Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-16 / 114. szám

8. oldal Műsor- És Állásajánlatok 1996. május 16., csütörtök mondás, hogy miniszter bárki lehet, de sajtmester nem!- Ekkor jött létre a WÉS Rt. is, egy máltai partnerrel. Kis idő elteltével a nehéz pénzügyi helyzetbe került Szolnoktej Rt. - tulajdonképpen az anyaválla­lat - megvételére tettek csopor­tunknak ajánlatot. Ezt elfogad­tuk, így november 1-jén birto­kunkba került a vállalat.- November 1. tehát az új korszak kezdete.- Igen, és azóta hallatlan energiákat köt le, hogy a társa­ságot újraszervezzük. Végül is a szolnoki tejipar az ország na­gyon jó adottságú cége, közel a tejbázishoz, vagyis a terme­lőkhöz, valamint a piachoz, a fővároshoz. A budapesti pia­con erős a jelenlétünk, Szolno­kon és körzetében egyértel­műen piacvezetők vagyunk, a borsodi térségében pedig most kezdtünk terjeszkedni.- Korábban több üzeme is volt a szolnoki tejiparnak. Most mennyi van?- A kisújszállási sajtüzem, a szajoli sajtérlelő és a szolnoki üzem. Gyártási skálánk ennek megfelelően széles. Készítünk lenni, mert ez a mi természetes piacunk. Nincsenek is értékesí­tési gondjaink. Úgy gondolom, jó minőségi árura, aminek az ára nem elrugaszkodott a való­ságtól, mindig van kereslet.- Van-e elég alapanyag?- Lehetne még több is, de szerencsére hónapról hónapra növelni tudjuk tejbázisunkat.- Naponta 150 ezer liter te­jet dolgozunk fel - veszi át a szót Mészáros Lajos vezér­igazgató-helyettes, aki a keres­kedelemért felelős. - Ellenben két gyárunk kapacitása 300 ezer liter. FOTÓK: MÉSZÁROS Üj és mégis régi az a cég, amelyet sokan is­mernek, naponta kapcsolatba kerülnek vele termékein keresztül. Hogy milyen ez a kapcsolat? Jó, hiszen a vásárlók megelégedett­ségére dolgoznak, és folytatják az előd munká­ját. Az előd, a Szolnoktej Rt. után most WÉS Rt. néven végzik mindennapi munkájukat. A név tehát változott, de nem úgy a termékek, mint­hogy azok igen jó minőségűek voltak eddig is. Hogyan lett a nagy tejipari cég neve WÉS? Er­ről és sok másról is vall lapunknak a vezér­­igazgató, Szilvás Zoltán, aki személyes kulisz­­szatitkokat is elárul. A WÉS A hűtött raktárban kiszállításra várnak a finomságok friss és féltartós tejeket, vajat, poharas termékeket (joghurtot, kefirt, tejfölt), sajtokat, ami közül uralkodó a trappista, de elkezdődött az eidami gyártása is. Ugyancsak unikumként em­líthetem a füstölt trappista saj­tot. Ezenkívül gyártunk még ömlesztett sajtokat.- Mások lettek-e a cég ter­mékei, hogy nevet váltott a cég?- Történtek bizonyos válto­zások, de el kell mondani, hogy a Szolnoktej nem termé­kei minősége miatt került rossz pénzügyi helyzetbe. Kiváló szakembergárdával rendelke­zett a társaság, akik valóban kiváló termékeket állítottak elő. Voltak a termelésben prob­lémák, például a sajtgyártásá­ban, de komoly változások ját­szódtak le, és a minőség is ja­vult. Egyébként mi is bevezet­jük az ISO minőségtanúsít­ványt, hiszen ez elengedhetet­len az európai piacra való kerü­léshez. Mi azonban elsősorban ^a hazai piacon szeretnénk jelen ... ezen pedig a zacskós féltartós tej- Hosszú évek óta privatizáci­óval és gazdasági tanácsadás­sal foglalkoztam. Eközben adódott az a munkám, hogy | egy hazai tejipari szabadalmat I kellett elterjesztenem Európá­ban. Ez volt az a munka, ami j alkalmat teremtett számomra, hogy megismerkedjem a tej­iparral. Eközben bejártam Eu­rópát, és a legnagyobb tejipari vállalatoknál tehettem látoga­tást. Ez a munka kedveltette meg velem az élelmiszeripar e nagyon fontos ágát.- Körülbelül egy éve hirdet­ték meg a decentralizált priva­tizáció keretében a kisújszál­lási sajtüzemet. Barátaimmal, ismerőseimmel szerveztünk egy konzorciumot, amellyel megpályáztuk - egyedüliként - az üzemet. Most aztán már közvetlen a tejipar közelébe kerültem. Ráadásul mindjárt a A figyelemfelkeltő plakát előtt a WÉS Rt. termékei- És hogyan tudnak meg­küzdeni a konkurenciával?- Én, mint nem megyebeli, azon lepődtem meg, hogy eb­ben a megyében milyen erős a patriotizmus, vagyis milyen szívesen veszik a WÉS termé­keit. A másik hagyományos piacunk Budapest, ami „tömeg hely”. Itt elosztóraktárunk mű­ködik, és nagyon szép eredmé­nyeket mutat fel. Folyamato­san, naponta szállítunk neves áruházaknak, mint a Csemege Julius Meinl, a Centrum. Na­gyon fontos a feldolgozottsági fok, amiben szerencsések va­gyunk, hiszen teljes termékcsa­ládot tudunk gyártani a tejtől a sajtig. Ez egyfajta előny, de igyekszünk a költségeket is visszaszorítani, aminek kö­szönhetően olcsóbbak va­gyunk.- Milyen új termékekkel rukkolnak elő?- Az eidami sajt pár hetes újdonságunk, és több olyan termékünk lesz június közepé­től, amiről még nem szabad beszélnem. Annyit elárulhatok, hogy elsősorban folyékony termék lesz, de poharas „téren” is újítunk.- Azt szeretnénk ezzel is el­érni, hogy cégünk nyeresége­sen működjön, és nem csak a mi hasznunkra, hanem a dol­gozók, valamint beszállítóink hasznára is és természetesen a vásárlók megelégedésére, ta sajtgyártással kezdődött min­den, ami szerintem a tejipar legszebb, legbonyolultabb ága. Erre van az a találó holland Ezen a gépen készül a dobozos Friss tej... RÁDIÓ MR SZOLNOKI KÖRZETI SZERKESZTŐSÉGE Szolnok 1350 kHz (222,22 m) kábelfrekvencián 102.8 MHz 14.00- 18.00: Alföldi magazin. Szórakoztató közszolgálati magazin - A tartalomból: Hírek - 14.20: Beszédtéma. A Tisza-tó fejlesztéséről - 14.30: Alkonyatkor -15.15: Mindent bele! Zenés kavalkád. Benne: Telefontoló - hogyan csináljunk karriert? -16.00. Délutáni krónika (Kossuth rádió)-16.20: Jelenidőben. Beszámoló a nap legfonto­sabb eseményéről. Ma: Sorskérdések - országos népfőiskolái konferencia Szolnokon -16.30: Rit­­musrodeó. Fiatalok könnyűzenei műsora -16.55: Forró-nyom. Bűnügyi krónika -17.00: Szóváltás - Aktuális párbeszéd. A 100. színházi szezon előtt Kecskeméten - Gyümölcstelepftés nyugdíj előtt - 17.30: Alföldi krónika - A nap esemény-összefog­lalója - Tel.: 421-133,424-618 RÁDIÓ 2000 Szolnok városi rádió az FM 92,2 MHz-es ultrarö­vidhullámon, valamint a Szolnok városi kábelte­levízió hálózatában a 107,6 MHz kábel­­frekvencián - Tel.: 56-426-400 5.00: Kávé helyett. Zene korán kelőknek, éb­­redezőknek - 6.00: Ébresztő. Reggeli zenés mű­sor, telefonos játékkal. Közben: 6.00 és 7.00: Hí­rek. Időjárás - 6.30 és 7.30: BBC-világhíradó - 6.40: Közlekedési információk - 8.00: Napról napra. Zenés információs magazin, telefonos já­tékokkal. Benne: 8.01: Ajánló. Műsorismertetés, a nap érdekessége, lapszemle - 8.20: Torpedó. A nap játéka - 9.30: Hírek, időjárás - 9.40: Filmes Party - 10.30: Komolytalan negyedóra - 11.00: Koktél -12.00: Műsorzárás AKTÍV RÁDIÓ Az URH 92,2 MHz-es és kábelen a 107,6 MHz­pc frpkvpnpiárv 12.00- 18.00: Vásárfia. Élő közvetítés a IV. szolnoki nemzetközi kiállítás és vásárról - Köz­ben: 13.30: Krónika -14.00: Mi kerül szatyorba? Áruk és árak a szolnoki piacon - 14.15: Egyből három - 16.00: Bit and rock. Számítástechnikai magazin - 17.00: Magyarock - 18.30: Krónika - 19.00:10 deka párizsi -19.05: Esti mese * Adás közben 12.30-tól óránként: Hírek, telefonos játé­kok * Telefon: 56-412-922,414-922 RÁDIÓ JÁSZBERÉNY A 97,7 MHz-en: 6.30-8.00: Jó reggelt! Zenés, információs mű­sor. Benne: BBC-világhíradó - Börze - Névnap­köszöntő - Piaci körkép - Eseménynaptár - Lap­szemle * 16.00: Műsorkezdés -16.05: Deutsche Welle-hírmagazin - 16.15: Évgyűrűk - 16.30: BBC-világhíradó - 16.40: Kedvenceim - 17.00: Forgolódás a színház körül -17.35: Record Ex­press Kiadó ajánlóműsora -18.05: Piac Market jövő heti ajánlata -18.08: Földművelésügyi ma­gazin -18.40: Barangolás a klasszikus zenében - 19.00: Műsorzárás * Tel.: 57-412-416, 404-404 KOSSUTH 4.30: Reggeli Krónika - 4.40: Határok nélkül - 5.40: Falurádió - 8.10: Műsorszemle - 8.25: Min­dennapi tudomány - 8.35: Paragrafus - 8.45: Gyorsfénykép a kultúráról - 9.00: Hírek - 9.05: Napközben - 11.00: Hírek - 11.05: Zenés játé­kokból -11.35: Emlékirataim -12.00: Déli krónika - 12.30: Ki nyer ma? - 12.40: Törvénykönyv - 12.50: Külpolitikai figyelő -13.00: Hírek -13.05: Vendég a háznál -13.20: Középkori zarándokhe­lyek muzsikájából - 13.30: Tanúim lesztek! - 14.00: Hírek -14.05: Klasszikusok mindenkinek - 14.35: Irodalmi közügyek - 14.55: Első közlés - 15.00: Hírek -15.05: Beszéljük meg! -15.55: Cé­gér- 16.00: Délutáni krónika -16.10: Mindennapi gazdaság -16.20: Forró drót a rendőrséghez - 16.25: A hét muzsikusa Fischer Ádám karmester -17.00: Hírek -17.05: „Magyarországról jövök...”-18.00: Esti krónika -18.30: Ráadás -19.00: Hí­rek -19*05: Sportvilág -49,25;-Műsorismertetés 19.29: Jó éj^kát,;gyereKe$ -,49.40; ÚjJ<önyy>., 20.00: Hírek - 20.05: Hagyományápolók - 20.30: Határok nélkül - 21.00: Hírek - 21.05: Tori Amos saját dalait énekli - 21.25: Kossuth-klub - 21.55: Kenó-sorsolás - 22.00: Késő esti krónika - 22.30 Törvénykönyv; Paragrafus - 23.00: Hírek - 23.05 Diszkotéka - 24.00: Hírek - 0.10: Himnusz - URH: 6.55-9.00: Körzeti információs magazinok - 18.30: V materinskom jazyku (szlovák) -19.00: In limba matema (román) -19.30: In der Muttersp­rache (német) - 20.00: Na materinjem jeziku (horvát) - 20.30: Na matemjem jeziku (szerb) -21.00-22.00: Az Amerika Hangja magyar műsora - 23.00-23.30: A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30: Hírek - 4.33: Hajnali dallamok - 6.00: Hírek - 6.03: Reggeli csúcs - 7.45: Sportreggel - 8.00: Petőfi-délelőtt - 11.47: Magán-klinika - 12.00: Kalmár Pálra emlékezünk - 12.50: Korkérdés - 13.00: Hírek - 13.03: Manapság... -13.08: Állo­máskereső -13.15: A Bűvös Bolt -13.45: Időjá­rás- és vízállásjelentés -14.00: Kabarécsütörtök - 17.00: Hírek -17.03: Petőfi-dólután -19.00: Hírek -19.03: Észkerék -19.30: Enciklopédia - 20.00: A Deep Purple együttes összes lemeze - 21.00: Hí­rek - 21.03: Manapság... - 21.10: Állomáskereső - 21.15: Az MR Karinthy Színpada - 22.15: Körös­körül zene - 22.30: Jazzlista - 23.00: Hírek - 23.03: Sporthíradó - 23.10: Ennyi... - 0.15-4.20: Éjszaka BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel - 9.00: Műsorismertetés - 9.05: Pódium. Sergiu Luca hegedül -10.00: Hírek -10.05: Magyar királyok -10.55: Magyar művé­szek operafelvételeiből -11.30: Századunk mu­zsikájából - 12.00: Hírek - 12.05: Hangverseny délidőben - 13.40: Rézfúvós kamarazene - 14.00: Hírek -14.05: Rádiószínház -14.57: Karai József motettáiból - 15.16: Új lemezeinkből - 16.00: Hírek - 16.30: XIX. századi muzsika - 17.00: Operamagazin - 17.50: Népzenekutatók műhelyében -18.00: Hírek -18.05: Kapcsoljuk az MR márványtermét. Hangverseny Farkas Ferenc műveiből - 19.05: Rádióhangversenyekből - 19.30: Hat amerikai szimfonikus zenekar hang­versenye - 21.35: Operaáriák - 22.00: Hírek - 22.05: A zene üzenete - 22.20: Klasszikus kama­razene - 23.10: Jazz - 23.30: Párbeszéd a kom­munikációs forradalmakról - 24.00: Hírek. Időjá­rás. Szózat - 0.05: Azucenától Zerbinettáig... - 2.00: Hírek - 2.03-5.50: Az éjszaka zenéje Valamennyi magyar és külföldi adó adás­kezdetig fenntartja a műsorváltoztatás Jogát TELEVÍZIÓ SZOLNOK VÁROSI TV Sugárzásban az UHF 47-es csatornán 18.00: Képes Képújság - 20.00: Aktuális. Hír­műsor - 20.10: Magazin: IV. szolnoki nemzetközi kiállítás és vásár - A közgyógyellátási igazolvány­ról - Vizes gondok a Bogár úton - 20.30: Eldorado (magyar játékfilm) 99’ - ismétlés * Hírek, informá­ciók a 426-244-es telefonszámon közölhetők TV 1 5.40: Gazdatévé 6.00: Nap-kelte 9.00: Tízórai 9.10: Kaliforniai álom Amerikai tévéfilmsorozat (65/22.) 9.35: Tízórai 10.50: Hírek. Időjárás 11.05: Marienhof Német tévéfilmsorozat (52/20.) 12.00: Hírek. Időjárás 12.05: Üzlet délidőben 12.25: Welcome to Hungary! 12.55: Telepakk 15.00: Hírek. Időjárás 15.10: Sorstársak 15.20: Repeta - Irodalom 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Azok a csodálatos állatok 16.30: Topmodell Bra­zil tévéfilmsorozat (180/135.) 17.00: Most 17.30: Kormányváró 17.55: „Lakásotthon a plébánián” 18.15: Üzlet 18.30: Hogy is van ez? 19.00: Bar­­bapapa 19.15: Naprakész - Életmód 19.30: Hír­adó 20.01: Telesport 20.15: MC-Magyarok Cse­lekedetei 20.25: Kisváros (13/10.) A vendégjáté­­kos 21.05: A kétarcú ember Francia bűnügyi film (1990) 22.40: Hidak 23.30: A Broadway Music Quintet a Pori Jazz 1995 fesztiválon 0.05: Híradó 0.15: BBC-híradó , TV 2 •- • \ *•*. 15.25: Műsorajánlat 15.30? AváJlatoáé^s^rVi vedélye 16.00: Repeta 16.45: Napjaink 17.00: Alfa-szolgálat 17.30: Top-40 18.00: Körzeti hír­adók 18.15: Körzeti magazinok 19.05: MacGyver (52/20.) 20.00: Visszaemlékezések 20.15: Lyu­kasóra 21.00: Híradó 21.10: Környezetünk hírei 21.15: Kriminális 21.45: Múzsa 22.00: Objektív 22.25: Időjárás 22.30: Lapzárta 22.35: Szél hátán Spanyol film (1988) 0.05: MC-Magyarok csele­kedetei HBO 16.30: Taz-Mánia Amerikai rajzfilmsorozat 30’ 17.00: Alf Amerikai sorozat 17.30: Rosszkedvűnk tele Amerikai film 96’ 19.15: Falcon Crest Ameri­kai sorozat 20.05: Automaták Amerikai film 86’ 21.35: Öreg rókák, nem vén rókák Amerikai vígjá­ték 94’ 23.15: Vérvörös rúzsnyomok Amerikai thriller 100’ 0.30: Erotikus ábrándozások DUNA TV 8.00: Képes Krónika 12.00: Déli harangszó. La­pozó 12.20: Régiók (ismétlés) 13.00: Esti kérdés (ismétlés) 13.15: A nagy csaták (13/6.) 14.45: Az én lányom nem olyan Magyar vígjáték (1937) FF 77 16.00: Zene tolmáccsal 17.05: Horgászta­nyán 17.30: Csodakörbinta 17.55: Műsorismerte­tés 18.00: Híradó 18.15: Don Quijote (5/3.) 19.05: Címerek Golgotája 20.05: Váltó 20.45: Esti kér­dés 21.00: Híradó 21.15: Sportpercek 21.25: Színházi Élet 21.55: A facipő fája (2/2.) Olasz film (1977) 96’ 23.30: Starting Business English 23.55: Jánosy István: Helyben járó Odüsszeusz SZÍV TV 16.30: „Kicsi vagyok én...” 17.00: Torna 17.30: Kojak 18.30: Slapaj 19.00: Hétpróbás 19.30: Ke­reskedelmi show 20.00: Mi magunk és egyéb ál­latfajták 20.30: Mozdulj! 21.00: A halál árnyéká­ban Am. film 23.00: Ennyi! 23.30: Kereskedelmi show SPEKTRUM 18.00: Képeslapok Sydney 19.00: A mi termé­szetünk Nagy tavak: keserű örökség 20.00: A múlt nyomában 20.30: Szemtanú így készült 21.00: Harc az olajért RTL 11.45: Az óriás porszívó Francia vígjáték 13.00: Egy jenki Arthur király udvarában Amerikai vígjá­ték 15.00: Csobbanás Amerikai vígjáték 17.00: Pénznyelő Am. vígj. 18.45: Híradó 19.10: David Copperfield 20.15: Lorenzo olaja Am. film 22.55: Piros nyomok Am. thriller 1.00: Ördögkülönít­­mény Am. akciófilm SAT1 11.05: A támadás Amerikai háborús film 12.35: Csak körülötted forog a világ Osztrák zenés film 14.15: Botrány a Hoover Akadémián Amerikai vígjáték 16.10: Egy év Robinsonként Amerikai kalandfilm 18.00: Mindent vagy semmit! 18.30: Hírek. Sporthírek 19.00: Szerencsekerék 20.00: Wolff körzete Osztálykirándulás 21.00: Schrei­nemakers talkshow 24.00: Labdarúgás PRO 7 11.50: Bosszú El Pasóban Olasz western 14.05: Kígyó a sas árnyékában Hongkongi akciófilm 15.45: Az olajherceg Ném.-jug. kalandfilm 17.25: Az afrikai oroszlán Amerikai kalandfilm 20.00: Szorul a hurok Amerikai krimi 22.00: Fakó lovas Amerikai western 0.10: Króm és forró bőr Ameri­kai akciófilm MOZI Szolnokon a Nemzetiben 12 majom (amerikai) 16.15, 18.30, 20.45; Tisza A Mintamókus 18, Hamlet, vagy amit akartok... (angol) 20; Tallinn Szamba 18 és 20; Jászberény Tiszta játszma (amerikai) 18 és 20; Törökszentmiklós Szamba (magyar) 19; Túrkeve A hetedik testvér (magyar) 16; Cibakháza Rés a pajzson (amerikai) 18; Jászfényszaru (autós) Szemtől szemben (ame­rikai) 20.30 óra. ...„SZÍNHÁZ , SeolnoklSzigígetlCzínház: 19.00: Vízkereset... (Pethes bérlet) A Jász­allasajanlata 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 6-8. Telefon: 56/423-233 Létszám Kereset varrónő Szajol 3 18 000-20 000 varrónő Tószeg 10 14 500-23 000 édesiparitermék-gyártó Szolnok 3 18 000-23 000 villanyszerelő Szolnok 1 25 000-27 000 magtisztító munkás* Szolnok 4 7 250 műszakicikk-eladó Szolnok 2 16 000-22 000 gyógymasszőr Szolnok 1 20 000-25 000 gyógyszertári asszisz­tens Szolnok 2 kjt. szerint üzletkötő-gk.-vezető Szolnok 1 jutalékos rendszer pszichológus Szolnok 1 kjt. szerint ügynök-üzletkötő Szolnok 70* jutalékos rendszer * csak megváltozott munkaképességűeknek 5100 Jászberény, Jásztelki u. 17. Tel.: 57/412-025; 412-225; 412-822 Létszám Kereset Argon-lánghegesztő Jászberény 1 25 000-30 000 targoncavezető Jászberény 1 25 000-30 000 autószerelő Jászberény 1 20 000 villanyszerelő Jászberény 1 15 000 éjjeliőr Jászberény 2 20 000-25 000 szobafestő-mázoló, táp. Jászberény 1 15 000-22 000 vasalónő Jászberény 1 14 500 élelmiszerbolti eladó Jászberény 3 14 500-20 000 hentes-mészáros Jászberény 1 18 000-20 000 szakács Jászberény 1 14 500-30 000 konyhalány Jászberény 5 14 500-20 000 pultos,felszolgáló Jászberény 2 20 000-25 000 adminisztrátor* Jászberény 2 20 000-25 000 áruforgalmi ügyintéző* Jászberény 1 30 000 vegyésztechnikus Jászberény 2 30 000-40 000 élelmiszerbolti eladó J.jákdhalma 2 14 500-20 000 sütő-tésztaip. munkás J.jákóhalma 1 14 500-20 000 szakács Jászladány 1 14 500-20 000 felszolgáló Jászladány 1 14 500-20 000 asztalos Jászapáti 1 20 000 kőfaragó, műköves Jászai só­­szentavörgv 1 14 500-25 000 * gyors-gépírás, számítógépes ismeret ** mezőgazdasági termékek 5435 Martfű, Lenin út 1/c Telefon: 450-049 Létszám Kereset üzletkötő területgazda Tiszaföldvár 1 20 000 + jutalék gazdaságvezető Rákócziújfalu 1 ktv. szerint 5440 Kunszentmárton Mátyás király u. 5. Telefon: 461-523 Létszám Kereset 5400 Mezőtúr, Rákóczi u. 3. Telefon: 56/350-994 Létszám Kereset könyvelő* Mezőtűr 1 20 000 varrónő Tűrkeve 2 15 000-21 000 fémforgácsoló* Mezőtúr 2 15 000-20 000 járművill. szerelő Mezőtűr 1 22 500-28 000 hírlapkihordó** Tűrkeve 2 8 000 kőműves Budapest 2 30 000-35 000 területi képviselő Szolnok m. 5 jutalékos bet. lakatos, bádogos* Tűrkeve 5 20 000-25 000 ált. isk. felső tag. ta­nító, tanár Mezőtúr 2 kjt. szerint pultos* Mezőtúr 1 15 000 hűtőgépszerelő Mezőtúr 2 25 000-50 000 tűzőnő Mezőtúr 10 14 500-18 000 ált. isk. tanító Mezőtúr 2 kjt. szerint játék-összeszerelő Túrkeve 20 telj. szerint játék-összeszerelő Mezőtúr 16 telj. szerint admin. (tb-ügyintéző)** Túrkeve 1 12 000 * tartósan munka nélküli ** részmunkaidős 5300 Karcag, Madarasi út 27. Telefon: 59/311-622 Létszám Kereset cipőfelsőrész-készítő vagy varró* Karcag 3 15 000-25 000 biztosítási üzletkötő Karcag és környéke 6 14 500-50 000 biztosítási üzletkötő kirend. tér. 8 15 000-25 000 textilkonfekcionálő** Karcag 6 19 000-22 000 szakács Berekfürdő 1 14 500-20 000 vas- és fémszerkezet-Budapest 10 34 000-45 000 akatos hegesztő/minős. CO., Budapest 10 42 000-56 000 AVI öntödei kézi formázó Budapest 5 40 000-45 000 öntödei magkészítő Budapest 3 35 000-40 000 dukkózó, fémkészítő Budapest 2 40 000-45 000 * tartósan munka nélküli, ill. pályakezdő ** mh. tér. beruházás, tartós munkanélküli 5351 Tiszafüred, Kossuth tér 1. Telefon: 59/351-322/211 Létszám Kereset üzletkötő Tiszafüred 5 telj. szerint vend. eladó Tiszafüred 1 14 500 konyhai kisegítő Kócsújfalu 1 14 500 felszolgáló Tiszafüred 2 18 000 szakács Tiszafüred 1 15 000 bolti eladó Tiszafüred 1 14 500 5340 Kunhegyes, Szabadság tér 9-11. ILe. Telefon/fax: 59/326-546 Létszám Kereset területi képviselő, üz-K.sz.márton 4 20 000-40 000 letkötő és környéke üzletkötő Kunhegyes 10 14 500 + jutalék kőműves K.sz.márton 1 15 000-25 000 és környéke általános iskolai tanító Cserkeszőlő 1 közalk.tv, szerint kőműves Kunhegyes 1 15 000-18 000 ált. isk. tanár (fizika-Csépa 1 közalk. tv. szerint erősáramú elektrolaka-Abádszalók 1 18 000 bármely szak) tos foglalkoztató ped. Tiszaug 1 közalk. tv. szerint vizsgázott kazánfűtő Kunhegyes 1 kjt. szerint cipőkészítő Öcsöd 3 14 500-16 000 női segédmunkás Abádszalók 8 14 500-16 000 tűzoltó-gépkocsivezető K.sz.márton 10 20 000-25 000 pultos Tiszagyenda 1 15 000

Next

/
Oldalképek
Tartalom