Új Néplap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-19 / 142. szám
MA ismét az IHéplap -bán! JÁSZSÁGI KÖRKÉP 7. oldal Újabb hajókikötővel gyarapodott a Tisza megyei volt ilyen egyszerű, mert az alacsony vízállás miatt csak a kompszakasza, miután tegnap délelőtt Martfűn vízre engedték a meg- lejárónál tudták vízre tenni a leendő kikötőt, és onnan a Szentes állási lehetőséget biztosító úszóművet. A munka azonban nem kishajó vontatta a felállítás helyére. fotó: mészáros Zárjegy nélkül Három és fél millió forint értékű zárjegy nélküli cigarettára bukkant a közúti ellenőrzés során a törökszentmiklósi rendőrség. A járőrök egy kisteherautóban 17 990 doboz Marl- boro cigarettát találtak, amelynek származását és a cigaretta adózott voltát a gépkocsi vezetője nem tudta igazolni. A sofőr elmondása szerint a nagyméretű csomagot egy bokros területen találta, amikor megállt pihenni, s éppen a rendőrségre igyekezett vele. A rendőrség a cigarettát lefoglalta, a gépkocsivezető ellen pedig jövedékkel való visszaélés gyanúja miatt eljárást kezdeményezett a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága. Új Matáv-számlák Új számlázási rendszert vezet be a Matáv. Ennek első lépéseként a budapesti előfizetők kapják először kézhez a megváltoztatott formátumú távbeszélő- számlákat júniusban. A rendszer fokozatosan országossá válik, bevezetése 1997-ben fejeződik be. Az új számlák a korábbinál több információt tartalmaznak. Ennek az a célja, hogy kevesebb legyen a reklamáció. Megduplázza termelését a Samsung Jászfényszarun több mint egymilliárdos beruházást hajt végre a Samsung Electronics Magyar Rt. A jelentős fejlesztés annak eredményeképpen is jöhetett létre, hogy a dél-koreai anyavállalat a legjobban működő külföldi tévégyárának minősítette a jászfényszaruit. Mint Szikszai Barnabás igazgatótól megtudtuk, a jó eredményt a termelékenység, a minőség és a gazdaságossági mutatók alapján könyvelhették el. Van tehát mire építeni a szó szoros értelmében. Az eddigi 4 ezer négyzetméternyi beépített területet ugyanis jelentős mértékben növelik. Már 40 százalékban kész az -a 4500 négyzetméternyi csarnok, amely a tovább bővített gyártásnak és az alkatrészek tárolásának ad helyet. További 4 ezer négyzetméterrel bővül a gyár készáruraktára, amellyel eddig szinte nem is rendelkeztek. A legújabb döntés értelmében pedig még 3 ezer négyzetméteres csarnokot is építenek, amelyben a jelenleg 120 kilométerről szállított külső, műanyag burkolatot készítik majd. Az egymilliárdos beruházás áprilisban kezdődött, és ősszel már „használatba” kell venni a csarnokokat. Szeptember folyamán üzemelik be azt a modem gyártósort, amellyel a gyár kapacitását megduplázzák. Jelenleg az üzemben naponta ezer Samsung készülék kerül le a gyártósorról. Jövőre már akár napi kétezer televízió is készülhet. A tévék háromnegyedét a nyugati országokban értékesíti a hazai piacvezető Samsung, tóth Jótékonysági nap június 26-án Ripp(sz)-Ropp(sz)-segítség óvodáknak Június 26-án Kelet-Magyarország kilenc megyeszékhelyén, így Szolnokon is egyszerre szerveznek jótékonysági napot az óvodák, bölcsődék megsegítésére a ConAvis Rt. fő támogatásával, amely egyben a cég december végéig tartó reklám- kampányának a kezdetét is jelenti. A részletekről a szervezők tegnap sajtótájékoztató keretében számoltak be Szolnokon. Mint elmondták, mindenki előtt jól ismert az óvodák, bölcsődék anyagi helyzete. A játékvásárlásra, felújításra fordítható pénzügyi lehetőségek egyre szűkülnek, az esetleges karbantartásokról, beruházásokról nem is beszélve. Többek között ezért is rendezik meg a jótékonysági napot. A rendezvények helyszínén - Szolnokon a Városi Művelődési Központban - minden óvodást vendégül látnak közös foglalkozáson, programokon 9 és 13 óra között az úgynevezett Ripp- Ropp Centrumokban. (Folytatás a 3. oldalon) Falunapok Jánoshidán Molnár Ferenc, Jánoshida polgármestere volt az ötletgazdája a helyi önkormányzat támogatásával a hét végén először megrendezendő .Jánoshidi falunapoknak”. Az esemény fő célja, hogy a településről elköltözőiteket visszacsalogassák szülőfalujukba, nézzenek körül, mi változott. Nem titkolt szándék, hogy számítanak az elszármazottak kézzel fogható segítségére is. Az sem lehetetlen, hogy a beszélgetések, ismerkedések kapcsán egy-egy vállalkozó a településre hozza cégét, üzletét. A rendezvénysorozat hétfőn indult, a Jánoshida múltja és jelene című kiállítással. Fotókat, gyermekrajzokat mutatnak be a település történetéből. A faluból elszármazott Kovács István, művésznevén Virág Gellért író, költő, fafaragó műveit és Kovács Istvánné Tóth Klára népművészeti munkáit is meg lehet csodálni. Nagyszámú látogatót várnak a hét végére. Csak a Jánoshida községért alapítványi bálra 600, míg a kétnapos eseményre összesen mintegy ezer meghívót küldtek szét a szervezők. Évadzáró ülés a Szolnoki Szimfonikus Zenekarnál Lehár kontra Beethoven? Fennállásának három évtizede alatt nem egy nehéz időszakot átélt már a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. Most úgy látszik, ismét ilyen időszak következik. Legalábbis a társulati ülésen elhangzottakból erre lehet következtetni. Báli József karmester röviden ismertette a következő évad programját, amelyben több új vállalkozás mellett a mái hagyományosnak tekinthető fellépések is helyet kaptak. A teljesség igénye nélkül is mindenképpen megemlítendő a finnországi vendégszereplés szeptember első napjaiban, amelyen többek között műsorra kerül Haydn Teremtés oratóriuma finn kórusokkal. Folytatódik a közös munka a Kodály Kórussal. A zenei világnapon (október 1 -je) egy izraeli karmester vezényletével Vivaldi Glóriáját és Beethoven V. szimfóniáját adják elő. Decemberben és januárban ismét megtartják a közkedvelt operetthangversenyeket. (Folytatás a 3. oldalon) Felvásárlási árak a Tiszazugban Hol a meggy, hol a cseresznye az olcsóbb Nagy öröm, ha az ember saját kertjében termett, friss zöldséget, gyümölcsöt tehet az asztalra. A legtöbb falusi portán azonban több terem, mint amennyit a család elfogyaszt. Ahol még a befőzés után is marad felesleges gyümölcs, szívesen eladják. Körülnéztünk néhány tiszazugi településen, van-e meggy-,''‘illetve cseresznyefelvásárlás, s ha igen, mennyiért veszik a gyümölcs kilóját. A meggy kilójáért a legmagasabb árat Tiszainokán hallottuk, noha itt nincs állandó felvásárlóhely. A meggyet 95 forintért veszik, míg a cseresznyéért 80 forint körül fizetnek. Tiszaugon a meggy kilójáért 20 forinttal fizetnek kevesebbet, vagyis 75- öt; a cseresznye kilója itt is 80 forint körül van. Csépán fajtától függően 80-100 forintért vásárolják fel a meggyet, míg a cseresznye kilójáért 105 forintot fizetnek. Rákócziújfaluban egyetlen helyen vásárolják a gyümölcsöt, a cseresznyéért 70-90, a meggyért 80-100 forintot fizetnek. Rákóczifalván viszont mintegy tíz felvásárlóhely van. A germersdorfi cseresznye kilóját 100 forint feletti áron veszik át, a meggyét pedig 82-85 forintért. Elgondolkodtató az a tény, hogy bár gyümölcs jócskán terem a megyében, feldolgozásukra mégis a megyehatáron kívül kerül sor. Próbaüzem az Altek cserépgyárában hatósági eljárása, ami azt jelenti, hogy a napokban megkezdődhet az üzemszerű termelés. A napi tízezer darab cserép készítésére alkalmas egységben már folyik a próbaüzem, a futószalagokról lekerülő termékek eddigi minőségvizsgálata biztató eredményeket hozott. A gyáregység építése tavaly ősszel kezdődött, egy régi épületet alakítottak át, illetve egészítettek ki annak érdekében, hogy alkalmas legyen az új üzem befogadására. A tervezők és a kivitelezők munkáját dicséri, hogy az építkezést még a legzordabb téli időjárás sem hiúsíthatta meg. A tetszetős tetőcserepet elsősorban Mezőtúron, a Szolnoki úti gyárban értékesítik, de a termék fokozatosan megjelenik az építőanyag-kereskedésekben is. -hgyManapság jelentős eseménynek számít, ha egy-egy új üzem létesül, amely ha korlátozott számban is, de munkahelyet adhat az adott településen élőknek. A mezőtúri Altek Kft. nyolcadik gyáregységének tegnap zajlott a használatbavételi A kész cserepet raklapra teszik, majd zsugorfóliázzák A mai legkorszerűbb, Alfa Laval fejési technológiát alkalmazzák a jászárokszállási Kossuth Mezőgazdasági Szövetkezet tehenészetében. Az új mosóautomatát, a tehenet kímélő automatikus kehelylevevőket és a számítógépes telepirányítás lehetőségét magában foglaló beruházás 10 millió forintba került. fotó: mészáros \