Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-12 / 188. szám
10. oldal Gazdasági Tükör 1996. augusztus 12., hétfő Jó tanácsok kiskerttulajdonosoknak Címkével, garanciával A szüret ugyan még odébb van, de aki szőlőre számít, már most készüljön rá. A fürtzáródás időszakában a lisztharmat és a peronoszpóra okozza a legtöbb gondot. Mindkét növényi betegség ellen az úgynevezett felszívódó gombaölő szerek a leghatásosabbak. Ezek a készítmények a kijuttatást követően gyorsan felszívódnak a növényben, és hatékonyságukat a permetezés után esetleg lehulló csapadék sem befolyásolja. A szőlőlugasok és ültetvények másik ádáz ellensége a szőlőmoly nyári nemzedéke. A hernyók az apró bogyók kirágásával nyitják meg az utat a gombabetegségek előtt. A legcélszerűbb a rajzás csúcspontján - hét-tíz naponta - lepermetezni őket az erre a célra kapható anyagok valamelyikével. Végül még egy, különösen megszívlelendő tanács a szőlő- műveléssel foglalkozó hobbi- és kiskerttulajdonosok számára: növényvédő szert kizárólag engedéllyel rendelkező kereskedőtől vásároljanak. Még akkor is, ha néhány forinttal drágább. A tájékoztató, címke nélküli, ismeretlen eredetű és összetételű készítmények sok bajt okozhatnak-- az embernek. U. G. Egységes járadék A tervek szerint a jövőben az egész ellátási időszakban egységesen 65 százalékban részesülhetnek majd az arra jogosult munkanélküliek. A jelenlegi szabályok szerint aki négy évnél hosszabb ideig fizetett járulékot, az negyedévig tarthat igényt a 75, illetve háromnegyed évig a 60 százalékra. A Munkaügyi Minisztérium most elkészült tervezete szerint a járadék legkisebb összege az öregségi nyugdíjminimumot, a legmagasabb annak kétszeresét érhetné el. Jelenleg ez 8 600, illetve 18 000, és az ellátás második szakaszában 15 ezer forint. A nyár (sok) bajjal jár A nyári szabadságolások számos cégnek jelentős többletköltségeket okoznak, például azért, mert az illetékesek nem érhetők el. Emiatt hónapokig is késhet a folyamatban lévő ügyek elintézése, és sok helyütt nem számolnak a leállított üzemek újraindításával adódó nehézségekkel sem - állapítja meg a Czipin és Partner tanácsadó cég legutóbbi jelentése. Az osztrák tanácsadók azt javasolják, hogy azok a cégek, amelyek szüneteltetik a termelést, dolgozzanak ki részletes helyettesítési tervet, és a munkatársak időben adják át egymásnak az elintézésre váró ügyeket. így kisebb annak veszélye, hogy elvesznek megrendelések, és késve születnek meg a szükséges intézkedések. Jó tervezéssel ott is elkerülhetők a nyári pluszköltségek, ahol leállítják a termelést. Magyarországon a nemzetközi átlaghoz képest még mindig csekély, a nagyobb vállalatoknál is csak mintegy 10 százalékos a leálló cégek aránya, ám ezek esetében sem annyira költségmegtakarítást, mint inkább csak költségátcsoportosítást jelent a munka szüneteltetése. A pénzügyi osztályon dolgozók szabadságolásának ugyan örülnek az ügyfelek, mert kifizetendő számláik csak hetekkel később érkeznek meg, a szállítóknak viszont gondot okoz, hogy csúsznak a kifizetések. A tanácsadó cég szerint ezen az osztályon is ügyeleti szolgálatot kell tartani, mert ha nem, a szabadságolás likviditási nehézségekhez vezethet. rr RENDKÍVÜLI AKCIÓ •• •• K0Z0S AKCIÓ ZöLD-KER Kft. Karaván 250 g vákuum Paloma 250 g vákuum Otthon 300 g vákuum Babérlevél (Horváth Rozi)cs. SIR M. Garzon fiit. teacs. Amíg a készlet tart! Egy lehetőség! Éljen vele! Cím: Szolnok, Tószegi út 5. Tel.: 56/420-804 Bruttó ár 286 Ft 269 Ft 174 Ft 34 Ft 69 Ft Banánhéjon nehéz táncolni A világ 81 országában működik export-import finanszírozásra illetve biztosításra szakosodott pénzintézet. Létjogosultságukat exportjuk színvonala bizonyítja. Nyíri Iván a Magyar Export- Import Bank Rt. és a Magyar Exporthitel Biztosító vezérigazgatója nyilatkozott lapunknak. Olcsóbb zöldség. Magyar- ország Európa egyetlen olyan országa, ahol a terület több mint 70 százaléka megművelhető - mondta Bálint György, címzetes főiskolai tanár, országgyűlési képviselő a hétvégén a hazai zöldségtermesztők országos találkozóján. A környezet állapota és az időjárási viszonyok lehetővé teszik bizonyos termékek sokkal olcsóbb termelését. A gazdák véleménye szerint ilyen például a méz, a paprika, a kajszibarack, a meggy, az uborka, a lencse, a borsó, a spárga, a seprőcirok és a sárgadinnye. A tanácskozáson kihirdették az Ország legnagyobb görögdinnyéje elnevezésű pályázat eredményét is. A győztes a hevesi Stecina Károly lett 19,6 kilogrammos dinnyéjével. Módosítják a bortörvényt. Túljutott a mélyponton a hazai szőlőtermelés, többéves folyamatos csökkenés után az idén ezer hektár szőlőt telepítettek. A balatonfüredi hagyományos borhetek szombati megnyitóján Buzássy Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára a telepítési kedvet az új támogatási rendszerrel hozta összefüggésbe. Mint ismeretes, a történelmi borvidékeken a segítség mértéke elérheti a költségek 50 százalékát is. Az FM-ben elkészült a bortörvény módosítási javaslata, jövőre kerül a parlament elé. Nyűi Iván ENSZ-megbízásból Szváziföldön, Lesothóban alapított export-import finanszírozási rendszereket. Kilenc hónapja itthon kapott hasonló feladatot. A különbség „csupán” annyi, mint banánhéjból szoknyát fabrikálni, vagy táncolni rajta - állítja a vezérigazgató. A „fejletlen” Dél-Afrikában a pénzügyi rendszerek alapítását pár mondatos rendeletek szabályozhatják. Itthon hónapok óta készülünk a törvénymódosításra, amely várhatóan praktikusabbá tenné az exportfinanszírozást és Augusztus 3-án az olasz állategészségügyi hatóságok a lehető legszigorúbb ellenőrzést vezették be hazánkkal szemben, arra hivatkozva, hogy a juhszállítmányban - az általuk vett vérminták alapján - beoltott állatot találtak. Öt nappal később ismét a kedvezőbb elbírálás alá eső országok között találtuk magunkat. Manninger Sándor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke szerint feltehetően azért szüntették meg a birkaexportot sújtó intézkedésebiztosítást. A bank működtetése természetesen függ a mindenkori gazdaságpolitikától, de nem hiszem, hogy létezik olyan kormány, amely ne tekintené az exportot elsődlegesnek. • A költségvetés támogatása nem jelent versenyelőnyt a piacon. Áz elmúlt évi számok a bank létének szükségességét és a munkatársak szakmai felkészültségét igazolják. A tavaly év végi mérlegfőösszeget - 5,2 milliárd forint - 1996 első fél évében 51 százalékkal, augusztus 5-éig pedig csaknem 70 százalékkal meghaket, mert az olasz hatóságoknak nem volt bizonyítékuk arra, hogy az állatokat hazánkban oltották be. Nem is tehettük: Magyarországon mintegy hét éve nincs forgalomban száj- és körömfájás elleni vakcina, mivel arra ez ideig nem volt szükség. Nem zárja ki azonban, hogy a tortúra csupán ürügy arra, hogy lassítsák, késleltessék bárányexportunkat, időt nyerve ezzel az EU-n belül felhalmozódott készletek értékesítésére. Mindenesetre megállapítható, hogy a szakmai körültekintés ladtuk. Tíz kereskedelmi bankkal 15,4 milliárd forintos refinanszírozási hitelkeret-megállapodást kötöttünk. A második fél évben és jövőre új konstrukciókkal jelenünk meg a piacon. Kisvállalkozóknak is szeretnénk biztosítási kötvényt kibocsátani. Előnyre törekszünk a keleti piacokon is. A bizonytalan politikai helyzet miatt különleges módszert alkalmazunk. A bankoknak nyújtott kölcsönök feltétele, hogy ebből nyújtsanak hitelt a magyar exporttermékek külföldi vásárlásához. Az a tapasztalat, hogy kell a magyar a zöldség, hús vagy busz. A kis- és középvállalkozások figyelmét is kelet felé szeretnénk irányítani. B. B. nélkül hozott intézkedésnek meglehetősen piacbefolyásoló íze van. Németh Antal, a földművelésügyi tárca osztályvezetője szerint kizárólag az olasz hatóságok állították, hogy a bárányimportban oltott állatot találtak. Nem zárható ki azonban, hogy esetleg egy korábban - 1990 előtt - beoltott anyajuhtól származó bárányról van szó, a vérvizsgálat során ugyanis az utódban is megjelenhet az ellenanyag. A hazai vizsgálatokat tovább folytatják. Újvári Kinn a bárány, hol a farkas? (Jfc) KERESKEDELMI Ki GAZDASÁGI FŐISKOLA FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ TANFOLYAMOT szervez SZOLNOKON 1996. szeptember közepétől matematikából, közgazdaságtanból, számítástechnika és informatikából, idegennyelvből. Jelentkezés: KGF Alapítvány TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZETE 5001 Szolnok, Tiszaliget Pf.: 153. Telefon: 56/379-677, vagy 56/340-227 vagy 56/421-455 Fax: 56/379-190 Jelentkezési lap kapható a főiskola portáján: 5000 Szolnok, Ady E. u. 9. és Tiszaliget JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1996. augusztus 30. A Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. munkatársat keres szolnoki zálogfiókjába érettségivel és számítógépes gyakorlattal rendelkező jegyíró - pénztáros munkakör betöltésére. A szakmai önéletrajzot és bizonyítvány-másolatot tartalmazó pályázatokat a BÁV Rt. munka-, személy- és bérügyi osztályának címezve kérjük beküldeni. Cím: 1092 Budapest, Kinizsi u. 12. További információ a zálogfiók telefonszámán: 06-56/375-023 ' »1101 RASCHELZSÁKOK| burgonyához, hagymához, paprikához, uborkához, zöld kukoricához, káposztához, fokhagymához. A termékeket legjobban reprezentáló élénk narancs és piros színben kék szegéllyel, zöld sárga és tejfehér változatban erős, kék szájbekötővel és anélkül 50x80 cm, 40x60 cm, 34x55 cm, 33x47 cm méretben | 30, 15, 10 és 5 kg-os töltősúlyhoz. | KEDVEZŐ ÁR, egész évben biztosított ellátás. Kívánságára utánvéttel is küldünk. Min: 2.000 db/bála. KÖZVETLENÜL AZ IMPORTŐRTŐL, HOLLANDIÁBAN TESZTELT MINŐSÉG. ■ TEXPACK KFT. Hj Szeged, Túzok u. 15/b. TEL/FAX: 62/431 -244, 30/535-119 I Gépkocsival, vállalkozói igazolvánnyal rendelkező munkatársakat keresünk a cégünk által szervezett programok, üzleti tevékenységek lebonyolításához, Kelet-Magyarország területére. Személyes kapcsolatfelvétel 1996. augusztus 13-án a HOTEL EGER SZÁLLÓ (Eger, Szálloda u. 1-3.) tv-termében 15-20 óráig. Kanadai export-import nagykereskedelmi cég 18-36 év közötti embereket keres. ÚJ ÁLLÁSOK! ÚJ LEHETŐSÉG!- kereskedelmi,- irodai,- raktározási,- vezetői munkakörbe. Raktár-irodáink nyílnak ebben az évben Szolnokon, vidéken és külföldön. GYAKORLAT NEM SZÜKSÉGES! A cég a teljes betanítást szponzorálja! Betanítás alatt a kezdő kereset: 35.000 - 40.000 Ft DIÁKOKNAK NYÁRI MUNKA! Tel.: 06 56/341-032 _____________________________________ '105627/1HJ ANUS PANNONIUS TUDOMÁNYEGYETEM TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT 1367 A JPTE Továbbképző Központja az alábbi képzési formákat ajánlja. SZOLNOK (Jelentkezési határidő: 1996. augusztus 15.) Egyetemi diplomát adó képzések Állam- és Jogtudomány *■ Politológus képzés 2» Államigazgatási Főiskolát végzettek kiég. képzése >■ Rendőrtiszti Főiskolái végzettek kiég. képzése Közgazdaságtudomány »-Közgazdász szakokleveles menedzser 2 >• vezetéstudomány szak (MBA) ií ► szakokleveles marketing szak >- szakokleveles jogász, itt. államig, szak ► szakokleveles mérnök, ili. üzemmérnök szak g >■ egészségügyi menedzser ^ ► pénzügyi menedzser Főiskolai másoddiplomát adó képzések Műszaki Szakirány >■ Minőségügyi menedzser szakmérnök (D) >- Környezetvédelmi szakmérnök (D) A nálunk tanulók utazási kedvezményt vehetnek igénybe. Tbvábbi információval alábbi címen szívesen állunk rendelkezésére. M Dr. Jernei Bálint 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 5. jj Tfcl./Fax: 56/422-522/114,121, 372-981 7IGAZ >- >'* *&CGMRíi Tájékoztatjuk tisztelt fogyasztóinkat, hogy 1996. augusztus 12-én a Szolnok, Táncsics Mihály át gázrekonstrukciós és aszfaltozási munkálatok miatt le lesz zárva. Ezúton is kérjük megértésüket és türelmüket. TICÁZ Rt. Szolnoki Területi Igazgatóság PHAR MÁSOL FITOTÉKA DISZKONT ÁRAKKAL és a természettel harmóniában szolgáljuk az emberek egészségét Cím: SZOLNOK - Baross út l.sz. KORZÓ ÜZLETHÁZ NYITÁS: 1996. AUGUSZTUS 17.