Új Néplap, 1996. július (7. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-04 / 155. szám

1996. július 4., csütörtök Gazdasági Tükör 7. oldal A VILÁG PIACAIN Alaposan felkavarta a kedélye­ket a múlt héten az Egyesült Ál­lamok mezőgazdasági minisz­tériumának bejelentése, amely szerint az ótermésű kukorica- készletek mennyisége 4,5 millió tonnával alacsonyabb, mint ko­rábban becsülték. A hír nyomán a nemzetközi piacokon jelentősen megnőtt a kukorica árfolyama, a múlt pénteken például a chicagói tőzsdén történtek jegyzések, amelyek tonnánként 17 dollár­ral is magasabbak voltak a ko­rábbinál. A búza piacán nem következ­tek be váratlan fordulatok: a francia gabonaárak nem változ­tak, az amerikai lágybúza ton­nánként 4, a keménybúza pedig tonnánként 9 dollárral gyön­gült. Az árcsökkenésnek való­színűleg a betakarítás közel­sége adja a magyarázatát. Az viszont meglepetést oko­zott tőzsdei berkekben, hogy az USA agrárvezetése most jelen­tette be, hogy a korábban szá­mítottnál 2-3 százalékkal na­gyobb az amerikai búza és a kukorica vetésterülete. A köz­lés ezúttal azért nem hatott ki az árak alakulására, mert a jelentés még a júniusi esőzések előtt ké­szült. A növényolajok piacán nem volt érdemi változás; a lágyolaj ára a korábbi szinten maradt. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 239,38 Görög drachma (100) 63,97 Német márka 100,52 Olasz líra (1000) 99,97 Osztrák Schilling 14,28 Spanyol peseta (100) 119,57 USA-dollár 153,57 Több mint 30 ezer pályakezdő keresi első munkahelyét Enyhült a munkanélküliség szorítása A munkaerőpiacon lassan, de a jelek szerint fokozatosan javul a helyzet: hónapról hónapra csökken a munkanélkü­liek tábora, s egyidejűleg növekszik a betöltetlen munka­helyek száma. A statisztikából kitetszik, hogy jelenleg lé­nyegesen jobbak az állást keresők elhelyezkedési esélyei, mint a múlt év azonos időszakában. Az Országos Munkaügyi Központ tegnapi sajtótájékoz­tatóján megtudtuk, hogy jú­nius végén az előző havinál 8100-zal kevesebb, összesen 482 ezer munkanélküli szere­pelt a nyilvántartásban. Ez alatta marad a tavaly ilyenkor jegyzettnek, bár nem minden megyében egyformán kedvező a helyzet. Csongrádban, Győr-Mo- son-Sopron, valamint Vas megyében például némileg emelkedett, Szabolcsban, Bor­sodban és Hajdúban továbbra is magas a munkanélküliek aránya. Somogybán, Veszp­rém megyében és a főváros­ban pedig az átlagosnál na­gyobb mérvű a javulás. A pályakezdő munkanélkü­liek közül 3300-an tudtak el­helyezkedni júniusban, de még mintegy 33 ezren to­vábbra sem találták meg első munkahelyüket. Kilátásaik azonban jobbak, mint az isko­lákból tavaly kikerülteké, mert a munkáltatók igényei 34,1 százalékkal meghaladják a múlt évit. Június elején egyébként 85 ezer üres álláshelyet tartott nyilván az Országos Munka­ügyi Központ (ez 22 ezerrel több az 1995. júniusinál), a hónap zárónapjára azonban a kínálat 47 300-ra fogyatko­zott, a többi helyet betöltötték. A munkanélküliek számá­nak lassú csökkenésével pár­huzamosan mérséklődik a jö­vedelempótló támogatásra szorulók aránya is. Az előző hónaphoz viszonyítva május­ban 4700-zal, júniusban pedig 2600-zal kevesebben vették igénybe ezt a szociális jellegű juttatást. Jelenleg a támoga­tásra jogosultak száma 208 ezerre tehető. Takács M. Kemény fogyókúra előtt a költségvetési és önkormányzati intézmények Növelik az agrárkivitel támogatását A pénzügyi tárca elgondo­lása szerint szeptemberben tárgyalhatna a parlament az idei költségvetési tör­vény módosításáról. Pót­költségvetés benyújtására nincs szükség, mert a köz­ponti költségvetésben ter­vezett hiányt nem kell meg­változtatni. Egyes tételeket azonban át kell rendezni - mondta teg­napi sajtótájékoztatóján László Csaba, a Pénzügymi­nisztérium szóvivője. A jövő évi létszámleépítésekről kifej­tette: a központi költségvetés­hez tartozó területeken 22 ezerrel, önkormányzati terüle­ten 20 ezerrel kellene csök­László Csaba fotó: feb/diósi kenteni a létszámot. A leépí­tésről mindenütt helyben dönthetnek, szem előtt tartva a reálkeresetek szinten tartását. Ha egy intézmény ez utóbbi célt bérgazdálkodással el tudja érni, nem kell létszámát csök­kentenie. László Csaba bejelentette, hogy az agrárexport-támoga­tásra eredetileg előirányzott összeg várhatóan nem lesz tartható az ágazat idei többlet- exportja miatt. A gazdasági kabinet azt ja­vasolja a kormánynak, hogy - a földművelésügyi tárcánál szükséges átcsoportosításokon kívül - még 10 százalékkal emelje az agrárexport támoga­tásának keretét. Ez azt jelenti, hogy 6,5 milliárd forinttal több jutna az idei agrárkivitel ösztönzésére. Versenyfutás a gabonáért Elénk kereslet, lanyha árak Jelentések szerint szinte min­denütt megkezdődött a gabo­nafelvásárlók ostroma a már betakarított vagy még lábon álló termésért. A roppant élénk keresletet egy­előre nemigen tükrözik a felkí­nált árak, amelyek régiónként meglepően egységesek. Bara­nya, Bács-Kiskun, Békés me­gyében tonnánként, áfa nélkül 22 ezer forint körül van a gabo­naár. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 16-17, Fejérben 18-24 ezer, Somogybán pedig 25 ezer forintot kínálnak egy tonna búzáért. Az eltérések részben minőségi, másrészt he­lyi okokból adódnak. Az átlagon felüli árban benne van a szintén megvett exportkvóta (ezért a termelők tonnánként általában 2000 fo­rintot kémek). A feltűnően ala­csony ár pedig többnyire a még lábon álló, vagy közvetlenül a tábláról elvihető termésre vo­natkozik. Javultak a fizetési feltételek. Korábban a vételár utolsó rész­leteire hónapokat kellett vár­niuk a gazdáknak, most legfel­jebb nyolc napot. De az sem ritka, hogy a vevők azonnal, zsebből fizetnek. Ha a jelenlegi körülmények nem változnak, s a learatatlan termést nem éri újabb kár, or­szágosan legfeljebb 10-20 szá­zalékra becsülhető a gabona- termesztés nyeresége. Közalapítvány segítségével orvosolják a sérelmeket Régi adósságot pótolnak Közalapítványt hoznak létre az 1947. évi párizsi békeszerződés 27. cikke 2. pontjának végrehaj­tása érdekében, amely a zsidók­tól korábban elkobzott vagyon visszaszolgáltatását, illetve az ezzel összefüggő kárpótlást írta elő. Ezt a Pénzügyminisztérium közleménye jelentette be tegnap. A kárpótlás módjáról a zsidó közösségek, illetve szervezetek, valamint az illetékes kormány- bizottság között a legutóbbi megbeszélésen jött létre egyetér­tés. A felek előzetesen meg­egyeztek a közalapítvány alapító dokumentumainak tartalmában és a kuratórium összetételében. A kuratóriumban a közösségek jelöltjei, a kormány képviselői és a két fél megegyezése alapján felkért, köztiszteletben álló személyek kapnak helyet. A közalapítvány törzsvagyonát in­gatlanok, muzeális értéktárgyak, 4 milliárd forint címletértékű, életjáradékra váltandó kárpótlá- sijegy-csomag, továbbá a mű­ködéshez szükséges készpénz­hozzájárulás alkotja. Az életjá­radék a túlélő áldozatok számára biztosít majd kiegészítő jöve­delmet. A vagyonból kizárólag Magyarországon teljesíthető ki­fizetés. Az alapításkor átadandó ingatlanok és műkincsek körét külön munkacsoportok egyezte­tik. A közalapítvány az Ország- gyűlés jóváhagyását követően alakulhat meg. Erre a kormány megtette javaslatát, és azt az ille­tékes parlamenti bizottság tá­mogatta. Az Országgyűlés dön­tése őszre várható. Űj köztestületek jöttek létre Mérnöki és építészkamara Jelenleg immár hét szervezet használhatja hazánkban a kamara megnevezést, miután megszületett a mérnöki és az építészkamarákról szóló törvény. A rendelkezés sze­rint a kamarai tagság kötelező azon személyeknek és vállalkozásoknak, melyek tervezői, illetve műszaki szakértői tevékenységet folytatnak. Egyúttal az új ka­marai tagság mentesít a gazdasági kamarai tagság alól, viszont 1997-től már nem folytatható jogosultsághoz kötött mérnöki tevékenység mérnöki vagy építészka­marai tagság nélkül. A parlament 1996. június végén fogadta el azt a tör­vényt, melynek alapján ha­zánkban szélesedett a kama­rai rendszer két új köztestü­let létrejöttével. Erre azért is volt szükség, mert minden fejlett országban - de pél­dául hazánkban is a háború előtt - a mérnöki és építé­szeti tevékenységet hatósági jogokkal felruházott szakmai önkormányzatok felügyelik. A törvény szerint csak kamarai tagság mellett lesz 1997-től folytatható az eddig is miniszteri rendelettel jo­gosultsághoz kötött tervezői és műszaki szakértői tevé­kenység. A kötelező tagság nem új­donság a tervezők és mű­szaki szakértők számára, hi­szen eddig is mindenki köte­lezően tag volt valamelyik gazdasági kamarában. Ezt a tagságot váltja most fel - szakmai elnevezéssel - a hi­vatásrendi kamarai tagság. A törvény hatálya a szel­lemi szabadfoglalkozású, il­letve egyéni vállalkozó mér­nökökön kívül érinti az al­kalmazottként dolgozókat is. így valamennyiüknek köte­lező a tagság, míg a kizáró­lag tervezési, illetve műszaki szakértői tevékenységet végző társas vállalkozások mentesülnek a kötelező gaz­dasági kamarai tagság alól. A szakma úgy véli, hogy a kamara majd betölti a mér­nökök érdekeinek védelmét is, azon kívül, hogy etikai­fegyelmi jogkörrel is rendel­kezik. A két kamara megalakulá­sának felügyeletére a kör­nyezetvédelmi és területfej­lesztési miniszter két 11 fős tanácsot nevez ki. E taná­csok felügyelete alatt végzi el a szervezőmunkát a Mér­nök Egylet, valamint a Ma­gyar Építészek Szövetsége. A megyei kamarák - és a budapesti - önálló jogi sze­mélyiségű szervezetként működnek majd. A helyi szervezetek meg­alakulásukhoz felhívást tesznek közzé országos és helyi lapokban. így jelent­kezhetnek az érdekeltek az ősz folyamán, a felhívástól számított 30 napon belül. Akik nem tesznek eleget valamilyen okból a bejelent­kezésnek, azok 180 napos tü­relmi időn túl nem folytat­hatják majd kamarai tagság nélkül a jogosultsághoz kö­tött mérnöki tevékenységet. Állampapírok azonnali vételi és eladási árfolyamai 1996. július 1 # * 1-jen K&H MHB OTP MNB papír lejárat dátuma felhőim. kamat vételi árfolyam eladási árfolyam eladási hozam vételi árfolyam eladási árfolyam eladási hozam vételi árfolyam eladási eladási árfolyam hozam vételi árfolyam eladási árfolyam eladási hozam D7 96.10.10. 0 93,16 94,12 22,80 93,35 94,32 22,00 90,55 91,84 93,41 93,82 24,03 D8 9610.24, 0 92,28 93,35 22,80 92,44 93,52 22,20 89,71 91,10 92,20 93,00 24,09 D9 9611.07. 0 91,41 92,60 22,80 91,56 92,75 22,30 88,85 90,33 91,31 92,19 24,15 D10 9611.21. 0 90,56 91,85 22,80 90,69 91,98 22,40 90,55 91,84 90,42 91,39 24,22 Dll 9612.05. 0 89,72 91,12 22,80 89,83 91,23 22,50 89,71 91,10 89,56 90,60 24,28 D12 9612.19. 0 88.90 90,40 22,80 88,98 90,48 22,60 88,85 90,33 88,70 89,82 24,34 KI 97.01.17. 0 87,17 88,86 23,00 87,29 88,99 22,70 84,82 86,76 87,01 88,26 24,39 K2 97.01.31. 0 86,39 88,17 23,00 86,48 88,26 22,80 84,08 86,09 86,01 87,53 24,41 K3 97.02.14. 0 85,62 87,49 23,00 85,62 87,49 23,00 83,32 85,41 85,43 86,81 24,43 K4 97.02.28. 0 84,87 86,82 23,00 84,82 86,77 23,10 82,60 84,77 84,66 86,10 24,45 K5 97.03.14. 0 84,13 86,16 23,00 84,03 86,05 23,20 81,87 84,10 83,90 85,40 24,47 K6 97.03.28. 0 83,40 85,5) 23,00 83,25 85,34 23,30 81,17 83,48 83,15 84,71 24,49 K7 97.04.11. 0 82,69 84,87 23,00 82,53 84,70 23,30 80,46 82,83 82,43 84,04 24,50 K8 97.04.25. 0 81,99 84,24 23,00 81,82 84,06 23,30 79,79 82,22 81,70 83,37 24,52 K9 97.05.09. 0 81,30 83,61 23,00 81,07 83,38 23,40 79,09 81,58 80,99 82,71 24,54 K10 97.05.23. 0 80,62 83,00 23,00 80,33 82,76 23,40 79,79 82,22 80,30 82,06 24,56 Kl 1 97.06.06. 0 79,95 82,40 23,00 79,66 82,15 23,40 79,09 81,58 79,61 81,41 24,58 1997/Z1 97.07.05. 11,34 118,43 121,61 23,10 «33,72 106,90 23,20 103,85 107,40 1997/Z2 97.07.05. 11,34 119,19 123,10 23,20 104,77 108,68 23,00 104,61 108,83 104,18 107,07 24,61 1999/B 99.01.05. 11,75 98,50 102,50 98,50 102,50 99,00 101,00 1998/H 98.03.21. 4,07 96,96 170 24,77 97,75 102,60 23,20 97,29 102,36 97,11 100,67 24,75 1997/AA 97.11.06. 6,55 93,45 95,02 97,80 101,75 23,00 97,16 100,06 24,68 1999/C 99.05.06. 12,91 101,84 103,41 94,38 101,37 23,50 94,03 99,17 24,71 1998/1 98.05.17. 30,46 102,45 104,49 96,94 102,11 23,20 96,22 100,01 24,78 Részletes tájékoztatás a Az államkötvényeknél a „D" sorozat: 6 hónapos orgalmazó fiókokban. Az adatok tájékoztató jellegűek. ténylegesen kifizetendő vételár az eladási árfolyam + a felhalmozott kamatok. Diszkont Kincstárjegy, „K" sorozat: 12 hónapos Diszkont Kincstárjegy, a fennmaradók Magyar Államkötvények. •hoii8/ih* Alapozzák a jászsági mezőgazdák hűtőházát Tárgyalnak a téli kihasználásról Már alapozzák a Jászsági Mezőgazdák Értékesítő Szövetkezete hűtőházát Jászberényben, a Fehértói temető mellett - a város­tól kapott területen. A 625 négyzetméter alapterületű létesít­mény ősztől már üzemel, sőt, amint erről Török Imre, a szö­vetkezet elnöke tájékoztatta lapunkat, a téli tárolásra vonat­kozó tárgyalások is megkezdődtek. A hűtőház tulajdonosa, üze­meltetője a mezőgazdák szö­vetkezete. Az évekkel ezelőtt elkészített pályázati anyagot a Környezetvédelmi és Terület- fejlesztési Minisztérium PHARE-irodája 24 milliós támogatás kiutalására tartotta érdemesnek. Egyéb pályáza­tok révén - mint az FM Me­zőgazdasági és Erdészeti Alaptól kapott 12 millió - to­vább gyarapodhatott a beru­házáshoz szükséges összeg. A létesítendő hűtőház he­lyéről korábban megoszlottak a vélemények. Miután azon­ban Jászberény város plusz hatmilliót „letett” a PHARE- pályázat önrészeként, illetve ingyenesen biztosította az építkezéshez a telket, így a munkahelyeket is teremtő be­ruházás a jász fővárosban in­dulhatott meg. A létesítményben 500 négyzetméter lesz a hűthető terület, míg az irodák és foga­dórészek 125 négyzetmétert foglalnak el. A négy blokkból álló hűtőkamrák egyikét áru- osztályozásra is használják. Mivel a jászsági zöldségfélék, termények téli tárolása előre­láthatólag nem köti le a hűtő­ház teljes kapacitását, már most tárgyalások kezdődtek olyan cégekkel, amelyek a tá­rolási szolgáltatást igénybe vennék. -scs­Növekvő autóipari beszállítás A borús idei értékesítési kilá­tások ellenére a német autó­gyárak folyamatosan növelni kívánják a kelet-közép-euró- pai és ezen belül a magyar be­szállításokat. A Volkswagen központjában el­mondták, hogy az 1993-as 2,1 millió márkás magyarországi vá­sárlás után tavaly 4,5 millió már­káért vásárolt alkatrészeket a cég Magyarországon. Az idén már az első öt hónapban 2,5 millió márka volt a magyar beszállítások értéke. A VW tavalyi 21,4 milliárd már­kát kitevő teljes vásárlásából a ke­let-európai országok szállításai mintegy 2,2 százalékot tettek ki. A következő években Magyarorszá­gon, Csehországban és Lengyel­országban is jelentősen növelni kívánják a beszerzéseket. Gyors ütemben keresik a kelet-európai beszállítókat, de semmiképpen sem engednek a követelményeik­ből, amelyek a világ minden pont­ján azonosak. A Volkswagen konszernhez tartozó Audi, amely az első ne­gyedévben 3,6 százalékkal keve­sebb autót adott el Németország­ban és 15,7 százalékkal többet máshol Nyugat-Európában, mint egy évvel korábban az első ne­gyedévben, nagy léptekkel fej­leszti győri motorgyárát. Az 1993- as 28,6 millió márkáról tavaly 399 millió márkára növelte a magyar beszállítások értékét. Idén az első öt hónapban 213 millió márkáért vásároltak. A tavalyi magyar be­szállítások az Audi teljes vásárlá­sainak négy százalékát tették ki. Az Opel Varsóban külön rész­leget hozott létre a kelet-európai beszállítások növelésére, a re­formországokban meglévő kapa­citások, vásárlási lehetőségek fel­derítésére. A cég illetékese el­mondta, hogy különböző üzemek telepítésével - így a szentgotthárdi gyárral - az Opel folyamatosan teijeszkedik Kelet-Közép-Euró- pában, s ehhez hozzátartozik a je­lenleg csekély mértékű keleti be­szállítások jelentős növelése. Azt szeretnék, ha 2000-re a térség or­szágaiban évi mintegy másfél mil­liárd márka értékben tudnának al­katrészeket, termékeket vásárolni. Ez az Opel európai beszerzései­nek tíz százalékát tenné ki. Cadillac - Opel Ómega-alapokon Megkezdődött a Cadillac Ca- tera gyártása a rüsselsheimi Opel gyárban. Az Opel Omega alapjaira épülő amerikai lu­xusmárka új bevezető modelljét a gyár Omega összeszerelő sza­lagján állítják elő.- Az évi 30 ezer Catera gyár­tása egyben 1200 munkahely megőrzését is támogatja a rüs­selsheimi gyárban - mondta David J. Hermán, az Adam Opel AG. elnök-vezérigazga­tója, aki arra számít, hogy ez év további hónapjaiban 15 ezer Cadillacet fognak észak-ameri­kai exportra gyártani. A Catera figyelembe veszi mind az amerikai Cadillac-ve- vők speciális igényeit, mind pedig az Egyesült Államok kü­lönböző szabályozási előírásait. Az új szedán azonnal felis­merhető tipikus Cadillac-orrá- ról, széles lökhárítóiról és márka specifikus hűtőmaszkjá­ról, hátsó lámpáiról, valamint a csomagtartó fedélbe integrált harmadik féklámpáról. A „made in Germany” Cadillac Caterát ez év októberétől fog­ják árulni az Egyesült Álla­mokban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom