Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-09 / 108. szám

1996. május 9., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Lesz-e szúnyoginvázió? Árvizek, kiöntések után visszamaradt nagyobb pocsolyák a me­leggel párosulva ideális feltételeket teremtenek a szúnyogok szá­mára. Bár az időjárás miatt egy kicsit késik a szúnyogroham, nem kétséges, hogy - mivel Szolnokon és környékén bőven talál­hatók vizek - idén is lesz részünk egy kis vakaródzásban - habár a légi vércsapolók számát jól sikerült irtással csökkenteni lehet. A szolnoki polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának munkatársa, Lázár Mihályné kér­désünkre elmondta: a múlt év vé­gén pályázatot írtak ki Szolnok ez évi szúnyogirtására. Idén új cég, a szolnoki Helikopteres Szú­nyog- és Rovarirtó Kft. végzi el a munkát, amely egy debreceni és egy pesti pályázót megelőzve nyerte el a megbízást. A szúnyog­­irtás összköltsége ötmillió fo­rintra rúg, ez két biológiai lárvair­tást, öt légi kémiai irtást és négy földi kémiai irtást foglal magá­ban. A megfelelő lebonyolítás ér­dekében szakértőt alkalmaznak - egyébként a cégnek is van bioló­gus szakértője -, aki folyamato­san figyelemmel kíséri a lárvasű­rűséget, illetve az imágó, azaz a kifejlett, repülő rovar egyedszá­­mát. Az előzetes vizsgálódás alapján a szúnyogok tenyészőhe­lyén - az árterületeken lévő pan­góvizeken és egyéb mocsaras ré­szeken - már végeztek helikopte­res biológiai lárvairtást. Ha a Ti­sza elönti az árteret, akkor még egy lárvairtásra szükség lesz, mi­vel az áradás után visszamaradó pangóvizek kitűnő tenyészőhe­lyül szolgálnak a szúnyogoknak. A szakértő véleményétől függ, hogy mikor indulhat a légi és földi irtás. Úgy tűnik, hogy a jövő hét közepén-végén jelennek meg nagyobb számban a szúnyogok. Az mindenesetre biztos, hogy a szolnoki nemzetközi vásár nyitó­napja előtti este földi gépes irtást végeznek a Tiszaligetben. B. Gy. A Vöröskereszt világnapja alkalmából Segítőket tüntettek ki Kovácsné Tarjányi Erzsébet átveszi a kitüntetést A Vöröskereszt világnapjára em­lékezett tegnap a mozgalom me­gyei szervezete. Az ünnepségen Busi Lajos, a megyei közgyűlés alelnöke méltatta a vöröskeresz­tes mozgalmat, majd kitünteté­seket adtak át. Önzetlen segítő munkája el­ismeréseként a Vöröskeresztes Munkáért arany fokozatát kapta: Bakk Zoltánná, Csajbók Fe­­rencné, Gönczi Imréné és dr. Karsay Károly. Ezüst fokozat­ban részesült: Kovácsné Tarjá­nyi Erzsébet, Langer Istvánná, Márkus Andrásné, dr. Olexik Lászlóné, Tóthné Pintér Margit, Zölei Gyula. A bronz fokozatot Bíró Lászlóné, Dénes Istvánná, Király Katalin, Mester Istvánná, Pető Lajosné, Sápi Lajosné, Sonkoly Ferencné, Szabó Eszter, Zobolai Jánosné vehette át. Juta­lomban részesült Vörös Júlia. Tamás Gáspár Miklós véleménye szerint: Nem csak a csirkefogók jutottak magasra Tamás Gáspár Miklós filozó­fus volt a vendége tegnap a szolnoki Liberális Klubnak, aki az emberi jogokról tartott előadást. Az elmúlt években történt változá­sok nagyon sok embert inkább csak sújtottak, és olyanok is magas pozíciókba jutottak, akik az erköl­csi érzékünknek nem felelnek meg. De nem lennénk igazságo­sak, ha azt mondanánk, hogy a változás csak csirkefogókat emelt fel, hiszen ellenpéldát is lehet mondani. Ugyanakkor olyan je­lenségek is vannak, amelyek ko­moly demokráciákban nem for­dulhatnának elő, például olykor nyilvánosan adócsalásra buzdíta­nak bennünket. Pedig nem mind­egy, hogy a felnövekvő nemzedék milyen példát lát. Egy kérdésre vá­laszolva Tamás Gáspár Miklós a március 15-én történtekkel kap­csolatban elmondta, hogy a szó­lásszabadságnak teljesnek kell lennie, de azoknak az állampolgá­roknak a felháborodását is kifeje­zésre kell juttatni, akikben ellenér­zéseket váltottak ki az ünnep kap­csán tett megnyilatkozások. A Jász-Nagykiut-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet rendezésében tegnap iskolatör­téneti tanácskozás színhelye volt a megyeháza díszterme. fotó: csabai Pert nyert szolnoki lakásbérlők (Folytatás az 1. oldalról) saját vállalata, az Ingatlanke­zelő és Távhőszolgáltató Kft. igazgatójának az önkormány­zathoz írt levele, melyben azt írta, hogy a lakbéremelésre vo­natkozó rendelet jogi tisztázá­sáig való felfüggesztése „nem­csak a gazdasági társaságnak a munkáját segítené, hanem Szolnok város lakásbérlőinek körében is megnyugvást és el­ismerést keltene. A rendelettel érintettek ugyanis azt érzékel­nék, hogy az általuk választott képviselő-testület csak a kifo­gástalan, megalapozott, törvé­­nyességileg nem kifogásolható rendeleteket hajtja végre, és döntéseinek végrehajtásához ésszerűtlenül, csakazértis nem ragaszkodik". Remélhetően a jogerős bíró­sági ítélet alapján a képviselő­­testület levonja a következteté­seket, s korrigálja korábbi dön­tését. Megyei szintű versenyen mérték össze tudásukat a járőrkutyák / Elelemmeg tagadástól a létramászásig A rendőrség tizennégy jár­őrkutyája mérte össze felké­szültségét megyei szintű versenyen tegnap Szolno­kon. A képzett ebek több­sége látszólag játszi köny­­nyedséggel vette az akadá­lyokat, azt azonban, hogy a teljesítmények mögött mennyi munka van, csak a kutyavezetők tudják. így ez a verseny az ő megmérette­tésük is volt. A sokrétű feladatok alaposan próbára tették a kutyát és a gazdit egyaránt. Fegyelmező és különböző ügyességi gya­korlatokon kellett átesniük a versenyzőknek. A hozzá nem értő számára hihetetlen látni, hogy a nagy türelemmel ido­mított jószágok milyen eltö­kélten állnak ellent még a leg­finomabb falatoknak is az éle­lemmegtagadás elnevezésű próbatétel alkalmával. Öcsi, a1 Tiszavárkonyon körzeti megbízotti feladatokat ellátó Ecsegi Tibor főtörzsőr­mester hatéves „járőrtársa” tegnap jó passzban volt. A ki­váló minősítésű járőrkutya a mostani versenyen is ügyes­kedett. A hűséges négylábú­nak még két éve van „nyugdí­jig”, van alkalma tehát éles helyzetekben is szolgálni a gazdáját. H. GY. Öcsi, Ecsegi főtörzs hűséges segítőtársa mintaszerűen vette az akadályokat fotó: mészáros Jutalmak és fizetésemelés a főiskolán Jutalmakkal és fizetésemelésekkel előrehozbtt pedagógus­napot tartottak tegnap a szolnoki Kereskedelmi és Gazda­sági Főiskolán. Dr. Molnár István főigazgató büszkén sorolta az elért ered­ményeket. Soha nem látott mér­tékű külföldi pályázati támoga­tást nyert el a főiskola. „Virág­zik” a külföldi kapcsolatrend­szer is. Az sem mindennapi, hogy amikor máshol szegény a kassza, náluk fizetéseket emel­tek, és jutalmakat oszthattak. Jól sikerült az egyedülálló kapcsolat a Transelektro Rt:-vel is, amelynek idetelepített tan­széke révén a száraz elmélet he­lyett az élő, gyakorlatban al­kalmazott külkereskedelmet sa­játíthatják el a hallgatók. A jö­vőt vázolva a főigazgató el­mondta, tárgyalnak a rendőr­­tiszti főiskolával egy közös, szolnoki oktatási intézményről, valamint előbbi kihelyezett le­velező tagozatáról. Végül megjegyezte, reméli, a jövő évezred a szellemi és nem a felhalmozott tőke évezrede lesz; a szellemi érték ügyét szolgálja a főiskola. ta Májusi telefonkönyv Egy év múlva ismét jelentkezünk kiadványunkkal - áll a még for­galomban lévő megyei telefon­könyvben. Ám ez az egy év már letelt, s új telefonkönyvnek se híre, se hamva - pedig az előfize­tők már igencsak várják. A Matáv Szolnoki Távközlési Centrumában elmondták, hogy ők február végi zárással átadták az előfizetők adatállományát a te­lefonkönyvet összeállító Magyar Telefonkönyv-kiadó Kft.-nek. Ezután már csak kisebb pontosí­tások történtek. A Telefonkönyv­kiadó Kft.-nél érdeklődésünkre elmondták: a várva várt telefon­könyv - a nyomdától függően - még ebben a hónapban (a jövő hét elején vagy az utána követ­kező hét végén) megjelenik. Az előfizetők a telefonszámlával együtt kapnak értesítést a pontos megjelenésről. Mint hangsúlyoz­ták, azért csúsznak egy kicsit, mi­vel a területen igen sok az új be­kötés, s ezért inkább vártak, hogy minél aktuálisabb legyen a kiad­vány. -bgy-Polgármesterek Belgiumban és Hollandiában A Polgármesteri Klub szerve­zésében a Jász-Nagykun-Szol­­nok Megyei Önkormányzat és a Vállalkozásfejlesztési Alapít­vány támogatásával mintegy harmincán, polgármesterek, közgyűlési tagok, önkormány­zati tisztségviselők és vállalko­zók utaztak Belgiumba és Hol­landiába, hogy egyhetes szak­mai tanulmányút keretében is­merkedjenek az Európai Unió intézményeivel, az integrációs törekvéseink lehetőségeivel. A delegációt fogadja Maastricht­­ban Limburg tartomány alkor­mányzója. Belgiumban látoga­tást tesznek a mezőgazdasági termékeket forgalmazó Smeeth cégnél, Brüsszelben pedig az Európai Unió intézményeiben. Hasselt város polgármestere és a város üzletemberei is talál­koznak a megyei küldöttekkel. A delegáció kinntartózkodása során a mezőgazdasági szakmai látogatások mellett lehetőség lesz a két ország önkormány­zati munkájának megismeré­sére, turisztikai szépségeinek megtekintésére is. Közös nyelvük a sport Tegnap délelőtt Homokon ren­dezték meg a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Általános Iskola Speciális Szakiskola és Diákott­hon szervezésében az eltérő tan­tervű általános iskolák megyei sporttalálkozóját, amelynek min­den évben más iskola ad otthont. A vendéglátó homokiak mellett Kisújszállásról, Karcagról és Szolnokról érkezett diákok ver­senyeztek. A négy iskolából ösz­­szesen 28 gyerek mérte össze ügyességét négytusában, futás­ban, távolugrásban és kislabda­­dobásban. Csapatversenyben a fiúk és a lányok között egyaránt a szolnoki Liget úti iskolások bizo­nyultak a legjobbnak. Biztos, hogy ajánlatunk nem hagyja hidegen... ENGEDMÉNYES HŰTŐGÉP-AKCIÓ MÁJUS 9-től SZOLNOKTTTTl KERESKEDELMI Kit FÁZIS Műszaki szaküzletében Baross u. 10-12. Tel.: 56/426-837 DOMUS/Műszaki osztályán Ady E. u. 3. Tel.: 56/375-755 METÁL Áruházban Baross u. 17. Tel.: 56/420-304 ZFC1621 'Ti ff ff 33.600 Fi ZFC202I li III IT^N 36.90/Ft ZFC 242 1 ff M|J U 39.500 Ft ZFC 2431J) ■ « W ■ 41/500 Ft ZFC 120 I FAGYASZTÓ 42.900 Ft 29.600 Ft 32.900 Ft 35.500 Ft 37.500 Ft 38.900 Ft TARTÓS AKCIÓ: A FÁZISBAN, a DOMUSBAN és a METÁLBAN 10.000 Ft felett bármely műszaki cikk vásárlása esetén (akciós áru kivételével) 5 % ÁRENGEDMÉNYT ADUNK. >7^VÁRUHAZ SZERSZÁMOSZTÁLYÁN a VISZONTELADÓK és VÁLLALKOZÓI IGAZOLVÁNNYAL RENDELKEZŐK KÉSZPÉNZES VÁSÁRLÁS ESETÉN 10% ENGEDMÉNYT kapnak. *105780/1H* Hamarosan kiosztják az alapok pénzeit Szolnok tárgyalni akar a VMK ügyében (Folytatás az 1. oldalról) az utóbbinál 3,5 millió forint: az elbírálási határidő mindket­tőnél május 30. A sportalapból három pályázat kiírására ke­rült eddig sor. A szabadidő­sport-programok megvalósítá­sának pénzügyi támogatására 39 pályázótól 55 pályázat jött, a felosztásra kerülő összeg 800 ezer forint. A kerékpár, vízi vándor- és sporttáborok, túrák megvalósításának anyagi megsegítésére 49 pályázó 53 pályázatot adott be, ebben az esetben félmillió forint oszt­ható szét. Az elbírálási határ­idő mindkét pályázatnál május 20. A Szolnokon tartandó or­szágos és nemzetközi szintű versenyek megrendezéséhez húsz pályázatot küldtek, jú­nius 17-ig 1 millió forint fel­osztásáról döntenek. Az egészségügyi alap 3,7 millió forintos keretére 52 pályázatot nyújtottak be, ezek igénye 16,4 millió forint. A köz­hasznú munka alap 3 millió forintos keretére 20 pályázat érkezett, az igény ennél az alapnál 10,2 millió forint. Vé­gül a szociális alap által fel­osztható 4,2 millió forintot 63 pályázat révén igényelték, ezek az igények 19,4 millió fo­rintot tesznek ki. A pályázatok elbírálása és döntés a május 20-23-a között tartandó bi­zottsági üléseken várható. Aktualitások között elhang­zott még, hogy befejezés előtt áll az 1996-97-es továbbtanu­lásokhoz kapcsolódó középis­kolai fellebbezések elbírálása. Egy garantálható: valamennyi szolnoki diáknak lesz ősztől továbbtanulási lehetősége. Szolnok minden évben látvá­nyos és sok érdeklődőt vonzó középiskolai ballagását május 11-én, azaz e hét szombatján rendezik. Május 9-én viszont 10.30 órai kezdettel a Hősök terén a város megemlékezést szervez a hősök és áldozatok tiszteletére a fasizmus bukásá­nak 51. évfordulója alkalmá­ból. Ami az önkormányzati ülések menetrendjét illeti: az idei első félévben a tervek sze­rint még kétszer ül össze a közgyűlési ülés, május 30-án és június 27-én; ezt követően szeptemberig tartó nyári szü­net következik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom