Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-08 / 107. szám
1996. május 8., szerda Az Új Néplap Karcagon 5. oldal 1 Az ezüstérmes üzem tervei Az Alföldi Gabona Rt. karcagi hántolóüzemének február óta új üzemvezetője van, Kökény István személyében. Kökény István Debrecenben végzett agrármérnökként, majd ott szerzett szakmérnöki képesítést. Első munkahelye az akkori cibakházi Vörös Csillag Tsz-ben volt. Hat év után a Budapesti Dohányfermentáló szolnoki üzemének irányítója lett. így, amikor megpályázta a karcagi hántolóüzemet, nem volt számára ismeretlen egy ekkora cég irányítása.- Mivel foglalkozik az üzem?- A karcagi üzem rizshántolással, -feldolgozással, -kiszereléssel, -értékesítéssel foglalkozik. A jelenlegi feldolgozott mennyiség 13 ezer tonna évente, ennél az üzem kapacitása sokkal nagyobb. Az ország rizsforgalmát tekintve ezüstérmesek vagyunk. A hazai termelés töredéke a magyarországi rizsfogyasztásnak. Hazánkban mintegy 35-40 ezer tonna rizs fogy évente, ennek 15 százaléka származik hazai termelésből. Ennek vagyunk mi a legnagyobb feldolgozója.- Hazánkban hol termelnek most rizst?- Jelenleg Békés és Jász- Nagykun-Szolnok megyében. A kész árut azonban Záhonytól Szombathelyig terítjük az országban. A piaci versenyben ezt a pozíciót szeretném megtartani a nyereséges működés mellett. Ehhez a hazai rizstermesztés érdekében megfelelő együttműködés kell a termelőkkel.- Várható-e újabb rizstermő területek beállítása?- Jó lenne, mert nekünk ez volna a közvetlen gazdasági érdekünk. Jelenleg 70 fővel egy műszakban dolgozik az üzem. Ha a kereskedelmi helyzetünk úgy alakul, a termelés érdekében tudjuk a létszámot is emelni, s akkor újra két műszakban dolgozhatunk.- A karcagi rizs versenyképes-e a piacon?- Igen, bár a korábbi háromtényezős piaccal szemben soksok új csomagoló, értékesítő vállalat lépett színre. Nagyon behatárolt jelenleg az értékesítési ár. Két kasztra szakadt a piac. Egyik fele akár a minőség rovására is a legolcsóbban akar vásárolni, a másik fele a konyhakész áruért hajlandó magasabb árat is fizetni, s ezzel a csomagolástechnika, a feldolgozás magasabb színvonalát is elvárja, s megfizeti.- Úgy tudom, a karcagi üzembe külföldről is érkezik feldolgozandó rizs.- Igen. Az országban jelenleg a dévaványai és karcagi üzem rendelkezik csak hántolókapacitással, a többi csak feldolgozott rizst vesz át. A kvótarendszer kedvező lenne, mert vámmentesen hozható be az áru, ám elosztása nem a kapacitás arányában történik. így mi nem jutunk akkora kvótához, hogy az éves termelésünket le tudjuk fedni, ez versenyképességünket is érinti. Vannak olyan kisebb vállalkozások, amelyek nem a folyamatos termeléssel, áruterítéssel foglalkoznak, például ha van pénze, három hónapig elad, aztán kivonul a piacról, majd hónapok múlva újra megjelenik, így időközönként öt-tíz forinttal olcsóbban adja az árut. Nekünk ezzel szemben folyamatosan kell dolgoznunk, s nyereséget termelnünk ezen a változatos piacon.- Milyen fejlesztést szeretne végrehajtani az üzemben?- Ha megtermelődik hozzá a nyereség, akkor egy magasabb szintű feldolgozást biztosító gépsort vennénk, mellyel konyhakész rizst állítanánk elő. Nagy felelősség egy alapvető élelmiszer előállítása ilyen nagy volumenben, így mi soha nem mentünk bele, hogy a külföldről beérkezett anyagot egy az egyben adjuk tovább, csak mindig a tőlünk megszokott minőségben, az előírásoknak megfelelően. Mert a piacról könnyű kivonulni, visszatérni azonban nagyon nehéz. Az üzemben lépésről lépésre haladunk a fejlesztéssel. Most egy Triör (tisztító-osztályozó gép) beépítésére került sor, a jobb minőség érdekében. Az életszínvonal néhány év múlva emelkedni fog. Addigra szeretnénk letenni a továbblépéshez az alapokat. A városban tesztelhetik a Suzukit Nyíri László (jobbra) tájékoztatást ad a vevőknek A városközpontban három éve nyitotta meg a Suzuki-szalont Nagy László és Nyíri László, az Autó Karcag Bt. két tulajdonosa. Azóta az eladott gépkocsik mennyiségét csak három jegyű számmal lehetne leírni. A kezdeti nehézségek ellenére sikerült talpon maradniuk. De hogy meddig, azt nem tudják, mert mint megfogalmazták, az országnak talán ez a része van a legjobban elszegényedve. Ezt országos statisztikával is alátámasztották, mely szerint megyénkben adják el a legkevesebb autót. Azt tapasztalják, hogy a vásárlóerő a környéken drasztikusan csökkent. A gazdagabbak nem Suzukit vásárolnak, a középrétegnek, amelyeknek ez a kategóriájában legolcsóbb autó készül, nincs pénzük. Napjainkban is népszerű a próbaút. Most van egy plusz ösztönző is, a tesztautó vezetése, s egy teszt kitöltése után gyárlátogatást lehet nyerni. A tesztekből kiderült, a Suzukiről pozitívak a visszajelzések. Most a vásárlók a metálszíneket keresik, ám minden új bevezetett szín is népszerű. A bt. tulajdonosai mindent megtesznek az ügyfelek jobb kiszolgálásáért. így például alapárban nagyobb felszereltséggel - rádió és riasztó beszerelésével - adják át az autót a tulajdonosnak, aki az üzletben elintézheti a biztosítást, hitelkérelmét is. Kerekszoknyás és társai A munkaügyi központ és a Zöld Liget Bt. bútorfonó tanfolyamot indított ősszel. A szakmát Kis András kosár- és bútorkészítőtől tanulják a hallgatók. Jelenleg kerekszoknyás fotelek, füredi szoknyás fotel, kanapék, székek, polcok, virágtartók készülnek. Kun Anikó több mint egy évig volt munkanélküli. Neki csak a vázak összeállítása megy nehezebben, a fonást könnyebben meg tudja csinálni. Gönczi Imre kunhegyesi. Számára a felkínált tanfolyamok közül ez azért volt kedvező, mert így megszerezheti élete első szakmáját. Buruczkai László Törökszentmiklósról érkezett. Korábban egy helyi kertészeti cégnél dolgozott. Nem tartozik a legjobbak közé, de most megfogadta, hogy bepótolja a hiányosságokat az augusztusi vizsgáig. Erikának kezdetben nehezebb volt a munka, de ma már a bonyolultabb műveletek sem okoznak neki gondot. Lenkének nyolc általánosa mellé jól jön a szakmunkás-bizonyítvány. Az új dolgok mindig kihívást jelentenek számára. S nem gondolta volna, hogy 30 évesen vesz először szeget, kalapácsot a kezébe. A mezőtúri Dómján Péter buszvezető volt, szerszámkészítő szakmáját nem szerette. így a munkanélküli segélyt váltotta fel ezzel a tanfolyammal.'Tervei között elsősorban az ötös vizsga szerepel. Készülnek a kerti kisbútorok Karcagra a Hiltonból érkezett A Fehér Holló étterem konyhafőnöke, Szűcs Sándor egyenesen a Hiltonból érkezett. A fiatalember Karcagon született, a Györffy István Általános Iskolába járt, Budapesten szakács szakképesítést szerzett, majd a Hiltonba került. Az ott töltött évek alatt a nap minden órájában bizonyítania kellett a legjobb szakemberek előtt. Korpádi Pétertől a hidegkonyha mesterfogásait tanulta, s Juhász István, a Hilton főkonyhafőnöke is jó tanító volt. A legkülönlegesebb, Hiltonban elfogyasztott étel számára a kanadai homár volt rostonsülttel, mert egyébként - kunsági származása ellenére - a tengeri dolgokat kedveli. S a Hiltonból hogyan került a Fehér Hollóba? Tulajdonképpen véletlenül - mondja. Találkozott Budapesten Szeivolt Istvánnál a fogadó tulajdonosával, aki hívta Karcagra dolgozni. Kész a szarvasgerinc áfonyamártásban Úgy érzi, itt megvalósíthatja saját ötleteit, s arra törekszik, hogy a várost a gasztronómia terén közelebb hozza Európához. Az étlapon helyet kaptak a jellegzetes magyar ételek: sertésszűzérmék falusiasán, magyaros csirkemell, s megtalálhatók a magasabb árfekvésű ételek is, például a szarvasbélszín Fehér Holló módra, spanyol mártásalappal. Az étterem 10 féle pizzát is kínál a vendégeknek. Háló János és Benesóczki Kálmán decemberben nyitotta meg a Lux villamossági szaküzletét. Benesóczki Kálmán villamosipari kivitelező, s munkája során látta, hogy van erre kereslet. A boltot családi segítséggel Háló János portáján alakították ki. A 800 féle árut körülbelül 20 százalékkal adják olcsóbban, mint máshol. A tulajdonosoknak van más vállalkozásuk is, ezért tudják ezt biztosítani. Háló János erősáramúberendezés-szerelő, így a boltban szakszerű tanáccsal látja el a vásárlókat. Kaphatók az üzletben ipari szerelvények, világítástechnikai berendezések, háztartásigépalkatrészek, vezetékek és formatervezett kapcsolók. Keresettek a lakásriasztók is. Égők minden mennyiségben Kiskulcsosi napok Május 6-tól 10-ig ismét megrendezik a kiskulcsosi napokat az iskola diákönkormányzata szervezésében. A változatos délutáni programban szerepel rajzverseny, origami, tollaslabdaverseny. Ä sport kedvelői is találnak maguknak programot, hiszen lesz foci-, kézilabda-, kosárlabdaverseny is évfolyamonként, s sor kerül tanár-diák összecsapásokra is. A kicsiknek hi-hi-hi vetélkedőt, a felsősöknek természetismeretit rendeznek a pedagógusok. Csütörtökön itt lesz a városi történelmi vetélkedő első fordulója, amelyre minden általános iskola elküldi csapatát. Pénteken az alsó tagozatban ügyes kezek foglalkozásra várják a gyerekeket, a felsősöknek pingpong- és állatszépségverseny lesz. A szülők számára anyák napi ünnepséget és nyílt tanítási napokat is tartottak az iskola tanárai. Az oldalt írta: Daróczi Erzsébet Fotók: Mészáros János Lángmázgák és temperaképek Hangyási Attila kiállításokra készül Hangyási Attila grafikus tavaly a „Kun Miatyánk” képverssorozatával szerepelt Kecskeméten egy országos kiállításon. A sorozat a katalógusban is megjelent. Május 8- tól pedig a XI. kerületi VSZM közösségi házban mutatkozhat be önálló kiállításával a budapestiek előtt. Bőd László karcagi festőművész ajánlásával került kapcsolatba a közösségi házzal. A kiállítást dr. Pogány Gábor, a budapesti Csontváry Galéria igazgatója nyitja meg. Hangyási Attila jellegzetes tusképekkel, testlenyomatokkal, szürrealista rajzokkal és olyan képekkel mutatkozik be, amelyek a spontán, kialakult, bennünket körülvevő képi világot mutatják be. Láthatók a lángmázgák - a tűz által létrehozott képek, a letépett ragasztószalagból visszamaradt Mesefa sorozat. Szerkezete hasonlít a jelfákhoz, egy elképzelt nép elképzelt történetét meséli el. Hangyási Attila idén még részt vesz a Pataki Művelődési Házban a millecentenáriumi kiállításon is, készül egy mosonmagyaróvári ’56-os pályázatra s a szolnoki képzőművészeti triennáléra. Új technikával is megpróbálkozott: a fotó alapú grafikák temperaképek, melyeknél felhasználja a negatív fotó karakteres fekete-fehér formavilágát. Az Alföldi vegetáció témája a Karcagot határoló Vágotthalom. Itt az apró dolgokat nagyítja fel. Ilyen például egy fűcsomó gyökerének többszörös nagyítása. Ezen túlmenően plasztikákat, szobrokat is készít. Néplap-iroda nyílt Karcagon, a Széchenyi sugárút 43. szám alatt május elsején az Új Néplap ügyfélszolgálati irodát nyitott. Telefon: 59/300- 826. Áz iroda vezetője Juhász Mihály kunhegyesi vállalkozó, aki ’93 decemberében került kapcsolatba lapunkkal. Előtte a Volán diszpécserszolgálatánál dolgozott, s jelenleg egy szálloda építési munkálatait is irányítja. Először az újságokat szállította Kunhegyesről a környező településekre, majd tavaly az ötös számú ügynökség vezetőjétől a főkézbesítői tevékenység ellátására kapott megbízást. Egy év alatt 150 új előfizetőt szerveztek. Most arra kérték fel, hogy Karcagon vezesse az ügyfélszolgálati irodát, melynek feladata hirdetésfelvétel, s az előfizetési gondok megoldása. így a Déryné Művelődési Központ mellett itt is fel lehet adni a hirdetést, s elő lehet fizetni lapunkra is. Emellett azonban fő feladatának tekinti az előfizetői tábor további jelentős növelését. Mint megfo-Juhász Mihály irodavezető galmazta, könnyű dolga lesz, hisz az újságnak nem kell reklám, az Új Néplap a megye legolvasottabb lapja. Jelenleg Karcagon hét üzletben vásárolhatnak az előfizetők kedvezményesen, ezt hamarosan duplájára akarja emelni Juhász Mihály. Továbbra is egy 7 fős, kipróbált udvarias kézbesítőgárda gondoskodik arról, hogy lapunk már a reggeli órákban eljusson az olvasóhoz.