Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-15 / 113. szám

1996. május 15., szerda Hazai Tükör / 5. oldal Rövidesen beérhet a tervezet Sürgető szükség van az új alkotmányra Katonás nap a parlamentben Maratoni ülés, foghíjas padsorok fotó: feb/dióSI imre Az MSZP elnöksége támo­gatja az új alkotmány kon­cepciójának mielőbbi elfoga­dását. Úgy véli ugyanis, hogy ha nem gyorsul fel az alkot­mányozási folyamat, ebben az évezredben nem lesz új alap­törvénye az országnak. A testület tegnap állást foglalt több nyitott kérdésben. Kezde­ményezte, hogy az alapjogok ne célként, hanem kötelezett­ségként, megfelelő intézményi garanciákkal szerepeljenek az alkotmányban. Szorgalmazta: kapjon helyet az alaptörvény­ben a gazdasági-szociális ér­dekegyeztetés, és szabályozzák a közvetlen demokrácia for-Eddig még nem kapták meg az önkormányzatok az ener­giavállalatok privatizációja nyomán őket megillető rész­vényeket, s a késlekedésre nincsen elfogadható magya­rázat. Ez a véleménye az SZDSZ or­szággyűlési képviselőcsoport­jának, amelyet tegnap sajtótá­jékoztatón hozott nyilvános­ságra Dióssy László képviselő. Az elmarasztalt: az Állami Pri­vatizációs és Vagyonkezelő Rt. Az önkormányzatokat a gáz­­szolgáltatók részvényeinek 40 százaléka, mintegy 19 milliárd forint illeti meg, és hasonló összeg várható az áramszolgál­tatók vagyonából is. Dióssy Ahány önkormányzat, annyi­féle létszámgazdálkodás, ügy­intéző apparátus, ami önma­gában természetes is. A Bel­ügyminisztérium 233 pol­gármesteri hivatalt világított át a közelmúltban. Érdekes és tanulságos tapasztalatokat szereztek. Az 1000 lakos körüli kisközsé­gek között például van olyan, ahol a polgármesteri hivatal 5, és van, ahol 16 tagú - mondja Kara Pál helyettes államtitkár. Az ország egyik 3100 lakosú községében 8, másik hasonló lélekszámú településén 30 személyes apparátus intézi a helyi ügyeket. Még nagyobb az eltérés a 20-30 ezer lakosú városok ka­tegóriájában. Az egyik 21 ezer lelket számláló városkában például 55 személyes a pol­máit, az önkormányzatok és a köztestületek funkcióit, felelős­ségkörét, feladatait is. Vastagh Pál igazságügy-mi­niszter a kormány nevében szintén amellett érvelt, hogy a parlament még a tavaszi ülés­szakon fogadja el az alkot­mánykoncepciót. Sürgetően szükséges például a belső jog és a nemzetközi jog kapcsola­tának szabályozása, a gazda­sági, a szociális, a kulturális alapjogok alkotmányos megha­tározása, az állam kötelezettsé­geinek rögzítése. Ezért tartha­tatlan, hogy az alkotmány mó­dosítását moratórium akadá­lyozza, az új megszületése pe­dig késik - mondta a miniszter. László utalt arra is, hogy az ön­­kormányzatok addig nem él­hetnek tulajdonosi jogaikkal, amíg meg nem kapják a rész­vényeket. Az ÁPV Rt.-nek te­hát mielőbb lépnie kellene. Wekler Ferenc képviselő arra figyelmeztetett, hogy a telepü­léseknek - nehéz pénzügyi helyzetük ellenére - nem sza­bad felélniük ezt a vagyont, amit azért előbb-utóbb meg­kapnak, hanem jó befekteté­sekkel kamatoztatniuk kell. Ennek érdekében a Magyar Önkormányzatokért Alapítvány formába öntött egy elképzelést, amely szerint a helyi önkor­mányzatok vállalkozást hozná­nak létre a részvények megfe­lelő forgatására, hasznosítására. gármesteri hivatal, ugyanakkor egy másik, 20 ezer lakosú város hivatalában 95-en dolgoznak. Magától értetődő, hogy nincs két egyforma önkormányzat, de ekkora eltérések azért nem le­hetnek - vonta le a tanulságot a helyettes államtitkár. Á vizsgálódás tapasztalatai szerint a legkisebb polgármes­teri hivatal feladatainak ellátá­sához legalább hat személy szükséges. Szakmailag elfo­gadhatatlan, hogy a jegyző mel­lett csak egy-két ügyintéző dol­gozzon. Az egymáshoz közel fekvő kicsi településeken vi­szont célszerűbb körjegyzősé­geket kialakítani. A vizsgálat azt is jelezte, hogy vannak olyan teendők, amelyeket nem feltétlenül a hi­vatalon belül kell elvégezni, hasznosabb külső céget meg­bízni az ellátásával. (koós) Tegnap elfogadta a Ház a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgá­lati viszonyáról rendelkező törvényt. Szépséghibája, hogy az új, előnyösebb fize­téseket biztosító illetmény­­rendszerre csak 1999. ja­nuár 1-jéig kell áttérni. A maratoni hosszúságú ta­nácskozási napon - reggel fél 9-től késő estig tartott az ülés - megszületett a hadköteles kátonák (sor-, tartalékos és póttartalékos katonák) szolgá­lati viszonyáról szóló törvény is. Ez egyebek közt kimondja, hogy a katonának havonta legalább egyszer eltávozást kell kapnia. Igényelhet lelki gondozást és részt vehet val­lási szertartáson, de erre senki nem kötelezhető. Ha fenyítést kap, a panaszjog kimerítése után bírósághoz fordulhat. Napirend előtt ellenzéki Az új ellátórendszerrel szem­beni várakozást jelzi, hogy végrehajtását külön miniszteri biztos felügyeli. Őt, Baksai Zoltánt is bemutatta Kiss Pé­ter munkaügyi miniszter teg­napi tájékoztatóján, amikor ismertette a program lényegét. A középfokú vagy annál alacsonyabb iskolai végzett­ségűek 25, a felsőfokú vég­zettségűek 30 éves korukig je­lentkezhetnek támogatásért, képviselők szóvá tették: a kormány azt ígérte, hogy az egészségügyi dolgozók bérét 26-28 százalékkal emelik, de a kórházak fele az átlag 24 százalékot sem kapta meg. Kökény Mihály népjóléti ál­ha önerőből nem tudnak elhe­lyezkedni - mondotta a mi­niszter. Lesz, akinek napi 4 órás gyakornoki állást ajánla­nak fel, egy évre. Ebben az esetben a kezdőt fogadó mun­kaadó a bérköltség egy részét központi keretből igényelheti. Mások szakmunkás gyakor­latot szerezhetnek valamely vállalatnál. A cégek akkor kaphatnak - kilenc hónapig - állami támogatást, ha további lamtitkár kifejtette, a kormány nem garantálta valamennyi egészségügyi dolgozó bérének 26-28 százalékos emelését; a források .megteremtéséhez az intézményeknek is hozzá kell járulniuk. S. Á. három hónapig teljes egészé­ben állják a fiatalok foglalkoz­tatásának költségeit. Az általános iskolát kijárt, vagy a végzettség nélküli fia­talok közhasznú foglalkozta­tását a programban rendelke­zésre álló 4 milliárdos keret­ből szintén segítik. Utazási és albérleti támogatást kaphat, aki egy másik régióban talál munkát. A program sikerében bíz­nak a szakemberek, s nem ok nélkül. Az öt megyében 1993 óta folyó főpróba ugyanis si­került, beváltotta a hozzá fű­zött reményeket. Takács Mariann Vétójog. A Fidesz és a Liga vé­leménye szerint elkerülhetetlen az ÉT rendszerének megújítása. Célszerűnek tartanák, ha ismét teret kapna a tanács munkájá­ban a vétójog. Azt is elvárnák, hogy az Érdekegyeztető Tanács szervezetének megújítása nyo­mán a fontos kérdések ezen a plénumon, és ne a miniszterel­nöki dolgozószobában dőljenek el - közölték a két szervezet képviselőinek találkozója után. Előzetes vélemény. Az SZDSZ Országos Tanácsának szombati ülésén a gazdasági bűnüldözés kérdéseiről is tár­gyalni fognak. Ennek kapcsán tegnap bejelentették: a párt egyetért a Legfelsőbb Bíróság elnökének azzal az elképzelé­sével, hogy a nagyobb gazda­sági pereket a megyei bíróság— gok tárgyalják első fokon. így ugyanis gyorsabban befejeződ­hetnének az ügyek. Kényszerpihenő. Június 1-jé­­től augusztus végéig a hétvége­ken és ünnepnapokon idén is megtiltják hazánk közútjain a 7,5 tonnánál súlyosabb jármű­vek közlekedését. A szabálysér­tőket 50 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatják, s akár 30-40 órás kényszerpihenőre is kárhoztathatják. Tisztújítás. A Magyar Mun­kaadói Szövetség III. küldött­­közgyűlésén értékelték az el­múlt év munkáját és megtár­gyalták a társadalombiztosítási önkormányzatokban tevékeny­kedő képviselőik beszámolóit. A vezérkar megújításakor ismét Orbán Istvánt, az Egis Gyógy­szergyár Rt. vezérigazgatóját választották elnökké. Félretett forintok. Április­ban 27,7 milliárddal emelkedett a lakosság nettó pénzügyi meg­takarításainak állománya. Ezzel az év első négy hónapjában összesen 146,6 milliárd forint­tal nőtt az ilyen címen regiszt­rált pénzek összege. Tavaly eb­ben az időszakban 108,5 milli­árd forintot tettünk félre. Pénzforrások. A kormány idén mintegy 217 milliárd fo­rintot különített el a központi költségvetésből környezet- és területfejlesztési célokra. Ebből 37 milliárd forint jut infrastruk­turális beruházásokra. Az ága­zatban megvalósuló fejleszté­sek a turizmus előrelépését is szolgálják - hangsúlyozta teg­nap Baráth Etele, az Ország­­gyűlés Környezetvédelmi Bi­zottságának elnöke. Rendőrkézen. Megkerült az Egerből május 8-án ellopott műkincsek többsége, s elfogták a 25 milliós lakásbetörés egyik feltételezett elkövetőjét is. A cinkosok, s a még meg nem ta­lált értéktárgyak felkutatásához a lakosság segítségét kérik. Megkettőzött rendőri jelenlét, mobiltelefon a kalauzoknak Megfékezik a vonatok fenegyerekeit Minden eddigi csúcsot megdöntötték tavaly a vasúti vandá­lok. Egy most elkészült mérleg szerint csaknem félmilliárd forint értékű kárt okoztak a rongálásokkal, lopásokkal és gyújtogatásokkal. Egy évvel korábban a kárösz­­szeg még „csak” 233 millió forintot tett ki - mondja Ben­­csik László, a MÁV Rt. vasút­­biztonsági főosztályának veze­tője. A személykocsikban okozott kár öt év alatt megtíz­szereződött, tavaly elérte a 150 millió forintot. Egyes vo­nalakon némely éjszakai „diszkószerelvény” teljesen szétverve, lecsupaszítva érke­zik meg a célállomásra. Ta­valy négyszer annyi színes­fémből készült vasútbizton­­sági berendezést, kábelt vittek el a tolvajok, mint egy évvel korábban. A tapasztalat szerint a fo­lyamat erősödik, egyre dur­vábbakká válnak a cselekmé­nyek. Mint a főosztályvezető elmondta, igyekeznek haté­kony intézkedéseket tenni a vandalizmus megfékezésére. A MÁV heti, és ha kell, napi kapcsolatban áll a rend­őrség különböző szerveivel; a korábbinál több rendőr van a vonatokon, egyenruhában és civilben is. A szolgálatot teljesítő vasu­tasokat folyamatosan ellátják mobiltelefonnal. Az idén több száz korszerű telefonkészü­lékkel szerelik fel az utazó személyzetet. Ily módon a mozdonyvezetők, a vonatkísé­rők, valamint a kalauzok pil­lanatok alatt riaszthatják egy­mást és a rendőrséget. Az au­tomata telefon egyik vonalán tárcsázás nélkül, közvetlenül elérhetik azt a legközelebbi rendőrőrsöt, amely felé a sze­relvény tart. (deregán) Negyvenmilliárdra várnak az önkormányzatok Még mások kamatoztatják Kis község nagy hivatallal Felmérés készült 233 helyhatóságnál Júliustól új támogatási rendszer a pályakezdőknek A főpróba sikert aratott Évente mintegy 60-85 ezer állástalan fiatal juthat munká­hoz, átképzési lehetőséghez és számos kedvezményhez a pá­lyakezdők munkanélküli-segélyét felváltó új program kere­tében. A júliusban életbe lépő kormányrendelet szerint az if­jaknak kenyeret adó vállalkozások sem járnak rosszul. A Nemzeti Ifjúsági és Szabadidősport az Egészséges Életmódért Alapítvány (NISZA) 1996-1997. évi pályázati kiírása az alábbi címen vehető át: Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Természetbarát Bizottság 5000 Szolnok, Mátyás király u. 31. Tel.: 06-56-344-122, 06-56-344-393 Az adatlapot is tartalmazó egységcsomag ára: 250 Ft Központi információs telefonszám: 06-1-111-0671 *106015/1H* Megjelent a májusi Lakáskultúra! Benne: A Jellegzetesen női lak A Minilakások 2. A Ötletadó galéria A Tudósítás egy Kossuth-díjról A A kertbe ... Összeállítás kerti bútorokról, fűnyírókról és egyéb, kertbe való újdonságokról A A házigazda: Kerekes Éva Ne feledje tehát: Új hónap, új Lakáskultúra! M E <S j e. t 5 N I * H AVON í A XXXI. { VIOLÁM *■ i S> 9 f, t 5 . H A i V t * l I « ? T Tiszavárkony Községi Önkormányzat Képviselő­testülete az 1992. évi XXXIII. tv. 23 paragrafus /3./ bekezdése és a 138/1992./X.08./ Korm. rendelet alapján pályázatot ír ki a Tiszavárkonyi Általános Oktatási Központ igazgatói állásának betöltésére. Pályázati feltételek:- pedagógus munka betöltéséhez szükséges egyetemi vagy főiskolai végzettség,- legalább 5 éves szakmai gyakorlat,- érvényes erkölcsi bizonyítvány,- 50 évesnél fiatalabb életkor. A pályázathoz csatolni kell: szakmai végzettséget igazoló diploma másolat, szakmai önéletrajz, intézményirányításra vonatkozó program. Az állás betölthető: 1996. július 01-től. Az önkormányzat lakást biztosítani nem tud. A pályázat benyújtási határideje a Művelődési Közlönyben való megjelenést követő 30 nap. A pályázatot Mészáros Zoltán polgármesterhez kell benyújtani, írásban. Postacím: 5092 Tiszavárkony, Endre király u. 37. íiílUÍÍll Karcag: Déryné Művelődést Ház, Dózsa Gy. út 5/7. Kisújszállás: Gambár Péter, Póling iroda Mezőtúr: Benedek Lajosné, Kossuth út 53. Nagykörű: Kiss Lajosné, Polgármesteri Hivatal Tiszafüred: Szuper divatüzlet, Fő út 37. Törőkszentmiklós: Tóth Ferencné, Berzsenyi út 43. Terjesztési ügynökség: Táncsics út 1. Abony: Mádi Istvánná, Hunyadi J. út 12/a. Tószeg: Papp Ferenc, Attila út 54. Tiszajenö: Kerti Imre, Arany J. út 109. Besenyszög: Fülemen Richárdné, Rákóczi út 17. Tiszasüly: Alföldiné Bálint Ibolya, Gátsor 6. Kőtelek: Fekete Istvánná, Kossuth út 39.

Next

/
Oldalképek
Tartalom