Új Néplap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-30 / 76. szám

1996. március 30., szombat 5. oldal Körkép ___________________Nézőpont Toldozott, toldozott iskola, költségvetés Nézem az iskolákat, az óvodákat, az utóbbiak több helyen még úgy-ahogy mutatósak. De az alap- és középfokú ok­tatási intézmények felemás képet nyúj­tanak. Akad közülük, amelyik pár éve kívülről új köntöst kapott, de nagyon sokra már ráférne egy alapos felújítás. Mások belül viseltesebbek, hiszen a lurkók mozgékonyak, és nincs az az őszi felújított terem, amelyiken ne látszana a március vége. Mert egy iskola, óvoda mindig magán hordja a jelet: mennyire tehetős vagy éppen szegény az önkormányzat. És sajnos az idei költségvetéseket böngészve, itt a szegény kategóriába kerülne a legtöbb település. Az egyik helyen közel hatvanmilliós a hiány ahhoz, hogy min­den a tavalyi szinten folytatódjék. Holott szó sem volt pazarlásról, mindössze annyit emelkedtek az árak (víz, villany, fűtés stb.), hogy jóval drágább lett az élet. Mi a teendő? Mondjuk elbocsátani né­hány tucat embert. Ez is megoldás. A másik helyen a még ennél is nagyobb mínuszt lefaragták. Ideiglenesen, oly módon, hogy min­den hozzájuk tartozó létesítmény költségvetését megkurtították hat százalékkal. így nincs elbocsátás, csak éppen a pénz kilencven szá­zaléka bérre kell. A többi marad a fűtésre, világításra, a szemlélte­tőeszközökre. Húzva, nyúzva valameddig elég. A harmadik helyen a tíz-egynéhány milliós hiányt úgy igyekeznek mérsékelni, hogy az öregek napközijét két órával korábban zárják, a kultúrház, könyvtár nem lesz nyitva egész héten, összevonnak óvodai csoportokat, az iskolában megszűnnek a szakkörök, a továbbtanulásra előkészítők. Mert megint szorítottak a nadrágszíjon, és ilyenkor, ha már napkö­zis ebédre sem futja, ki beszél itt alapos külső és belső iskolai felújí­tásokról, egészségház-korszerűsítésekről? Ugyan, kérem, örülünk, ha a legszükségesebbekre van pénz. És ahol nincs? Ott bíznak a hi­telben. No meg a pályázatokban. Mások a célpályázatokban reménykednek. Igen ám, de ezekhez rendszerint kell saját pénz, csúnya szóval erőforrás is. Szóval mindebből kiderül: bajban van a vidéki Magyarország, mert az embereket megtartó létesítményei, intézményei maholnap a meg­maradásért, ha úgy tetszik, fennmaradásért küzdenek. Nincs pénz, halljuk a választ, szegény esztendőket élünk, olykor még el is hin­ném. De akkor megnézem a gomba módra szaporodó bankpalotákat, amelyek belsejére még véletlenül sem az iskolai jellegű bútorok jel­lemzőek. Persze tudom, ide ez jár. Azután olvasom, hallom a mil­liós, sokmilliós végkielégítéseket, azt, hogy évente hány milliárd dollár megy ki az országból. Tudósítanak arról, hogy a törvények ellen vétő kishalakat megbüntetik; a nagyok pere el sem kezdődik, vagy ha igen, nyúlik, mint a bugyigumi. Akkor eszembe jut, hogy itt csoda történt. Már az kisebbfajta csoda, hogy az iskolák, óvodák, kórházak, kultúrházak, rendelők úgy-ahogy állnak. Toldozottam foldozottan, mint a települések idei költségvetése. $■ Q.CiM li Kereskedők, vendéglátók összeírása Megint jönnek, számlálgatnak Magyarországon még nem volt teljes körű kiskereskedelmi ösz- szeírás. Korábban az állami és szövetkezeti szektorban nem is volt szükség rá, mivel teljes körű volt az adatszolgáltatás, a magán- szektorra pedig becslések készül­tek a kiskereskedők létszáma alapján. A gazdálkodó szervezetek számának gyors növekedése a korábbi teljes körű adatgyűjtést már nem teszi lehetővé, hosszabb távon csak a reprezentatív minta­vételi eljárások alkalmazása a járható út. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a kiskereske­delmi üzletekről, vendéglátóhe­lyekről, szolgáltatóhelyekről, szálláshelyekről megbízható, pontos, teljes körű és aktuális nyilvántartás álljon rendelke­zésre. Ezért egy teljes körű kiske­reskedelmi és szálláshelyi össze­írás során a Központi Statisztikai Hivatal az információkat össze­gyűjti­Kormányrendelet elrendelte a teljes körű kiskereskedelmi és szálláshelyi összeírást. Az adat­szolgáltatás kötelező lesz. Első lépcsőben május 2-a és június 28- a között az összeírók felkeresik a Magyarországon működő összes kiskereskedelmi üzletet, vendég­látóhelyet, kereskedelmi szállás­helyet, és kérdőívre felvezetik mindazokat az adatokat, melyek az üzleti regiszter összállításához szükségesek. A kérdőíveket vál­lalkozásonként csoportosítják, és a második lépcsőben szeptember 2-a és október 15-e között a vál­lalkozások legfontosabb adatai­nak összeírására kerül sor. Az összeírás elsődleges céljá­nak megvalósulása mellett annak eredményei lehetővé teszik azt is, hogy a jövőben az üzleteknek csak egy jól kiválasztott, kis há­nyadát vonhassa be a KSH a rendszeres havi kiskereskedelmi adatgyűjtésbe, lényegesen eny­hítve ezzel a vállalkozók adat- szolgáltatói terhét. BEVÁLT MINŐSÉG ÚJ MÁRKANÉV! WES A TUTI tejtermékek helyett keresse az új WÉS tejtermékeket! Új márkanévvel és megújult csomagolásban, de továbbra is a megszokott klasszikus recept szerint készült tejtermékek és NutraSweettel édesített gyümölcsjoghurtok kaphatók az üzletekben. / WES tejtermékek Szolnokról e WÉS ségére! Tizennégy évesen kellett először férfiakat „szórakoztatnia” Ha eltűnt volna, senki nem keresi Az asszony akkor este is a munkahelyén, egy szórakozóhe­lyen szolgált fel. Feltűnt neki, hogy a sarokban sírdogál egy lány: ázott kis veréb, vékony kabátban. Megkérdezte tőle: mi baja van. „Nincs hová mennem” - hangzott a vá­lasz. Bár az is hamarosan kiderült, hogy intézetből szö­kött, hogy hamis igazolványa van, hogy a rendőrség is kö­rözte már, az asszony mégis úgy döntött, hogy befogadja. Andrea még nincs 18 éves. Ed­digi élete hányattatások soro­zata. A hozzátartozóiról nem­igen tud jót mondani. Édes­anyja kiskorában részegen ki­borította a gyerekkocsiból - mutatja a fején a sérülést. Vasalózsinórral verte, rálépett a nyakára Az édesapjának lenne tisztessé­ges szakmája, mégis lezüllött. Vasalózsinórral, övvel verte a lányát, vagy ha kedve tartotta, rálépett a nyakára. Végül And­rea - saját kérésére - intézetbe került. Égy lányismerőse aján­lott egy helyet, ahol egy család jó pénzt fizet azért, ha vigyáz­nak az idős hozzátartozóra. Andrea előtt felcsillant a pénzkeresés lehetősége, úgy érezte, végre megnyílik az út előtte, kialakíthatja saját életét. Tizennégy éves volt ekkor.- A helyszínen derült csak ki, hogy férfiakat kell szórakoztat­nom. Még akkor se gondoltam semmi különösebbre, azt hit­tem, hogy el kell beszélgetnem velük. Amikor az első vendég megérkezett, mondták, hogy fü- rödjek meg, aztán itatni kezdtek nyakra-főre, hogy attól jobb kedvem lesz. De hiába itattak le, mégis először sírva csináltam végig.- Hová kerültél tulajdon­képpen?-Egy család tartott ott ben­nünket, lányokat a saját házá­ban, persze, a család minden tagja benne volt a „buliban.” A lányok mind állami gondozot­tak, akiket nem keres senki. Volt nálam fiatalabb is, egy tizenhá­rom éves. Segítettem neki meg­szökni onnan, de amikor néhány nap múlva fölhívott, közölte, hogy külföldön van, ahol ugyanazt csinálja, mint itt.- Te nem szöktél meg?- Két évig éltem velük. Többször is sikerült meg­szökni. Éjjel átmásztam a kerí­tésen, vagy amikor veszeked­tek, és senki nem figyelt rám, akkor elmentem. Visszamen­tem az intézetbe, vagy ismerő­sömhöz.- És hogy kerültél újra visz- sza a „pártfogóidhoz" ?- Értem jöttek, és elvittek.- Az intézetből?- Amikor visszatértem, ön­vallomást kellett írni arról, hogy hol voltam, mit csinál­tam. Persze, nem az igazat „vallottam be.” Amikor jöttek tehát „meglátogatni” engem, nem tehettem meg, hogy nem megyek le az „ismerőseim­hez”, akikről semmi rossz nem szerepelt az önvallomásban. Volt úgy is, hogy szóltam a portásnak, mondja azt, hogy nem vagyok itt, hogy kibicsak­lott a lábam, ilyesmi. Aztán amikor lementem a „látogató­imhoz”, elvittek. Látta, hogy betoszkolták a lányt egy kocsiba Az asszony - aki befogadta Andreát - nem bírja ki, közbe­szól:- Amikor az intézetben jár­tam, elmesélte az egyik neve­lőnő, hogy ő a saját szemével látta, amikor betuszkolták Andreát egy kocsiba, és elvit­ték. Egyszerűen érthetetlen, hogy ha látták, miért nem tet­tek semmit. Bármit csinálhat­tak volna vele, ha ez a gyerek eltűnik, nem keresi soha senki. Az intézet köröztette a Rákó­czi téren. De ki az a hülye, aki kivisz egy fiatalkorút az ut­cára? Nem ott kell keresni őket, ezeket a tizenéves lá­nyokat eldugják, zárt helyen tartják, ez logikus, nem?- Az is megtörtént, hogy az intézetben laktam, de már dol­goznom kellett, és a munkahe­lyem előtt vártak meg, és úgy vittek vissza - folytatja And­rea.- Tehát minden folytatódott tovább.- Igen. Éjszakánként húsz­harminc kocsi állt meg a ház előtt, volt úgy, hogy egy egész mikrobusszal jöttek. Eleinte hárman voltunk, lányok, de az is előfordult, hogy tízen.-Érthetetlen, a szomszé­doknak nem tűnt fel, mi folyik ebben a házban?-Biztos feltűnt, mert sok­szor volt kint a rendőrség. Olyankor bennünket, lányokat eldugtak a házban kialakított rejtekhelyekre, és soha nem ta­láltak meg minket.- Mennyi volt a legtöbb vendég, akit egy éjszaka fo­gadnod kellett?- Huszonöt.- Végül hogy jöttél el?-Egy éjjel az egyik vendég egész éjszakára elvitt. Mert erre is volt lehetőség, csak meg kel­lett fizetni. Másnap reggel nem mentem vissza, hanem fölhív­tam egy fiúbarátomat, aki már korábban is emlegette, hogy el akar vinni innen, feleségül vesz. Ő elbújtatott. De aztán ennek a kapcsolatnak is vége lett, egy éj­jel kitett a kocsijából, és a sor­somra hagyott. 6 segített- és neld segítenek? Andrea akkor ült be az egyik mulatóhelyre, akkor sírdogált a sarokban, és akkor találkozott az asszonnyal, aki most a nevelő­szülője szeretne lenni. Aki azonban azt hinné, hogy ebben a törekvésében nagy igyekezettel segítik, az téved. Az intézet, ahol Andrea ko­rábban tartózkodott, másfél hó­napja, amióta az ügyintézés fo­lyik, nem küldte el a gyerek tár­sadalombiztosítási azonosító je­lét, ami nélkül nem kaphat in­gyenes orvosi ellátást. Mosóport, szappant, intim be­tétet ígértek az asszonynak - a mai napig sem kapta meg. Csa­ládi pótlékot azért nem kap, mert Andrea nem jár iskolába. Az asszony szerint az intézet biztosan megkapja a pénzt ma is a lányért, hiszen papíron még mindig az intézet lakója, úgy­mond eltávozáson van az asz- szonynál, aki ezt az eltávozást szeremé meghosszabbítani - véglegesen. Az asszony egyelőre nem kap segítséget a gyerek neveléséhez, akit saját gyerekei mellett vállalt el. És hogy miért tette? Kívülál­lónak bizonyára érthetetlen. Neki megvan rá az indoka:- Sajnáltam visszavinni az in­tézetbe. Nem tudom elfogadni, hogy az emberek segítségnyúj­tás nélkül elmennek a másik mellett, hogy közömbösek egymás sorsa iránt. Azért is se­gítettem Andreának, mert az én életem olyan volt, hogy soha senkitől nem kaptam segítséget, és nagyon sokat kellett küsz­ködnöm egyedül. * Andrea és az asszony szeretne nyugodtan élni. Ezért kilétüket még a riporternek sem tárták fel. Paulina Éva Nyugdíjkiegészítés kukázással, 41 év munka után „Szalonnát, sonkát találok, amit kidobnak” A herényi rendőröktől ruhát is kapott Kökény Imre első találkozá­sunkkor nem szabódik. Őt amúgy is ismerik Jászberény­ben, fotózhatjuk. Ám kukák sora várja, s mivel első a munka, az interjút elnapoljuk. Pár nappal később, a Buzo­gány út sarkán téblábolok:- A cigányházat keresi? - oly leplezetlen csodálkozással néz rám a megszólított asszony, mintha legalábbis űrrepülőtér után kutakodnék a Nagy-érnek is becézett Zagyva-parton. - Menjen csak, az utca közepén megtalálja. Messziről felis­merni - néz utánam hitetlenül. Szegényes ház, szegényes porta. Legalább tízen jönnek elém. Imre bácsi lányai, unokái, felesége, hozzák a dédunokát is. A tisztaszobában aztán leül­tetnek, az apraját meg áttessé­kelik a küszöbön.- Mindennap gyűjtögetek - ered meg a nyelve a 66 éves Imre bácsinak. - A Partoldalra járok ki, de a Fő téren is kuká­zók. Szalonnát találok, sonkát. Egész húsokat kidobnak, nem romlottak. Az asszonyok már ismernek. Hozzák az emeletről a ruhákat. Csikkeket is szedek. A régi munkatársak az aprító- ból, ahol 41 évig dolgoztam, meg kiabálnak utánam: minek kukázik, Imre bácsi?- Hát nagyon muszáj?- Nem tudok itthon maradni. Meg látja, nagy a család. A nyugdíjam 12 ezer, az asszony 6 ezret kap, ő se dolgozhat. No, én se mehetnék ki egyedül. Öt­féle betegségem van. Májdaga­A kukázó dédnagyapa nat, gyomorpolip, a tüdőm, az idegeim is kivannak. Legfőbb baj a 220-as vérnyomás. De hát havi 6 ezer a ház hitele, meg a villany, víz.- Mit lehet még kint találni?- Hajjaj! Legtöbbet a Pesti utcában. Cipőt, bakancsot. Egyszer így, egyszer úgy. Rendőrruhát is adott egy száza­dos. Mondta, nyugodtan hur­colhatom. Mintha rám szabták volna. De idegenkedem tőle.- Aranyos úr! Intézzen ne­künk kerítést! Meg udvari vécé árnyékunk sincs! - kiabálnak utánam, eljövet. Újságíró volt ez, nem a ta­nácstól jött - hurrogja csendre a rokonokat Imre bácsi. Simon Cs. József (Fotó: Sárközi János) Jásztelekről és a Neszűrből is járnak be kukázni t v

Next

/
Oldalképek
Tartalom