Új Néplap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-16 / 64. szám

1996. március 16., szombat Hegyei Körkép 3. oldal Üzenet a mának Karcagon az ünnep napján a vá­rosháza dísztermében önkor­mányzati ülésen dr. Fazekas Sándor polgármester köszöntötte március 15-ét. Mint mondta, az 1848-as eseményeknek ma is van aktuális üzenete, melyből ment­hetünk. Ma is léteznek olyan nagy kihívások, mint 148 évvel ezelőtt. Ezután a Gábor Áron Gimná­zium és az Arany János Általános Iskola ünnepi műsora követke­zett, majd Oroszi Sándornak em­lékplakettet adott át a polgármes­ter, ezzel is megköszönve a vá­rosnak ajándékozott, saját tulaj­donát képező 6 hektár Erzsébet- ligeti erdőt. A református templomban megtartott ünnepi istentiszteletet követően a Petőfi-szobomál nem­zeti ünnepünket Busi Lajos, a megyei közgyűlés alelnöke mél­tatta. Szólt az 1848-as esemé­nyekről, arról, hogy az akkori or­szág válaszút elé került, ám a bé­csi udvar miatt békés átmenetre nem lehetett számítani. A mai na­pon emlékezzünk azokról is, akik vérüket, életüket adták, azokról a kisemberekről, akik áldozatai let­tek az eseményeknek - mondta a szónok, majd azzal a gondolattal folytatta, hogy hazánk történetébe mélyen beivódott ez a szép ün­nep, és még ma is sok a hasonló­ság. Példaként a 12 pontot és a két szabad választás be nem teljesült ígéreteit említette az alelnök, aki szerint vizsgálni kell a múltat, mert az visz előre bennünket. A Petőfi- és Kossuth-szobomál ez­után a pártok, szervezetek képvi­selői helyezték el a megemléke­zés koszorúit. Innen az ünneplő tömeg a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központba ment, ahol dr. Kocsis Gyula, a ceglédi Kossuth Mú­zeum igazgatója nyitotta meg a „Kossuth Lajos alakja hazánk köztéri szobrain” című fotókiállí­tást. A rendezvénysorozat az Éneklő Ifjúság kórustalálkozóval ért véget, ahol a város iskoláinak az énekkarai léptek fel. Szentmise, Dr. Magyar Levente polgár- mester köszöntötte a megjelen­teket Jászberényben az 1848-as emlékműnél rendezett ünnep­ségen.- Amikor Európa az egysé­gesülés felé tart, érthetetlen, hogy vannak, akik a nemzet szétmorzsolódására törekednek - mondta a polgármester. Az ünnepi beszédet Gömöri Árpád tanár tartotta. A dicső események felelevenítése mel­lett rámutatott: a forradalom és szabadságharc történelmünk legtisztább, nemzettudatunk egyik legfőbb mozzanata. Megemlékezett arról is, hogy a ’49-es tavaszi hadjárat kezdeti szakaszában a honvédség főha­diszállása épp Jászberényben volt. Ezután a Klapka György Szakközép- és Szakmunkás- képző Iskola diákjai adtak mű­sort, majd az 1848/49-es em­lékhelynél koszorúztak. Az eseménysorozat a Fehértói te­metőben fejeződött be, ahol a Városvédő és Szépítő Egyesü­let a tápióbicskei és az isaszegi ütközetben megsebesült és Jászberényben meghalt hősök emlékművénél tartott rövid megemlékezést. felvonulás Koszorúzás a. herényi ’48-as obeliszknél fotó: csabai Jászjákóhalmán a megem­lékezés szentmisével kezdő­dött, majd a községháza falán lévő emléktáblát koszorúzták meg a pártok és szervezetek képviselői. Este a hagyomá­nyos gyertyás felvonulással zá­rult az ünnepi program. Márványtábla-avatás Martfűn márványtáblát avattak az ünnep tiszteletére. Tegnap délelőtt a város új központjában épített református templom előtt mintegy másfél száz mart­fűi polgár gyűlt össze. Ma már történelmi tény, hogy 1849-ben Damjanich serege Martfűn ál­lomásozott, a katonák innen in­dultak a híres szolnoki csatába. Az ő emlékükre készült el az a márványtábla, melyet Kozma Imre polgármester leplezett le az ünnepségen. Mint beszédé­ben hangsúlyozta, nem a tábla helye a fontos, hanem a cél, a gesztus, amivel emeltetett. Az ünnepélyes leleplezés után Nagy Kálmán esperes em­lékezett meg a szabadságharco­sokról, a magyar nemzet helyt­állásáról. A martfűi március 15-i rendezvények következő helyszíne a Mártírok Úti Álta­lános Iskola volt, ahol kopjafát helyeztek el, délután pedig ün­nepi hangversenyt rendeztek a művelődési házban tiszaföld- vári és helyi kórusok részvéte­lével. Innen indult a hadjárat Tiszafüred, az 1848/49-es forradalom és szabadság- harc kiemelkedő jelentőségű helyszíne - innen indult el ugyanis dicsőséges útjára az 1849-es tavaszi hadjárat - a hagyományokhoz méltóan ünnepelt. A Kossuth téri 1848-as em­lékműnél több mint három­száz, többségében diák és fia­tal résztvevő emlékezett nem­zeti ünnOT"'ink alkalmából. Mohácsi Miklós, a 630. Sz. Szakmunkásképző Intézet ta­nára ünnepi beszédében ki­emelte, hogy a Tisza-parti te­lepülés sem 1849 előtt, sem pedig utána nem állt annyira a nemzetközi figyelem közép­pontjában, mint a tavaszi had­járat idején. Az akkori nem­zeti összefogás, a nemzeti hit azt példázza a mának, hogy szabadon, idegen hatalmak befolyása nélkül kell dönte­nünk saját sorsunkról - hang­súlyozta több gondolat között az ünnepség szónoka. A ’48-as emlékműnél a Felnőtt Népzenei Együttes és a szakmunkástanulók műsora után koszorúztak a városi de­legációk. A füredi ünnepségsorozat a Kiss Pál Múzeumnál folyta­tódott. A patinás épület ugyanis 1849 tavaszán nem­csak Kossuth otthona, hanem a honvédsereg vezérkarának főhadiszállása is volt. A jelentős történelmi ese­ményt megörökítő emléktáb­lánál a helyi Kossuth gimná­zium és szakközépiskola, va­lamint a Kossuth általános iskola tanulói és tanárai he­lyezték el a megemlékezés virágait. Jánosi György a Jászságban Mai tetteink megítéléséhez nem viszonyítási, hanem kiindulási pont 1848. március 15-e - mon­dotta Jászalsószentgyörgyön az ünnep előestéjén a Petőfi-szobor- nál megtartott megemlékezésen Jánosi György, az MSZP alel­nöke. Beszédében hangsúlyozta: 1989-ben újra esélyt kaptunk az 1848-as program megvalósítására. Akkor is, ha sietve, kapkodva, ve­szekedve láttunk hozzá a nemzeti függetlenség, a modem polgári ál­lam megteremtéséhez. És bár késnek a rendszerváltás eredményei, tudnunk kell, hogy a ’48-as eseményeket is több évti­zedes előkészítő munka előzte meg. Az MSZP alelnöke Kossuth szavaival fejezte be beszédét: Nem urai, szolgái akarunk lenni nemzetünknek! Szeretet és a haza tisztelete Az ünnepre az időjárás végre megemberelte magát Szolnokon is. Beköszöntött az első igazi, tavaszi nap, és szemtanúja volt annak, hogy nyolc óra után sok százan gyülekeztek a Petőfi Sándor Szakmunkásképző és Szakközépiskolánál. Itt történt az első koszorúzás, majd a Kodály Zoltán iskola mazsorettjei vezette felvonu­lók, lovasokkal együtt, a Szol­noki Repülőtiszti Főiskola fú­vószenekarának pattogó ritmu­sára elindultak a központ felé. A járda két oldalán százak és százak haladtak velük. Útköz­ben koszorúkat helyeztek el a ’48-as emlékhelyeiméi: így a városháza falán, a Kossuth- szobomál, a Tudomány és Technika Házánál, a Varga Ka­talin Gimnázium előtt. A megyeszékhelyi ünnepség központja ez évben is a Damja- nich-szobor volt. Itt a rövid, színvonalas kultúrműsort köve­tően Várhegyi Attila polgár- mester méltatta (fotónkon) az elmúlt ezeregyszáz esztendő emlékeit, eseményeit. Ezt a né­pet sokszor akarták elnyomni, elsorvasztani, magyarságában megrövidíteni, de mindig bizo­nyította szabadságszeretetét, élni akarását - emelte ki a szó­nok. Ezt követően a pártok, in­tézmények, szervezetek, klu­bok, egyesületek, kis- és nagy iskolások, óvodások, családok helyezték el a megemlékezés és a hála koszorúit, virágait. Az ünnepi program a Vár­templomban fejeződött be. Zsúfolásig megtelt a temp­lom, amikor Barotai Endre és Gacsári Kiss Sándor kanono­kok szóltak a krisztusi meg­békélés, szeretet és a haza tisztelete jelentőségéről, az 1848-as szabadságharc üzene­téről, példájáról. Gyertyagyújtás Törökszentmiklóson Törökszentmiklóson az ünnep estéjén tegnap tottak a város lakói, így emlékeztek a nemzet este a főtéri Kossuth-szobomál gyertyát gyúj- nagy fiára. FOTÓ: Cs. I. A ’48-as forradalomra emlékeztünk Sajtónapi megemlékezéseket és ünnepségeket rendeztek Szolnokon több szerve­zetnél, hivatalnál is a szabad magyar sajtó napja alkalmából. Csütörtökön a megyei és a szol­noki önkormányzat látta vendégül a sajtó munkatársait. Felvételünk a városházi összejövete­len örökítette meg lapunk dolgozóit. fotó: mészáros Jutalmak, dicséretek, előléptetések március 15-e alkalmából A laktanyában is ünnepeltek Csütörtökön a laktanyákban is tartottak ünnepi megemlékezé­seket. Délelőtt az MH 89. Szol­nok Vegyes Szállítórepülő Dandárnál, délután pedig a Szolnoki Repülőtiszti Főisko­lán volt ünnepi állománygyűlés az 1848-as forradalom és sza­badságharc évfordulója tisztele­tére. Mint a jeles napok általá­ban, ez az ünnep is alkalmat adott arra, hogy a honvédség elöljárói elismerésüket fejezzék ki a munkájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtó beosztot­taknak. A vegyes szállítórepülő dandár rendezvényén az ünnepi beszédet követően vehették át a jutalmakat és egyéb elismeré­seket. A honvédelmi miniszter első osztályú szolgálati jelet adományozott Nagy Bálint al­ezredesnek, a Honvédelemért Érdemérmet pedig Juhász Pálné közalkalmazott vehette át. Többen léptek elő soron kí­A számos elismerést a dandár parancsnoka, Békési József repülő ezredes adta át fotó: csabai i. vül, így csütörtöktől az őrnagyi Tóthné dr. Barna Julianna és rendfokozat birtokosa lett dr. Szászi Gábor is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom