Új Néplap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-05 / 81. szám

8. oldal Információk Események 1996. április 5., péntek Naptár 1996. április 5., péntek Vince napja Napkelte: 6.13 órakor, napnyugta: 19.21 órakor. Holdkelte: 21.11 órakor, holdnyugta: 6.57 órakor. 25 éve hunyt el Somló Ist­ván színész. Szolnokon szü­letett 1902-ben. Rendezett is, és a Vígszínháznak két ízben volt igazgatója. Fil­mezett, sőt szakíróként is nevet szerzett. Ma 50 éves Bródy János popzenész, a legendás Illés együttesben gitárosként vált ismertté, és az ő szövegeit énekelték. Később a Fonog- rág tagja lett, majd szólókon­certezett, zenéket komponált és dalszövegeket írt, több musical az ő műve. 80 éves Gregory Peck Oscar-díjas amerikai szí­nész, sok nagy sikerű, ha­zánkban is ismert fűm fő­szereplője. Nagypéntek. A nyugati ke­resztény egyházakban Jézus Krisztus megváltó szenve­désének és halálának emlé­kezete. Felhős idő, kisebb esővel ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Az elmúlt napok bőséges csapadé­kát hozó ciklon csak lassan távolodik tőlünk, a délnyugati, nyugati ország­rész időjárásában ma még meghatáro­zó szerepe lesz. Itt többnyire borult lesz az ég, és további esők, záporok is kialakulhatnak. Az egyetlen jó hír, hogy havas eső, hó mái nem várható. Keleten, északkeleten ma már időn­ként felszakadozik a felhőzet, és né­hány órás napsütésre is van kilátás. Itt 17 fok közelébe emelkedik a hőmér­séklet, míg a borongósabb nyugati te­rületeken csupán 7 fok körül alakul. ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE A térségben ma még többnyire erő­sen felhős lesz az ég, és főleg a nap első felében még kisebb eső is kia­lakulhat. Délutántól azonban lassan csökkenni kezd a felhőzet, és némi napsütés is lehet. Az időnként megé­lénkülő északi, északkeleti szélben 13, 17 fokig emelkedik a hőmérséklet. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 16 Kecskemét: Jászberény: 16 Baja: Tiszafüred: 17 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 1 Velencei-tó: 6 Fertő-tó: 5-7 Duna: 6 3 5-7 Balaton: Tisza-tó: Szolnok: Jászberény: Tiszafüred: 40-50 35-45 30-45 30-40 35-45 Velencei-tó: Fertő-tó: Kecskemét: Baja: Kiskőrös: 35-45 45-55 30-45 30-40 30-40 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ TÁMOGATÁSÁVAL A nyugati, délnyugati országrészben ma még nedves utakra számíthatnak az autósok, keleten azonban fokozatosan javulnak a közlekedési feltételek. Mérséklődik a szél is, de a Dunántúlon még lehetnek erős széllökések. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: Előrejelzés a Duna-Tisza köze. térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc Traffipax Rendőrségi traffipax ellen­őriz ma a 4-esen Szolnok és Karcag között, a 31-esen Jászberénynél és a 44-esen Kunszentmártonnál, holnap Szolnok és Jászberény bel­területén. A Killerben Szolnok. Az Árkád-sori Killer­ben szombaton 21 órától a Macbeth és a Sünbalázs együt­tes lép fel. Vasárnap 20 órátoi egyéves locsolóbált rendeznek. Játszik a Prosectura, a Vacuum Cleaner, az Enola Gay és a Pankcsapda együttes. • • ünnepi vasúti menetrend A MÁV a húsvéti ünnepek alatt a következők szerint közleked­teti vonatait:- péntek a hét utolsó munka­napja, szombat szabadnap, va­sárnap munkaszünetes nap, hétfő a hét első munkanapját megelőző nap, kedd a hét első munkanapja. A MÁV tájékoztatja az uta­zókat, hogy a MÁV és az Uk­rán Vasutak közötti megállapo­dás értelmében a június 1-jéig érvényes menetrendi időszak­ban a Puskin nemzetközi gyorsvonat Moszkva-Belgrád viszonylatban április 9-10-én, míg Belgrád-Moszkva vi­szonylatban április 10-11-én közlekedik utoljára. AKCIÓ A tSjj)|LAB0RBAN! SZÍNES FUJI-FILM VÁSÁRLÁSAKOR VALÓDI BŐR FOCILABDÁT NYERHET. TOVÁBBI NYEREMÉNY: EGY ANGLIAI UTAZÁS! SZOLNOK, Szigligeti út 9. sfiSEÉU FIAT MÁRKAKERESKEDÉS - SZERVIZ RING - AUTÓHÁZ KFT. Szolnok, Bajtárs út Telefon: 56/414-286 Hol éltünk? Szolnok. Ma még nem késő beadni a nevezési lapot arra a versenyre, amelyet a Szemafor Művészeti és Kulturális Alapít­vány hirdetett meg Hol éltünk? címmel. A közép- és felsőfokú oktatási intézmények hallgatói részére kiírt vers- és próza­mondó versenyre a jelentkezési lapok az Aktív Rádió szerkesz­tőségében vehetők át a megye­házán, vagy az iskolákban. A verseny április 11-én 16 órától lesz a városházán. Vlagyimir Brinculov orosz milliomos, a duma tagja „kollégáival”, többek között Zsirinovszkijjal tréfálkozik. Brincalov szeretne Oroszország elnöke lenni, de a Központi Választási Bizottság nem fogadta el a jelölését, feb/reuter Tegnap volt utoljára nyitva eddig megszokott he­lyén Szolnokon a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár. A Kossuth tér 4.-ben azonban több éven át is csak ideigle­nes jelleggel léteztek, hiszen a másik nagy megyei intéz­mény, a múzeum egy részének helyét „foglalták”. Most a könyvtárnak el kellett költözni, mert a múzeumnak szük­sége van a területre. Az újabb ideiglenes hely a Mártírok útján a volt ÁÉV-szálló épülete lesz, ahol a tervek szerint május végén nyitnak. Később aztán újra költöznek, hiszen a könyvtár végleges (?) helye a Kossuth téri volt diák­szálló lesz, amelynek átépítése hamarosan elkezdődhet. (A mára már 350 ezer kötetes megyei könyvtárnak eddig még soha nem volt állandó épülete!. ..) fotó: mészáros Húsvéti játszóház Közös zenélés Vásárnaptár Szombaton Abonyban országos állatvásár lesz. Vasárnap Jászapátin csak ki­rakodóvásárt (az állatvásárra nincs engedély), Törökszent- miklóson, Tiszakécskén és Szolnokon pedig autóvásárt tar­tanak. Abádszalókon egy héttel ké­sőbb lesz a vásár a húsvét miatt, Lajosmizsén szintén nincs - az előzetesen meghirdetettel ellen­tétben - vásár (itt már egy hét­tel korábban volt). Törökszentmiklós. Húsvéti játszóház lesz a Helytörténeti Múzeumban (Almásy utca 20.) szombaton délután kettőtől. A gyermekek tojást festenek, to­jástartót, ünnepi asztaldíszeket készítenek, agyagozhatnak. Lesz játék és táncház is. Meg­lepetés is várja a résztvevőket, akiknek főtt vagy kifújt tojáso­kat kell vinniük magukkal. Rapklub - festékkel Szolnok. Holnap a Moment legújabb helyiségében, az Aré­nában rapklub nyílik. A 21 órási nyitóbulin a budapesti Ganxsta Zolee és a Kartel együttes lép fel. A buli különlegessége, hogy festéket, filctollat lehet vinni, és azokkal falra lehet festeni (hogy erre ne az utcán érezze- nek kedvet). Ezenkívül lehet kosárlabdázni, BMX-ezni és korcsolyázni. Koncert Kisújon Kisújszállás. A Tankcsapda együttes ad koncertet szombaton 20 órától a művelődési házban. Jászberény. A Székely Mihály Általános Iskola kórusai és az angliai Prudhoe városából né­hány napot Berényben tartóz­kodó fiatal zenészek adtak teg­nap délután közös hangver­senyt a művelődési központ­ban. Az eseményen közremű­ködött a Jászság népi együttes Árendás tánccsoportja. Ä be­folyt pénzadományokat az is­kola új pianínó beszerzésére fordítja. Élénk üzleti élet Szolnok. A megyei kereske­delmi és iparkamara üzletem­ber-találkozókra várja tagjait Grazba, Splitbe, Ljubljanába, Zágrábba. Árubemutatásra is lehetőség nyílik még az első félévben Eszéken. Aki egy kicsit messzebb kíván menni, annak a dél-len- gyelországi vásárokat ajánl­ják. A májusi gépipari vásárt Krosnóban, a júniusi általános vásárt Tarnowban rendezik. Egyéb lehetőségekről és még sok más üzletről a kama­rai újság ad felvilágosítást, vagy a 370-005-ös telefon­számon lehet érdeklődni. Elvitte a csőd Szolnok. Értesüléseink szerint csődbe ment az ANperOX Rt. Az 1991-ben alakult cég új technológiára alapozott szennyvíztisztító telepeket ter­vezett, illetve újított fel, ame­lyeket fővállalkozásban maga is kivitelezett. A dolgozók nagy részét elbocsátották, csak pár embert tartottak meg, a Tószegi úti korszerű irodaházat pedig árulják. A csőd egyes vélemé­nyek szerint előre látható volt, hiszen állítólag tavaly év eleje óta nem kaptak új tervezési megbízást, ugyanakkor több kivitelezési munkájáért maga sem látott pénzt. Bennfentesek értesülése alapján az ANperOX kintlévősége - a cégvezetés ál­lítása szerint - 70 millió, míg tartozása csak 50 millió forint. József Attilára emlékeznek Szolnok. József Attila születés­napja (április 11.), vagyis a köl­tészet napja alkalmából szava­lóversenyt rendezett a Jász-Kun Munkás Alapítvány. A Tech­nika Házában szombaton 10 órakor kezdődő eseményen ál­talános iskolák 5-8. osztályos, valamint a középfokú iskolák I-IV. osztályos tanulói szaval­nak egy-egy József Attila-ver- set. A verseny iránt érdeklődők száma még a szervezőket is meglepte: százhúszan jelent­keztek a nagy magyar költőre emlékező eseményre. A zsűri elnöke Simor András Nagy Lajos-díjas költő, műfor­dító, az Ezredvég főszerkesz­tője lesz. Várunk piros tojást Tiszafüred. „Várunk piros to­jást” címmel időszaki kiállítás nyűt tegnap a Kiss Pál Múzeum­ban. Az április végéig nyitva tartó tárlaton a történeti Magyarország hímestojás-festő hagyományait ismerhetik meg az érdeklődbe a tiszafüredi Kiss Pál, az egri Dobó István és a debreceni Déry múze­umok gyűjteményein, valamint népi iparművészek - Hárskúti Imréné, Újváry Mária - alkotá­sain keresztül. Tegnap kihirdették a városi múzeum és TIT-szervezet isko­lai tojásfestő pályázatának eredményét is. Első lett az abád- szalóki általános iskola, a máso­dik helyet a tiszafüredi Zrínyi iskola szerezte meg, a harmadik helyért felajánlott díjakon a ti- szaigari iskola negyedikesei és a tiszafüredi II/A osztályos kis- gimnazisták osztoztak. A há­romszáz gyermekalkotás szintén a múzeumban látható. Bálás ruhák Besenyszög. A Hunyadi utca 5.-ben levő vöröskeresztes bolt újonnan felújított árukészlettel, filléres bálás ruhákkal várja a betérőket. Az üzlet nyitva hét­főn, szerdán és pénteken 8-11, szombaton 8-10 óra között. A 07 Jelenti Tárlat a Pelikánban Szolnok. A Vilisch Ferenc festményeit bemutató kiállítást nyitja meg ma 16 órakor a Peli­kán Szálló galériájában Kukri Béla, a Szolnoki Galéria Baráti Köre elnöke. A tárlat május 2-áig tekinthető meg. A 07 Jelenti Súlyos sérüléssel járó közle­kedési baleset történt szerdán este 9 óra körül Szolnokon az Ady Endre úton. Egy Lada vezetője figyelmetlenül ka­nyarodott balra, nem adva el­sőbbséget az egyenesen ha­ladó Járva motorkerékpár­nak, amellyel összeütközött. A karambol következtében a motor felborult, és utasa, egy hölgy súlyos, míg vezetője könnyű sérülést szenvedett. A két járműben 100 ezer forint kár keletkezett. Ismeretlen tettesek az éj­szaka betörtek a besenyszögi általános iskolába, ahol felfor­gattak néhány tantermet, majd elloptak egy Beag típusú hang­szórót. Kerítést bontottak azok az ismeretlen tolvajok, akik Szolnokon a Seregi úton szerdára virradóra betörtek egy családi ház udvarára, ahonnan magukkal vittek egy 8 méter hosszú alumínium­idomot. Ugyancsak szerdán délelőtt 11 óra után néhány perccel a martfűi rendőrőrsön egy asz- szony bejelentette, hogy isme­rőse az utcán elvette a pénztár­cáját, és abból kivett 5300 fo­rintot. Mint kiderült, korábbi tartozást próbált behajtani a sér­tetten a gyanúsított. A rendőr­ség vizsgálatot indított az ügy­ben. Néhány nappal ezelőtt lángra lobbant Jászberény külterületén a Felsőmuszály- ban egy szalmakazal. Az is­meretlen gyújtogató az Agro- Lehel Kft. tulajdonában lévő kazlat gyújtotta fel. Követési távolság be nem tartása miatt történt közlekedési baleset Szolnokon a Thököly úton, a Tigáz előtt. Az IFA te­herautó vezetője Szolnok felé haladva későn fékezett, és emi­att belecsúszott a balra kanya­rodás miatt lassító BMW 520- as személyautóba. A baleset következtében a személygép­kocsi utasa, egy 28 éves buda­pesti hölgy megsérült. Az anyagi kár a két járműben mintegy 140 ezer forint. Ismeretlen tettesek meg­rongáltak és több alumínium és réz alkatrészt loptak el a ti- szatenyői MÁV állomás terü­letén lévő bitumentároló tele­pen üzemelő gőzfejlesztő be­rendezésről. Színesfémtolvajok garáz­dálkodtak a mezőtúri állomá­son is, ahol egy bejárati jelző és váltó között húzódó 25 mé­teres vörösréz vezetéket bon­tottak le és loptak el, de meg­rongáltak egy 25 kV-os villa­mos felsővezetéket is úgy, hogy a földelési rézkábeleket több helyen elvágták. Ismeretlen tolvajok lesze­relték és ellopták a Kunkris­tály Mezőgazdasági Szövet­kezet Kunmadaras külterüle­tén található tanyájának fá­ból készült tetőszerkezetét. Autószalon, márkaszerviz, alkatrészkereskedés Nesztor Kft. Szolnok, Baross út 44. Tel.: 56/375-201 ÁPRILISBAN indu­ló tanfolyamok a Ke­reskedelmi és Idegen­forgalmi Továbbkép­zőnél: Felsőfokú: ke­reskedelmi menedzser. Középfokú: boltveze­tő, vendéglátó üzlet­vezető. Szakmunkás: ABC-eladó, vendég­látó eladó. KIT Szolnok, Verseghy park 8. I. emelet. Te­lefon: 56/375-890. *101702/3H* ________ K IEMELT KERE­SETI LEHETŐSÉG­GEL felvételre kere­sünk ács, vasbetonsze­relő szakmunkásokat, ületve betanított mun­kásokat. Jelentkezés személyesen Szolnok, Piroskai út 1. szám alatt. Telefon: 56/429- 910. *102807/2H* ANGOL, NÉMET nyelvtanfolyamok áp­rilis 9-től június 15-ig. JELENTKEZÉS: ápn- lis 5-ig. Részletfizetési kedvezmény. LINEA NYELVISKOLA 5000 Szolnok, Kos­suth u. 3. TELE­FONFAX: 56/344- 904. »102687/3K* TELEFONOS, 37 négyzetméteres üzlethe­lyiség központi helyen eladó. Érdeklődni: Tö­rökszentmiklós, Bocs­kai út 4., naponta 9-18 óráig. *102775/2K* KOTKODA szuper­akció! Csirke alsó­comb 259, libaaprólék 89, libaszámytő 94 Ft/kg. Várjuk kedves vásárlóinkat a Szol­nok, Széchenyi krt.-i butiksor főút felőli ré­szén. Telefon: 56/370- 747. »102125/3K* 1/4 köbméteres beton­keverő eladó - 220 V-os. Vezseny, Széchenyi út 23. *102900/1K* ® NAGYON forgal­mas helyen, Szolno­kon, üzlethelyiség bérleti joga átadó. Te­lefon: 56/425-773. *102943/1T* ________ BURGONYÁVÁ ­SÁR 1996. április 05-06. (péntek, szombat). I. osztályú étkezési és vetőmé­retű Desiree 24 Ft/kg. KAPHATÓ: Szolnok, Széchenyi ltp. ARANYKANNA ABC mögötti parko­ló, Nagy Imre krt. ÁLLAMI BIZTOSÍ­TÓ melletti parkoló, RÁKÓCZI út 50. sz. alatti telephely (volt Sütőipari Vállalat). Nyitvatartási idők: 8.00-17.00 óráig. *102945/1K*

Next

/
Oldalképek
Tartalom