Új Néplap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-27 / 73. szám

1996. március 27., szerda Sport 9. oldal Kosárlabda - középiskolás diákolimpia területi döntő A Jendrassik a döntőbe küzdötte magát A szolnoki tiszaligeti körcsar­nok adott otthont a középisko­lás kosárlabdacsapatok területi döntőjének. A lányok között a miskolci Kilián, a salgótarjáni Bolyai, valamint a házigazdá­kat reprezentáló kereskedelmi szakközépiskola együttese ve­selkedett neki, hogy eldöntse a továbbjutást jelentő első hely sorsát. A fiúk mezőnyében is három gárda szerepelt: Tarján- ból a Stromfeld, a borsodi me­gyeszékhelyről a Földes, illetve Szolnokról a Jendrassik György SZKI fiai igyekeztek minél jobban megszelídíteni a játékszert. A lányok mezőnyé­ben sajnos nem sok jóra szá­míthattunk, hiszen a sportág Női foci László Kórház Junior­Jászdózsa NFC 0-5 (0-3) Budapest, Vágóhíd u., 100 n. Jászdózsa: Horváth - An­tal, Hortiné, Kiss Zs., Bé­ré cki, Sárközi. Bolya, Ócsai, Be ián, Bozóky, Nagy púi. Edző: Bolyós Róbert. A mindvégig sportszerű mérkőzésen kevésnek bizo­nyult a fővárosi fiatalok lelke­sedése a rutinos jászdózsai- akkal szemben, akik ilyen kü­lönbséggel is megérdemelten győztek. A tartalékosán fel­álló NFC valamennyi tagja ki­tett magáért a magabiztos győzelem érdekében. Mai műsor Kosárlabda. NB I„ nők ­rájátszás a 9-14. helyért: Zala Volán-Sz. MÁV MTE. utánpótlása női vonalon fino­man szólva igen gyengének számít Szolnokon, ami a talál­kozók során is megerősítést nyert. Kevés volt a lelkesedés, az igazolt játékosok egész sorát felvonultató miskolciak köny- nyedén vívták ki az elsőséget, a kerósoknak be kellett érni a bronzéremmel. Szerencsére a fiú „vonalon” más volt a hely­zet, a hórihorgas gépiparisok - első fellépésükkor - játszi könnyedséggel bántak el a nógr rádiakkal (130-60). Követke­zett a Jendrassik-Földes derbi, melyen már jóval nehezebb dolguk akadt az Axon mezben feszítő Sonkolyéknak. Az ala­csony, ámbár fürge „nebulók­ból” álló acélvárosiak szívósan tartották magukat, azonban a magasságbeli fölényüket reme­kül kamatoztató Tisza-partiak végül a parkettbe döngölték ve- télytársukat (84-70). A siker azt jelenti, hogy az április végén Miskolcon sorra kerülő orszá­gos döntőben a Jendrassik kép­viseli szűkebb régiónkat. Akik a bravúrt kivívták: Cseppentő Nándor, Török Ró­bert, Ihász Péter, Osman Sán­dor, Sonkoly Béla, Bódi Fe­renc, Cseresznyés István, Szentpéteri Károly, Nagy Zol­tán, Horváth Csaba, Szarvas Gábor. Felkészítő tanár: Fo­dor András, testnevelő: Szé- csényi László. (sl.) Magyar Kupa Szerdán délután kerül sor a labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezőjének má­sodik fordulójára. A párosí­tás: Cserkeszőlő-Mézőtúr (Nagy I.), Jásztelek-Alaty- tyán (Markóth), Homok- Kunszentmárton (Kormos), Tiszapüspöki-Rákóczifalva (Sulyok), Tiszaroff-Kunhe- gyes (Nagy S.), Szászbe­rek-Martfű (Kolláth). Já- noshida-Jászapáti (Pál), Vegyiművek SK-Jászalsó- szentgyörgy (Hagyó), Fegyvemek-K őtelek (Ve­res). Erőnyerő: Tószeg. Kezdés egységesen: 15.00. A következő fordulót áp­rilis 17-én (szerdán) rende­zik, már az NB 111-asok részvételével. Cselgáncs: diákolimpia és regionális rangsorverseny Eredményesen „Kardoskodtak” A diák B és C korcsoport szá­mára rendezték meg Szentesen a Csongrád megyei diákolim­piái döntőt, melyen külön meg­hívás alapján a Szajol-Mátyus JK fiataljai is bizonyíthatták felkészültségüket. A legfiata­labbak 32 kg-os küzdelmeit Bernáth Viktor imponáló fö­lénnyel nyerte, de korosztályá­nak másik kiválósága. Kun István (+49 kg) is valamennyi mérkőzését ipponnal nyerve léphetett fel a dobogó legmaga­sabb fokára. Kardos Zoltán a diák B-korcsoport 30 kg-os súlycsoportjában bizonyult a legjobbnak. A látottak alapján mindhárom szajoli versenyző jó eséllyel pályázhat az orszá­gos diákolimpia döntőjén a do­bogó valamelyik fokára. A diák A-korosztály tagjai a kicsikkel egy időben Miskol­con, regionális rangsorverse­nyen vettek részt, szép sikerrel. Kovács Gábor tanítványai mel­lett ezúttal a Szolnok Városi Sportiskola utánpótláskorú fia­taljai is tatamira léptek a bor­sodi megyeszékhelyen. Csathó László a 38 kg-os súlycsoportban léphetett fel a dobogó harmadik fokára, míg társai a 41 kg-os Balogh József és az 53 kg-os Rékási István (valamennyien a Szajol-Mátyus JK versenyzői) a döntőig mene­teltek és lettek ezüstérmesek. Az SZVSI '86-os születésű gyerekei közül Lajkó Benedek (+49), Olexik László (41 kg), Somogyi András (34 kg), Farda Ákos (32 kg) és Tóta Adám (28 kg) a harmadik, György László (45 kg) az első, Rezák Tamás (41 kg) és Pálinkás Csaba (30 kg) pedig a második helyen Te­rek Tamásnak és Hajba Gergő­nek ezúttal meg kellett elége­dnie az ötödik, Hajnal Márton­nak pedig a hetedik helyezéssel. A diák B és C korcsoportban az alábbi eredményeket érték el a Tisza-parti sportiskolások: ('85-ös Születésűek): 45 kg: 2. Schwedtner Szabolcs, 41 kg: 3. Besenyei Soma, 38 kg: 1. Si­mon Mihály, 2. Szilárdi Péter, 35 kg: 2. Lugosi Lóránt, 32 kg: 7. Révész Viktor, 30 kg: 2. Ka- nyó Péter. ’83-84-es születé­sűek: +63 kg: 2. Rácz Dániel 49 kg: 2, Bathó Gábor, 4. Ambruzs Zoltán, 38 kg: 5. Barta Attila, 35 kg: 5. Szerdahelyi Tamás. Sakk OB II., rájátszás, II. forduló Nyeregben maradtak az ifjú huszárok Budalakk Titán Szeged- Kevitcrv Akva Szolnok 4-8 Mivel Papp és Asztalos tanul­mányai miatt nem tudott Sze- v gedre menni a csapattal, nehéz percek elé nézett a szolnoki gárda. A vezetők a fiataloknak szavaztak bizalmat, akik ezt meg is hálálták, hiszen mind az elmúlt fordulóban bemutatko­zott 12 éves Gombár János, mind a most először szereplő 11 esztendős Molnár László biztosan győzött, mindketten sötéttel, jelentős részt vállalva csapatuk idegenbeli sikeréből. Az erősen tartalékos, fiatalok­kal teletűzdelt szolnoki csapat összességében ilyen arányban is megérdemelten győzött. Orosházi MTK- Szekuritász 6,5-5,5 A tartalékosán kiálló Jászbe­rény ismét nem tudott megbir­kózni az előtte álló feladattal. Négy ifjúsági játékos szerepel­tetése eleve hátrányt jelent a csapatnak, mivel ők még nem készültek fel teljesen az OB Ifi­ben való játékra. Különösen akkor érinti érzékenyen a csa­patot, ha a felnőtt játékosok kö­zött is bizonytalan pontok akadnak. A rájátszásból még két forduló van hátra, hason­lóan gyenge eredményt nyújtva könnyen veszélybe kerülhet a kilencedik hely megszerzésé­nek lehetősége. Sinka leröhanó támadással szétzilálta ellenfele állását, és a 22. lépésben nyert. Az ifjúsági Dudás B. rugalmas állást épített fel, és szépen vezetett támadás­sal győzött. Bujdosó előnyösen került ki a megnyitásból, me­lyet lépésről lépésre fokozato­san erősített és nyerte a partit, ám ez is kevésnek bizonyul Nyert: Sinka, Bujdosó, Du­dás B., remizett: Sápi, Vereb, Süli. Muhari, Székely. Hódme/.ővásárhely- Újszászi SE 5,5-6,5 Könnyűnek vélt mérkőzésen nagyon nehezen született meg a tartalékos újszásziak győzelme. A várakozáson aluli teljesít­mény csak a minimális előny megszerzésére volt elegendő. Á hazaiak biztonsági védekezésre álltak be, nemigen kezdemé­nyeztek, ismerve az erőviszo­nyokat, fél pontokat szervezve 'gyűjtögették pontjaikat. Kádas a támadás érdekében hat gyalogot áldozott, de az el­lenfél jól védekezett, és csak nehezen tudta támadását győze­lemig fokozni. Dibusz fokoza­tosan őrölte fel partnere erejét, végjátékot is precízen vezetve mintaszerű játéka ellen nem volt védelem. Káló bonyolult középjáték után jól ment át a végjátékba, és sikeresen hasz­nálta ki az állás adta lehetősé­get. Nagy K. gyalogelőnyös ve­zér-futó végjátékban hibázott, és fájó vereséget szenvedett. Nyert: Kádas, Dibusz, Káló, remizett: Molnár, Varga, Ta- kás, Ragó, Gulyás, Lőrinczy, Kiss Makó-Karcag 7-5 A bajnokesélyes fricskát kapott a gyengébbnek tartott karcagi­aktól, akik ismét bizonyították, hogy nem véletlenül kerültek a rájátszás felsőházába. Mohácsi megmutatta oroszlánkörmeit, jó nevű ellenfele nem tudta há­rítani támadását. Kónya közép­játékban két gyalogot nyert, amit a vezér elfogása követett. Egyed tisztnyerés után biztosan gyűjtötte be a teljes pontot. Ifj. Kónya előnyösebb állását nem tudta győzelemig fokozni, Se­bők a második táblán értékes fél pontot szerzett. Nyert: Mohácsi, Kónya, Egyed, remizett: Sebők, Rácz, Fodor, ifj. Kónya. Véget ért a fedett pályás, kezdődik a szabadtéri idény Dunakeszin rendezték meg a szabadtéri atlétikai idény első országos bajnokságát. A mezei futók ebben az esztendőben is hatalmas létszámban vágtak neki a kilométereknek. Termé­szetesen a Szolnoki MÁV MTE és az SZVSI kiválóságai sem hiányozhattak, akik most is megállták helyüket a legjobbak között. Eredmények - ifjúságiak (7000 m): 2. Szolnoki MÁV MTE (Szabó Imre, Muhari Gá­bor, Barna József). Serdülő „B” (3500 m): 3. Szolnok Vá­rosi Sportiskola (Szabó Géza, Béláid Szaid, Horgász Róbert). Fedett pályás gyermekverseny A Szolnoki MÁV MTE Véső úti futófolyosója adott otthont az egyesület és a sportiskola közös versenyének, amely a téli sorozat befejezését jelentette. A hazaiak mellett Törökszentmik- lós, Mezőtúr, Debrecen, Albert- irsa és Cegléd több mint 100 fiatalja vívott izgalmas ver­senyt. A győztesek és helyezet­tek az érmeken kívül a Wolf Hungária Kft. és a Topp Grupp által felajánlott édességeknek is örülhettek. Eredmények - Fiúk, 60 m gát; '86-os születésűek: 1. Mezei Viktor (Cegléd) 10,75 mp, 2. Szekeres Lajos (TSE) 10.83, 3. Fehér Imre (TSE) 11,26 mp. ’85-ös szül.: 1. Jám­bor István (TSE) 993 mp, 2. Ecseki Tibor (SZVSI) 10,23 mp, 3. Szabó Richárd (Mező­túr) 11,60 mp. ’84-es szül.: 1. Veres László (DSI) 9,96 mp, 2. Kovács Gergő (DSI) 10,15, 3. Farkas János (DSI) 10,21 mp. 60 m; ’86-os szül.: 1. Szekeres Lajos (TSE) 8,76 mp, 2. Fehér Imre (TSE) 8,78, 3. Mezei Vik­tor (CVSE) 8,92 mp. ’85-ös szül.: I. Ecseki Tibor (SZVSI) 8,58 mp, 2. Jámbor István (TSE) 8,60 mp, 3. Varga Dániel (Mezőtúr) 9,04 mp. ’84-es szül.: 1. Veres László (DSI) 8,29 mp. 2. Farkas János (DSI) 8,31 mp, 3. Turjáni Tamás (CVSE) 8.49 mp. Távolugrás; ’86-os szül.: 1. Szekeres Lajos (TSE) 390 cm, 2. Mészáros Miklós SZVSI) 389 cm, 3. Fe­hér Imre (TSE) 389 cm. ’85-ös szül.: 1. Ecseki Tibor (SZVSI) 439 cm. 2. Jámbor István (TSE) 410 cm, 3. József Márk (Albert - irsa) 386 cm. ’84-es szül.: 1. Veres László (DSI) 469 cm, 2. Farkas János (DSI) 452 cm, 3. Turjányi Tamás (CVSE) 452 cm. Leányok - 60 m gát; ’86- os szül.: 1. Csáki Fruzsina (DSI) 11,174 mp, 2. Molnár Or­solya (SZVSI) 12,52 mp. 3. Fé- zer Beáta (DSI) 12,85 mp. ’85- ös szül.: 1. Papi Bernadett (SZVSI) 11,11 mp, 2. Zsig- mond Marianna (TSE) 11,36 mp, 3. Oláh Csilla (TSE) 11,37 mp. ’84-es szül.: 1. Óvári Zita (SZVSI) 9,86 mp, 2. Szekeres Orsolya (SZVSI) 10,02 mp, 3. Pista Szilvia (DSI) 10,54 mp. 60 m; '86-os szül.: 1. Veres Réka (DSI) 8,95 mp, 2. Fézer Beáta (DSI) 9,06 mp, 3. Molnár Orsolya (SZVSI) 9,47 mp. ’85- ös szül.: 1. Németh Klára (SZVSI) 8,67 mp, 2. Szabó Or­solya (DSI) 8,75 mp, 3. Oláh Csilla (TSI) 8,76 mp. ’84-es szül.: 1. Mészáros Ildikó (SZVSI) 8,00 mp, 2. Szekeres Orsolya (SZVSI) 8.27 mp. 3. Óvári Zita (SZVSI) 8,48 mp. Távolugrás; ’86-os szül.: 1. Veres Réka (DSI) 386 cm, 2. Fézer Beáta (DSI) 382 cm, 3. Csáki Fruzsina (DSI) 373 cm, '85-ös szül.: 1. Németh Klára (SZVSI) 421 cm, 2. Zsigmond Marianna (TSE) 396 cm, 3. Szabó Orsolya (DSI) 385 cm, ’84-es szül.: 1. Mészáros Ildikó (SZVSI) 479 cm, 2. Óvári Zita (SZVSI) 472 cm, 3. Szekeres Orsolya (SZVSI) 445 cm. Mi lesz veled, Gécsek? Amióta kiderült, hogy Gécsek Tibor doppingtesztje pozitív eredményt hozott, a képzelet­beli labda ide-oda pattog a Ma­gyar Atlétikai Szövetség (MASZ) és a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) között. (Gécseket egy tavalyi berlini versenyen ellen­őrizték, és a próba tiltott serken­tőszer, Methandienon igen kis koncentrációjú metabolitját mutatta ki.) A MASZ orvosi szakvéleményre hivatkozva vétlennek nyilvánította a világ- bajnoki bronzérmes kalapács­vetőt, mert a honi szövetség ál­láspontja szerint a minimális mennyiségű anabolika bőrgyó­gyászati panaszokra felírt ke­nőccsel került szervezetébe. Az IAAF ezt az álláspontot nem fogadta el, a nemzetközi szö­vetség szabályzata szerint ugyanis a doppingolás ténye a fontos, ebből a szempontból mindegy, hogy a szer miként került a szervezetbe. A MASZ elnöksége kitartott korábbi vé­leménye mellett, de az IAAF * válasza ismét elutasító volt.- Az IAAF elutasította a MASZ álláspontját, helyesnek tartja saját határozatukat?- Igen, mert meggyőződé­sünk, hogy Gécsek ártatlan - mondta Bodnár Bea, a szövet­ség főtitkára. - Nem értünk egyet azzal, hogy őt egy újfajta speciális, érzékenyebb mód­szerrel 'ellenőrizték. Ez etikát­lan, hiszen például aki tényleg doppingol és a hagyományos módszerrel ellenőrzik, az nem bukik le. Az IAAF szabályzata ebben az értelemben ellefitétes törvényeinkkel, nem. foglalko­zik az enyhítő körülményekkel, és a tiltott anabolika használa­táért négy év eltiltás jár. Brolin búcsút intene Leedsnek A világbajnoki bronzérmes svéd labdarúgó-válogatott oszlopos tagja, Tomas Brolin felettébb rosszul érzi magát új csapatánál, a Leeds Ünitednél. A szemfüles csatárt 6.9 millió dollárért igazolta le az olasz Pannától még tavaly novemberben az angol együttes, de a friss szerzeményt gyakorta csak a kispadra ültette a szakvezetés, vagy idő előtt cserével hívta le a pályáról. - A Liga Kupa döntőjé­ben sem szerepeltem a kezdőcsapatban, és ez már nagyon elke­serít. Azért jöttem Angliába, hogy bizonyítsak, de erre nem ka­pok elegendő időt. Csereként beállni és maradandót alkotni nem éppen könnyű dolog. Kezdő emberként felvenni a játék rit­musát sokkal könnyebb, de erre az utóbbi időszakban kevés al­kalmam volt - mondta Tomas Brolin. A hazájában egyik legna­gyobb sztárként számon tartott játékos a Leeds United színeiben 16 mérkőzést játszott kezdő emberként (ebből tíz alkalommal lecserél­ték), ötször pedig a kispadon kezdett. Összesen tehát 21 találkozón lépett pályára, eddig négy gólt szerzett. Az elmúlt hetekben nem remekelt, legutóbb január 13-án talált a kapuba - igaz, akkor két­szer is - a West Ham United ellen. Möller kényszerpihenőn Amikor Berti Vogts, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapi­tánya kijelölte a Dánia elleni barátságos mérkőzésre készülő 22 fős játékoskeretét, akkor abban Andreas Mohernek is „szorított” helyet. Az Európa-bajnoki tizenhatos döntőre formálódó együttes szakveze­tője azonban csak később értesült arról, hogy Möller sérülés miatt nem állhat rendelkezésére. A Bundesliga-címvédő Borussia Dort­mund középpályása felépült ugyan korábbi térdsérüléséből, de ezút­tal szalaghúzódás kényszeríti többhetes pihenőre. Az orvosi diagnó­zis szerint a 28 esztendős labdarúgó legalább egy hónapig nem léphet pályára, addig a válogatott és klubcsapata is nélkülözni kénytelen. Aranylábú sportminiszter Rendkívül forró fogadtatásban volt része hétfőn este Versail- les-ban a világhírű Pelének, akinek az angol Umbro sport­szergyár elnöke egy életnagy­ságú, a brazil labdarúgó-válo­gatott színeiben, aranyban és zöldben pompázó Pelé-szobrot adott át.- Ez legalább soha nem öregszik meg - nyilatkozta a ma már ötvenöt éves (rendes polgári nevén) Edson Arantes do Nascimento. ismertebb ne­vén Pelé. A volt „arany lábú”, aki jelen­leg országának sportminisztere, kijelentette: pályafutása alatt még nem látott olyan remek vá­logatottat. mint a mostani brazil nemzeti focicsapat. Egyben hangsúlyozta: ha a játékvezetők helyesen alkalmazzák majd az új, a támadó stílusnak kedvező játékszabályokat, akkor a né­zőknek igen látványos mérkő­zéseket nyújthatnak a labda­zsonglőr focisták. Dubaiban rendezik a világ „leggazdagabb” lóversenyét, a Dubai Világkupát; 4 millió dollár az összdíjazása. A világ minden tájáról érkeznek ide versenyzők és lovak. A képen látható Needle Gun és lovasa, Clive Brittain európai. feb/reuter

Next

/
Oldalképek
Tartalom