Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-16 / 114. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1996. május 16., csütörtök Küldjön egy képet! A magyarság írója volt . . . Száz éve született Kádár Lajos (1896. május 19-én), a népi irodalom jeles személyisége, akinek indulását Móricz Zsigmond is lelkesen támogatta. A Tyukász Péter című önéletrajzi ih­­letettségű regényét több más mű is követte, amelyekben a Tisza vidéke népének: a pászto­roknak, halászoknak, zselléreknek küzdelmeit ábrázolja sajátosan áradó erővel. Talán az egyik legszebb mesét is ő írta, amely át- meg átszövi a Rozika című regényét. Illés Endre írta róla: „Szereplőit, regénye anyagát úgy ismeri, mint pásztor a botot, amit maga faragott ki.” A mellékelt amatőr felvétel 1944. augusztus elején készült Göd-Ilkamajorban, egy óriási napraforgó „árnyékában”. A kép bal szélén apám, középen H. J. dinnyés az unokájával, majd Kádár Lajos író látható, aki a főváros so­rozatos bombázása miatt költözött ki a bizton­ságosabb Ilkamajorba. Cs. M., Szolnok A kormány illetékeseinek tudomására hozzuk! A tűrőképesség határán vagyunk Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdekvédelmi Egyesülete szervezé­sében megyei klubvezetői tanácskozást tartot­tunk május 9-én, Martfűn. A megye nyugdíjasai­nak képviseletében jelen lévő 132 küldött - egy­hangú döntéssel - az alábbiakat hozza a kor­mány illetékeseinek tudomására, kérve azt, hogy vizsgálják meg sürgősen a teljesíthetőség lehető­ségeit:- Ne mossák össze a nyugdíjasok számát - mert az „igazi” nyugdíjasok nem hárommillióan vannak!- Legyen a nyugdíj kiszámítható: szűnjön meg a bizonytalanság, az emelés közérthető legyen!- Rendezzék végre az özvegyek nyugdíjait - az elhalt házastárs nyugdíjából részesüljön a túlélő társ valahány százalékban!- Kísérjék figyelemmel - és segítsék - a szoci­álpolitikai gondok egyre mélyülő problémáit, így: kúszó és radikális áremelések minden kom­penzálás nélkül: gyógyszerárak emelése a csil­lagokig; fiatal pályakezdők és nyugdíjas kisem­berek életfeltételeinek lehetetlenné válása - és folytathatnánk a gondokat, amelyek hazánk la­kosságának legalább 60-70 százalékát érintik.- Információáramlás erősítése - oda-vissza.- Örömmel üdvözöljük az Idősek Tanácsa Or­szágos Szervezetének létrehozási tervét - me­gyénkben néhány településen már évek óta mű­ködik és jól! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Bízunk abban, hogy levelünkben foglaltak meghallgatásra találnak, mert az ország lakos­ságának nagy része már a tűrőképesség határán van, mert ami a kisembernek jut, az a megélhe­téshez kevés, a meghaláshoz sok. A klubvezetői tanácskozás résztvevői * A Megyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdekvé­delmi Égyesülete legutóbbi klubvezetői tanács­kozásán megfogalmazott fenti sorokat az érintet­tek eljuttatják a kormányfőhöz is. m «agai WWW____' v- Apu, ugye ez csak já­ték ? (BEKÜLDÖTT FOTÓ) Fényszarui hírek Az iskolások sikereiről Azzal büszkélkedhetnek az iskola diákjai, hogy ötven tonna vasat és papírt sikerült összegyűjteniük a legutóbbi akció alkalmával. Az alsó tagozatban a 4. c osztály lett az első, a felsőben a 6. a. Mindkét csapat egynapos kirándulást nyert. Bejutott a Ki mit tud? or­szágos döntőjének válogató­jába Erdei Gábor 8. a osztá­lyos tanuló. Szép eredményeket értek el tanulmányi versenyeken: a megyei matematikai dön­tőben Török Gábor és Nagy István ért el helyezést, ké­miából Tanczikó Zoltán, biológiából jól szerepelt Győri Ernő, földrajzból Győri Boglárka és Nagy Ist­ván. A Zrínyi Ilona matema­tikai versenyen az első ti­zenöt között végzett Karizs Evelin, Tanczikó Zoltán és Török Gábor. Ők a megye második legjobb csapata. Sportolóik is eredményesek voltak: négytusában lánycsa­patuk a második, fiúcsapatuk harmadik lett, öttusában lá­nyaik elsők, a fiúk harmadi­kok lettek. A négytusa egyé­niben Kiss Orsolya első he­lyezést ért el, öttusában Lengyel Nikolett lett az első, míg Mészáros Zsuzanna a második. A fiúk közül Czeczulics Róbert az első. „Alsó tagozatosainkból a 3-4. osztály tanulói 7 csapat­tal versengtek a millecente­­nárium jegyében rendezett, jó hangulatú, történelmi ve­télkedőn. Az első helyezést elért csapat szentendrei ki­rándulást nyert. A csapatok tagjai a harmadik és negye­dik osztályból kerültek ki. Gratulálunk a sikerhez!” - írja A diákönkormányzat Az olvasói levelekből válo­gatunk. Az írásokat rövi­dítve közötjük, tiszteletben tartva a mondanivalót. A témának akkor is nyilvá­nosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a vélemé­nyünk. Név és cím nélkül érkezett levelek közlésére nem vállalkozunk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Mitől függ a termelői tej ára? Fizikai tisztaság és zsírtartalom Kungyalun sok a kisnyugdíjas, érthető hát, hogy kevéske jöve­delmüket pótolni szeretnék valamivel, mert a gáz-, víz-, vil­lanyszámlát is havonta rendezniük kell, és a nyugdíjból nem te­lik mindenre. Vannak, akik tehéntartásból, tejtermelésből va­rázsolnak néhány forintot a meglévő mellé. De késve kapják meg a tejpénzt - panaszolják, és kevesellik is a 23 forintot lite­renként, mert máshol 30-33-at is megkapnak a termelők. Sze­retnék, ha e kis jövedelemkiegészítést minden hónap 15-éig ki­fizetnék és tejet literenként 30 forintért vennék át. A felvásárló, a Bakonszegi Awassi Rt. Kunszentmártoni Sajtüzeme Kungyaluból és még kilenc tiszazugi község kister­melőitől veszi át a tejet. Ebben a térségben összesen kétszáz­nyolcvan gazdával állnak napi kapcsolatban. A termelők a csarnokban kifüggesztett kör­levélből tájékozódhatnak a szabványnak, az egészségügyi és minőségi követelményeknek megfelelő tej felvásárlási felté­teleiről. Általában nem készült a tejes gazdákkal szerződés, ennek az a magyarázata, hogy számukra előnyösebb a mostani gyakorlat, hisz ha szerződés rögzíti a kötelező mennyiséget és minőséget és netán nem si­kerül a szerződésben vállalt kö­telezettséget teljesíteni, kötbér megállapítására kényszerülne a cég. Természetesen, ha valaki szerződni akar, annak nincs semmi akadálya. A tej átvételi árát fizikai tisztaság alapján ál­lapítják meg: alapár 23.50 fo­rint 3,6 zsírszázalék fölött + zskg 214 Ft/kg, és a 7 százalék kompenzáció. A tejgyűjtő fenntartása, a tej hűtése, elszállítása, a tejkezelő alkalmazása a részvénytársaság kiadásait növeli, ami literen­ként 5 forintot jelent. Ma már vannak olyan átvevők, akik ezt a költséget a termelőre hárítják. Legkésőbb 1998. január else­jétől a termelői tejek minősítése és az árak megállapítása köte­lezően a bakteriológiai vizsgá­latok függvénye lesz. Jó néhány üzem már ma alkalmazza ezt a módszert. Osztályon kívüli tej esetében ez 22 forintot jelent. Ha a kistermelő vállalja a bakteriológiai vizsgálatot havi három alkalommal, és ennek eredménye biztató, abban az esetben az extra tejért 36 forin­tot, az I. osztályúért 33-at, a nem osztályos tejért 22 forintot fizetnének (még a nagy gazda­ságokban is, ahol, mint tudjuk, a higiéniai körülmények és technológiai rendszer tökéle­tes). Ezt a vizsgálatot eddig Kungyalun egyetlen kistermelő sem vállalta. A kötelező, havi egy alkalommal elvégzett bak­teriológiai vizsgálat eredménye sajnos minden hónapban az, hogy a tej jelentős hányada szabványon kívüli. Nem hallgathatjuk el, hogy a csarnokból átvett tejet a Bakon­szegi Awassi Részvénytársaság csak azért tudja még felhasz­nálni, mert hőkezelt, speciális terméket gyárt. A tejpénz kifizetése a tárgy­hónapot követően 15-e és 25-e között történik, ennél rövidebb határidőt a részvénytársaság nem tud ígérni. Országos elsők a tiszasülyi lányok A nyertesek: Katona Diána, Lévai Petra, Szabó Mária, Vakhal Andrea, Zámbori Zita A „Hazai termék - Hazai Mun­kahely Alapítvány” minden év­ben megrendezi a „Ki ismer több hazai terméket?” elneve­zésű vetélkedőt általános isko­lások számára. A tiszasülyi gyerekek több mint háromezer magyar termékkel neveztek be, így elsőként jutottak el a debre­ceni döntőig. Hat csapat ver­sengett a helyezésekért. A me­móriát megmozgató feladatok megoldása után egy szabadon választott gyárat is be kellett mutatniuk. Ä lányok a Solami Húsipari Rt.-t választották. Iz­galmas verseny alakult ki, az utolsó pillanatig változott az ál­lás. Csapatunk kemény és lelki­­ismeretes felkészülésének meg­lett az eredménye, hiszen a ve­télkedő döntőjének első helye­zettjeiként térhettek haza. Ä jutalmuk - a tárgynyere­ményeken túl - százezer forint. A pénz egy részéből közös ki­rándulást terveznek a Duna-ka­­nyarba, a többiből a most épülő községi játszótérre szeretnének egy játékot. Büszkék lehetünk gyermekeinkre, hisz még soha­sem szerepelt iskolánk orszá­gos versenyen ilyen kiváló eredménnyel. D. K. M., Tiszasüly Ha mélyfúrású kutat szeretne... Az első felmerülő kérdés: miből tudhatja meg a megrendelő, hogy a jelentkezők közül ki a legjobb? A pályázók ugyanis általában refe­renciamunkákra hivatkoznak, de ez nem jelent könnyítést a meg­rendelőnek, mert a kiemelt kutakat a cég összes addigi munkáiból vá­logatják össze, és tudjuk, hogy az egyes fúrómesterek, brigádok munkájának színvonala között je­lentős különbségek vannak. Második fontos kérdés: mek­kora gyakorlata van a kútfúrásban a jelentkező vállalkozóknak? Tudni kell, hogy a mai vízkútfúró cégek többsége bánya- és nyers­anyagkutató vállalatok felesle­gessé vált szakembereiből alakult meg, akik kevésbé rendelkeznek azzal a gyakorlattal, ami a változa­tos alföldi körülmények között szükségeltetik egy jó vízkút elké­szítéséhez. Még rosszabb a hely­zet azokkal a magáncégekkel, amelyeknek tulajdonosa, illetve az alkalmazottak többsége nem ren­delkezik mélyfúrói, geológusi szakképesítéssel. Ha gyanús az eset, kérjük el a vezetőtől a fúróbe­rendezések bányaműszaki vizsgá­járól, engedélyéről készült okmá­nyokat, illetve a vízkútfúrási iga­zolást. Ha ezeket nem tudja a part­ner bemutatni, álljunk el az üzlet­től! Harmadik kérdés: mennyibe kerül ma reálisan egy kút? Nos, az a vállalkozó, aki kizárólag a víz­kútfúrásból él és fizeti az adókat, béreket, a tb-t, az anyagárakat, egy 100 méteres kutat 241/133 mm-es csövekkel, alábővítéses kavicso­lással kétmillió forintért tud elké­szíteni úgy, hogy nyeresége is képződik az ügyleten. Mélyebbre hatolva, mondjuk 300-700 méter között 18.500 forint folyóméte­renként az ár, a hévízkutaknál is­mét 20-22 ezer forint folyóméte­renként. A negyedik kérdés: hogyan le­het az esetleges problémákat meg­előzni? A megoldás kulcsa a mű­szaki ellenőr személyében van, akit a rendelkezésre álló szakértők közül célszerű felfogadni úgy, hogy már a pályázatok értékelésé­nél - sőt, a kiírásnál - jelen legyen. Ez többletkiadást jelent, de megté­rül, ha a tisztességtelen vállalkozói hozzáállást ki lehet szűrni. Segíte­nek ebben az illetékes vízügyi, környezetvédelmi hatóságok geo­lógusai is, célszerű tehát a véle­ményüket még a vállalkozó sze­mélyének kiválasztása és az aján­lat elfogadása előtt megkérni. Barabás Imre, Szolnok Szóvá teszem Helyén befoltozott lyuk Pénzt akartam kivenni a Postabank automatájából, aminek csa­logató táblája a szolnoki művelődési házhoz rögzített rudazatról aláereszkedve jó messziről látható. Odamegyek, keresem az automatát. Nincs! Egy befoltozott lyuk van a helyén, de sehol egy értesítés: hová lett, megszűnt, ja­vítják, netán a bank szűnt meg? Csak eddig tartott a korszerű szolgáltatás? — teszi fel a kér­dést szolnoki olvasónk.- A Postabank megyei fiókja nemrégiben új helyre költö­zött, ezzel egy időben a kész­­pénzkiadó automatát is áthe­lyeztük. Tettük ezt annak re­ményében, hogy új helyünkön- a Baross G. u. 8.szám alatt - teljesebb körű, magasabb színvonalú szolgáltatást nyújthatunk ügyfeleinknek. Az új bankfiókban az auto­mata fedett helyen, az épület előterében kapott helyet. A nyitva tartási időn kívül csak a bankkártya segítségével le­het bejutni az épületbe, így kulturáltabb körülmények kö­zött, biztonságosabb feltéte­lekkel lehet pénzhez jutni. A művelődési központnál igyekeztünk feliratokkal fel­hívni a figyelmet a gép áthe­lyezésére. Ä reklámtábla eltá­volítása megtörtént. Elnézést kérünk a kellemet­lenségért. Észrevételét kö­szönjük. Dr. Barta László fiókigazgató • # Ünnep a Cuki Klubban A Cuki Klub adott otthont május elején az anyák és apák megün­neplésére. Klubvezetőnk köszöntője után klubtársaink közül néhá­­nyan az alkalomhoz illő verset mondtak el. Az esemény fénypont­ját a kulturális egyesület női énekkarának előadása jelentette fe­lejthetetlen, színvonalas műsorral. Ezt követte egy családias, közös éneklés, jóízű beszélgetésekkel. Köszönjük az énekkarnak a szép műsort. Sikerült - ha rövid időre is - feledtetni a napi gondokat. Köszönjük a Szolnoki Cukor­gyár Rt. vezetőségének azt, hogy törődik nyugdíjasaival, hisz ezt mind nekik köszönhettük, ők teremtették meg a lehetőséget szá­munkra. A két fáradhatatlan klubvezetőnek pedig - Csizmár La­josnak és feleségének - erőt, egészséget kíván a tagság nevében is: Özv. Sárközi Miklósné, klubtag Cserébe a termés Betegeskedő, mozgásában korlátozott levélírónk szomorúan panaszolja, hogy bizony az idén műveletlenül marad szép kertje, gyümölcsöse, mert nem bírja már a kapálást, a metszést. Hogy ne vesszen kárba hosszú évek munkája, szívesen kiadná művelésre a kertet olyan házaspárnak, akik lelkiismeretesen gondját viselnék a gazdag termésű földnek. Nem pénzért kí­nálja, hisz tudja, hogy aki ezt vállalná, maga sem dúskál a ja­vakban. Neki örömet jelentene, ha virulna kertje, és azzal kö­szönné meg a munkát, hogy a termést adná cserébe. Várja az érdeklődőket, jelentkezőket Szolnokon a Horgony u. 1. szám alatti házban Eszes Jánosné. Adomány a rászorultaknak A Zagyvarékasi Kisebbségi Önkormányzat köszönetét mond Agócs Gyula polgármesternek, Tóth Jánosnénak, a hivatal alkal­mazottjának és Révész Imre tsz-dolgozónak a háromszáz mázsa vöröshagymáért. Gólyamonológ Szomorú, hogy mi egyre kevesebben vagyunk, a gonoszkodó emberek meg egyre többen. A páromat is, a társaimat is ők pusztították el. Itt, a Tisza-parti faluban egy tanító szép gólyafészket állított nekünk az óvodával szemben, a térre. Boldogan fogadtuk kapott otthonunkat. Éveken át neveltük itt fiókáinkat. Bennünket már Attila népe is óvott, Árpád magyarjainak félelmetes nyilai is el­kerültek, csak a ma embere nem fér meg velünk. Mostanában nincs nyugalmunk. Éjjelente valaki kopogtatja oszlopunkat, kö­veket dobál a fészkünkbe, kavicsokkal lövöldözik ránk. Nem ért­jük, miért bánik így velünk? Az igaz, hogy amikor a fiókáinkat repülni tanítjuk, a környező házak tetejére is leszállunk, hogy onnan bátorítsuk őket. De ez nem lehet olyan nagy bűn! Hisz gólyalétünk legszebb pillanata, amikor fiókáink elindulnak az önállóság útján! Mi is itt születtünk, ez az otthonunk, és tavasz­­szal ide térünk vissza! Erre gondolhatott a község polgármes­tere is, amikor a falu népéhez fordult védelmet kérve nekünk a madárzaklató embertársakkal szemben. Köszönjük, nagyon kö­szönjük . . . Lejegyezte: Kőhalmi Antal nyugdíjas tanító, Nagykörű

Next

/
Oldalképek
Tartalom