-Eb 14.00 Hegyikerékpáros futam Franciaországból 14.30 Hegyikerékpáros világkupa 15.00 Lovaglás 16.00 Labdarúgó-Eb (ismétlés) 18.00 Motoros magazin 19.30 Tenisz ATP az USA-ból. Közvetítés New Havenből 21.30 Forma-1 nagydíj magazin 22.00 Szumó Japánból 23.00 Lovaglás 24.00 Tenisz ATP 0.30 Ökölvívás MOZI Szolnokon a Nemzetiben Majomparádé (am.) 16.30,18.30; 20.30; Tisza A Toy Story (am.) 18, Menekülés az éjszakába (am.) 20; Tallinn Tűzparancs (am.) 19 és 21; Jászberény A halál napja (am.) 18 és 20; Törökszentmik- lós Egy indián Párizsban (fr.) 19; Jász- árokszállás Minden gyanú felett (am.) 19; Kunszentmárton Értelem és érzelem (amerikai) 19; Cibakháza: Az esküdt (amerikai) 18; Tiszafüred A rettenthetetlen 19 óra.