Új Néplap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-19 / 142. szám

1996. június 19., szerda Jászsági Körkép 7. oldal Játékok a „Mosolyától A három éve alakult jászbe­rényi Gyermek Mosoly Ala­pítvány és a városi bölcsőde gyermeknapi ünnepséget szervezett. A kulturális mű­sorban Konczné Ezsiás Me­linda zenetanár és növendéke furulyakettőssel, az Árendás Gyermektáncegyüttes dunán­túli táncokkal kedveskedett. A Szent István körúti óvodá­sok a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című mesejátékot adták elő. A gye­rekeknek cégek által felaján­lott játékokat sorsoltak ki, il­letve az alapítvány által vásá­rolt játékokat adták át. Latin-Amerika Jászberényben Térzene záporral A svéd Trollhattans Stor- band együttes térzenét adott Jászberényben. A több tucat dobbal, csörgővel, cintá­nyérral „felvértezett” csapat igazi latin-amerikai hangu­latot varázsolt a város főte­rére. A zenekar másodszor járt a Jászságban. Tavaly a jász világtalálkozó alkalmával már felkeresték Berényt. Akkor úgy megtetszett ne­kik a környezet, hogy most saját költségen, szabadsá­gukat töltötték a városban. A hirtelen kerekedett zápor szétzilálta hallgatóságukat, ám ők töretlen lelkesedéssel folytatták műsorukat. Ifjú kézművesek Kiállítást rendeztek a herényi Gyermekek Házában az in­tézmény kézművesműhelyei­nek munkáiból. Az évek óta működő kiscsoportok a tanév folyamán elkészült alkotásai­kat összevont kiállításon mu­tatták be. A tanulóknak szak­emberek oktatják az agyago­zás, szövés, fonás alapjait. A jásztelki gazdajegyző átlag alatti búzatermésre számít Állandósult a bizonytalanság A gazdálkodók többsége korszerűtlen, 15-20 éves gépekkel dolgozik, melyekkel nem végezhető minőségi termelőmunka. A piac kiszámíthatatlan, a tulajdonviszonyok rendezetlenek, a termelési költségek állandóan növekednek. A mezőgazdasági termelés jövedelmezősége rendkívül alacsony, megélni belőle szinte lehetetlen. A felsorolt megállapítások a jászteleki gazda­jegyző működésének első éves tapasztalatai. A gazdajegyző feladatai közé tartozik többek között a mező- gazdasági termelők ügyeinek intézése. Segíti a helyi mező- gazdasági bizottságok munká­ját. Szűcs Márton, Jásztelek gazdajegyzője a termelők álta­lános érdekvédelmét is felvál­lalja. Részt vett a Jászsági Gaz­dák Értékesítő Szövetkezete megalakulásának előkészítésé­ben, de szerepet vállalt a jász­sági öntöző főcsatorna iránti igények felmérésében is, mely a létesítmény megvalósításával kapcsolatos tárgyalásokat se­gíti. A jászteleki határ művelé­sét 57 százalékban egyéni gaz­dák végzik, döntően hagyomá­nyos szántóföldi növényeket - búza, kukorica, napraforgó - termelnek, de akadnak, akik néhány hektáron burgonya, mák, valamint hagyma termesz­tésével próbálkoznak. A probléma, hogy az egyéni gazdálkodók mindössze 25-30 százaléka köt vetés előtt termékértékesítési szerződést, a többiek a szabad piacon pró­bálnak vevőt találni áruikra. Rengeteg múlik az időjáráson. Ez évben például a növényter­mesztésben háromhetes csú­szást jelentett a tavasszal bekö­szöntő hideg. Bár a májusi csa­padékos idő hozott valamennyit a lemaradáson, a korán jött ká­nikula ismét rontott a várható termésátlagon. Normális kö­rülmények között a búza hektá­ronkénti termésátlagát 45 má­zsának számolják. A gazda­jegyző véleménye, hogy idén a területükön maximum 34-35 mázsás átlagtermés várható. A változó, kiszámíthatatlan piaci viszonyokból adódóan, a termelők bizonytalansága nem­csak a növénytermesztésben, hanem az állattenyésztésben is évek óta meglévő gond. Jelen­leg, az ajánlott felvásárlási árak még a felmerült költségek meg­térülésére sem teremtenek biz­tosítékot. A problémákat csak tetézi, hogy a gazdálkodók többsége korszerűtlen, elavult munkagé­pekkel kénytelen dolgozni, me­lyek, minőségi termelésre hosz- szú távon nem alkalmasak. A jászteleki gazdák egyik legfőbb gondja, hogy a településen nem tudják megoldani,a termények szárítását, tisztítását, így azokat betakarítás után azonnal értéke­síteni kell. A felsorolt tények miatt az ágazat alacsony jövedelmező­séget biztosít a dolgozóknak. A termelők állandósuló létbizony­talansága, a szabályzók folya­matos változása kedvezőtlenül hat a mezőgazdasági terme­lésre, a hosszú távra szóló dön­téseket pedig szinte kizárja. Tolókocsis élethelyzet: látogatóban Víg Jánosnál „A balesetről csakis én tehetek” A huszonhat éves jászberényi Víg János fürgén perdül mellém Faiskola utcai lakásának díványára, s készségesen válaszol kérdéseimre. Nem lenne ebben semmi különös. Csakhogy: Já­nos mindkét lába tőből hiányzik, s az a perdülés bizony a hely- változtatáshoz szükséges kisebb akrobatikus mutatvány. A tolókocsi a szoba közepén ma­rad, míg vendéglátóm mellém pattan az ülőalkalmatosságra. Kettőnk térköze éppen az épek társalgás közbeni szokványos tá­volsága. Tabutéma nincs. Időuta­zunk a múltban. 1987. december 27. János a neve napján, a heré­nyi állomáson egy vonat elé veti magát ittasan. Öngyilkossági szándéka kudarcba fúl, ám mind­két lábát amputálni kell.- A balesetről kizárólag én te­hetek - mondja. Nem kellett volna annyit inni. Úgy terjedt el, hogy a barátnőm miatt volt. Ez nem igaz. Három hónapig még bejárt hozzám a kórházba. Én küldtem el az ágyam mellől.- Nagyon megviselt a bal­eset?- Nem gyötört meg lelkileg. Valószínű azért, mert nem vesztettem el az eszméletemet. A műtét után pedig vidám han­gulatú kórterembe kerültem. És jöttek a haverok. Egy-két kí­váncsi ember is akad ilyenkor...- Es mondd, az utca embere is hasonlóan kíváncsi? járt az illető. Tilosban parkolt az autójával, jött a rendőr, s megbüntette. János kevés pénzből, egye­dül él. Szereti a társaságot. Járja a várost naphosszat. Mun­kát is vállalna, ám pró­zai ok miatt nem jön össze: a munkahelyi il­lemhelyekre nem tud bejutni tolókocsijával. Keskenyek az ajtók. Olyannyira a földön él, hogy azt is megtanulta: nem szabad hinni az ígéreteknek. Három kí­vánság helyett pedig két dolgot említ, ami­nek a mindennapokban érzi a hiányát. Német típusú utcai tolókocsi­jának javítására 80 ezer forint kellene. A me­gyei rehabilitációs központ depójában csak magyar gyártmá­nyút javíthatnak a tár­sadalombiztosítás térí­tésével. Jobb híján szobai ko­csival járja az utcákat. A refor­mátusoktól már kapott 10 ezret az utcai kocsi reparálására. A másik, életét könnyítő dolog a telefon lenne. Akadálymentesí­tett lakása ezzel válhatna iga­zán összkomfortossá. -scsj­János a művégtagot nem használja. Kocsival fürgébben mozog.- Van úgy, hogy nézegetnek, szánakoznak rajtam. Pedig nincs rá szükségem. Egyébként nagyon segítőkészek. Csak egy valaki nem segített a nyolc év alatt. Három lépcsőn kellett volna a kocsimat feltolni, hogy bejussak az üzletbe. Ám pórul Éremkiállítás? Máté György szobrászművész Apponyi Albert köztéri szobrá­nak felállítására készül Be- rényben. Úgy nyilatkozott: ér­meiből is szívesen rendezne tár­latot egyéb munkáival együtt. Az oldalt szerkesztette: Simon Cs. József Erényes javaslat A Jászságba is bégyűrú'zhet a tízezer pedagógusállás, il­letve kórházi ágy megszünte­tésének hatása. Sok szó esik átképzésről, meg hogy az mennyibe kerül. Alternatív ja­vaslatom erénye az olcsó­sága. Az elbocsátott pedagó­gusokat átképzés nélkül, köz­hasznú munkásként lehet(ne) alkalmazni. Mindegyikük a hátára venne egy, a megszün­tetésre várakozó kórházi ágyat, és elindulna vele az el­szállításukra kijelölt teher­autók felé. Hogy az értelmisé­gieket nem lehet így alkal­mazni? Hogy a felajánlott munka nem a végzettségüknek megfelelő? Hja, kérem! Nincs szerkezetátalakítás kompro­misszumok nélkül...! -banka­Jászsági hírhozó Jászfényszaru. A felső­jászsági kisváros polgárai­nak ezentúl nem kell ki­dobni feleslegessé vált hol­mijaikat. Cserebere „bolt” nyílt a művelődési házban. Az új szolgáltatás igénybe­vételéhez el kell sétálni a cserebere helységbe, ahol „fészket vert” a számítógé­pes kereső-kínáló szolgálat. Jászberény. A „Hagyd abba és nyersz” országos do­hányzásellenes kampány Jászságban meghirdetett versenyét a herényi Bajcsy- Zsilinszky Általános Iskola 2. b osztálya nyerte, össze­gyűjtve a legtöbb leszokni kívánó dohányos jelentke­zési lapját. Jutalmuk az ok­levél mellett 30 ezer forint, amelyet osztálykirándulásra fordíthatnak. Jászárokszállás. A jász te­lepülések és az elszármazott jászok májusi találkozója a szabad jászok - éljenek azok a dunántúli Nagylókon, vagy az országban bárhol - méltó­ságteljes ünnepe volt. A ren­dezvény sikeréhez a helyi ön- kormányzat, a Jászok Egyesü­lete, az OTP Bank Rt., Mor- vay László cégvezető, az árokszállási Kossuth szövet­kezet és számos vállalkozó is hozzájárult. Fotónkon Katona Tamás országgyűlési képvi­selő, történész (balra elöl) és Szikra Ferenc, Jászárokszál- lás polgármestere (jobbról) látható, a megnyitót követő percekben. * Jászapáti. Kulturált kör­nyezetért címmel pályázatot hirdetett az önkormányzat a lakosság, az intézmények és a vállalkozások számára. A négy kategória - tiszta, ren­des lakóház; virágos utca; a legkulturáltabb üzlet; virá­gos intézmény - első három helyezettjét 3-10 ezer forint közötti vásárlási utalvá­nyokkal díjazzák. A pályá­zatokat 1996. június 30-ig az önkormányzat egészség- ügyi, oktatási, és sportbi­zottságához kell benyújtani. TÉBA TÜZÉR Jászapáti, István király út Telefon: 57/441-003 Jászladány, Kossuth L. út Telefon: 57/454-007 Jászberény, Hatvani út Telefon: 57/412-823 Kedvezményes ajánlata- betonacél átm. 8, bordás 195 Ft/db áfával- falazóelem-család - 38-as és 30-as, béléstest, válasz­fal tégla, kisméretű tégla gyári ár - 20 % engedmény június 30-ig- gázszilikát, betonáruk, hőszigetelő anyagok, Eternova sík- és hullámpalák gyári ár alatt- vágott akác tűzifa 620 Ft/q, lengyel lángborsó szén, tojásbrikett NYÁRI ÁRON- farostlemez 214x244x3,2 natúr 980 Ft/tábla áfával- sík- és katedrái üveg - méretre vágva is - láda tételben is. Viszonteladókat is kiszolgálunk mennyiségtől függő kedvezménnyel. 3 Gépi rakodás biztosított. MINDENT EGY HELYRŐL, A TÉBA-TELEPRÖL GYÓGYÁSZATI SEGÉDESZKÖZÖK HOLTJA 5100 Jászberény, Thököly út 9. Telefon: 57/401-209 2760 Nagykáta, Dózsa Gy. út 44. Telefon: 06-60/480-104- Gyógyászati segédeszközök teljes választéka Tolókocsi, szobai WC, fürdőkád ülőke és kapaszkodó Felfekvés elleni matracok és párnák, ülőgyűrűk, vízágymatrac pelenkák, pelenkázó nadrágok, betegalátétek, matracvédő huzat- Orvosi táskák, órás vérnyomásmérő, fonendoszkópok, vércu- korszint-mérők, tűk, fecskendők, mentődobozok- hátgerinckímélő nyakpárna, elektromos masszírozó, anti-pollen ionizátor csecsemőmérleg, lábszagűző talpbetét- gyógyfüvek, gyógytermékek MARTOL, POWER-LEAN, NOVA FIGURA, NICOBREV1N Széles kínálattal, mérsékelt árakkal várjuk Önöket a jászberényi szőnyegdiszkontban. (Jászberény, Bercsényi u. 8.)- 2 m és 1.5 m széles PVC-padló- habosított és papírtapéták- PVC-szegély és -ragasztó- csúszásmentes fürdőszobaszőnyeg akciós áron, 1390 Ft/fm.- 4 m széles szőnyegpadló 3690 Ft-tól- 2x3 m-es szőnyegek 14.900 Ft-tól Nyitva: H-P 9-17 óráig, Szó. 9-12 óráig. Telefon: 57/400-206 -loe?«™­Kereskedelmi és Iroda Centrum Jászberény, Rákóczi út 57. (vasútállomással szemben) közművesített területen (víz, villany; gáz, telefon) TARTÓS BÉRLETRE AJÁNLUNK- irodákat (berendezve, vagy üresen)- raktárakat- egyéb tárolásra alkalmas épületeket- fóliasátrakat felszereléssel együtt (egy hektár területen, volt Dohányfermentáló) Megrendelés szerint építünk is. Érdeklődni: 57/40 7 -220, 57/400-42 7 telefon számokon. *108536/1H*

Next

/
Oldalképek
Tartalom