Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-14 / 112. szám

. oldal Sport 1996. május 14., kedd Egy sportághonosító kisasszony vallomása Az okos kutya nem ugat hiába A múlt hét végén eleddig még csak kevesek által látott sportág képviselői randevúztak Szolnokon a Besenyszög felé vezető út bal partjának zöldövezetében. Első látásra kutyás emberek gyülekezetét rögzíthette az arra vetődő érdeklődő. Mint min­den őrületet, az agilityt is annak megszállott művelői honosít­ják folyamatosan szerte az országban. Szolnokon a Szép Pál, Kovács Anita vegyes páros rakta le az alapokat még tavaly. Érdeklődésünket az ifjabb és csinosabb kutyaimádó felé irá­nyítottuk azzal a szándékkal, hogy kedvet csináljunk olyan ku­tyatulajdonosoknak is, akik idáig jobbára csak az etetésre és sétáltatásra redukálták leghűségesebb barátunkkal való kap­csolatukat. Anitától, a húszon inneni, manökenalkatú hajadon­­tól megtudtuk, az agilityt egy angol katonatiszt dolgozta ki a versenylovak mozgására, feladataira építve. A nyilvánvaló kü­lönbségeket speciális akadályok - karika, hinta, alagút, szla­lom - megépítésével tette gyakorlatiassá. Mindehhez persze el­sősorban az kell, hogy a két- és négylábúak szoros barátság­ban, ha úgy tetszik, harmóniában éljék a mindennapokat.- Óvodás koromban a ló volt a mindenem - emlékezik Anita. Mindig arról ábrándoztam, mire hazamegyek, a szobám be lesz rendezve istállónak, benne pedig ott áll majd a paripám. Kisiskolásként már beláttam, a harmadik emeleten nehéz lovat tartani, ezért a kóbor kutyákat kezdtem hazahordani, aminek természetesen nem örültek a szüleim. Egyszer anyukám azt mondta, kivágja őket, mire azt feleltem, akkor tegye velem is ugyanazt. Hétévesen aztán végre saját kutyát tudhattam magaménak, egy vizsla, német juhász keverékkel róttam a miskolci utcákat - akkor ott laktunk - póráz nélkül, a boltok előtt pedig lefektettem és addig várt rám, amíg vásároltam. Ké­sőbb schnauzerem és magyar vizslám is volt.- Az elmondottakból egyér­telműen kitetszik, az öné és a kutya barátsága nem szimpla „házastársi" kapcsolat.- Én nemcsak társat, netán játékot, hanem partnert látok benne. Szeretem megtanítani olyan dolgokra, ami nem jel­lemzi a házőrzőket.- Milyen alapvető különbsé­gek szükségesek a házőrzéshez és a versenyzéshez?- Szerintem a házőrzők sok­szor magányosak, főleg, ha láncon élnek, azért is ugatnak fölöslegesen. Az okos kutya in­dokolatlanul nem teszi azt, ő az ugatással ki akar fejezni vala­mit. Versenyzésre csak kivéte­lesen barátságos kutyusok al­kalmasak - a fajtatisztaság itt semmi előnyt nem jelent a ke­verékekkel szemben -, mert ez a sportág nem kívánja az ag­resszivitást. Mindenfajta meg­határozott ösztönökkel jön a vi­lágra, amelyeket jelentős mér­tékben alakítani lehet. Persze az agility külföldön már olyan szintre emelkedett, hogy rájöt­tek, a versenyzéshez a magyar mudi és pumi a legjobb alany. Hamarosan én is szeretném az egyiket a meglévő biardom mellé.- Mennyire drága mulatság ez az új huncutság?- Csakis annyira, amennyit az ebtartás megkíván. Inkább az ember szabadidejét veszi jobban igénybe, de hát a műve­lése mindkét félnek hasznos Kovács Anita a négylábú­akhoz is hűséges sportolási lehetőséget kínál, amely jobb kondíciót, nagyobb összeszokottságot, fokozottabb engedelmességet eredményez­het a közös munka gyümölcse­ként. Akik pedig kiváló ered­ményekre képesek, jutányosán vagy éppen ingyen hozzájut­hatnak a legfinomabb kutyatá­pokhoz.- Pályájuk már van a helyi kutyakiképző területén, de azt is hallottam, küszöbön a szolnoki agility klub megalakulása.- Való igaz, a párommal szorgalmazzuk a klub létrejöt­tét. Reményeink szerint sokan kedvet kapnak majd ehhez a műfajhoz, s belépésükkel egy olyan közösséget alakíthatunk ki, amiben a tagsági viszony sok mindenre feljogosíthat, il­letve az oktatás és versenyezte­tés is szervezett formában tör­ténhet. Addig is, minden szombaton és vasárnap délelőtt szívesen látják azokat az „ebeseket”, akik többet akarnak tudni saját kutyájukról. És persze önmagukról. (néder) ! M K- v'V * f U ?RiRbßrnn>iX bt Kiesett a kétszeres címvédő A Seattle SuperSonics 4-0-s összesítéssel jutott be az észak­amerikai profi kosárlabda-baj­nokság (NBA) Keleti főcso­portjának döntőjébe, miután a rájátszás legutóbbi játéknapján hosszabbításban győzte le a ta­valyi és a két évvel ezelőtti so­rozatban diadalmaskodott Ho­uston Rocketst. A SuperSonics hosszabbításban elért 13 pont­jából Shawn Kemp ötöt vállalt. A kiváló kosaras a rendes játék­időben is remekelt, hiszen az összecsapás után 32 pontot könyvelhetett el, továbbá 15 le­pattanó megszerzése is a nevé­hez fűződik.- Ellenfelünk félelmetesen jó teljesítményt nyújtott. A Su­perSonics játékosai nagyobb akarással játszottak, mint mi - nyilatkozta a kudarc után Mario Elie, a seattle-iek kulcsembere. A Chicago Bulls, az Orlando Magic és az Utah Jazz is jó eséllyel pályázik a továbbju­tásra. Ezeknek a csapatoknak már csak egy-egy győzelem szükséges a továbblépéshez.-fifssí.t öhilM p.-’ . i r oh.^v jjlat Chiesa a meglepetésember? Az olasz bajnok AC Milan lab­darúgócsapatának leköszönő vezető edzője, Fabio Capello úgy véli, hogy a Sampdoria fia­tal csatára, Enrico Chiesa lehet a júniusi Európa-bajnokság egyik pozitív értelemben vett meglepetésembere. A Real Madridhoz távozó szakember azután áradozott a válogatott­ban még szóhoz sem jutott já­tékosról, hogy Chiesa az itáliai pontvadászatban két briliáns góllal terhelte a Milan kapuját. Vívás, megyei bajnokság Pákái már vasárnap éretten vívott Pályázat A Nemzeti Ifjúsági és Sza­badidősport az Egészséges Életmódért alapítvány pályá­zatot hirdet az ifjúsági és szabadidősport támogatá­sára. A pályázat célja a tan­órán kívüli ifjúsági és sza­badidősportban részt vevők rendszeres sporttevékenysé­gének támogatása és a tevé­kenységi feltételek javítása és egészség megőrzéséért, az ifjúság életesélyeinek javítá­sáért. Pályázhatnak az 1996. szeptember 1. és 1997. au­gusztus 31. közötti sport­­programokra az ifjúság test­edzésében, a diák- és szabad­idősportban konkrét és ellen­őrizhető feladatot vállaló tár­sadalmi szervezetek, intéz­mények, jogi személyek, kisközösségek, egyesületek, sportegyesülete, diáksport­­körök. óvodák. Magánsze­mélyek, gazdálkodó szerve­zetek, költségvetési szervek, önkormányzatok, önkor­mányzati intézmények (okta­tási intézményeket - az óvoda kivételével - is bele­értve), alapítványok, szak­­szervezetek számára ebben az évben nem ír ki pályázatot a kuratórium. A különböző támogatandó tevékenységekről, feltételek­ről, határidőkről, illetve egyéb tudnivalókról Szolno­kon a megyei testnevelési és sporthivatalban szerezhetnek információkat az érdeklődők, akik a pályázati nyomtat­ványt is a Mátyás király út 31. szám alatti székházban (tel.: 56/344-122) vásárolhat­ják meg. Az egész keleti országrészből érkeztek vendégek a hét végi nyílt megyei vívóversenyre, Szegedről, Orosházáról és Gyu­láról éppúgy, mint Gyöngyös­ről vagy Debrecenből. Sajnála­tos módon éppen a szolnokiak hiányoztak, pontosabban azok a most érettségiző lányok, akik­nek a győzelemre is komoly esélyük lett volna. Hiába, ők otthon maradtak, ám Jász-Nagykun Szolnok me­gye hölgyvívóit mégis képvi­selte valaki a döntőben. Katona Gizella a rákóczifalvi általánsa iskolában tanít testnevelést, ko­rábban Fegyverneken vezetett sikeres vívó DSK-t. Reméljük, hamarosan Rákóczifalván is új híveket toboroz ennek a nagy hagyományokkal rendelkező, szép sportágnak. A férfiak versenyében - az egyébként szintén most ballagó - ifj. Pákái János aratott. Kard­ban és tőrben nem akadt méltó vetélytársa, párbajtőrben a do­bogó harmadik fokára állhatott Paul Gascoigne teljesítményét igazán elismerik Skóciában, hi­szen már a második szavazáson választották meg az idei év leg­jobb labdarúgójának. A Glasgow Rangers angol középpályása ezúttal a futball­­szakírók voksai alapján lett a „leg”. Két héttel korábban a Skót Profi Labdarúgók Szövet­ségétől (SPFA) érdemelt ki ha­sonló elismerést. fel. Ez utóbbi versenyszámban az első öt helyet kibérelték a szolnokiak, az aranyérmet dr. Erdei Gyula szerezte meg, aki a közelmúltban vállalta el a vívó­szakosztály vezetését. Eredmények: női tőr: 1. Polnár Mónika (Szeged), 2. Földesi Mariann (Szentes), 3. Sziráki Margit (Szeged), 4. Ka­tona Gizella (Rákóczifalva), párbajtőr: 1. Földesi Mariann (Szentes), 2. Sziráki Margit (Szeged), 3. Kanász Klára (Szentes). Férfi tőr: 1. ifj. Pákái János (Szolnok), 2. Truczán György (Gyula), 3. Dobos Dá­niel (Szentes), 4. Cseh Péter (Szolnok) ... 6. Cseh Tamás (Szolnok), 7. Farkas Tamás (Szolnok), párbajtőr: 1. dr. Er­dei Gyula (Szolnok), 2. Bene Sándor (Szolnok), 3. ifj. Pákái János (Szolnok), 4. Cseh Ta­más (Szolnok), 5. Cseh Péter (Szolnok), kard: 1. ifj. Pákái János (Szolnok), 2. Pálos Csaba (Gyöngyös), 3. Tóth Szabolcs (Gyöngyös). Gascoigne csapatával skót bajnok lett. Ha minden a glas­­gow-iak számítása szerint ala­kul. hamarosan a Skót Kupát is elhódítja. „Gazzáéknak” szom­baton a Hearts együttesét kell legyőzniük a trófea tulajdonlá­sához. Az angol játékos ezen a napon nem léphet pályára ha­zája válogatottjában, a Wemb­leyben megrendezendő Ma­gyarország elleni találkozón. Gascoigne a legjobb Birkózás, Kötöttfogású Magyar Nagy díj Repka és Farkas is szőnyegen Hetvenöt éves az egri birkózás, 75 éves a Magyar Birkózó Szö­vetség, így nem csoda, hogy az egykori, történelmet írt várvédő hősök városában rangos kötött­fogású eseményt rendeznek pénteken és szombaton. A Dre­her Kupáért folyó Magyar Grand Prix-n tizenkilenc ország csaknem kétszáz sportembere vesz részt. Szorgosan lehet gyűjteni a Grand Prix-pontokat, továbbá - és talán ez a fontosabb - a két, 1992-es barcelonai olimpiai bajnok, Repka Attila és Farkas Péter is fölmérheti, hol tart az atlantai felkészülésben. A diósgyőri, illetve az újpesti sportember alig két hónappal ezelőtt, márciusban a Budapest Sportcsarnokban sziporkázott: Repka Európa-bajnoki arany-, Farkas ezüstérmet érdemelt ki. Komáromi Tibor szövetségi kapitány ezen a viadalon vá­laszt kaphat arra az egyre ége­tőbb kérdésre, vajon a két - nyugodtan mondhatjuk - világ­­klasszis milyen formának ör­vend. Amint az már megszokott, a 68 kg-osoknak járó aranyérem mellé a Matura Mihály-emlék­­verseny hagyományos díját, egy díszes, herendi porcelánból készült birkózópárt ábrázoló szobrot is megkap majd a le­endő első helyezett. Az esemény rangját igen nagy mértékben emeli, hogy ázsiai birkózók (dél-koreaiak és japánok) mellett indul szinte a teljes európai „elit”, így többek között orosz, lengyel, ukrán, német kiválóságok is ott lesz­nek az igen színvonalas esemé­nyen, amelynek rendezésében tevékeny szerepet vállalt a he­lyi Vasas SE birkózószakosztá­lya. A Kemény Ferenc sportcsar­nokban csütörtökön este lépnek mérlegre a verseny leendő résztvevői; pénteken selejtez a mezőny, szombaton pedig az érmes helyosztók következnek a sorban. Ezek jelentik egyben majd a Grand Prix-sorozat zá­rását is. Atlanta jegyében Női és férfi kézilabda NB II. Kiélezett csaták után Először kényszerültek selejte­zőkre a cselgáncsozók az olim­piai rajt előtt. Csütörtöktől va­sárnapig Hágában adódik az utolsó pontgyűjtő esély. A ma­gyar férfiválogatottból Csák József (65 kg) már tavaly ősz­szel bebiztosította magát vb ötödik helyezése jóvoltából. A 68 kg-sok között Kunyik Zsolt jelenleg kilencedik; ha megőrzi ezt a pozíciót, utazó! A 71 kg­­os Illyés Miklós európai lista­vezető, bizonyosan lesz magyar induló e súlycsoportban. A 78 kg-os Gulyás István Eb-döntős helyezés esetén kijuthat Atlan­tába, míg a 86 kg-ban induló Csehi István akár már ötödik hellyel is ötkarikás résztvevő. A 95 kg-ban Kovács Antal je­lenleg negyedik, be kell biztosí­tania olimpiai rajtját, a nehéz­súlyban pontversenyes ötödik Csősz Imre ugyanilyen cipőben jár. Csak végezetesen rossz sze­replés vezethet az atlantai ál­mok meghiúsulásához. Szolnoki Spartacus- Tápiószele SNELL 23-21 (11-11) Szolnok, 150 n., v.: Csatlós, Kómár Szolnoki Spartacus: Ba­rátit - Tócsán 2, Szalay 4, An­nus 3, Rédei 6, Bóta 5/4. Csere: Bozsó (kapus), Szől­­lősi, Felber, Soós. Hétméteresek: 4/4, ill. 9/7. Kiállítások: 2 ill. 10 perc. A második helyezett és még bajnoki címért küzdő Tápió­­szele elleni rangadó igazi megmérettetés volt a Szolnoki Spartacus számára. A pályán lévő játékosok tudásuk jelen­legi maximumát teljesítették, amely valóban megfelel az él­bolyban maradáshoz szükséges teljesítménynek. Az az akarat és erő, mely mindkét csapatot jellemezte, igen magas színvo­nalú játékkal párosult. Sajnos egy szerencsétlen sé­rülés beárnyékolta a mérkő­zést, a Tápiószele átlövője, Kácsor Istvánná egy nagysze­rűen végrehajtott csel után, amely egyébként hétméterest vont maga után, olyan szeren­csétlenül lépett, hogy a bal bo­kája teljesen kifordult, és kór­házba kellett szállítani. Ekkor a Tápiószelét elkísérő ötven­­főnyi szurkolótábor nem tudta elviselni a történteket, amelyek egyben el is döntötték a mér­kőzést. A továbbiakban már az történt a pályán, amit Nádas edző időkérése alatt kért a csa­pattól, a lányok ezen a mécs­esén be is tartották utasításait. Kár, hogy két igen nagysze­rűen felkészített csapat talál­kozóját ilyen szerencsétlen sé­rülés döntött el. Összességében a végig ve­zető Szolnok magabiztos győ­zelmet aratott, ám a döntetlen talán igazságosabb lett volna. Schwechater Martfű- Békéscsabai Mirelit 22-18 (11-9) Martfű, 200 n., v.: Demartsik, Ökrös Martfű: Récsi-Faragó 3, FEKETE K. 7, Fekete J. 2, Kovács 2, Balanescu 3, ER­DÉLYI 5. Csere: Major (ka­pus), Török, Serfőző. Edző: Gellér István. A hazaiak kötelező győzel­mét a szenior korú csabaiak csak úgy tudták jelentősen megnehezíteni, hogy összeté­vesztették a kézilabdát a birkó­zással és az ökölvívással. A martfűiek becsületére legyen mondva, állták a sarat, s a győ­zelmük egyetlen percig sem forgott igazán veszélyben. Ez­zel a győzelemmel ismét a baj­noki táblázat második helyét foglalták el. Labdarúgás, megyei I. osztály A forduló válogatottja Sagáth (Martfű) Paul (KUTE)-Pető (Tószeg) Dékány (TSE) Kinyik (TSE) Kis (Rákóczifalva)-S. Nagy (Kisújszállás) Keresztfalvi (Cibakháza) Varga (Vegyiművek) Szikora (Cibakházaj-Serucza (SZVSI CFC) A forduló játékosa: Keresztfalvi József (Cibakháza) A forduló játékvezetője: Sipeki (SZVSI CFC - Kunhegyes) *** A góllövőlista élmezőnye - 25: Bese (Kunhegyes), 18: Kincs (Kisújszállás), 14: Csikós (Alattyán), Rózsavölgyi (Martfű), 13: Szikora (Cibakháza), Horváth (Kunhgeyes), 12: Szabó (Já­­noshida), Rostás (KUTE), Molnár (Rákóczifalva), 11: Palásti (Jászapáti), Nagy J. (Martfű), Forgács (Mezőtúr), Ramos (TSE), 10: Kis (Rákóczifalva), Erdősi (Mezőtúr), Szokolai (TSE), Varga (Vegyiművek) A varsói junior súlyemelő-világbajnokságon a kisúj­szállási Simái László (99 kg) jó versenyzéssel, a tőle elvárt eredményt produkálva a nyolcadik helyen végzett. Telje­sítményéhez mi is gratulálunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom