Új Néplap, 1996. július (7. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-20 / 169. szám

QlWä nie Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap Felsőoktatási ponthatárok A felsőoktatási intézmények vezetői július 17-én meghatároz­ták az 1996. évi felvételi ponthatárokat. Ezek - a felvételi eljá­rások különböző volta miatt - még egy felsőoktatási intézmé­nyen belül sem hasonlíthatók össze. Azon jelentkezők, akik a ponthatárt elérték, felvételt nyernek a választott szakra, szak­párra, akinek az eredménye ponthatár alatti, az nem vehető fel. Az idén először a pályázók több helyre is jelentkezhettek, az elbírálási sorrend megjelölésével. A felvétel ebben a sorrend­ben történt, vagyis ha valaki több helyen is elérte a szükséges ponthatárt, az általa kért sorrend szerinti legkisebb sorszámú helyre nyer felvételt. A pályázók a közeli napokban megkapják a döntésről szóló értesítést. (Összeállításunk a 6-7. oldalon) Az „aranyolimpia” helyszíne Atlantában. Száz esztendővel ezelőtt rendezték meg az első újkori nyári olimpiai já­tékokat - erre is emlékeztek a magyar idő szerint ma hajnalban megrendezett nyitóünnepségen az amerikai nagyváros­ban. FOTÓ: FEB/REUTER Tőkehitelprogram Várhatóan kora ősszel kezdődik a kis és közepes vállalkozások létrejöttét és fejlődését szolgáló tőkehitelprogram a Magyar Vál­lalkozásfejlesztési Alapítvány és a Magyar Befektetési és Fejlesz­tési Bank Rt. között létrejött megállapodás alapján. A közö­sen lebonyolítandó tőkehitel­program keretében legkevesebb 2 millió és legfeljebb 14 millió forint támogatást kaphatnak a feltételeknek megfelelő vállal­kozások. Akadozó viharjelzés Május közepe óta öt nem műkö­dik a Balatonon lévő huszon­négy viharjelző berendezés kö­zül: Zamárdiban, Balatonboglá- ron, Fonyódon, Badacsonyban és az Ábrahám-hegyen nem tud­ják bekapcsolni a jelzőket. El­öregedett a viharjelző rendszer, a berendezések több mint tíz évesek. Nagyobb baj az, hogy nem tudják beszerezni a szüksé­ges pótalkatrészeket: az izzókat, a tükröket, a műanyag fogaske­rekeket. A teljes felújításhoz mintegy 5 millió forintra lenne szükség, ezt a szezon előtt nem tudták előteremteni, a napokban azonban szerződést kötnek a Tungsram Rt.-vei, hogy készít­sék el a hiányzó alkatrészeket. A világ két hétig Atlantára figyel Várakozás alatti gabonatermés Befejeződött az őszi árpa aratása, ám a vártnál kevesebbet, hektáronként 31-32 mázsát takarítottak be a gazdák. Az őszi búza betakarítása félidejénél tart, az eddigi 3,4-3,5 tonnás át­lagtermés azonban ugyancsak jócskán elmarad a tervezettől - mondta tegnap a kunhegyesi művelődési házban megtartott fó­rumon Benedek Fülöp, földművelésügyi államtitkár. Bevezetőjében szólt az ország­tól délre dúló száj- és körömfá­jás járványról, mely hazánkat szerencsére még nem érte el, de közelsége miatt zárlatot kellett elrendelni. Beszélt az agrárága­zat támogatási rendszeréről, s arról a kormánymegbeszélés­ről, melynek eredményeképpen augusztus 12-ig az illetékes minisztériumok áttekintik a legkritikusabb problémákat, s átdolgozzák az agrárszabályo­zás törvényeit. Elhangzott: a tárca az idei 81 milliárdos (Folytatás a 3. oldalon) Közlekedésbiztonság az év első felében Nem okoztak balesetet a rossz utak A megyei balesetmegelőzési bizottság értékelte szőkébb hazánk idei első félévi közlekedésbiztonsági helyzetét. Az adatok elem­zése után arra a következtetésre jutottak, hogy a statisztika elmúlt évi kedvezőtlen alakulása után 1996 első hat hónapja vi­szonylag nyugodtabban telt közútjainkon. A közlekedés rendjének alaku­lására érezhető befolyást gya­korolt a közutak forgalomfelü­gyelete, valamint a rendszeres rendőri ellenőrző tevékenység. Mindenképpen figyelemre méltó változást mutat a halállal végződő közlekedési esemé­nyek változása. Míg tavaly, az év első felében 34-en, most jú­liusig 16-an vesztették életüket az utakon. Az sem mellékes, hogy az összbalesetek száma is csökkent, így kevesebb ember sérült meg súlyosan a balesetek során. Évről évre visszatérő gond az ittas vezetők közúti forga­lomban való részvétele. Nos, idén ők is kevesebben voltak, mint az elmúlt év hasonló idő­szakában. A baleseti okok listá­jának élén továbbra is a gyors­hajtás áll, minden harmadik baleset emiatt következik be. A közutak állapotában bekö­vetkezett romlás nem ismeret­len közlekedést nehezítő té­nyező a járművezetők előtt. Út­jaink elkátyúsodtak, a burkolat több helyen gyűrődött, „nyom­vályússá” vált. A javításuk azonban - nyilvánvalóan pénz­szűke miatt - jóformán csak a kátyúk befoltozására korláto­zódott. A növekvő járműforga­lom igényeitől elmaradó útálla­potok ellenére olyan baleset nem történt, amit kizárólag út­hibára vezethettek volna vissza a baleseteket vizsgáló szakem­berek. HGY. Napok óta tart a július havi nyugdíjak kézbesítése. Az érintet­tek, akik a járandóságukat már megkapták, nem kis csalódás­sal állapították meg, hogy a kézhez vett e havi törzsnyugdíjuk összege ugyan fél százalékkal több, de a január elsejétől beígért visszamenőleges kiegészítést, vagyis a fél évre szóló, havi fél- százalékos emelést nem folyósították a számukra. Ennek vajon mi az oka? - kér­deztük Petyi Bélánétól, a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság vezetőjétől. A nyugdíjasok megnyugtatására elmondta, hogy a január elsejétől esedé­kes havi félszázalékos, igen szerény nyugdíjemelést még ebben a hónapban minden jo­gosult megkapja. Az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ugyanis külön számfejti a visz­szamenőleges járandóságot, va­lamint az arra jogosult szemé­lyeknek az egyszer kifizetendő háromezer forintos juttatást. Az utóbbihoz tartoznak azok, akiknek a nyugdíja nem haladja meg a tizenhétezer forintot, baleseti nyugellátásban, vala­mint járadékszerű ellátásban (például rokkantsági járadék­ban, átmeneti, illetve rendsze­res szociális járadékban része­sülnek). -endrész­Akciók a feketegazdaság ellen Négy és fél milliós bírság Még az elmúlt év végén megyénkben is létrejött a Gazdaságvé­delmi Koordinációs Bizottság. A feketegazdaság elleni harcban érintett intézményeket összefogó szervezet ez év áprilisától kezdve végez gyakorlati munkát. Akcióprogramjaikkal úgy tűnik, már most jelentős sikert könyvelhetnek el. Az első három hónap eredmé­nyeiről a bizottság titkára, Son­koly Gábor alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság gazda­ságvédelmi osztályának veze­tője tájékoztatta lapunkat. A szervezet tevékenységében érintett szervezetek - az APEH, a nyugdíj-biztosítási és az egészségbiztosítási igazgató­ság, a fogyasztóvédelem, a munkaügyi központ, a vám- és pénzügyőrség, a megyei fő­ügyészség, a földhivatal, a ke­reskedelmi és gazdasági főis­kola, a Nemzetbiztonsági Hiva­tal, valamint a rendőrség - ne­gyedéves munkájának eredmé­nyét már az ellenőrzések során kiszabott mintegy 4,5 millió fo­rint bírság is tükrözi. A legfőbb szempontnak azonban az ak­ciók megelőző hatását látják a bizottság tagjai. A megye különböző telepü­lésein végrehajtott ellenőrző akciók tapasztalatai szerint leg­több esetben a nyugtaadási kö­telezettség elmulasztásával ta­lálkoztak a vizsgálatot végzők. 59 esetben értek tetten kereske­dőket piacokon, nyilvános szó­rakozóhelyeken az említett jog­sértésen. A vámosok ebben az időszakban közel 170 liter szeszt foglaltak le, emellett más jövedéki visszaélések miatt is intézkedtek. -hgy­A postás kétszer csenget VII. évfolyam, 169. szám 1996. július 20., szombat 50 Ft ■■■■■■■■■■■Mi TALLOZC Nincs magyar a 230 áldozat között 2. o. A tanyasi iskolától a három doktorátusig 3. o. Jogerős bírói végzés van, pénz nincs 5. o. Érdekességek 8. o. Nyári játékok óráról órára ll.o. ■■■■■■■■■Mi ELŐFIZETVE *2 ni Néplap A TV. szentmiklósi napokat tegnap délután nyitották meg a Bercsényi Miklós Gim­názium tornatermében, ahol egyúttal a helyi üzemek, vállalatok, szövetkezetek és vállalko­zók mutatják be a termékeiket. Több mint egy héten keresztül színes és változatos progra­mok váltogatják majd egymást. Felvételünk a helyi Kodály Zoltán Zeneiskola zenekarát örö­kítette meg, akik az ünnepélyes megnyitón léptek fel. ■ ___________________foto: m j. A m a délelőtti ünnepélyes megnyitóval kezdetét veszi a Cooperative Chance ’96 elnevezésű NATO légierő-gyakorlat Szolnokon. A jövő héten zajló Partnerség a békéért program részeseiként tizenhat ország katonái látogatnak el szűkebb hazánkba. Felvételünk a belga légierő C-130-as típusú óriás szállító repülőgépét örökítette meg a földet érést köve­tően. FOTÓ: MÉSZÁROS ■■■■■■■■■■■■■MMMHMIIMHHMHM

Next

/
Oldalképek
Tartalom