Új Néplap, 1996. július (7. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-25 / 173. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1996. július 25., csütörtök A család szerepe Nem vagyok vallásos, val­lom, hogy az embernek itt, a földi létben lenne a menny­ország, meg itt van a pokol is. János pápának azon kije­lentésével azonban egyetér­tek, hogy „jövőnk a csalá­don múlik”. Fekete Gyula is foglalkozik e témával egyik írásában, és felteszi a kér­dést: megvan-e mindene a gyermeknek? Bizony, napja­inkban vannak gyermekek, akiknek mindenük megvan, de többen vannak azok, akik szegénységben és nyomor­ban élnek, akiknek a leg­alapvetőbb is hiányzik az életükből: az otthon, az ott­hont teremtő anya, a család. Sok, harmonikusnak induló házasság éppen az ideális családkép hiánya miatt rom­lik meg és lesz boldogta­lanná, vagy a gyerekek csonka családban nőnek fel. A családban tanulná meg a gyermek a lemondást a má­sikért, a türelmet, a fegyel­met, a tiszteletet egymás iránt, a felelősséget a mási­kért. Valóban: a jövő em­bere olyan lesz, amilyen kö­rülötte a családi légkör; hogy békességben, harmó­niában fejlődik értelme - amely egyben létfeltétele az egészséges, kiegyensúlyo­zott életnek is vagy zakla­tott, viharos légkörben. Mindezeket nagyban befo­lyásolja az a gazdasági kör­nyezet, amelyben élünk. Nagy tehát a felelősségük azoknak az országos veze­tőknek, akiknek dolguk az ország irányítása. Ezért nem lehet mellékes a felelősségük a családokat érintő döntésekben sem. M. F., Szolnok Küldjön egy képet! Flottillások 1952. november 14-től 1955. november 12-ig a megyéből többen szolgál­tunk a flottillánál sorkato­naként. 1954-ben Gönyű és Győr között derekasan ki­vettük részünket az árvíz- védelmi mentésből. A kép 1955-ben, egy éleslövészet után készült. Leszerelé­sünknek nemrég volt 40. évfordulója. Ez alkalomból üdvözlöm volt katonatársa­imat. Lakatos Gábor obs. folyamőr tizedes Mezőtúr Javaslatunk eljutott a szakemberekhez A gyógyítás és megelőzés nem csak orvosok dolga: az egészség védelme mindenkinek kötelessége - különösen hazánkban, ahol a korai elhalálozás vezető helyen áll. Ezen állapot megvál­toztatására, a betegségek hatásosabb megelőzésére készült el Egészségünk érdekében címmel - megyei tapasztalatokat is felölelő - tanulmányunk, amelyet többek között Horn Gyula miniszterelnökhöz is eljuttattunk. Annál is inkább fontos a kérdés napirendre tűzése és e jó szán­dékú kezdeményezés fogadása, mert a napokban döntött a kor­mányzat a kórházi ágyak további csökkentéséről, holott a lakosság 65 százaléka valamilyen beteg­ségben szenved. A kórházak be­zárása a kritikus helyzetben lévő beteg túlélési esélyeit csökkenti. Emellett azt is látjuk, hogy a kór­házi dolgozók, az orvosok, a szakszemélyzet állandó stressz­helyzetben végzi munkáját. Ta­nulmányunkban arra teszünk ja­vaslatot, hogy az illetékesek ve­gyék figyelembe jelzéseinket, és a legsürgetőbb kérdésekben te­gyenek lépéseket. Tudjuk, hogy a lakosság megbetegedése és halandósága rendkívül kedvezőtlen képet mutat. Már 1993-ban arról ol­vastunk, hogy készül az egész­ségügyi törvény - amiből ez idáig nem lett semmi, pedig a bajok viszonylag korán, már gyermekkorban jelentkeznek. Egy három évvel ezelőtti iskola- orvosi vizsgálatsorozat kimu­tatta, hogy a megyében sok az emésztőrendszeri megbetege­désben szenvedő gyermek, so­kan hátgerinc- és mellkasdefor­mitással küszködnek, nagy számban fordulnak elő a szem betegségei, minden korcsoport­ban sok a beteg fogazató gyer­mek stb. E vizsgálatok kimutat­ták, hogy folyamatosan romlik az óvodás- és iskoláskorú gyer­mekek egészségi állapota. Fon­tos tehát az immunrendszer vé­delme, amit nem csak gyógysze­rekkel, hanem természetes ere­detű hatóanyagokkal érhetünk el. Tanulmányunk nagy teret enged ennek a kérdésnek. Mi, akik betegséggel élünk együtt, jól látjuk, hogy az orvostudo­mány és a természetgyógyászat együttes eredményeként várható csak javulás a népesség egész­ségében. Éppen ezért azt kérjük, hogy történjenek lépések az együttműködés megteremtésére. Népünk egészsége érdekében öt évvel ezelőtt megkezdett munkánktól azt reméljük, hogy javaslatainkat az Országgyűlés szociális bizottsága az egészségi állapotjavítását célzó intézkedé­sei során hasznosítja. Olej Zoltán nyugdíjas Szolnok A kisember jövőképe Nem hiszek már az ígéretekben, amelyeket hazánk vezetői tesz­nek. Hogy miért? Azért, mert amióta ránk zúdították ezt a nagy fene demokráciát és jogállamot teremtettek számunkra olyan tör­vényekkel, amelyek keresztbe- kasul átjárhatók, s a polgárokat kirekesztették az ország sorsának intézéséből - különösen a társa­dalom jövőjét megalapozó kér­désekben azóta „köszönjük, csak vagyunk”. A lapban július 10-én megjelent Hom-interjú egy-két gondolatával szeretnék foglalkozni. A kormány népsze­rűségének csökkenésével kapcso­latban azt mondja a kormányfő, hogy „mi népszerűségünkkel fi­zettünk az elodázhatatlan lépése­kért, a lakosság pedig óriási áldo­zatot vállalt, hiszen 1995-ben a reálbérek mintegy tizenkét száza­lékkal csökkentek”. A megállapí­tás a lakosság és a bérből-íize- tésből élők kivételével stimmel, de az én emlékezetem szerint a lakosságot az „áldozatvállalás­ról” meg sem kérdezték - mert ha ez így lett volna, akkor ugye nem lettek volna bérkövetelési meg­mozdulások. Vitatkozni kell azzal a kijelen­téssel is, hogy „az nem fordulhat elő tisztességes politikussal, hogy olyan döntéseket hozzon, ame­lyek hite szerint nem az ország javát szolgálják”. Úgy gondolom, hogy akkor felmérést kellene ké­szíteni a kormányban és a tör­vényhozó testületben, hogy há­nyán vannak, akikre illik e megál­lapítás, és hányán azok, akikről az ellenkezője igaz. De ha már itt tartunk, akkor a „tisztesség” fo­galmán belül az ország javát szolgálja-e - és ha azt, akkor mi­ért - a NATO-hoz való csatlako­zás? (Ez ugyan nem szerepelt az interjúban, mert kényes kérdés, de meg kell említeni), vagy azon állítás, mely szerint „az országot potenciális veszély nem fenye­geti”, csak blabla? Hogy a függet­lenségünk - amit 1956 óta kíván­nánk - nagyon drága lenne az or­szágnak? Miért? Azért, mert a világot uraló fegyveres szervezet dönt afelől, hogy milyen fegyverrend­szerekben, milyen erővel kell részt vennünk - hatalmas költ­ségráfordítással - újabb veszély- források megteremtésével. Hogy a kérdések további elemzését miért hagytam abba, és tettem egy kis kitérőt? Azért, mert mi sajnos éljük ezt a keser­ves életet, nem statisztikai ada­tokból ismerjük a valóságot, a csúsztatások, vádaskodások vilá­gát pedig 1990 óta (és az ezt megelőző időkből is) ismerjük, így hát inkább a kilátástalan jövőt kíséreljük meg egy jövőkép fel­rajzolásával. Miniszterelnökünk hajdan tu­dott a dolgozó emberek helyzeté­ről tiszta képet alkotni - igaz, ak­kor még ott élt közöttük, nem re­zidencián vagy kastélyban - és ismerte gondjukat, problémáju­kat. Meg kellene próbálni ismét közelebb kerülni hozzájuk, hátha a vadkapitalizmus szelídülne egy kicsit. Tolnai Antal, Rákóczifalva Akikért Túrkevén nem szól a harang Az úgynevezett társadalmi szer­tartással megtartott temetéseken egyre gyakrabban a békétlenség hangjait halljuk a vallásukat gya­korló és nem gyakorló emberek­től, mert elhunyt embertársun­kért, utolsó útjukon, még kíván­ságra sem szól a harang. Korábban Túrkevén szokás volt, hogy aki óhajtotta, harang hangja mellett helyezhette végső nyughelyére elhunyt hozzátarto­zóját, függetlenül attól, hogy igénybe vette-e vagy sem az egy­házi szertartást - feltéve, hogy a harangszóért járó összeget meg­fizette. Mélységesen hiszek abban, hogy ez a kérdés előbb vagy utóbb újra rendeződik, mert az egyházat a szeretet vezérli. Sze­resd felebarátodat, mint önmaga­dat! Igaz ugyan, hogy azok, akik életük folyamán a lelki üdvössé­gükért nem veszik igénybe az egyházak szolgálatait, a nyájtól eltévelyedetteknek minősülnek, de azért megmaradnak a vallásos emberek felebarátainak, és nem ellenségei az egyháznak. Külön­ben is Jézus a mózesi törvényt megtoldja azzal, hogy még ellen­ségeinket is szeretnünk kell! Nos, én mindebből arra a következte­tésre jutottam, ha a nyájtól eltéve- lyedett elhunytak lelki üdvéért kívánságra megkondul is a ha­rang, az ilyenkor sem szól az egyház ellen. Természetesen elismerem, hogy a Bibliának nem vagyok hozzáértő ismerője, de hiszem, hogy a mózesi törvényből, Jézus szavaiból levont logikai követ­keztetésem megegyezik annak szellemiségével. Hogy mégis a Bibliára hivatkozom, talán nem teszem jogosulatlanul, mert a munkásmozgalom mindig is val­lotta, hogy a Könyv az emberi­ség történetének több ezer éven keresztül kialakult értékeit fog­lalja magában. Igaz, nem azono­sulunk azzal, ami az érzékelt vi­lágunkon túlmutat, mert úgy gondoljuk, hogy itt a földön kell olyan életviszonyokat teremteni, ami méltó az emberhez. Ez kü­lönben az egyházak elkötele­zettsége is. Ennek ellenére tény, hogy okkal vagy ok nélkül ke­ményen szembekerültünk az egyházakkal. Ebben nem va­gyunk vétlenek, de azért nem minden csak rajtunk múlott. Eb­ben az összefüggésben talán el­gondolkodtató, hogy Luther Márton fellépésétől kezdve Nyugat-Európában véres katoli­kus-protestáns vallásháborúk robbantak ki, amelyeknek moz­gató elemei például még ma is fellelhetők az észak-ír polgárhá­borúban. Pedig mindkét fél Jé­zusra és a Bibliára hivatkozott és hivatkozik. írásommal nem áll szándé­komban senkit megbántani. Csupán tényeket közöltem és hangosan gondolkodtam. Szurcsik István, Túrkeve A három kisfiúnak nem mindennapi keresztnevet választottak szüleik. A legnagyobb, Regő, hét-, Markó négy-, a legkisebb, Dómján, kétéves. (beküldött fotó) Terranóban jártunk Nagy örömmel vettük, hogy a terranói kézilabda-világfeszti­válra eljuthattak a jászberényi Bercsényi, Bajcsy és Kossuth is­kola leányai is. Mérkőztek a dánokkal, a kanadaiakkal, a kínai­akkal és az uruguayiakkal. A dán csapattal vívott küzdelemben 11:7, a kanadaiakkal 6:10, a kínaiakkal 12:6, az uruguayiakkal 12:4 lett az eredmény. Révai Krisztina 11, Fodor Mónika 6, Németh Kinga 5, Sós Eszter és Ötvös Edit 2, Bús Linda egy gólt dobott. Köszönjük támogatóinknak, a Jászsági AFÉSZ- nek, a Mukri és Társa, a Szekuritáriponi, az Autoelektro, a Se- mikno, a Színtér Coop, a Relé Villamosipari, a Jászpiac, a Sas és Társa Kft.-nek, a Bőr Shopnak, Pethő Jenőnek, Csömör Ta­másnak, Tóth Tihamémak, az Eurotechnek, a G és K-nak, a Babavilág Szív Áruháznak, a Lantos Baromfinak, Pásztor Atti­lának, az AKEB gmk-nak, Lőrincz Istvánnak, a FOTK-nak, Ba­jor Istvánnak, Sebestyén Lászlónak, Kovács Ernőnek, a Lehel Gyöngye étteremnek, a Szuperinfónak és a Berényi DSE-nek, hogy lehetővé tették utazásunkat. Kiss Attila testnevelő tanár Jászberényi Bercsényi Úti Általános Iskola Jó a közérzetünk Úgy gondolom, nem csak akkor kell szót emelni valamiért, ha kritizálni kell, arról is illik szólni, ha valamivel elégedettek va­gyunk. Ez a helyzet most. Szolnokon még rosszindulattal sem mondhatjuk, hogy a szúnyogok megennének bennünket. A pol­gármesteri hivatal szakszerű eljárásának köszönhetően ezen a nyáron nyugalmunk van a vérszívóktól, a hobbikertekben, a Kertvárosban és a város más területein is kellemes a közérze­tünk. Köszönjük az illetékeseknek. L. Imréné, Szolnok Kellemes kirándulás A szolnoki Fogjuk Egymás Kezét Nyugdíjasklub vezetője, Ko­vács Andrea buszos kirándulást szervezett a tagok részére. Utunk elsőként Szentendrére vezetett. A város megtekintése után a Határ csárdában ebédeltünk, majd Visegrádra indultunk. Kellemes volt az utazás, és jó hangulatban múlt az idő. Mindezt köszönjük klubvezetőnknek, Kovács Andreának és Tóth Ág­nesnek, aki kedvességével is hozzájárult az út sikeréhez. Takács Gábor klubtag, Szolnok Francia vendégek a gyermekotthonban Közös szakmai gyakorlatra hívtuk meg francia vendégeinket a Szolnoki Szakképző Iskolába és Gyermekotthonba július első két hetében. A foglalkozásokat és kirándulásokat a Munkaügyi Minisztérium és a PHARE Programiroda által kiírt és elnyert pályázatból szerveztük, de sok segítséget kaptunk szponzora­inktól is. Köszönetünket fejezzük ki a Soros Alapítványnak, a Szakképzés 2000 Alapítványnak, a megyei közgyűlés elnöké­nek, a városi kollégiumnak, a Tisza Szállónak, a Marcipán és Kauri cukrászdának, a Flamand pékségnek, a rákóczifalvi Szente pékségnek, a Bottyán Zöldker Kft.-nek, a Solaminak, az Élkemek, a Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-nek, a Zagyvarékasi Béke Tsz-nek, a Fodor és Társa Bt.-nek, a Damballa Bt.-nek, a Kecskeméti Konzervgyárnak, Keskésné Majzik Mariannák, a Mahart Szolnoki Hajóállomásának, a Vízügyi Sporttelepnek, a RIST Budapest Kft.-nek és nem utolsósorban a PHARE Prog­ramirodának. Ezekben a napokban iskolánk tanulói a franciák meghívásának tesznek eleget, a közös szakmai gyakorlatot ki­rándulások színesítik. Kiss Istvánná iskolavezető Az olvasói levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve kö­zöljük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A té­mának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Név nélkül érkezett vagy cím­hiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin A kötelezőóraszám-emelés következményei A kötelező óraszámok emelésének szükségességét az illetékes minisztéri­umban azzal indokolják, hogy az ná­lunk jóval alacsonyabb, mint a legtöbb európai országban. Ez valóban így van, csakhogy nálunk a pedagógusok tan­órán kívüli leterhelése nagyobb, mint más országokban. A pedagógusok heti teljes munkaideje a kötelező órából, valamint az azon kívüli nevelő-oktató munkával szorosan összefüggő felada­tok elvégzéséhez szükséges időből áll. A törvény szerint „a pedagógus köte­lező óráját a gyerekekkel, tanulókkal való közvetlen foglalkozásra, illetve a tanórai foglalkozás keretében való ne­velésre, oktatásra köteles fordítani”. A pedagógus munkaideje tehát csak részben kötött. A pedagógusnak a köte­lező órán kívül számos olyan feladata van, amely a nevelés-oktatás elenged­hetetlen velejárója, fontos és szükséges tartozéka. Ezeken kívül vannak olyan feladatok, amelyek a tanítási órákhoz szorosan kapcsolódnak, de azokon kí­vül kell megoldani. Ilyen a pedagógiai program, a tanmenet, az óravázlat, a szemléltető eszköz készítése, dolgoza­tok javítása, füzetek ellenőrzése stb. Mivel a pedagógusok munkaideje (heti 40 óra) nem növelhető, így ha nö­vekszik a kötelező óraszám, akkor szükségszerűen lecsökken a kötelező órán kívüli feladatok végrehajtására fordítható idő. Ennek következtében elsősorban elmarad a szakirodalom ta­nulmányozása, a továbbképzések láto­gatása, lerövidül a tanórára készülés ideje, ritkábbak lesznek a fogadóórák, a szülői értekezletek, a családlátogatá­sok stb. Ezek következménye pedig a nevelő-oktató munka színvonalának csökkenése, a pedagógusszakma presz­tízsének további romlása. Ezt csak fo­kozza az a tény, hogy a méltánytalanul alacsony fizetés miatt a pedagógusok egyre növekvő része kénytelen másod­állást vállalni, vagy jövedelmezőbb foglalkozást keresni. A pedagóguspá­lyát természetesen nem a gyengébb, a csak rutinból tanító, hanem a jól kép­zett, a tudásukat frissen tartó, a peda­gógia kihívásaira válaszolni tudó pe­dagógusok hagyják el elsősorban. Azok, akik a nevelés-oktatást nemcsak egyszerű pénzkereseti lehetőségnek, hanem hivatásnak tekintik, illetve te­kintették. Csakhogy, mit ér a hivatás megélhe­tés nélkül? Egyre gyakrabban tapasz­talható, hogy ősszel a pedagógusok egy jó része fáradtan, idegileg elgyö­törve kezdi az új tanévet, mert a nyári szabadságot is munkával töltik. Pedig a pedagógus legfőbb munkaeszköze a személyisége. Fizikailag és pszichikai- lag fáradt, a mindennapi megélhetés gondjaival foglalkozó személyiség al­kalmatlan a hatékony nevelő-oktató munka végzésére. A kötelező óraszám felemelésével megszűnnek az úgyne­vezett tanári „lyukas órák”, és így nem lesz tanár, akit be lehet küldeni helyet­tesíteni. Ekkor pedig a tanulóknak lesz „lyukas órájuk”, amikor is felügyelet nélkül maradnak, mindenféle pedagó­giai ráhatás nélkül. A pedagógusok pá­lyaelhagyása következményeként visz- szatémek a képesítés nélküli pedagó­gusok, és megszaporodnak az „óraadó” tanárok. Ez utóbbiak tömegessé válása megbontja a nevelőtestület egységét, mivel az iskolák belső életében nem vesznek részt, helyettesítésre nem oszthatók be, a közös rendezvényeket mellőzik. így a nevelőtestületre na­gyobb teher hárul. Mindezek következ­tében a pedagógusok egy része - aki csak teheti - elmenekül a kötelező óra­számemelés kellemetlen következmé­nyei elől, illetve a végzett fiatal peda­gógusok először parkolópályára állnak, majd végleg hátat fordítanak a pályá­nak. Ez pedig a pedagógia jövőjét kér­dőjelezi meg. A kötelezőóraszám-eme­lés így hat vissza az egész pedagógiára, a nevelő-oktató intézményekben folyó szakmai munka színvonalára. Ezért az nem élfogadható számunkra. Megyei Pedagógusszövetség

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom