Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-11 / 110. szám
6. oldal Hetvenöt éves az autóbusz-közlekedés Szolnokon 1996. május 11., szombat Afakerekű automobiltól a légkondicionált autóbuszig Pár évvel ezelőtt ismét megtekinthettük - a Damjanich János Múzeum munkatársai által rendezett kiállításon - azt a szolnoki Fiákért, amely még az 1970-es években is a vasútállomás előtti téren állt utasokra várva. Az ehhez hasonló bérkocsik a századfordulón tucatszámra közlekedtek Szolnokon és az ország nagyvárosaiban. Két fajtáját különböztették meg: az egyfogatút konflisnak, a kétfogatút fiákernek nevezték. Fantáziakép Szolnok közlekedéséről a századfordulón A technikai fejlődés eredményeként a magyarországi nagyvárosokban is szükségessé vált a korszerű tömegközlekedés megteremtése. A megoldást először a kötött pályás járművek - lóvasút, villamos vasút - alkalmazásában látták. Budapesten 1866-ban avatták fel az első lóvasutat, majd 1887-ben az első városi villamos vasutat. Vidéki nagyvárosaink követték a példát, a századfordulón már Miskolcon, Szombathelyen, Szegeden is villamosok közlekedtek. Szolnokon a fővároshoz hasonlóan a személyszállítás lebonyolítására először lóvasutat akartak építeni. 1892-ben Jágócsi Péterffy Zsigmond kolozsvári vállalkozó tett ajánlatot személyszállításra szolgáló keskenyvágányú lóvasút létesítésére. Az ügy hoszszan elhúzódott - eredmény nélkül. Az I. világháborút megelőző években a lóvasút helyett villamos vasút építését tervezték. A korabeli sajtó teret biztosított a különféle elképzelések bemutatásának, így jelent meg 1909. február 21-én a Tiszavidéki Újságban Kosik Ödön cikke. Az újságíró külföldi tapasztalatok alapján három darab hatüléses „automobil” (taxi) és „autó-omnibuszok” (autóbusz) forgalomba állítását javasolta. Az elképzelés szerint a legforgalmasabb útszakaszon, a megyeházától a vasútállomásig közlekednének automobilok. A Szolnok környéki településekre naponként egyszer, illetve másnaponként kétszer indult volna autóbusz. A menetirányokat is megadta, Szolnokról Rákóczifalvára, Tiszasülyre és Kőtelekre közlekedett volna busz. Járműnek a Westinghause típusú gépkocsit javasolta. A taxiforgalom Budapesten csak 1912-ben, az autóbusz-közlekedés pedig csak 1915-ben indult meg, így a szolnoki elképzelés a legkorábbi autóbusz-alkalmazási javaslat. Kosik megemlíti még a trolibusz-közlekedést, mint lehetséges tömegközlekedési eszközt, ugyanis a Bécs melletti Klostemeuburgban ez a jármű kiválóan szerepelt. A trolibuszok létesítésének ügye 1931-ben még egyszer felvetődött Szolnokon, amikor az autóbuszokat üzemeltető START cég trolibuszjáratot akart kiépíteni. Felgyújtották az első autóbuszt Többféle elképzelés után 75 éve az autóbusz került ki győztesen Szolnok helyi tömegközlekedését megoldani kívánó, géperejű tervezetek közül. A város területére 1921-ben kért Vígh Kálmán autóbuszjárat indítására engedélyt. A Bussing típusú busz két útvonalon, a megyeháza-közkórház, illetve a megyeháza-vasútállomás útvonalon közlekedett. Az autóbusz megjelenése ellenszenvet váltott ki a megélhetésüket féltő bérkocsisok között. így nem csoda, hogy a járművet ismeretlen tettesek a garázsban felgyújtották. A következő autóbuszjáratot a Lehoczky Mihály-Horváth László féle vállalkozás indította. Kezdetben három autóbusszal, Benz, Horch és Reiner típusokkal közlekedtek a város utcáin. A Benz kerekei még tömör gumiból készültek. Később a Horch-t Horváth műhelyében emeletes autóbusszá alakították át. A jármű érdekessége, hogy kerekeit masszával töltötték meg, és bivalybőr burkolással látták el, a felerősítést pedig szegecsekkel végezték. A buszok közül kettő a vasútállomástól a Szabadság térig, a harmadik Szolnoktól Rákóczifalváig közlekedett. Az akkori menetdíj személyenként 2 ezer korona vólt. A jegyek kiadását és a viteldíj beszedését kalauz végezte. A buszok gyors elterjedését jellemzi, hogy 1928- ban Szolnok város területén már összesen nyolc jármű szállította az utasokat. Az említett három autóbuszon kívül még a következő cégek járművei közlekedtek a városban: Fábry Béla távolsági forgalmat bonyolított le Szolnok-Kőtelek között. Ő egy kiselejtezett tehergépkocsit vásárolt, erre favázas kocsiszekrényt építtetett, amely végül is megfelelt a személyszállítás követelményeinek. Szvitek István Szolnok-Besenyszög között végezte a személyszállítást. Juhász János, Szegedi István vállalkozók kiterjedt autóbusz-hálózattal rendelkeztek a megyében, de a hat autóbusz közül csak a Tiszakürt-Szolnok viszonylatában közlekedő érintette a város közigazgatási területét. A jól felszerelt cégnek garázsa és javítóműhelye volt. Később a tulajdonosok között találjuk Lángh Nándort, aki a város tömegközlekedésében meghatározó szerepet játszó, START vállalat egyik üzemvezetője lett. Az első autóbuszokon csengőt, irányjelzőt nem találunk. A gépkocsivezető a kezével jelezte az irányváltoztatási szándékát. A buszokat kezdetben benzinmotor hajtotta és kézi indítókarral (kurbli) indították a motorokat. Befogadóképességük még csekély, hiszen a Horváth, Lehoczky távolsági busz is csak 17 ülő- és 3 állóhellyel rendelkezett. Szolnok lakossága azonban még így is hamar megkedvelte és igényelte a kezdetleges technikai és kényelmi berendezésekkel felszerelt autóbuszokat. Startol a START Az 1920-as években a forgalom növekedése a városban megkövetelte, hogy a tömegközlekedés lebonyolítását egy korszerűbb színvonalú, szervezettebb vállalkozásra bízzák. így esett a választás a budapesti székhelyű START Autóbusz-közlekedési Vállalatra, amely 1928. október 4-én indította járatait Szolnok város területén. A személyszállítást egy Ford busszal kezdték meg a megyeháza és a vasútállomás között, majd rövid idő múlva üzembe helyeztek egy Weisz-Manfféd gyártmányú autóbuszt is. A START autóbuszait egységes színre festette. Több városban felül fekete, alul szürke színű START- buszok jártak. A lakosság külön kérésére azonban Szolnokon meggypiros színű járműveket állítottak üzembe. A város területén a megállóhelyeknél korszerű, a kor színvonalának megfelelő táblákat és menetrendeket helyeztek el. A START-buszok a helyi szükségletnek megfelelően a vonatok indulásához és érkezéséhez alkalmazkodva közlekedtek. A buszok a megyeházától tízpercenként indultak. A START Szolnokon kirendeltséget létesített, vezetésével Tordy mérnököt bízták meg. A vasútállomástól a megyeházáig terjedő útvonalat három szakaszra osztották, és ehhez igazodva alakították ki a szakaszjegyeket és a szakaszbérleteket. A vonaljegy 24 fillérbe, a szakaszjegy 20 fillérbe került. A vonalbérletet tíz utazásra lehetett igénybe venni, ára 2 P, a szakaszbérletet ugyanilyen utazásra, ára 1 P 60 fillér volt. Az évek folyamán a START bővítette forgalmát, 1930-ban megindították a Szolnok-Rákóczifalva közti járatot. Később sor került újabb helyi járatokra is, így indultak buszok a megyeházától az Alcsi vasúti megállóig és a megyeházától a közkórházig. A helyi autóbusz-közlekedés gerincét mégis a vasútállomástól a megyeházáig terjedő útvonal jelentette, ahol az utasok fel- és leszállására 10 megállóhelyet jelöltek ki. Túlzsúfoltságy tolakodás abban az időben még nem nagyon fordult elő, általában az ülőhelyeket sem foglalták el az utasok. A háború gyakorlatilag megbénította a megyeszékhely autóbusz-közlekedését. 1944 áprilisában a három autóbuszból gumihiány miatt már csak egy közlekedett. Májusban a MÁVAUT átvette a buszokat, de mivel a nagymértékű gumihiány miatt készleteit átadta a hadseregnek, a három autóbuszt a MÁVAUT szolnoki kirendeltségének garázsában tárolták, majd a front közeledtével az autóbuszokat Budapestre telepítették. A hadműveletek befejezése után 1947-ben ismét a START kapott engedélyt Szolnokon autóbuszok indítására. Miután a követelményeket nem teljesítette, engedélyét 1948-ban visszavonták. MÁVAUT-járatok a megyében v A MÁV Közúti Gépkocsi Üzeme (MÁVAUT) 1934-ben alakult meg. A cég létrehozását az motiválta, hogy a kisebb autóbusz-vállalatok helyett egységes irányítású nagy vállalat szolgálja az utazóközönséget. Feladata jórészt arra irányult, hogy helyközi autóbuszjáratokat tartson fenn. Kocsiparkja kezdetben 104 buszból állt. Az első MÁVAUT-vonal a megyében 1935. május 15-én létesült, amikor megindult Debrecen-Kisújszállás között a rendszeres autóbuszjárat. A Budapesten működő központhoz tizenhat vidéki főnökség tartozott, amelyeket általában a vasút tőszomszédságában építettek fel, így a vasútállomásra érkezett üzemanyagot könnyebben át tudták venni. E szempont alapján alakították ki 1939-ben a MÁV AÜT szolnoki kirendeltségét is a Mártírok útján, a volt ó-szolnoki teherpályaudvar mellett. A kirendeltség kezdetben három autóbusszal rendelkezett, a kiszolgáló személyzet létszáma négy fő volt. 1944-re a buszok száma már tizenegyre, a kirendeltség dolgozóinak száma több mint ötvenre emelkedett. A MÁVAUT járatai naponta rendszeresen közlekedtek Szolnok-Cibakháza, Szolnok-Tiszaderzs útvonalon. 1944 őszén a háborús események miatt a kirendeltség valamennyi autóbuszát Budapestre telepítették. 1947-ben a szolnoki MÁVAUT kirendeltség ismét megindította járatait a Szolnok-Kunszentmárton, Szolnok-Tiszaderzs, Szolnok-Tiszasüly és Szolnok-Rákóczifalva útvonalakon. A MÁVAUT feliratú buszok száma hamarosan tizennégyre emelkedett. A megye területén nemcsak a szolnoki főnökség indított járatokat, a szomszédos megyék kirendeltségei számtalan buszt állítottak üzembe, ahol a járat egyik végállomása megyénk területére esett. Békéscsabai, egri, gyöngyösi MÁVAUT-buszok gyakran megfordultak megyénk útjain. 1948-ban a szolnoki MÁVAUT kettő Chausson típusú, francia gyártmányú autóbuszt kapott, amely abban az időben mind férőhely, mind teljesítmény szempontjából túlszárnyalta a forgalomban lévő járműveket. A MAVAUT-nál dolgozók feladataikat egyenruhában látták el. Az idősebb korosztály még emlékezhet rá, hogy a kinyíló autóbuszajtón leszállt az egyenruhát és sapkát viselő kalauz, lesegítette az utasokat, udvariasan útbaigazította a menetirány iránt érdeklődő felszállókat, majd utolsóként felszállt a buszra, odament az újonnan felszállókhoz, és menetjegyet adott nekik. A sofőr a vezetőülésben úgyancsak egyenruhát és sapkát viselt. A MÁVAUT-nál dolgozni egyfajta presztízst és biztos megélhetést jelentett. Aki bekerült a céghez, igyekezett mindent elkövetni, hogy a kollégák és főleg az utazóközönség elégedett legyen munkájával. Talán ez is hozzájárult, hogy bár a MÁVAUT hagyományos szervezete 1953-ban megszűnt, a köznyelv még évtizedek múlva is minden autóbuszjáratot MÁVAUT-járatnak emlegetett. „Öszvér” és pótkocsis Ikarus A második világháború befejezését követően Szolnok városban nem volt jármű, amivel a tömegközlekedést elindíthatták. A helyzetet súlyosbította, hogy a katonaság nemcsak az autóbuszokat hurcolta el, de a járművek működtetéséhez szükséges benzin és gázolaj is hiányzott. A közlekedés és az áruszállítás először roncsokból összeállított lovasfogatokkal kezdődött. Mindennapos látvány volt a város utcáin a kilőtt harckocsik kerekeiből összeszerelt lovaskocsi. A fontosabb újjáépítési munkák elvégzésével csak 1947-ben került napirendre az autóközlekedés ügye. A városi képviselő-testület július 15-én lezajlott gyűlésén hangzott el javaslat, hogy a vasútállomás és a megyeháza között újítsák fel a háború előtti állapotnak megfelelően a buszjáratokat. A város vezetése 63 ezer forintért egy Skoda buszt vásárolt. 1948 február 4-én ezzel indult meg a forgalom. A megállóknál .Autóbusz” feliratú zománctáblákat és menetrendeket helyeztek el. A Szabadság tér-tüdőkórház között a kórház látogatási idejéhez igazodva, napi négy járat közlekedett. Tervezték még, hogy piaci napokon a buszok a Szabadság tértől Szandaszőlősig közlekedjenek. A vonaljegy a megyeházától a vasútállomásig 1 forintba, a szakaszjegy 60 fillérbe került. Októberben sor került egy Rába típusú autóbusz beszerzésére. Ebben az időben az ország útjait és a városok utcáit általában egyajtós, kilincses autóbuszok járták. A helyi forgalomban így az utasok fel- és leszállása lassú és körülményes volt. Az előbb említett és a Szolnokon forgalomba helyezett Rába buszoknál a gépkocsivezető a vezetőülésből már csuklós fémkarral nyitotta és zárta az ajtót. Ezzel lényegesen egyszerűbbé vált a kalauz feladata, és nőtt az utasok biztonsága is. 1950-ben már négy autóbusz rótta Szolnok utcáit, amikor január 1-jén a városi autóbuszüzemből létrejött a „Szolnoki Gépkocsi-közlekedési Vállalat”. A vállalat szervezte a járatokat, megállapította a menetdíjakat, és elkezdte a kocsik rendbehozatalát is. A járműállomány fokozatosan gyarapodott, egy év múlva már hét autóbusz volt a tulajdonukban. 1951. március 23-án a Szolnoki Gépkocsi-közlekedési Vállalat és a Szolnoki MÁVAUT kirendeltség egyesült, a MÁVAUT átvette a vállalat autóbuszait, amelyek közül kettő üzemképtelen volt. Ezeket a kirendeltség dolgozói hozták rendbe. Az egyik autóbusz az „Öszvér” becenevet kapta, mivel több típusból sikerült összeszerelni. 1953-ban öt Chausson típusú, francia gyártmányú autóbuszt kapott a kirendeltség. Ezeket a járműveket már önműködő levegőajtóval szerelték fel, ami hasonlított a mai távműködtetésű buszajtókhoz. 1955-ben pedig megjelentek az első pótkocsis autóbuszok a Szabadság tér-Vegyiművek útvonalon. A nagy feltűnést keltő járműfajtánál egy hatvanszemélyes Ikarus autóbuszhoz csatoltak negyven személy befogadására alkalmas pótkocsit, így az egész szerelvény a későbbi csuklós autóbuszokhoz hasonlított befogadóképesség tekintetében, de jóval balesetveszélyesebb volt vele a közlekedés. Végleges megoldást a csuklós autóbuszok alkalmazása jelentette. 1956-ban egyesült a teherszállítás és személyszállítás, a vállalat 51. számú Szolnoki AKÖV (Autóközlekedési Vállalat) elnevezéssel működött tovább. Autóbusz-közlekedés a ’60-as évektől 1961 mérföldkő a közúti személy- és árufuvarozás megyei történetében. A Jászberényi 54. sz. AKÖV és a Szolnoki 51. sz. AKÖV egyesült, április 1-jén létrejött az egységes megyei vállalat, amely a 7. sz. Autóközlekedési Vállalat néven működött tovább. A Volán nevet csak később, az 1970-es években vették fel. A szolnoki központtal kiépülő szállítási szervezet a megyében Jászberényben, Karcagon és Mezőtúron üzemegységet létesített, amelyekhez kirendeltségek tartoztak. A nagyvállalat intézkedések so. rozatával próbálta a személyszállítást kényelmesebbé és gyorsabbá tenni. Ennek jegyében indították a „csuklósítási program”-ot is. Szolnokon 1966. december 15-én tartotta első próbaútját a GA 62-58 rendszámú csuklós autóbusz, a karácsonyi ünnepek alatt pedig már tizenkét csuklós busz közlekedett a megyeszékhely utcáin. Megindultak a kísérletek a kalauz nélküli járatokkal kapcsolatban. Az első perselyes járatot 1961 szeptemberében indították Szolnokon, a persely azonban a gyakori meghibásodások miatt nem vált be. Sor került a helyi személyszállítási díjszabás módosítására is. 1966. júliusától megszüntették a szakaszjegyeket, és egységesen 2 forintos menetjegyeket vezettek be. Új bérletek kerültek forgalomba, felnőtteknek 50 és 80 forintos áron, amelyek korlátlan számú utazásra jogosítottak. A járatok számmal jelölése még 1957-ben elkezdődött, azóta többszörös átszámozást, változtatást hajtottak végre, újabb lakóövezeteket kapcsoltak be. A vállalat nemcsak a rendszeres autóbuszjáratokat üzemeltette, különjáratoknál és rendkívüli feladatokra is igénybe vették a járműveket. Különösen emlékezetes az 1970-es árvíz a Tisza mentén, ahol a mentésben, árvízvédelmi munkákban a 7. sz. Volán gépkocsijai és autóbuszai tevékeny részt vállaltak. Jellemzően ír erről visszaemlékezésében Thurzó Jenő, a cég egykori osztályvezetője: „...Billenős tehergépkocsijainkat meg lehetett találni a tiszaligeti töltés építésénél, a szegedi védekezésnél. Fix rakfelületű tehergépkocsijaink részt vettek a Maros melletti községek kitelepítési munkáiban. Szegeden a helyi autóbuszjáratokat, a kitelepítésekre éjszaka elvezényelt autóbuszok helyett, kora reggel már a szolnoki és kecskeméti autóbuszok végezték...” A cég autóbuszparkja az elmúlt évtizedek alatt jelentős fejlődésen ment keresztül. Az Ikarus különböző fajtáinak alkalmazása - a kezdeti 30-as típustól a legmodernebb légkondicionált járműig - a személyszállítás korszerűsítését jelzi. A hazai gyártású buszok mellett az utóbbi években tovább bővült a típusválaszték, napjainkban már a svéd Volvo korszerű járművei is megjelentek megyénk útjain. Az autóbuszok javítását, szervizelését az 1974-ben átadott Volán forgalmi, műszaki telepen végzik. Itt található a központi irodaház és egyéb műhelyek épülete. Az Ady Endre úti távolsági autóbusz-pályaudvar építése 1975-ben fejeződött be. A kocsiállásokról egy időben tizennégy helyközi és négy helyi járatot indíthatnak, így csúcsidőben naponta 20 ezer utas is megfordul a lepkeszámyhoz hasonló tetőszerkezet alatt. A Volán a ’90-es évek óta az európai normáknak megfelelő autóbuszparkkal rendelkezik, amelyekkel magas színvonalon látja el a személyszállítást. Szikszay Mihály, levéltáros MENETREND VASÚTÁLLOMÁS véertLlotnrtsrói indul: Fi 7*"' | 17W 7»«g<*8i' VARMEGYEHAZA véttí Uottfdsrd! feí Indul: 52“ |Pj: 6« 710 7TM 7TM [pj 8“'8l0$“ .8« 84tl 9«« jp] 9*19*» [pj io« jpg 10» 10« 10» 11«, g tp ip 12«" 12« 12*1 |2«> j«> i*j 1« ]:n 2?r 21» 2*0 2» 3'S 3*1 jp| 4* 4“ 4“:4f'::6<raí>5i" 5»» 61" «9 1612 6» 7S«f7S2 ,|?j| 7“ 89 89 109 Ilii 111» A be nem keretezett indulást Időpontok minden körülmény hozott pontosan betnrlatnnh. A bekeretezett menet indulások úgy a Vármegye linen'ról, mini £ Vasúti állomásról — n vonniuk esetlegei késésére való leklnfeltd — a vonatok bcérkczdsétól függnek. 830 guo Igíi] 8*° 9TM m 10-1 pl ll-lFl2m p iío p (m 2°° 315 |3»|3«j3M| 4~ igHp 5*0 Jir 5SS| 6JfäS! 652 7F|7t2| 725 [7g]8!2 89 82! Vonatjegy 24 lillér. Szahaszjagy 20 fillér. I. VONAL-BÉRLET ■I. SZAKASZ-BÉRLET 10-szeres utazásra io*szeres utazásra p*~ i P. 1.60 | r I Szakaszb eoszíás: | A Vármegyeháza Tisza István-tér. B Tisza lstvrtn-Sár ... Vasútállomás, C Vároliiza — ftáró Jíötvós-tár. e Szolnoki autóbusz-menetrend az 1930-as évekből A Győri Vagongyár autóbusza a ’20-as években Rába típusú busz a ’40-es évek végén
