Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-08 / 107. szám

2. oldal Világtükör 1996. május 8., szerda Clinton gratulált „ Örömömre szolgál, hogy gra­tulálhatok Önnek és Magyaror­szág népének, amiért csatlakoz­tak a Gazdasági Együttműkö­dési és Fejlesztési Szervezethez, az OECD-hez” - áll abban a levélben, amelyet Bili Clinton amerikai elnök intézett Horn Gyula miniszterelnökhöz. Clin­ton szerint Magyarország újabb lépést tett a nyugati de­mokratikus közösséghez való csatlakozás irányában. „Ezt az eredményt akkor érték el, ami­kor a magyar nemzet fennállá­sának 1100. évfordulóját ün­nepli” - írja az amerikai elnök. Ünnepélyesen megnyitották a Zágráb-Belgrád autópályát. Négy év és nyolc hónapi szünet után újra megindulhat a forga­lom Európa egyik legfontosabb útvonalán, amelyen a háború előtt naponta 15 ezer jármű ha­ladt végig. A baranyai három­szög elfoglalása után a jugo­szláv csapatok 1991 augusztu­sában vonták ellenőrzésük alá ezt a térséget, s az autópályán akkor szűnt meg a közlekedés. Skandináv-brit viták jegyé­ben zajlottak kedden a Nyugat- Európai Unió (NYEU) bir­minghami miniszteri tanácsülé­sének vitái arról, milyen formát öltsön a jövőben az Európai Unió és a NYEU viszonyrend­­szere. Az ülésen körvonalazó­dott Birminghami Deklaráció tervezete lépéseket sürget a tár­sult partnerek, így Magyaror­szág bevonására a szervezet égisze alatt folyó műveletekbe. Őrizetbe vettek egy tudóst a szibériai Krasznojarszkban. Az illető - akinek nevét nem kö­zölték - több mint egy kilo­gramm, katonai célra használ­ható hasadóanyagot állított elő, és csempészett külföldre. Moszkva korábban cáfolta, hogy lehetséges lenne plutóni­umhoz jutni az országban. Az ukrán törvényhozás jobbszámyának 68 képviselője megalakította a Nümberg-2 ne­vet viselő frakcióközi csopor­tot, amely anyagokat fog gyűj­teni a szovjet önkényuralom bűntetteinek leleplezése céljá­ból. A honatyák nemzetközi bí­rósági tárgyalást akarnak szer­vezni az egykori Szovjetunió volt Ukrajna Kommunista Párt­jának, illetve azok vezetőinek ügyében. Először állítottak bíróság elé a belga hadsereg történetében katonai vezetőt azért, mert fele­lős lehet parancsnoksága alá tartozó katonák haláláért. Luc Marchal ezredes ellen azon tíz belga tengerészgyalogos hozzá­tartozói tettek feljelentést, aki­ket 1994 januárjában a ruandai vérengzések kirobbanása idején végeztek ki helyi milíciák. Borisz Jelcin már elkészítette csecsenföldi útitervét Tovább támad az orosz légierő A Csecsenföldön harcoló orosz katonai alakulatok kedden el­foglalták a Groznij fővárostól 30 kilométernyire délre fekvő Gojszkoje falut. A település, amelyet az orosz haderő már­cius óta ostromolt, a csecsen felkelők egyik erőssége volt. Az orosz légierő több beve­tésben támadta a dél-csecsen­­földi Urusz-Martan városát, valamint a környező helysé­geket is. Az akció következté­ben öt ember meghalt, 18 megsebesült. Ezt Juszup El­­murzajev helyi közigazgatási vezető jelentette be. Jelentések szerint öt helikopter, valamint tüzérségi lövegek vették tűz alá Urusz-Martan és Martan- Csu városát, bár Vjacseszlav Tyihomirov, a Csecsenföldön harcoló orosz fegyveres erők főparancsnoka úgy nyilatko­zott, hogy az orosz haderő egyáltalán nem támadta az említett helységeket. A csecsen fővárostól mint­egy 25 kilométernyire délre el­terülő Urusz-Martan az öt leg­nagyobb csecsenföldi város egyike, egyben pedig Beszlan Gantemirovnak, az oroszok ál­tal beiktatott Moszkva-barát csecsen kormány sorrendben második emberének hatalmi központja. Gantemirovot sik­kasztásért a múlt héten őri­zetbe vették. A kaukázusi köztársaság­ban annak ellenére folytatód­nak a harcok, hogy Borisz Jel­cin elnök március 31-én beje­lentette az orosz hadművele­tek leállítását. A jelentések szerint Viktor Csernomirgyin kormányfő elnökletével jövő kedden vitatják meg Jelcin csecsenföldi utazásának elő­készületeit, és az ezzel kapcso­latban szükséges biztonsági intézkedéseket. Útitervét az elnök maga jelentette be. Állítólag órákon belül fel akarják oldani a csecsenföldi Sáli város köré vont orosz blokádot. A város zárlata majdnem három hét óta tart, és összefügg a lázadók kézre ke­rítésére indított nagyszabású orosz rajtaütésekkel. Véres választás zajlik Indiában. Legalább öt ember veszítette életét az indiai Patna városában, ahol az általános választások alatt az elmúlt napokban többször hajtottak végre bombamerényletet a voksolók ellen. fotó: feb/reuter A berlini bordélyban is fülelt le diplomatákat a Gestapo Történelmi városnézés borzongással Berlin legújabb attrakciója az alvilági városnézés. Kitalá­lója, Peter Steinmann a rémes dolgok kedvelője. Városnéző buszával az egykori birodalmi főváros olyan helyeire viszi el vendégeit, ahol kedvükre borzonghatnak, rémüldözhetnek. Új arcát mutatja meg a Spree­­parti város Steinmann úr jó­voltából. Egy kis ízelítő: „A wilmersdorfi negyedben a 16. szám alatt, a harmadik emele­ten lakott Mata Hari. A hol­land hastáncosnő a németek egyik legfontosabb hírszerzője volt az első világháborúban. Lebukott, kivégezték.” A charlottenburgi Gieseb­­rechtstraBén is van egy „bű­nös” ház. Az egykori Clause­­witz bordélyt a Gestapo meg­bízásából működtették. Naiv diplomaták is látogatták, vesz­tükre, mert a fasiszta titkos­­rendőrség minden szobában lehallgatót helyezett el. Az ál­lamrendőrség az egykori Prinz-Abrecht utcában ren­dezkedett be, és ott volt az SS és az SA egyik központja is. Hírhedt a moabiti börtön, ahol Németország utolsó hó­héra működött. 1945-48 kö­zött 48 elítélt fejét nyisszan­totta le guillotine-jával, míg­nem belőle is bűnöző lett. „Öt­száz rabot tartottak itt magán­zárkában, és csak álarcban ve­hettek részt az udvari sétákon, nehogy egymásra ismerjenek” - magyarázza a krimikedvelő idegenvezető. Magyarok persze itt is elő­fordulnak. A Sass fivérek Ber­lin történelmének egyik leg­látványosabb bankrablását hajtották végre: a Disconto társaság páncélterméig fúrtak alagutat 1929-ben, s több mil­lió márkás zsákmánnyal tá­voztak. A hidegvérű fiatalem­berek a trezorok mellett hagy­ták azt a borospalackot, amelyből áldomást ittak a jól végzett munka örömére. „Tíz évvel később megfogták őket, 14 évet kaptak. De állítólag szökési kísérlet közben mind­­kettejüket lepuffantották.” Kulcsár László Szlovák lépésre várunk Horn Gyula Portugáliába látogat Magyarország bármikor kész kicserélni a szlovák-magyar alapszerződés ratifikációs okmányait. Szentiványi Gá­bor külügyi szóvivő sajtóér­tekezletén közölte: Budapest a pozsonyi külügyminiszté­rium kezdeményezésére vár. Hazánk március végén azt ja­vasolta a szlovák félnek,'hogy a magyar fővárosban kerüljön sor az okmányok cseréjére. A ja­vaslatra tegnapig nem érkezett érdemi válasz Pozsonyból. A két ország vezetői nem készül­nek csúcstalálkozóra - vála­szolta egy kérdésre Szentiványi -, a magyar diplomácia ugyanis az alapszerződés formai végle­gesítésére összpontosít. A külügyi szóvivő elmondta: még nem született hivatalos döntés arról, hogy a Magyaror­szágon állomásozó IFOR-erők mandátumát meghosszabbítják - e. Az amerikai elnök a napok­ban áldását adta arra a tervre, amelynek értelmében a dél­szláv béketeremtésben részt vevő amerikai alakulatok de­cember után is a térségben ma­radhatnak. Somogyi Ferenc - aki május elseje óta az integrációval fog­lalkozó államtitkárság vezetője - hamarosan megválik köz­­igazgatási államtitkári posztjá­tól. Szentiványi Gábor szerint már keresik azt a diplomatát, aki betölti majd a megüresedő tisztséget. A sajtóértekezleten elhang­zott, hogy május 14-15. között hivatalos látogatást tesz Portu­gáliában Horn Gyula minisz­terelnök. Kovács László kül­ügyminiszter május 13-án a Tunéziai Köztársaságba utazik. Halmai Katalin Moszkvai kémbotrány titkokkal övezve Kilenc kiutasított diplomata Oroszország nemkívánatos személynek nyilvánította, és távozásra szólította fel a moszkvai brit nagykövetség kilenc munkatársát, akik Moszkva szerint diplomatá­nak álcázott hírszerzők. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tájékoztatási ügyekkel foglalkozó részlegé­nek vezetője, Alekszandr Zda­­novics szerint a moszkvai brit nagykövetnek átadott jegyzék­ben az orosz fél a neveken kívül tételesen, dokumentumokkal alátámasztva igazolta, hogy a szóban forgó kilenc személy milyen hírszerzői tevékenysé­get végzett, és milyen kapcso­latban állt egy brit hírszerzés­nek dolgozó, azóta letartózta­tott orosz állampolgárral. Utóbbi ellen - nevét to­vábbra sem közölték - hazaáru­lás címén emeltek vádat, az orosz büntető törvénykönyv 64. cikke alapján. Ennek értelmé­ben akár halálbüntetéssel is sújtható. Jevgenyij Primakov orosz külügyminiszter tegnap késő estig nem közölte hivatalosan, hány diplomatát nyilvánított Moszkva nemkívánatos sze­méllyé. A megfigyelők szerint ez annak jele, hogy az orosz külügyminisztérium kompro­misszumot keres, miután Lon­don válaszlépéseket helyezett kilátásba. Nem kizárt, hogy a kémbot­rány, illetve az ügy nyilvános­ságra hozatalának időzítése a közelgő elnökválasztással áll összefüggésben. Újabb CIA-botrány Iraki ellenállók amerikai segítsége Az amerikai titkosszolgálat egy olyan ellenállási szerveze­tet pénzel, amely bombame­rényleteivel már több mint száz ártatlan polgári személyt ölt meg Irakban. A befolyásos brit lap, a The In­dependent szerint az állítást vi­deofelvétel is alátámasztja, amelyen egy Abu Amneh nevű iraki - saját bevallása alapján a „fő bombacsináló” - feltárja: a Szaddám-rendszer ellen küzdő, a kurdok lakta észak-iraki terü­leten honos Nemzeti Egység­pártot a CIA pénzeli. Nyílt titok egyébként, hogy az amerikaiak 1995-ben a föld­alatti iraki akciókra 15 millió dollárt költöttek. Az viszont eddig nem került nyilvános­ságra, hogy a pénzből terroris­tamerényleteket is pénzelnek. A leleplező azt mondta: azért hozta az ügyet nyilvánosságra, mert egyrészt alulfizetettnek tartja magát, másrészt be akarta biztosítani pozícióját az egy­mással vetélkedő iraki csopor­tok között. Szakértők szerint lépésével minden bizonnyal éppen az el­lenkezőjét éri el: alighanem alá­írta saját halálos ítéletét. Heltai András Megkezdődött Dusán Tadics pere. A hágai nem­zetközi törvényszék 16 rendbeli gyilkossággal, nemi erő­szakkal és kínzással vádolja a 40 éves boszniai szerb kato­nát, akinek az északnyugat-boszniai Prijedor térségében az etnikai tisztogatások során része volt több ezer nem szerb nemzetiségű személy elűzésében és táborokba zárásában. Tadics tegnap ártatlannak vallotta magát, fotó: feb/reuter Szenteskedés jellemzi az orosz elnökválasztási kampány legtöbb résztvevőjét Hívők lettek a kommunistákból Az orosz választási kampány egyik sajátossága az orosz orto­dox egyház tevékeny részvétele. Az egyház nem önmaga mellett korteskedik, hanem a politikusok ismerték fel a több mint hat­van évig elnyomott, „nem létező” vallás jelentőségét. Ha a kommunista Zjuganov fel­tűnik a tévé képernyőjén, szinte mindig három-négy attraktív méretű ikon látható a háttérben. „Jézus a maga módján kommu­nista volt” - szereti emlegetni a kommunista pártvezér. Jelcin, az egykori moszkvai párttitkár, aki ma többnyire „az orosz de­mokrácia atyjaként” funkcio­nál, amikor csak teheti, II. Alek­­szijjel, Moszkva és minden oro­szok pátriárkájával együtt „lép fel”. Ä Kreml valamennyi jeles eseményén ott van a hófehér szakállú főpap, hiszen Jelcin helyet biztosított az ortodox egyháznak a Kremlben, akár­csak a cár idejében. Az ultranacionalista Zsiri­­novszkij nemrégiben vallotta be, hogy hívő ember, és hosszú templomi ceremónia keretében „megújította” házasságát. De még Gorbacsov sem marad ki a sorból, aki az ortodox húsvét előtti napra időzítette bejelenté­sét, hogy indul a választásokon, „és ez azt jelenti, hogy Isten ve­lünk lesz” - nyilatkozta. Az ateizmus, mint olyan, ki­veszőiéiben van napjaink Oroszországában. Szinte min­denki kényszerítve érzi magát, hogy hitvallást tegyen. A nosz­talgiát táplálja az ortodox egy­ház, amely az orosz nemzet nagyságát és egységét szimbo­lizálja. „Oroszországnak ebben a sorsfordító időszakában Jelcin elnök nagy szerepet játszott a nép egységének megteremtésé­ben. Ha a régi rendszer vissza­jönne, a népre újabb szenvedé­sek várnának” - vélekedik Alekszij pátriárka, cseppet sem pártsemlegesen. Szóvivője mindenesetre sietett elvenni a kijelentés politikai élét: „Ami­kor a pátriárka a régi rezsimről beszélt, valószínűleg nem Zju­ganov pártjára gondolt.” Maga Zjuganov, noha minden alka­lommal elismeri, hogy nem hívő, mindig hozzáteszi: „Az ortodoxia az egyetlen igazi orosz ideológia.” Mégis akad olyan politikus, aki kimarad a divattá vált szen­teskedésből: a mindig szóki­mondó Alekszander Lebegy. „Jobb lenne, ha Istent kihagy­nánk a választási küzdelemből, és senki sem próbálna profitálni nevének gyakori hangoztatásá­ból. Ha a kommunisták ily mó­don elismerik, hogy ideológiá­juk halott, akkor mi marad gondolkodásmódjukból? Csu­pán a meztelen vágy a hatalom megszerzésére” - írta Lebegy az Izvesztyija című lapban. Ferenczy Europress JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Bistey András Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok. Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel : 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 25,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom