Új Néplap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-06 / 82. szám
1996. április 6., szombat Megyei Körkép 3. oldal Támogatják volt iskolájuk diákjait Hűek a gyökereikhez Él Szolnokon száz-egyné- hány olyan ember, aki valamikor Karcagon a Nagykun, majd későbbi nevén a Gábor Áron Gimnáziumban érettségizett. Közülük harmincán jöttek össze a minap a Helyőrségi Művelődési Házban a szokásos öregdiák találkozójukra. Hunya Zoltán, a kör elnöke beszámolójában többek között szólt arról, hogy a Szolnokon lakó karcagi öregdiákoktól tavaly is három „gábo- ráronos” tanuló kapott plakettet, oklevelet és pénzt, kiemelkedő munkájáért. Ezt a követésre méltó hagyományt az idén is szeretné folytatni a kör, és hogy minden rendben legyen, hogy anyagi fedezet is legyen a jutalmazásra, sokan máris a pénztárcájukba nyúltak. így a mostani évzárón se marad el a szolnoki, karcagi öregdiákok elismerése a legjobb gimnazistának, szakközépiskolásnak, sportolónak. Nem másért, hanem azért, mert évtizedekkel korábban az adományozók is ennek a karcagi intézménynek a padjait koptatták, és juthattak bármilyen beosztásba, érhettek el tudományos fokozatot, a gyökerekhez máig hűek maradtak. D.Szabó Szőnyegekkel, kabáttal takarták le a lopott holmit Betörő az ágyneműtartóban A tettesek fűrésszel és csákánnyal estek neki a Fegvvernek- től nem messzire lévő szivattyútelepek elektromos berendezéseinek. A cél ezúttal is a mozdítható alumínium alkatrészek „újrahasznosítása” volt. Az összesen kétmillió forintos kárt két részletben vitték véghez. A helyszínen nem vacakoltak különösebben, a kapcsolószekrényeket mindenestől magukkal vitték, és otthon veselkedtek neki a szétszerelés aprólékos műveletének. Másnap, kedden is éppen ezen munkálkodtak, amikor a gyors nyomozást követően a rendőrök kopogtattak az ajtajukon. A tettesek egy darabig vonakodtak ajtót nyitni, aztán az az ötletük támadt, hogy a lopott holmikat a kezük ügyében lévő szőnyegekkel, kabátokkal letakarják. Úgy is tettek. Azt hitték, hogy ezzel minden rendben van, így végül beengedték a zsarukat. A „rejtekből” persze nyomban előkerültek az elektromos berendezések darabjai, amelyek bizonyosságot adtak a nyomozóknak: jó helyen járnak. Az aprólékos házkutatás azonban még nem várt eredményeket is hozott. Az egyik ágy ágyneműtartójából előkerült egy férfi, akit különböző betörések miatt már korábban is kerestek. Két gyanúsítottat a törökszentmiklósi kapitányság őrizetbe vett, akiket a bíróság csütörtökön letartóztatott. -hgyA nagybátyjától leste el Tíz mázsa mézet perget ki Az egy híján hatvanéves tiszafüredi Kiss István nagyon szereti a méheket. Évek óta két hobbija van: a pecázás meg a méhészkedés. Áz előbbinél maradva, egyszer már akasztott a Tiszán egy 14 kiló 70 dekás pontyot, de azóta valahogyan szolidabb a kapás. Mint említettem, az apróka ful- lánkosokat is kedveli, és ha a munka dandárja úgy kívánja, befogja a családot: a feleségét, a vejét meg a lányát is méhész- kedni. Tizenhat év óta elválaszthatatlan a fürge zümmögőktől. A nagybátyjától leste el a méhészkedés tudományát, és először tíz családdal próbálkozott. Jelenleg már hatvanhat kaptárát népesítenek be apró védencei. Valahogyan az idei hosszú, zord telet sikeresen átvészelték, és mindössze háromnégy kaptárban talált tetemesebb kárt. Nemcsak Füred környékére szállítja a fullánkos sereget, de vándorútra is indul: Hosszúpályiba, Debrecenbe az akácnektárért. így azután kiperget vagy tíz mázsa akác- és ugyanannyi vegyesmézet. A fullánkosairól szépen beszél, de szúr a szava, ha a mindennapokat említi. Dohog, mérges a kormányra, a rendszerre, mivel ígértek mindent, és lett belőle egyszeri, többszöri nadrágszíjhúzás. Főleg a hozzá hasonló kisembereknél. És bizony ezt ő is érzi, mert egész télen hiába bokázott a piacon, azt tapasztalta, hogy egyre kevesebb a vásárló. Nem azért, mintha a nevével, címével ellátott, mézzel teli üvegjeinek a minőségével lenne baj. Erről szó sincs: a rávaló, a forint kevés az emberek zsebében. így aztán neki, a méhésznek is kevesebb jut. Pedig picinyke védencei tudják a dolgukat: tavasztól őszig keményen dolgoznak. Olyannyira, hogy sokan bele is halnak. Akár az átlagemberek. De hát miért lenne ez náluk másképp? D. Sz. M. Martfűről jelentkezett tegnap délben a Magyar Rádió népszerű játéka, a Ki nyer ma? Ezúttal Hollósi Mihály (jobbról) helybeli nyugdíjas válaszolt Czigány György kérdéseire. fotó: mészáros • • Üzem épül (Folytatás az 1. oldalról.) A fórumon ismertetett, megvitatott tervek segítséget nyújtanak a vállalkozóknak, hogy felkészüljenek, tervezni tudjanak. A fórum témája volt még a település-fejlesztési részvény- társaság létrehozásának körvonalazása, ezzel kapcsolatos vélemények kikérése. A jó légkörű beszélgetésen sok vélemény hangzott el. Többen kifejezték, hogy jó ötlet volt a fórum létrehozása, támogatják a munkálatok összehangolására létrehozandó társulást. Javasolták, legyenek rendszeresek a vállalkozók találkozói, klub, vagy valamilyen egyesülési formában, hogy egymást jobban megismerjék, tapasztalataikat kicserélhessék. A hozzászólások, vélemények kifejezték, hogy a vállalkozók felelősséget éreznek a községért. Gönczi A ’96-os év transzporterét, a Mercedes-Benz Vitot vehetik szemügyre és próbálhatják ki az érdeklődők Szolnokon, a Pelikán Szálló melletti parkolóban. Az Alfa Kft. tegnap kezdődött kétnapos bemutatóján a „személyes teherautó” több változatban is kelleti magát, így körbeüvegezett kombi és dobozos furgon formában egyaránt. A sorozat exkluzív kivitele, a Viano kisbusz később jelenik meg a piacon. fotó: m. j. Erdőtelepítést vállaltunk (Folytatás az L oldalról) előadásában szólt arról, hogy politikai érdekek befolyásolják a szakmai törvénykezést, és tisztázatlan Magyarországon az agrár- gazdaság helye és szerepe. Énél- kül pedig a modernizációs program nem lehet életképes. Ami az ágazati törvényeket illeti, a mezőgazdasági bizottság már áldását adta az erdő, a természetvédelmi és a vadászati törvénytervezetre. Közülük a legjobb minősítést az erdőtörvény-javaslat kapta. Benedek Fülöp, az FM államtitkára szerint az erdőgazdálkodás egyre nagyobb hangsúlyt kap az európai integráción belül is, a hazai erdészetek megítélése pedig nagyon kedvező. Elmondta, hogy az elmúlt 45 évben 700 ezer hektárral gyarapodott az ország erdőterülete. Az idén 10 ezer hektár telepítése lenne kívánatos, de 7 ezer hektárra lesz lehetőség, ehhez pedig egymilliárdos költség- vetési támogatás áll rendelkezésre. Komplex erdősítési programjainkhoz azonban jelentős plusz forrásokhoz juthatunk. Az érintettek - állam, önkormányzatok, gazdálkodók - érdekeltségének megteremtésével és összehangolásával nagyszabású erdősítés kezdődhet el megyénkben - tudatta Szebeni László, a NEFAG Rt. vezérigazgatója. A cél megvalósításához történelmi lehetőség adódik az Európai Unió forrásainak felhasználására, emellett EBRD hitel és egyéb külföldi tőke, valamint hazai pénzek bevonására is vgn mód. A megyében 36 ezer hektárón minden szempontból kedvező befektetésnek ígérkezik az erdőtelepítés, és ezzel 11,6 százalékra nőhet az erdősültség aránya a jelenlegi 5,6 százalékról. Ez a program nemcsak az erdőgazdálkodóknak jelenthet megélhetést, hanem csökkenti a foglalkoztatási feszültségeket, növeli idegenforgalmi vonzerőnket, védi a termőföldet, és nem utolsósorban tisztább levegőt biztosít mindnyájunknak... ' * : Szakmai kihívás volt a mestervizsga A festés csak minőségi lehet Ha valakiről csak annyit tudunk, hogy szakmája mestere, legalábbis középkorú illetőre gondolunk. Elképzeljük, hogy felhalmozott élet- és szakmabeli tapasztalata alapján szerezte meg a titulust. A jászberényi szobafestő vállalkozó, Parély Zsolt a kivételek közé tartozik: 22 évével a legfiatalabb mesterek közé tartozik. Az elmúlt évben az IPOSZ mestervizsgára felkészítő tanfolyamot hirdetett. Zsolt - több ok miatt, de elsősorban azért, mert ezt kihívásnak érezte - belevágott a tanfolyamba. Több hónapos ketanulás után, tavaly novemberben megszerezte a kitüntető címet. Mint elmondta, közvetlen anyagi hasznát még nem látta minősítésének, semmilyen adókedvezmény nem jár utána. Nem gondolja, hogy az oklevéllel elsajátította szakmája összes csínját-bínját, így állandó céljának tekinti a továbbfejlődést. Mindig törekednie kell a minőségi munkára, hisz egy rosszul kifestett konyha, egy csúnya tapétázás híre gyorsabban elterjed, mint egy tökéletesen kivitelezetté. mény elméleti és gyakorlati A mester: Parély Zsolt Új székházat épít a takarékszövetkezet Vajkó Ferenc, a Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy miután Kunhegyes város ön- kormányzata dönt a Szabadság tér és a Béke út által határolt telek végleges vételáráról, azonnal el szeretnék kezdeni az új székház építését. Ugyanis a helyi takarék- szövetkezet tevékenységével úgymond kinőtte az eddigi 50 négyzetméteres bérelt irodaépületét. Az új székház (amelyet a jövő év második felében terveznek megnyitni). Kunhegyes frekventált helyén nemcsak a városképet javítja, szépíti majd, hanem a lakosság részére távlatokban is megoldja a sokszínűbb pénzügyi szolgáltatást. -pA Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet (amely a térség 17 településén sikeresen működik) új székházat kíván építeni a Kunhegyesen. Már a képviselők is igent mondtak a miskolci Hajlék Bt. építkezési iroda által megtervezett, impozáns székház gyakorlati kivitelezésére. Ilyen lesz a bank épülete. A vállalkozások szempontjából is A Tiszazug bizony nehéz terep Milyen lehetőségeim vannak? Kaphatok-e hitelt? Kihez tudok fordulni, ha segítségre van szükségem? Ezek a kérdések valószínűleg minden kezdő vagy leendő vállalkozóban felmerülnek. Nagy Ferenccel, a Tiszazugi Vállalkozásfejlesztési Iroda vezetőjével arról beszélgettünk, vajon a fentiekre hol lehet választ kapni.- Itt nálunk, a vállalkozásfejlesztési irodánál. A kunszentmártoni polgármesteri hivatal épületében remélem mindenben a vállalkozók segítségére tudunk lenni.- Évek óta működik ez az iroda. Kinek az ötlete volt, hogy létrejöjjön?- Az iroda nem választható el a Tiszazugi Települések Szövetségétől. A szövetség céljai között ugyanis szerepelt egy önálló innovációs iroda, amelyet egy sikeres pályázat után meg is valósítottunk.-Négy éve, az intézmény születése óta vezeti az irodát. Mik a tapasztalatai: milyen problémákkal küzdenek az itteni vállalkozók?- Nagyon nehéz terep a Tiszazug, mert rendkívül tőkeszegény. A települések elmaradottak, hátrányos a helyzetünk. Nagy a munkanélküliség és kevés a felhalmozott pénz, amivel vállalkozást lehet indítani. Az irodát, vagyis engem - hiszen ez egy egyszemélyes intézmény - főleg általános információkért keresnek meg. Mint például: mi kell az induláshoz és milyen mikrohi- telekre van lehetőség? Nehéz hozzájutni a pénzhez; nagyon komolyak a feltételek. A hiteleken túl oktatással is foglalkozunk. Mostanában volt egy mezőgazdasági jellegű képzés, de szerveztünk mestervizsga-tanfo- lyamot és általános vállalkozási ismereteket nyújtó képzést is.- Mivel tudják még segíteni a vállalkozókat?- Az iroda faxgépét sokan használják. Van naprakész nyilvántartásunk és egy számítógépes mezőgazdasági programunk is. -csr-