Új Néplap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-30 / 101. szám

2. oldal Világtükör 1996. április 30., kedd A csecsen fővezér halálhírét keltik Egyesek megerősítették, mások viszont cáfolják Amikor nemrég - tisztázatlan körülmények között - meghalt Dzsohar Dudajev csecsen vezető, utódjául a jóformán isme­retlen addigi alelnököt, Zelimhan Jandarbijevet választották meg a szakadár köztársaság megbízott elnökévé. Hírháttér Libanoni reménységek Az elmúlt hetek folyamatos izraeli légiakciói, illetve a Hezbollah Libanon területéről indított rakétatámadásai után a hét vége óta hallgatnak a fegyverek a két állam határvidékén. Bár a harci cse­lekmények kiújulása természetesen nem kizárt, úgy tűnik, a két fél egyelőre valóban tartja magát a - többek között - francia segít­séggel létrejött fegyvernyugvási megállapodáshoz. Ez örvendete­sen növeli annak esélyét, hogy végre ismét nyugodtabb időszak kezdődjék e zaklatott térségben. Az izraeli kormány illetékesei szerint a katonai akció elérte cél­ját. A Hezbollah egyes vezetői ellenben kijelentik, hogy nem sike­rült szétzúzni szervezetüket, és továbbra is bízhatnak a helyi lakos­ság támogatásában. A szélsőséges iszlám csoportot segítő Irán külügyminisztere váltig hangoztatja: a teljes rendezéshez Izraelnek ki kell vonulnia a dél-libanoni térségből. Ehhez viszont - jön a je- ruzsálemi válasz - biztonsági garanciák, külsőleg is elfogadott megállapodások kellenek. Érthető figyelem kíséri tehát Peresz iz­raeli kormányfő washingtoni tárgyalásait, akárcsak azt a tényt, hogy ma az amerikai fővárosba várják Jasszer Arafatot. A PFSZ vezetője nemcsak a Fehér Házban folytat megbeszéléseket, hanem találkozik Peresszel is, erősítve a béke esélyeiben bízók reményeit. Az előrelépésnek mindenesetre előfeltétele, hogy a mostani tűzszü­net valóban szilárdnak bizonyulják. Szondy Gábor Hiányos bizonyítékokkal Walesa sürgette Oleksy feljelentését? A szlovák-magyar alapszer­ződés aláírása és ratifikálása el­sősorban és kizárólag az észak­atlanti nyomás eredménye - nyilatkozta a pozsonyi Pravda hétfői számában Rudolf Chmel, Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete. A diplomata sze­rint a szlovák politikai elitnek nincs koncepciója a kétoldalú viszony kezelésére. Nnrszultan Nazarbajev ka­zalt elnök hétfőn óva intett az egykori Szovjetunió iránti nosztalgiától, és kizárta a visz- szatérés lehetőségét a bukott társadalmi rendszerhez. A poli­tikus annak a kazahsztáni nép­szavazásnak az első évforduló­ján beszélt a parlamentben, amely a jövő évszázadig kiter­jesztette elnöki megbízatását. Oroszország és Japán leg­újabb kori történetében első íz­ben tárgyalt hétfőn Moszkvá­ban a japán védelmi miniszter orosz kollégájával. Uszui Hi- deo és Pavel Gracsov a két or­szág fegyveres erői közötti bi­zalomerősítő lépésekről, a hadi- technikai együttműködés lehe­tőségéről, illetve a csendes­óceáni regionális biztonság kérdéseiről folytatott megbe­szélést. Eltűnt William Colby, a Központi Hírszerző Hivatal (CIA) volt igazgatója: kenuját felborulva, gazdátlanul hányko­lódva találták meg a Potomac folyó déli részén, Cobb-sziget környékén. A rendőrség való­színűnek tartja, hogy a sport­csónak váratlanul felborult, és William Colby a vízbe esve éle­tét vesztette. Pokolgépek robbantak va­sárnap Athén kereskedelmi központjában, egy forgalmas bevásárlóutcában. Az egyik bomba két rendőrtisztet köny- nyebben megsebesített. Az egyelőre nem ismeretes, ki he­lyezte el a robbanószerkezete­ket, amelyek közül az egyik az üzletház emeletén, a másik pe­dig közvetlenül az épület bejá­ratánál lépett működésbe. Megtámadták otthonában hétfőn Anatolij Szobcsak szentpétervári polgármester ta­nácsadóját. Az ismeretlen tette­sek savat öntöttek Alekszandr Jurjev arcába. A férfit súlyos sérülésekkel szállították kór­házba. A maró anyagtól a ta­nácsadó ruhája elszenesedett. Tajvan levelet intézett hét­főn Kínához, és a zsákutcába jutott tárgyalások felújítását kérte - jelentette a Reuter. Egy hongkongi lap értesülése sze­rint Peking újabb rakétagyakor­latra készül. Az újság úgy tudja, hogy a sorrendben ne­gyedik rakétagyakorlatot várha­tóan május végén hajtják végre Kína északkeleti részén. Hírügynökségi jelentések sze­rint Jandarbijev hétfőre virra­dóra szintén életét vesztette az ellenségeskedő csecsen erők harcában. Halálhírét a Moszkva-barát grozniji kor­mány nyilatkozatban tette közzé, ám az orosz hírszerzés egyik illetékese cáfolta; sze­rinte az elnök unokatestvérét tették el láb alól. A 44 éves Jandarbijev, aki eredetleg irodalomtörténész volt, 1990-ben kapcsolódott be a politikai életbe, és a cse­Az 1993-ban kötött nemzet­közi egyezmény értelmében tíz éven belül meg kellene semmisíteni e veszélyes hadi­anyagokat. Az amerikaiak ki­számolták: a nyolc nagy rak­tárban elhelyezett vegyi fegy­verek biztonságos megsemmi­sítése tizenkétmilliárd dol­lárba kerül majd. A közelmúltban hozzá is láttak a felszámoláshoz. Ré­szint azért, mert a legrégebbi tüzérségi rakétákban elhelye­csen függetlenségi mozgalom főideológusa lett. Személyi­sége nehezen illeszthető a cse­csen politikai-katonai táj­képbe. Miután rövid ideig egy nehézipari üzemben tanon- coskodott, kitűnt írói-költői képességeivel. Irodalmár lett, a szovjet írószövetség tagja. A kilencvenes évek kezde­tétől - erős nacionalista meg­győződéssel - a csecsen füg­getlenségnek szentelte minden energiáját. A háttérben egyik fő szervezője az 1991-ben zett idegmérgek szivárognak. Részint pedig, mert remélik, hogy a korszerű amerikai technikát alkalmazzák majd mások is a megsemmisítésre. Nemrég az amerikai Utah állam területén, ahol az egyik legnagyobb raktár található, üzembe helyezték az első nagyszabású megsemmisítő berendezést. Tekintettel a rendkívüli veszélyre, a löve­dékek, rakéták testét robotok fúrják meg. Az ideggázok, összeülő Népi Kongresszus­nak, amely Dudajevet elnökké választja. Mindvégig ott talál­ható a vezér árnyékában. Ne­vét csak a beavatottak ismerik, fényképét azonban annál töb­ben láthatták, ő az a bajuszos­szakállas, terepruhás férfi a korábbi elnök közvetlen kör­nyezetében, akit senkivel nem lehetett összetéveszteni, hi­szen mindig a jellegzetes kau­kázusi szőrmekucsmát, a pa- pacsát viselte. Vajon miért keltik az elnök halálhírét? Könnyebb lett volna tárgyalni vele, mint az elődjével? A választ aligha­nem a Kremlben is szeretnék tudni. Réti Ervin egyéb mérgező anyagok gyűj­tőtartályokba kerülnek, majd 1500 fokon elégetik őket. Ám az égéstermék csak újabb ége­tési folyamat és szűrés után juthat a levegőbe. A tárolásnak már csak azért is mielőbb véget kell vetni, mivel állandóan fenyegető ve­szély a földrengés, amely ép­pen Utahban nem ritka. A földmozgás láncreakciót vált­hat ki, s ha levegőbe repülnek a vegyifegyver-raktárak, em­berek tízezrei kerülhetnek életveszélybe. Az ideggázok­ból ugyanis már parányi f iennyiség - mindössze egy- zázad gramm - is halálos. Heltai András Lech Walesa adott utasítást Andrzej Milczanowski bel­ügyminiszternek Józef Oleksy kormányfő ügyészségi feljelentésére - írta a Gazeta Wyborcza hétfői száma. Az értesülés Wladyslaw Barto- szewski volt külügyminisztertől származik. A politikus a liberá­lis Szabadság Uniója országos tanácsának hétvégi ülésén kö­zölte: Walesa annak ellenére ragaszkodott az ügy megindítá­sához, hogy a belügyminiszter figyelmeztette, az összegyűjtött anyagok hiányosak. A napilap szerint Milcza­nowski természetesen rögvest cáfolta a volt külügyminiszter szavait, mondván: Walesával A balkáni helyzetre rányomja a bélyegét az a tény, hogy a daytoni békemegállapodások nem intézkedtek Karadzsics és Mladics, a két boszniai szerb vezér, jövőjéről”. A Los Angeles Times elemzése szerint a boszniai szerb vezetők miatt a békefolyamat sikerét veszélyeztető patthelyzet ala­kult ki. Mindkettőjüket háborús bű­nösnek tekinti a nemzetközi közvélemény, ám ez szemláto­mást egyiküket sem zavarja. Gyakorta mutatkoznak a nyil­vánosság előtt, mintha mi sem történt volna. A „nagy testvér”, Szerbia pedig nem igen mutat hajlandóságot arra, hogy kiadja a két sötét múltú politikust. Noha a katonák - például az teljes egyetértésben indítottak vizsgálatot Oleksy ellen. A lengyel államvédelmi hi­vatal (UOP) volt vezetője egy hétfői rádióinterjúban úgy vé­lekedett, hogy a katonai ügyészség túllépte hatáskörét, amikor az exkormányfő elleni eljárás lezárásának indoklásá­ban több államtitkot is nyilvá­nosságra hozott. Gromoslaw Czempinski szerint a bizonyíté­kok alapján túl korai volt az ügyészséghez fordulni. A volt titkosszolgálati vezető határozottan ellenzi az ügyben felgyülemlett dokumentumok tervezett nyilvánosságra hoza­talát, mert szerinte az nagy ká­rokat okozhat a különleges szolgálatoknak. IFOR-erők amerikai parancs­noka, Leighton W. Smith admi­rális - diplomatikusan hallgat­nak, a kulisszák mögött min­denki elismeri: még Daytonban ki kellett volna zárni Karadzsi- csot és Mladicsot a boszniai szerb vezetők táborából. Sokan az őszi választásokat is megkérdőjelezik miattuk. Mi­losevics szerb elnök viszont éppen a szavazástól reméli, hogy megoldódik az, amit so­kan tőle követeltek: Karadzsics és Mladics félreáll. „Ha Milosevics szocialista pártjának boszniai változata nyer a voksoláson, a két, hábo­rús bűnökkel vádolt politikus eltűnik a történelem süllyesztő­jében, s Milosevics helyzete megszilárdul Nagy-Szerbiá- ban” - véli a cikkíró.-t VTSv^yfiMfe.-y . ^ ■-■:^v.; /■ i.aa .'-ii- , _■ irat .«i ■■waiaBv». HM, 1 Prágában a NATO főtitkára. Javier Solana hétfő délelőtt Václav Klaus cseh kor­mányfővel tárgyalt a közép-európai térség biztonságáról, valamint az észak-atlanti szervezet és Csehország kapcsolatairól. A politikust fogadta Václav Havel elnök is. fotó: feb/reuter Robotok fúrják meg a rakétákat Amerika megkezdte a vegyi fegyverek megsemmisítését Az Egyesült Államok és a Szovjetunió fegyverkezési verse­nyének egyik költséges területe volt a vegyifegyver-gyártás. A szovjet kezdeményezésre indult vetélkedés végére - vagyis napjainkra - Moszkva 36 ezer, az USA több mint 30 ezer tonna vegyifegyver-készlettel rendelkezett. Akik a boszniai béke útjában állnak Fenyegető patthelyzet Letartóztatták a tasmániai ámokfutót. Legkevesebb harminchárom embert - köztük nőket és gyerekeket - ölt meg vasárnap az ausztráliai Port Arthurban egy 29 éves szellemi fogyatékos ámokfutó. A lövöldözés végén a férfi három tússzal egy tengerparti pan­zióba menekült. A ház ké.sőbb ismeretlen okból kigyulladt, a gyilkos ámokfutót égési sérülé­sekkel szállították kórházba. A tucatnyi sebesült áldozat közül négynek az állapota hétfőn még válságos volt. fotó: feb/reuter Csernobil tegnap és ma A csernobili atomerőműben ma működő reaktorok úgy külön­böznek az 1986-os elődeiktől, mint ég a földtől; az erőmű telje­sen biztonságos, a 2020-ig történő üzemeltetés minden gond nélkül megoldható - vélekedik Viktor Barjahtar fizikus, ismert ukrán tudós, az Ukrán Tudományos Akadémia alelnöke. A szakértővel a csernobili baleset 10. évfordulóján az Ukrinform hírügynökség készített interjút. Barjahtar a baleset okait illetően a következőket mondta: a reak­tor főkonstruktőrének kezdemé­nyezésére kísérletet terveztek a csernobili atomerőműben. A kí­sérlet lényege egy olyan szituá­ció szimulálása volt, amikor minden berendezés áram nélkül marad, és az egyedüli felhasz­nálható energia a generátor még forgó rotorjának kinetikus ener­giája. A kísérletet még a negye­dik reaktor üzembe helyezése előtt el kellett volna végezni, erre azonban nem került sor. Végül is a próba előkészítése nem kellően átgondoltan zajlott. A második ok abban rejlik, hogy bár a kezelőszemélyzet tagjai tapasztalt szakemberek voltak, nem ismerték az RBMK- reaktor működésének minden sajátosságát. Tudni kell, hogy a grafitreaktor működése alacsony teljesítményen bizonytalanná válik, rendkívül bonyolult az el­lenőrzés, s a kísérlet éppen ilyen teljesítmény elérését irányozta elő. Végül a harmadik ok az volt. hogy a biztonsági rendszer, vagyis a láncreakció leállításá­nak mechanizmusa tökéletlen volt. A mai csernobili erő­műben azonban a jelzett hibákat teljesen megszüntették - mondja az akadémia elnökhelyettese. Először is az egyébként ala­csony dúsítású uránnal is üze­melő grafitreaktorokat ma már magas dúsítású üzemanyag hajtja, hogy alacsony teljesítmé­nyen ne legyen szabályozhatat­lan a reaktor működése; az el­lenőrizhetetlenné válás kocká­zata tizedrészére csökkent. Más­részt ma már teljesen új, gyor­sabb biztonsági rendszer védi a reaktort, amely tízszeresre nö­velte a biztonság mértékét. Ami pedig a személyzetet illeti, óriási figyelmet fordítanak az operáto­rok tudására. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Baranyi György • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti üt 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. n. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 25,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kéijük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom