Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-16 / 114. szám

TALLÓZÓ Egy pont hiányzik az Unióhoz 2. o. Százéves a „kispiros” vonat 3. o. A szerkesztőség postájából 4. o. Jászsági körkép 7,o. Megnyílt a vásár! Várhegyi Attila, Szolnok pol­gármesterének köszöntője után Széles Gábor, a Gyáripa­rosok Országos Szövetségének elnöke megnyitotta tegnap a Szolnok Project Rt. által a Ti­­szaligetben rendezett IV. szol­noki nemzetközi kiállítás és vásárt. A megnyitón jelen volt a nigériai nagykövetség keres­kedelmi tanácsosa is. A polgármester örömmel tudatta, hogy a kiállítók 60 százaléka megyebeli. Ez azt jelzi, hogy van mit megmu­tatni, van mit kínálni. Remé­nyét fejezte ki, hogy a tavalyi 40 ezres nézőszámhoz hason­lóan idén is ennyi érdeklődőre számíthatnak. Kijelentette, a 21 ezer négyzetméter a város és a térség vállalkozóinak ajándéka a látogatóknak. (Vásári tudósításaink az 5. oldalon) lUXMKl! A szülőotthon illúzió marad Hazánkban egyre kevesebb gyermek születik. Kunszent­­mártonban és vonzáskörzeté­ben (tíz tiszazugi település) évente körülbelül három­százra tehető a szülések száma. A hetvenes években megközelítette a hatszázat. Szolnok és Szentes között nincs kórház vagy szülőotthon. A kunszenti szülőotthon sem mű­ködik közel két évtizede, pedig huszonegy tagú, jól képzett cse­csemőgondozói és szülésznői gárda dolgozott ott. A várandós kismamák 90 százaléka válasz­totta az otthont kórház helyett. Az intézmény egykori vezető főorvosa, dr. Várnai Albert ma már nyugdíjasként dolgozik a kunszenti századelőben. Ab­ban a rendelőben, alííely eredeti­leg szülőotthonnak készült. Hu­szonegy évvel ezelőtt ugyanis életveszélyesnek minősítették az akkori szülőotthon épületét. Elkészültek a tervek egy új, hu­szonhárom ágyas, jól felszerelt, modem szülőotthonról. Elkez­dődött az építkezés is. Ám Vár­nai doktor szerint az építkezés közepén a helyi politikai hatal­masságok a megye asszisztálá­­sával úgy döntöttek, hogy még­sem szülőotthon kell, hanem szakrendelő. Pedig rendelőinté­zetet, kórházi háttér nélkül már akkor sem lehetett volna létre­hozni. Az itteni és környékbeli kis­mamák nagyobb része Szente­sen, kisebb része pedig Szolno­kon hozza világra gyermekét. Igaz, az alapvető terhesvizsgála­tokat helyben el tudják végezni, a helyi szülőotthon újjáéledése azonban csak illúzió marad. Ma lehet jelentkezni beíratásra Karcagon indul a református iskola A karcagi képviselő-testület április 30-án döntött arról, hogy a Kálvin u. 2. szám alatti iskolaépületet a református egyház használatába adja. Az egyház megkapta a jegyzőtől az iskola beindításához a működési engedélyt. Jogilag nincs, mégis kellemetlen Sorokban Füstté vált ebéd A szolnoki Puskás körút 14. szám lakói nem kis rémületére füst szivárgott ki a négyemele­tes lakóépület egyik első eme­leti lakásából tegnap délelőtt. Nyomban értesítették a tűzol­tókat, akik még meg tudták előzni a nagyobb bajt. Mint ki­derült, a lakásban élő pár fel­tette főni az ebédet, majd el­mentek otthonról. Valószínű, megfeledkezhettek az időköz­ben füstté vált ételről. A lakóközösség rögtönzött „sajtótájékoztatóján” felhábo­rodásának adott hangot a ria­dalmat okozó, felelőtlen szemé­lyekkel kapcsolatban. Mint el­mondták, nem ez volt az első eset a házban, hogy a fiatalem­ber életvitele miatt veszélyben érezték magukat. A kétszázezredik Az augusztus óta nyitva tartó Feszty-körkép kétszázezredik látogatóját köszöntötték szer­dán az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Fogyasztói árak Áprilisban a fogyasztói árak márciushoz képest 1,6 száza­lékkal emelkedtek. Ez az arány idén januárban a megelőző hónaphoz képest 4,4, februárban 2,3, márciusban pe­dig 1,9 volt. A múlt év áprilisá­hoz képest az árnövekedés 24,4 százalékos - derül ki a Köz­ponti Statisztikai Hivatal (KSH) közleményéből. A KSH adatai szerint 1996 első ne­gyedévében az árak átlagosan 26,8 százalékkal voltak maga­sabbak, mint az előző év azo­nos időszakában. Családnap Harmadik éve ünnepük május 15-én a családok nemzetközi napját. Többek között erről is szó volt azon a sajtótájékoztatón, amelyet ebből az alkalomból tartott a Nagycsaládosok Or­szágos Egyesülete (NOÉ) teg­nap fővárosban. A tájékoztatón elhangzott: ez a megemlékezés is jó alkalom a civil társadalom számára, hogy összesítse, mi­ként segítheti a családok alkal­mazkodását a megváltozott kö­rülményekhez, és hogyan ve­hetnek részt a szegénység elleni küzdelemben. Mint id. Nagy Kálmán espe­restől megtudtuk, a városban a szülők már évek óta érdeklőd­tek, hogy indul-e református szellemű oktatás. A most használatba kapott épületben 1722-től az államosításig már volt református oktatás. A presbitéri gyűlés márciusban döntött arról, hogy szeptem­bertől működtetni kívánják a református iskolát. A gyerekek beíratása ma 8-tól 12-ig és 13- tól 16-ig a Varró utca 1. szám alatti gyülekezeti teremben történik. Az egyház szeptembertől két első osztályt indít. Az egyik angol nyelvi tehetség­­gondozó, a másik számítás­­technikai osztály lesz. A szá­mítógépek már megvannak, és a ’97-es tanévtől egy nyelvi labort is szeretnének felsze­relni a karcagi Nagykun Re­formátus Általános Iskolába. Mint az esperes elmondta, felekezetre való tekintet nélkül veszik föl a gyerekeket, akik egy fogadalmat fognak letenni a tavaly megszületett reformá­tus egyházi oktatási törvény előírása szerint, hogy tisztelet­ben tartják a református hitel­veket. Ä leendő pedagógusok tekintetében nincs felekezeti megkötés. (Folytatás a 3. oldalon) Évtizedes gond oldódhat meg Jászapátiban. A város szélén lakóházakkal körülvéve, egy felszíni tavat fo­lyamatosan temetve működő szeméttelepről már beszámol­tunk. A tények, lakossági pana­szok összegzésére és megnyug­tató megoldás kidolgozására a jászberényi tisztiorvos hely­színi bejárást kezdeményezett, az ügyben érintettek részvéte­lével. Kiderült, hogy a szemét-A módszerük valóban egyedül­álló volt, ami az elkövetők agyafúrtságán kívül azt is bizo­nyítja, hogy körükben a sze­mérmesség ismeretlen foga­lom. Hamis legfelsőbb bírósági ítéletet és végzést, valamint bé­lyegzőt készíteni, készíttetni vélhetően csak az igazi nagy­menők vállalkoznak, igaz, ők ezúttal sem kerültek a vádlottak padjára. Ellenük, ismeretlen tet­tesek ellen még folyamatban van a nyomozás. Az értelmi szerzők helyett most is a végre­hajtókat sikerült elkapni. A leleplezett - elejétől a vé­géig csalárd - pénzügyi manő­vert az utolsó pillanatban sike­rült a rendőröknek leállítaniuk. Az említett hamis közokira­tok felhasználásával óhajtottak a vádlottak 36,5 millió forint­hoz hozzájutni. Hamis igazol­vánnyal nyitottak lakossági fo­lyószámlát egy budapesti telep jogilag soha nem is léte­zett, nem engedélyezett. A szakemberek megállapod­tak, hogy a szeméttelep így nem üzemelhet tovább. Á kör­nyezetvédelmi előírásoknak megfelelő helyet kell kijelölni a működésére, bármennyibe ke­rüljön is. A végső megoldást egyéb­ként a Jászságban megvalósuló regionális szeméttelep megépí­tése jelenti, mely másfél-két év múlva jöhet létre. bankban, erről akarták felvenni tavaly júniusban az arra már át­utaltatott összeget. A hamis pa­pírokkal ugyanis arra kötelez­ték a szolnoki Kőolajkutató Rt.-t, hogy a mondvacsinált „felperesnek” fizesse meg ezt a temérdek pénzt. Minthogy az ügylet a nyo­mozók tudomására jutott, a mil­liók felvételekor, illetve annak megkísérlésekor már lesből fi­gyelhették a fejleményeket. A tetten ért I. Gábort, a fel­bujtó H. Szabolcsot, valamint harmadik társukat bűnösnek mondta ki a bíróság. A még nem jogerős ítélet szerint ők ketten különösen nagy kárt okozó csalás kísérletéért és közokirat-hamisításért két év hat hónap börtönt kaptak, míg társuk, aki csak ez utóbbit kö­vette el, megúszta felfüggesz­tett börtönnel és pénz mellék­­büntetéssel. H. GY. Mi vagyunk a mezőtúri huszárok Tegnap újabb lakókkal gyarapodott a reptéri három megyéből összesen százhat fiatal vo­­laktanya két alakulata. A repülőtiszti főisko- nult be. Iához huszonkét, a szállítórepülő dandárhoz (Tudósításunk a bevonulásról a 3. oldalon) Fűnyíróvásár WÄ a SÍ3Í? Centerben Elektromos fűgyűjtős, 900 W 32 cm-es kés 16.30Ó 13.750 Elektromos fűgyűjtős, 1000 W 38 cm-es kés 18.330 15.650 Elektromos fűgyűjtős, 1500 W 48 cm-es kés 39.900 38.000 Robbanómotoros rendrakás, 3,5 LE 34/500 31.250 Robbanómotoros fűgyűjtős, 3,7 LE 42.100 39.500 Robbanómotoros önjáró, 4 LE /4.500 65.250 amíg a készlet tart GOLF Center Szolnok, Vércse út 17. (autóklub mellett). 1 Tel.: 56/423-241, 56/423-324 i A harminchatmilliós csalás hajszál híján sikerült A csalók a siker és a nem kevés pénz reményében mindent megtettek. Igazán profi módon készültek elő a nagy átverésre: gyártottak hamis személyit, de készítettek első látásra még hi­telesnek is tűnő bírósági ítéleteket is. Az ellenük folytatott eljá­rás kedden zárult le első fokon. A Szolnoki Városi Bíróságon Sólyomváriné dr. Csendes Mária tanácsa által tárgyalt bünte­tőügyben kedden hozott ítélet viszont garantáltan valódi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom