Új Néplap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-25 / 97. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1996. április 25., csütörtök Fiaink elhozták az ezüstérmet Örömteli a hír: a diákolimpia országos labdarugó-elődöntőjén a Baross Oábor Szakközép- és Szakképző Iskola focistái elhozták az ezüstérmet. Köszönjük a csapat nevében a Szoltisz Kft.-nek, Varga Zsuzsannának, a Fák Color festékboltnak, az Épszigker Kft.-nek, a cibakházi Vas-Műszaki Kereskedésnek, a Tűről Kft.-nek az anyagi támogatást, Cibakháza, Kengyel és a Szolnoki Vegyiművek Sportegyesületének a felszerelés összeállításához nyújtott segítséget. Csapatunk osztozik sportbarát támogatóival a sikerben. Kiss György csapatvezető és Székely Péter csapatkapitány József Attila versei a költészet napján • t Ünnep az ünnepben A költő születésnapjára a Jászkun Munkás Alapítvány első alkalommal hirdette meg az előadók nemes versenyét, a József Attila szavalóversenyt. A rendezők nagy örömére több mint száz versmondó juttatta el nevezését. Három kategóriában díjazták a produkciókat: az 5-6. osztályosok korosztályában, a 7-8. osztályosoknál és a közép- iskolásoknál. Zsűrielnöki tisztében köszönthettük a neves költőt, Simor Andrást. Mindhárom kategóriában kiosztottak három-három pénzdíjat, húsz különdíjat és valamennyi versenyezőt egy-egy könyvvásárlási utalvánnyal és verseskötettel jutalmaztak. A költészet ünnepén tanítványaim közül Nyitrai Sándor, Kovács Anikó, Piroska Kitti, Suszter Gabriella, Szabó Erika, Kerekes Edit és Köteles Mónika mondott verset. Piroska Kitti a Mól különdíját, Suszter Gabriella a második díjat és a Munkáspárt ajándékát vehette át. Szép és sokáig emlékezetes élmény marad kedves tanítványaimnak és nekem ez a nap. Csaj bók Ferencné Túrkeve Jeles jubileum Április 11. Kinek mit jelentett ez a dátum ? A történésznek minden bizonnyal a muhi csata időpontját a tatárjárás idején, 1241-ben, belépésünket a II. világháborúba 1941 tavaszán. Az irodalmárnak József Attila születésnapját, a költészet napját. Nekem - és sok ezer szolnoki sportbarátnak - egy sporttörténeti dátumot is egyben. Ezen a napon a zalai „oroszlánbarlangban” a férfi kosárlabda-bajnoki döntő negyedik mérkőzésén az Olajbányász csapata fennállásának csúcsához érkezett. Ott és akkor, hallatlan izgalmak közepette diadalmaskodott a ZTE ellen, és megszerezte a bajnoki címet. Abból a szempontból is sporttörténelmet írt ekkor az Olaj, hogy először győzte le Bodrogiékat idegenben. Pár nappal később - ez lett volna az ötödik mérkőzés időpontja - varázslatos hangulatban ünnepelt a Tiszaliget közönsége a díjátadáskor. A kelet-magyarországi vidéki klubok közül így elsőként Szolnokra került a trófea. Berkics, Tyubin, Abeljanov és társaik nagy csaták nagy hősei. A szurkolók is részesei voltak ennek a szép sikernek, biztatásuk sokszor átlendítette az együttest a holtponton. Még ma is kellemesen csengenek fülemben az ekkor skandált buzdító szavak: „Let’s go Olaj, let’s go”, „Berkics, a király”, „Ték-ték-ték, piros-feketék" vagy „Izzik a csarnok, itt a magyar bajnok”. Biztatásból idén sem volt hiány, ám a bravúr nem sikerült. Játékuk viszont biztató a későbbiekre nézve. Hiszek abban, hogy lesz még alkalmam végigizgulni bajnoki döntőt a Ti- szaligetben, mint annak idején, öt évvel ezelőtt. Földes Barnabás A boldog „13-as” Gyógyultan, lelkemben hálával hagytam el nemrég a Hetényi Géza Kórházat. Tudom, sokan fogalmaznának hasonlóan, mások meg épp ellenkezőleg. Ezért is érzem úgy, hogy nem hagyhatom szó nélkül a tapasztalataimat. Az egészségügyi ágazat áldatlan helyzetéről, az intézmények leromlott színvonaláról mindenki hallott már. De ahol társaim és én töltöttük a beteg napokat, az kivételnek tűnik. Sikeres műtétemet és azt, hogy ma járni, és hamarosan dolgozni is tudok, a kórház önálló idegsebészeti részlege főorvosának, osztályos orvosainak, nővéreinek köszönhetem. Gyógyulásomat én is - mint Küldjön egy képet! A kormányzó kihallgatáson fogadta az olimpikonokat Az atlantai olimpia évében egy csaknem 70 éves fényképre bukkantam a Képes Pesti Hírlap 1928. IX. 4-i, keddi számában. A fotónak több szolnoki vonatkozása is van. Az 1928-as amszterdami olimpia magyar győztesei között - a kép bal szélén áll kalapban és sétapálcával a kezében - a szolnoki Glykais László Gyula. A bot feltételezhetően a mellette guggoló Halasy Olivér olimpiai bajnoké, aki mozgássérültként - fél lábbal - az egészségesek között nyert olimpiai bajnokságot. Az 1928-as amszterdami, majd négy évvel később a Los Angelesben rendezett olimpián aranyérmet nyert magyar kardcsapat tagja volt a szolnoki tisztviselő Glykais. A sok híresség között a képen legfelül áll Vértessy József olimpiai bajnok vízilabdás. A ’60-as években a Szolnoki Dózsa vízilabdacsapatának volt az edzője. Reméljük, hogy Atlantában is lesznek hasonlóan sikeres szolnoki sportolók. Dr. Nemes András, Szolnok Űj helyzetben a gyógyszerészek szakszervezete Tárgyalóasztalnál tisztázni a konfliktust betegtársaim -, az ott dolgozók egymás közötti és a betegekkel kialakított jó kapcsolatának köszönhetem: a nyugodt, kiegyensúlyozott légkörnek, szervezettségnek, tisztaságnak és lelkiismeretességnek. Bátorító volt - itt, e különleges és szorongással teli helyzetben - a fogadtatás már a betegfelvételnél is. Lelkileg is felkészítettek bennünket a beavatkozásra. Ez az őszinte légkör végigkísérte napjainkat. A betegek véleménye számukra rendkívül fontos, a munkában hasznosítják is a javaslatokat. Köszönet az ideg- sebészeti osztály valamennyi munkatársának a 13-as szoba betegeinek nevében is: Gebei Mihály, Szolnok A gyógyszerészet privatizációja a Gyógyszerészeti Dolgozók Szakszervezetétől is megkívánja a változtatást. A jelenlegi struktúra már nem szolgálja hiánytalanul a munkavállaló érdekét. A GYDSZ nem csak szerkezetileg, hanem bizonyos fokig szellemiségében is a megszokott formákhoz kötődik. Nem változott az alapszervezeti vezetők, az SB-elnö- kök helyzete sem. Ugyanúgy fennáll az az állapot, hogy a munkavállaló érdekét azzal az emberrel szemben kell védenie, aki neki is munkáltatója. A magángyógyszertárak megjelenésével egyre több Vállalkozó gyógyszerész alkalmaz szakembereket. Az egymástól független, területileg szétszórt munkahelyi tagozódásra kell a szakszervezetnek ráépülnie, felvéve azok mozgékonyságát és rugalmasságát. Egyik munkaterülete a nagykereskedelemben dolgozók érdekvédelme. Ez a köny- nyebb, jobban áttekinthető, kollektív szerződés szempontjából jól szabályozható, feketemunkától mentes, korrekt kapcsolatra épülő munkáltatói és alkalmazotti viszony. A gyógyszertári hálózatban dolgozók igényének nehezebb lesz megfelelni. A tagság adminisztratív összefogásához több mindenre van szükség. Az első és legfontosabb a tagokkal közvetlen kapcsolatot tartó bizalmi. Ő az az ember, akit elismer a tagság és megbecsült emberként elfogad a munkáltató is. A másik a bizalmiakat összefogó koordinátor (főbizalmi), akit a tagok delegálnak a megyei testületbe. Ez a testület a főbizalmiakból és egy választott vezetőből áll. A GYDSZ Országos Tanácsa a megyei szervezetek választott vezetőiből áll össze. Ésszerűnek látszik elnökség megalakítása. Ez a fórum gyűjti össze a tagságot és a szervezetet érintő információkat, tárgyalásra készíti elő az országos tanács döntésére várót ügyeket, kapcsolatot tart az állami és szakmai szervezetekkel, képviseli a tagság érdekeit a szakszervezeti konföderációban, és mindenről tájékoztat a feltétlenül életre hívandó GYDSZ-híradóban. Az elnökség tagjait az országos tanács választja, az elnököt az eddigi gyakorlatnak megfelelően a kongresszus. Ajánlom megbeszélésre a tagságnak és a választott vezetőknek szakszervezetünk tervezett felépítését, mert a szakszervezet jövője számára nélkülözhetetlen megújulást a tagok akarata határozza meg. Csak akkor tudunk eredményesen dolgozni, ha kijelöljük a fő irányt. A munkáltató érdeke, hogy minél többet dolgoztasson minél kevesebb juttatásért. A munkavállaló érdeke ezzel ellentétes. A két szélsőség között számtalan ütközési pont van. A szakszervezet ezektől a csatáktól kívánja megkímélni mindkét felet. Az érdekképviselet és a munkáltató közötti megállapodás tartalmazza mindazokat a jogokat, amelyek nélkülözhetetlenek a munkavállalónak, a munkáltatónak pedig elfogadhatóak. Az így létrejött, és mindkét fél által elfogadott megállapodás birtokában kettőjük kapcsolata a munka minőségének megbeszélésére és a szakmai önmegvalósítás beteljesítésére szűkül. Az így kialakított állapot mindkét félnek jó, mert a konfliktus a tárgyalóasztalnál tisztázható. A szakszervezet egyéb ügyekbe nem kíván beleszólni, bízva abban, hogy a munkáltató is igényli alkalmazottainak érdekvédelmét. Csuka Ferenc a GYDSZ elnöke Köznapi morzsák ... Szevasz, tavasz! Polgárok, a telkeinken ismét megkezdtük az ilyenkor szokásos előkészítő mezőgazdasági munkákat! Ez csalhatatlanul jelzi: itt a tavasz! Szolnok vendége ismét e várva várt ismerős. A hosz- szúra nyúlt hideg és erősen változékony időszak után már alig tudtuk felidézni e kedves évszak mosolyát. A mosolyt, amely feledteti a közelmúlt ridegségét, kiszámíthatatlanságát. Ragyogó sugarai feltöltik és megfiatalítják szívünket. Mint egy varázsló! Hirtelen viruló életet teremt a megfáradt természetben. A festői Tabán felöld színekben pompázó, új ruháit. A Tisza-part gesztenyefái lombjaikkal megszűrik a város levegőjét. A Dami lassan elbontja téli sátrát, és a sárga vászon helyén bámulásra vágyó testek szegélyezik a frissítő-hűsítő vizet. Beindult a vándorlás a betonból a rügyező hétvégi kertek nyugalmába. Számomra a telek a városi kisember diadala, egy állandó, ösztönös harc a szmoggal telített városi kőrengeteg ellen, bátor kiállás és egyben vágyakozás: az urbánus polgár a kényszerű köznapok után megpróbál magának egy kis tisztaságot, csendet, emberibb környezetet teremteni. . . Ez is bizonyítja, hogy az átlagemberek igenis nagy dolgokat tesznek. Mégis kételyeim vannak, hogy ezt kellő mértékben értékelik a megfelelő helyeken a felsőbb döntést hozó régiókban! Vették-e már a fáradságot ahhoz, hogy felmérjék, a kisemberek szorgalma mennyit hoz az ország kasz- szájába? A már végletesen centralizált hatalmi-vezetési központok valahol megfeledkeznek a kisember köznapjairól, leendő választóik problémáiról. Persze a választási ciklusok némileg módosítanak ezen . . . Hisz ez majdnem mindenütt így működik a világban. De miért ne lehetne ez másként: itt, ma, Magyarországon? Hisz itt a tavasz! Da-da Az olvasói levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tiszteletben tartva a mondanivalót A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Név- és cím nélkül érkezett levelek közlésére nem vállalkozunk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Zenés est és küldöttközgyűlés A megyei Mozgássérültek Egyesülete nevében köszönjük a Csomóponti Művelődési Központ dolgozóinak, Fejes Károlyné szajoli csoportvezetőnek és munkatársainak, az egyesület dolgozóinak, a polgári és segítőszolgálatosoknak a küldöttközgyűlés megrendezéséhez és a zenés vacsoraesthez nyújtott segítséget. Magyar Sándor elnökhelyettes Pár évvel ezelőtt még szép terveket szőttek az illetékesek Indóház megmentésére. Skanzen lesz - adták tudtára a világnak. A jelekből ítélve egyre kevesebb az esély, hogy megmenekül az enyészettől a város e nevezetes épülete. Tetőszerkezetéről egyre csak fogynak a cserepek, a homlokzata is szörnyű képet mutat. Arról már nem is beszélve, hogy környezete illegális szemétlerakó hely lett. fotó: m. j. A Dr. Kálmándi Mihály-díj A legszebb kitüntetés egy szolnoki orvosnak Most vagyok hetvenegy éves, túl az élet delén, és még ma is hálával és szeretettel gondolok reá: dr. Kálmándi Mihályra, a szegények doktorára. Hogy mondandóm érthető legyen, kis kitérőt teszek. Férjemmel 1947-ben kötöttünk házasságot. Szegények voltunk, de nagyop boldogok. Egy évvel később megszületett a kisfiúnk. A szülést követő komplikációk miatt három műtétre is szükség volt, ebből jött aztán a többi baj. A kisfiam szervezete nem tudott alkalmazkodni az anyatej (hányához, beteges lett. Nem használt a gyermekvédő liga orvosa által ajánlott sok gyógyszer sem. Súlyosnak tűnt a helyzet, amikor elvittük őt Kálmándi Mihály doktor úrhoz. Amit egy kisgyermek egészségéért el lehet követni, azt ő megtette. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy Kálmándi doktor úrnak köszönhetem a fiam életét. Később a fővárosba költöztünk, de évenként hazajártunk szabadságunk idején. Édesanyámtól sokszor hallottunk a doktor úrról. Úgy mondták, a szegények jótevője volt. Állítólag a beteg gyermek szüleitől először mindig azt kérdezte meg, van-e pénzük gyógyszerre. Bizony, a legtöbbjüknek nem volt. Ilyenkor szólt Juliskának, a házvezetőnőjének, hogy adjon kölcsön annyit, amennyi az orvosság kiváltásához kell. Sok szülő lesütött szemmel fogadta el a segítséget, de a gyermek egészségéről volt szó, visszautasítani nem lehetett. A doktor úr neve fogalom volt a városban a szegények között. Soha nem fogadott el pénzt. Ha valaki mégis fizetni akart, az előszobában álló kisasztalra tehette le. Sok-sok év múlva vettünk Alcsi-szigeten egy kis telket. Arra járt a doktor úr nevelt lányával. Meghívtuk őket egy szerény ebédre. Természetesen ő nem emlékezett ránk, hisz ezer és ezer betege volt élete során. Nekem nagy öröm volt ez a találkozás. Sohasem felejtem el, hogy a fiamat neki köszönhetem. Ennek a városnak őt soha nem szabad elfejteni! Boldog ember lehet az, ki a „Dr. Kálmándi Mihály-díj”-at kiérdemli. Droppa Ferencné Szolnok
