Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-15 / 113. szám

1996. május 15., szerda Sport 11. oldal Karategála Kedves meghívót kaptunk a Be­­senyszögi Kyokushin Karate Klubtól. Május 18-án (szombaton) karategálát rendeznek a községi kultúrházban, melyen több távol­keleti szakág ismert egyénisége is bemutatót tart. Természetesen a hazai aprósá­gok első hivatalos fellépése jelenti majd a délután fénypontját, hiszen az Európa-bajnok Leskó Anna ve­zette ovis kyós gyerekek nem mindennapi produkcióval készül­nek a gálára. A kezdőket az igazi menők követik, a többszörös ma­gyar bajnok szolnoki Banzai KKK tagjai Furkó Kálmán 5 dános mes­ter irányításával tartanak néhány perces előadást. A kyokusin karate legjobbjai után Nánai Ferenc (4 dán) shotokanmester lép szín­padra, majd Kenyeres Csaba és ai­­kidósai kerülnek reflektorfénybe. A távol-keleti sportokat egy hason­lóan mozgékony bemutató váltja, Mondok Anita és párja verseny­­táncshow-val szórakoztatja a meg­jelenteket. Nyilván Dián Róbert gitárjátéka és Varga Sándor humorista poén­jai alatt sem fog unatkozni a kö­zönség. A zárószámot a helyi ba­lettcsoport és általános iskola tán­cosai prezentálják. Kötéltánc az NB I-es osztályozó határán A nyár a strandröplabdáé Amikor a Szolnoki Női Röplabda Klub a bajnokság kellős közepén átalakult, sokan azt is megkérdőjelezték, hogy akár a soron következő mérkőzésre ki tudnak állni a lányok. Talán jobb lenne azonnal visszalépni - suttogták a pesszimisták, azok a játékosok azonban - tizenéves lánykák és családanyák egyaránt -, akik elkötelezték magukat a röplabda mellett, foggal-körömmel küzdöttek az NB I-ben maradásért. Amikor Nagy Margit átvette a csapat irányítását, Göblyös és Gergelyfi mellett jobbára saját sportiskolás lányaira számítha­tott. Hamarosan visszatértek azok a játékosok, akik pályafu­tásukat egyszer már évekkel ez­előtt befejezték; Mézesné, Hár­­násiné, Hajdúné és Mohai az első hívó szóra edzésbe állt. Alig egyhetes közös gyakorlás után kellett a pályán bizonyíta­niuk, a rájátszás kezdetéig azonban még maradt néhány he­tük. Nagy Margit saját bevallása szerint is a szó szoros értelmé­ben csodát várt, a gond nélküli bentmaradást. Az egyik legnagyobb szol­noki ígéret, Hajnal Szilvia vi­szont sérülés miatt az egész sze­zonra kidőlt a sorból, ráadásul valaki mindig hiányzott a töb­biek közül is. Egyedül talán a csapatkapitányra, Mézesnére támaszkodhatott függetlenül a körülményektől, aki még az utolsó fordulóbeli mérkőzésen - melynek már semmilyen tétje nem volt - is fogcsikorgatva küzdött annak ellenére, hogy négynapos külföldi útjáról érke­zett éppen haza. Bár az eltelt néhány hónap alatt egyre jobban összerázódott és játékba lendült az együttes, végül csupán a Közgazdasági Egyetem csapatát tudta meg­előzni az SZNRK, ezzel a táblá­zat 17. helyén végzett az 1995/96-es bajnokságban. A röplabdaberkekben elterjedt hí­rek szerint az NB H-ből feljutó bajnok nem kíván élni jogával, így a szolnokiaknak lehetősé­gük lenne az osztályozóra. Hi­vatalos információt azonban még nem kaptak, így akár őszig, a következő bajnokság kezde­téig elhúzódhat a döntés. Min­denesetre akár az első, akár a második vonalban folytatja sze­replését az SZNRK, a további­akban másik edző irányításával dolgoznak a lányok. Nagy Mar­git ugyanis csak az elmúlt baj­nokság végéig vállalta a mun­kát, a továbbiakban családi és munkahelyi elkötelezettségei miatt kénytelen visszautasítani a felkérést. Hogy a csapatból ki megy és ki marad, még nem tudni. Várhatóan sokan csak akkor döntenek, ha kiderül, me­lyik csoportba sorolták a gárdát. Most csak egy biztos: a nyarat strandröplabdával töltik a Tisza­­partiak. SZS Az alapszakaszt igen fiatal csapat fejezte be Az ezüstéremmel is aranyosak A kézilabda tiszaigari megszállottjai zők után egyre komolyabban ostromolták a megyei korosztá­lyos (7-8. osztály) döntő kapu­ját, amelyen először 1994-ben sikerült belépniük. Idén ezt a bravúrt ismételték. Igaz ugyan, a ’94-es ezüstérem után idén is „csak” a második hely jutott az iskola válogatottjának, hiszen Törökszentmiklós legyőzése után Kunhegyes csapata még kemény diónak bizonyult. Az idei ezüstérem fényét ta­lán az aranyozhatja be legjob­ban, hogy az igari iskolában, ahol egy híján száz gyerek ta­nul, szinte az egész felső tago­zatot hadra kell fogni. így talán nem meglepő, ha a megye többi „nagy” diákjaival gyakran ötö­dik-hatodikos igari lánykáknak is fel kell vennie a versenyt. Az ebbéli hátrányt a gyerekek han­gyaszorgalommal - „hajnali” és délutáni edzésekkel - igye­keznek pótolni, nem véletlen tehát, hogy ezek a lányok a fa­lucska valamennyi lakójának aranyosak lettek az ezüstérem­mel is. (percze) Tiszaigaron hat évvel ezelőtt határozták el a helyi általános iskolában, hogy alkalmazkodva a lehetőségekhez, komolyan veszik a kézilabdát. Elsősorban azért, mert a lab­darúgás mellett ennek a sport­nak voltak hagyományai a kis faluban, másodsorban pedig azért, mert az iskola létszáma miatt egy focicsapat kiállítása igencsak akadályokba ütközne a fiúk körében. A lényeg, hogy a sportágválasztás sikeres volt, hamarosan jöttek az eredmé­nyek is: először a tiszafüredi körzeti döntőt nyerték meg az igari kislányok, majd a selejte-Alló sor (balról): Borsós A., Csorba, Péntek, Koczka József, Dániel, Szele. Guggolnak: Páka, Németh, Borsós P., Kál­mán, Csurella. Utcai futóverseny Martfűn Atlantai induló Százkilencvenre emelkedett az at­lantai olimpián részvételre jogosult magyar sportolók száma. Az is­mert hármas bizottság úgy döntött, hogy a magyar kérésnek eleget téve Ódor Andrea tollaslabdázó is indulhat. Gilbert Felli, a NOB sportigazgatója közölte, vívásban, dzsúdóban, öttusában, teniszben, asztaliteniszben és vitorlázásban június 12-13-án Lausanne-ban döntenek a meghívásokról. Május 26-án (vasárnap) utcai futóversenyt rendeznek Mart­fűn, melyre bárki, korra, nemre való tekintett nélkül ingyen be­nevezhet. A sporttelep elől raj­toló atléták számára különböző távot jelölnek ki a szervezők: az óvodásoknak 200, az általá­nos iskolásoknak 1800, a kö­zépiskolásoknak és az amatőr felnőtteknek 3700, míg az elit­nek, azaz a profiknak 7400 mé­tert kell teljesíteniük. Valamennyi dobogós helye­zett tárgyjutalmat kap, míg a hivatásosak mezőnyének éllo­vasai pénzjutalomban részesül­nek. Bővebb információt Ba­logh Józseftől (telefon: 56/451- 699) vagy Sike Zsolttól (Martfű, Arany János út 18.) kaphatnak az érdeklődők. Molnár Lajosné a Szolnoki MÁV SE élén Nem túl könnyű körvonalazni, mi is valójában egy társadalmi elnök funkciója. Az „alap” azonban a következő: legyen jó kapcsolatteremtő képességgel megáldva, nem árt, ha otthono­san mozog a sport világában, no és persze ismerje az adott klub helyzetét, töviről hegyire. A Szolnoki MÁV SE-nél teg­nap tartották a rendkívüli tiszt­újító közgyűlést, melyen a tár­sadalmi elnök személyéről is döntöttek. A győztes „befutó” - miután vetélytárs nem szállt a ringbe - Mojnár Lajosné, a szolnoki MÁV Csomóponti Művelődési Ház igazgatónője lett. Rövid önéletrajz felvázolá­sára kértük, hogy megtudjuk, ki is valójában az egyesület új „vezére”?- Népművelés-könyvtár szakot végeztem, ez volt az első diplomám, majd vállalkozás- és marketing-szaküzemgazdász képesítést szereztem. Minden szállal Szolnokhoz kötődöm. A Tisza partján születtem, itt nőt­tem fel, s 1977 óta irányítom a művelődési házat.- Mit gondolj miért éppen önre esett a MÁV választása, mikor társadalmi elnöknek je­lölték?- Talán azért, mert küzdő tí­pus vagyok, szeretem a nagy kihívásokat. Vannak olyan fel­adatok, melyeknek nem tudok ellenállni, és a Szolnoki MÁV SE társadalmi elnöki posztja valóban ezek közé tartozik.- Személy szerint Vizsy Fe­renc, a MÁV Budapesti Üzlet­­igazgatóságának az elnöke Az új társadalmi elnök kérte fel, hogy szálljon „ringbe" ?- Igen. Ő volt az, aki először vetette fel, hogy vállalnám-e a kihívást, aminek örömmel tet­tem eleget.- Mi lesz az első feladata, miután - képletesen - hivatalba lép?- Hollóy Tamáshoz, a távozó ügyvezető elnökhöz vezet majd az utam. Felkérem, segítse munkámat, amíg a pályázat út­ján megválasztandó személy el nem foglalja székét. Már csak azért is őhozzá kopogtatok be, mert Hollóy úr ismeri legjobban az egyesület belső ügyeit, hiszen hosszú éveken át állt a klub élén. Kíváncsian várjuk, vajon Molnár Lajosné miként birkó­zik meg az új feladattal, mely nem ígérkezik könnyűnek. Igaz, élete során már számta­lanszor bizonyította rátermett­ségét, ám ami most vár rá, az minden eddigin túltesz. Őszin­tén kívánjuk, a munkába vetett hite hónapok, évek után se vál­tozzon... (sárközi) Bundesliga, a rekordok tükrében A német labdarúgó Bundesliga 1995/96-os szezonjából még hátravan egy forduló, de a baj­noki cím sorsa eldőlt, így a tét nélküliség jegyében már javá­ban készülnek a statisztikák. Azok pedig egyértelműen tük­rözik, hogy a sportág német él­vonalbeli küzdelemsorozata minden korábbi népszerűséget felülmúlt, új rekordok szület­tek. Az eddig lejátszott 33 for­dulót ugyanis átlagban 30 533 szurkoló izgulta végig, össze­sen 9 068 230 nézőt vonzott a pontvadászat a lelátókra. Ez egyedülálló eredmény, hiszen a korábbi rekordot az 1994/95-ös szezonban átlagosan 27 702, összesen pedig 8 476 885 szur­kolóval jegyezték. A legutóbbi fordulóban, amelyben eldőlt, hogy a Borussia Dortmund megvédte tavalyi elsőségét, 344 342 futballrajongót regisztrál­tak, valamennyi stadion néző­számát összesítve ez 38 260-as átlagot eredményezett. A vég­leges eredményen persze még javíthat a záró forduló, ami arra is választ ad majd, hogy össze­sen hány alkalommal rezdültek a hálók, és ki lesz a gólkirály. Menesztett mester Menesztették az amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) ját­szó Philadelphia 76ers edzőjét, John Lucast. Lucas, aki múlt hétig még az együttes mene­dzsere is volt, most két segéd­edzőjével, Ron Adamsszal és Tom Thibodeu-val együtt kény­telen távozni az új menedzser, Brad Greenberg döntése értel­mében. A Philadelphia 76ers, amely 1991 óta nem tudott be­kerülni az NBA fináléjába, az új szezont új tulajdonossal, új menedzserrel és edzővel kezdi. Iglesias marad Mégis marad - egyelőre - a Real Madrid edzője Arsenio Ig­lesias, aki hétfőn délelőtt nyúj­totta be lemondását a királyi csapat elnökének, Lorenzo Sanznak. Végül azonban úgy döntött, hogy a szezon végéig ellátja edzői teendőit. Iglesias a csapat játékosával, Miguel So­­lerrel kapcsolatban került ösz­­szeütközésbe a klub vezetésé­vel. Az elnökséggel és a játéko­sok képviselőivel folytatott újabb megbeszélése után azon­ban megváltoztatta elhatározá­sát. Tyson lemond címéről? Mike Tyson profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok (WBC) inkább lemond címéről, mint­sem megküzdjön a brit Lennox Lewisszal. Az amerikai világel­sőt arra kötelezte New Jersey állam legfelső bírósága, hogy legközelebb csakis Lewisszal mérheti össze erejét, ám Tyson és menedzsere, Don King kije­lentette: a britnek nem hajlan­dók annyit fizetni (15 millió dollárt), amennyit kér. A tervek szerint Tyson július 13-án Bruce Seldon ellen lépett volna kötelek közé. Cselgáncs-diákolimpia, országos döntő Három a magyar igazság A Honvéd budapesti dzsúdócentrumában rendezték meg az 1996. évi diákolimpiái döntőt az ifjúsági korosztály számára. A Szajol-Mátyus JK fiataljai ezúttal iskoláik hírnevét öregbítették remek szereplésükkel. Fekete Zsuzsa (Kölcsey F. Á. I.) szá­mára ez a viadal többet jelentett, mint „egyszerű” finálét, hiszen rohamosan közeleg az Európai Olimpiai Reménységek Verse­nye (május 25-26., Lengyelország). Ezúttal két legyet üthetett egy csapásra, egyrészt bevasalhatta súlycsoportja újabb, immár harmadik diákolimpiái aranyérmét, másrészt remek lehetőség nyílott formája ellenőrzésére. Nos, nyugodtan mondhatjuk, jó úton halad, ismét bizonyította kivételes képességeit. Nagy rivá­lisát, a kaposvári Illyés Anikót ippon értékű kiemeléssel, a ko­­roncói Rácz Henriettát leszorítással, majd Molnár Hajnalkát ismét kiemeléssel pillanatok alatt megadásra késztette. Ä válo­gatott edzője nem véletlenül jegyezte meg remek teljesítményét látva: „Zsuzsa már Ausztriában is bizonyította klasszisát, neki már az 1997-es Canadai Világjátékokra kell készülnie.” Fekete Zsuzsa a hét közepétől már Budapesten, az ifjúsági válogatott edzőtáborában folytatja felkészülését az esztendő egyik legje­lentősebb nemzetközi megmérettetésére. Rékasi Gábor (Baross G. Szakközépiskola és SZKI) ellenfe­lét, Csetnekit (KSI) szabálytalanságért intették az első meccsen, s ez elég volt Kovács Gábor tanítványának a győzelemhez. Be­­lágyi (KSI) nemes bosszút állt társáért, kaszáló csípődobással legyőzte Rékasit, aki aztán Mogyorosin (BHSE) vett elégtételt. A két győzelem és egy vereség azt jelentette, hogy a szajoli le­gény a dobogó harmadik fokára állhatott fel. (GJ.) IV. Szászakku sakkverseny Az újszászi sakkszakosztály és a Szászakku május 17-19-én, a helyi Szász étteremben rendezi, immár hagyományosnak mondható országos open (nyílt) rapid kilencfordulós versenyét. Nevezéseket a kezdés nap­ján, a helyszínen 15 óráig fo­gadnak el a rendezők. A nagy érdeklődésre való tekintettel célszerű a jelentkezéseket írás­ban, Nagy János (5052 Újszász, Dózsa Gy. u. 14/a) címére megküldeni vagy az 56/366- 034-es telefonszámon leadni. A versenyzők elszállásolásáról az Újszászi Gimnázium és Mű­szaki Szakközépiskola (300 fo­­rint/fő/éjszaka) gondoskodik, de az étkezési lehetőség is, kedvezményes áron a helyszí­nen megoldható. Az Elő-pont­­számok alapján különböző ösz­­szegű nevezési díjakat állapítot­tak meg a szervezők. A JNSZ megyei sakkszakosztályok öt fő feletti jelentkezés esetén 20 százalék kedvezményt kapnak. *♦*»<*?* Lady Diana a kensingtoni palotájának kertjében fogadta a tolókocsis versenyzőket, akik a Push 2000 versenyen indulnak. A jótékony célú sportesemény fővédnöke a walesi hercegnő. feb/reuter

Next

/
Oldalképek
Tartalom