Új Néplap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-21 / 68. szám
1996. március 21., csütörtök Sport 11. oldal Edzőszemmel Rezák László A mérkőzés előtt: - Úgy érzem, a csapat kellő önbizalommal és elszántsággal készül a mérkőzésre. Nagyon szeretnénk nyerni, a közönség miatt éppúgy, mint magunkért. Reálisan nézve a Honvéd jobb együttes, de hát történtek már csodák, okozhatunk most is meglepetést. ... és utána: - Sajnos nem történt meg a csoda. Zsoldos András A mérkőzés előtt: - Megpróbáltuk kielemezni az eddigi mérkőzéseket, a célunk, hogy saját taktikánkat magasabb színvonalon valósítsuk meg. Szerintem jobbak vagyunk, mint a Szolnok - ez nem jelenti, hogy nem nyerhet az Olaj, mint ahogy már győzött is kétszer -, s ha tudásunk 60-70 százalékát hozzuk, kiegyenlíthetünk. ... és utána: - Végig jobban játszottunk, mi kezdeményeztünk. A házigazdák bravúrokat csináltak, rengeteg hárompontost dobtak, de elégedett lehetek csapatom mai teljesítményével, s főként azzal, hogy nem engedtük ki a kezünkből ezt a nagyon fontos győzelmet. Férfi kosárlabda NB I., rájátszás a négy közé jutásért Az utolsó szalmaszál még megmaradt Szolnoki Olaj KK-Danone Honvéd BT 88-98 (28-44) A négyszázezredik Olajszurkoló Szolnok, 3600 n„ v.: Hartyáni, Faidt Szolnoki Olaj KK: Takács 14/6, ALEXE 22, Papac 17/9, Mérész »T. 7/3, Varga 4. Csere: GÓBI 14, JUSZTIN 9/3, Mérész Cs. 2, Boldizsár. Edző: Rezák László, Tóth Zoltán. Danone Honvéd: BOROS 13/3, MÉSZÁROS 21/12, KUZMIN 28/18, Uszpenszkij 2, Sitku 11. Csere: Orosz 19, Mihály 2, Kocsis 3. Edző: Zsoldos András, Mészáros István. Az eredmény alakulása: 3. perc: 2-7,8. p.: 9-19, 11. p.: 12- 23, 23. p.: 36-52, 27. p.: 41-55, 30. p.: 50-60, 34. p.: 63-70. Kipontozódott: Uszpenszkij a 27., Orosz a 34., Jusztin a 35., Alexe, Boros, Papac, mindhárom a 36. percben. A találkozó előtt a 400 ezredik hazai szurkolót köszöntötték, hároméves bérlettel és ajándékcsomaggal. A két csapat 15. randevúja kísértetiesen hasonlított a legutóbbi szolnoki mérkőzésre. Megint a piros-fehérek kezdtek magabiztosabban, Kuzmin és Mészáros találataira sokáig nem volt szolnoki válasz. Rendkívül idegesnek tűntek a hazaiak, ami számos elhibázott dobókísérlet formájában jelentkezett, míg a Hon- védnál Sitku hidegvérrel pakolta a gyűrűt. Kuzmin hármasát Papac kontrázta, Varga és Alexe kosarát Uszpenszkij. Mindkét edző centert „húzott”, Góbi és Orosz lépett pályára, a vendégelőnyt mégis Boros növelte. Sorozatban nem jöttek be a hazaiak dobásai, Rezák érezte is, tenni kell valamit. Sajnos a különbség az időkérés ellenére tovább nőtt. Orosz is belőtte magát, míg az Olajnál továbbra sem akadt kiemelkedő pontszerző. A sorsfordító találkozó összes terhét jobban viselték a fővárosiak, könyörtelenül kihasználták a vendéglátó meg- szeppenését, akik ráadásul a játékvezetők szimpátiáját sem élvezték. Fordulás után úgy tűnt, sikerült kiiktatni a szolnoki blokkolásgátlót, és érezhető volt, hogy a küzdő harcmodor jobban fekszik a vendéglátónak. Igen ám, de a Honvéd dobóbiztonságát jóval magasabban regisztrálták a statisztikusok. A félidő derekán sorozatban jöttek a triplák, egyszer tíz alá zsugorodott a különbség, de Kuzmin és Boros megint jól időzítette távoli tempóit. És még mindig nem dőlt el a meccs, mert Uszpenszkij és Orosz kipontozódott. Vagy mégis? Hiszen Mészáros és Kuzmin hármasa újra aláhullott, négy perccel a vége előtt. Minden addigit felülmúló izgalmakkal telt a hátralévő idő, amelyben a fővárosiak megtartották előnyüket, és 2-2-re alakították a páros mérkőzések állását. Az utolsó vasárnap lesz, a Dózsa György úton. N. I. Alexe (9) és Orosz párharcát a szolnoki fiú nyerte Miniszteri meglátás Kuncze Gábort, a sportot felügyelő belügyminisztert a szünetben kérdeztük váratlan látogatásáról: - Ugyan bokros napi teendőim miatt nem jutok el minden olyan sporteseményre, mely közel áll a szívemhez, ám a másfél héttel ezelőtt Szolnokon lezajlott polgármesteri találkozón olyan kedves invitálásban volt részem, hogy nem tudtam nemet mondani. Sőt, már a múlt szombati, fővárosi derbin is kint voltam. Mivel késhegyre menő párharc dúl az Olaj és a Danone közt, igyekeztem a feldobásra a Tiszaligetbe érni. Az első félidőben látottak alapján azt kell mondanom, a hazaiakat ezúttal jobban zavarja a zsúfolásig telt lelátó, a fantasztikus hangulat mintha Mérészék kezét remegtetné meg jobban. Bár az Olaj, ha jól emlékszem nem is olyan régen nagyobb hátrányról fordította meg az állást, ám most mégis a Honvéd tűnik a nyerőnek. Még mielőtt rám sütnék, hogy a Sólymoknak szurkolok, gyorsan leszögezem,. /ír a fjó kosárlabdát» szeretem, de minden szimpátiám á vidéki együtteseké. (géléi) Asztalitenisz NB II. Jobb volt a vendéglátó Esztergom-Volán-Nefag Szolnok 16:2 Sportlövők az atlantai aranyolimpia előtt Kevesebben léphetnek tüzelőállásba Győzött: Éliás 4, Hetzer 4, Benedek 4, Rákos 3, Éliás- Hetzer 1, illetve Molnár 1, Molnár-Báli 1. A hétközi forduló után (ahol a Volán-Nefag győzelemmel felérő döntetlent harcolt ki a Tököl ellen) Esztergomba látogatott a szolnoki csapat. A hazaiak csak egymás elleni eredménnyel szorulnak a második helyre. A találkozó bizonyította, hogy a Volán-Nefag biztos középcsapattá vált az NB II.-ben, de az első három helyezett ellen Véget értek az idei vízilabda országos serdülőkupa küzdelmei. A Szolnoki VSE együttese már a „félévei” is remekült zárta, hiszen akkor a harmadik helyen állapodott meg a Vargalegénység. Joggal bízott mindenki a remek folytatásban, titkon nemesebb éremről álmodtak a Tisza patján, ám a fergeteges bravúr sajnos nem sikerült, a dobogó harmadik fokára álltak fel Hajasék. A bronzérem így is szépen csillog, hiszen legjobb vidékiként, több neves fővárosi gárdát „lepipálva” érte el sikerék az SZVSE. Mint Varga József edzőtől megtudtuk, gyakorlatilag egy negyeden múlt, hogy nem került fináléba a csapat. Az ominózus FTC-SZVSE összecsapáson ugyanis egy felvonás erejéig „szundítottak” a srácok, akik már képtelenek voltak ledolgozni hátrányukat a mérkőzés további részében. A felkészülés jelenlegi szakaszában az érintettek hű képet kaphattak arról, hol is tartanak valójában, hiszen ezen a kupán tényleg az ország legjobb tizenévesei vet(MMG, Esztergom, Tokod) nincs reális esélye. Igaz, a nyolc döntő szettes mérkőzésen hetet a hazaiak nyertek, a Molnár-Báli kettős pár perc alatt simán verte a Rákos-Benedek párost, s hogy Éliás-Hetzer a „sírból hozta vissza” a másik páros mérkőzést, s hogy a nézők élvezték az összesapásokat, túlzottnak érezték a győzelmi arányt. A tény: lényegesen jobb csapat az Esztergom. A Volán- Nefag jelenleg az ötödik helyen áll a tízfős NB Il.-ben. tek rész, akiket néhány esztendőn belül talán a nagyválogatottban láthatunk viszont. A legjobb hét játékosnak nem sok ideje marad a regenerálódásra, ugyanis a jövő hét első két napján az országos ifjúsági kupán szerepelnek. A szolnoki Damjanich uszodában sorra kerülő találkozókon vél- , hétően nehezebb dolguk lesz Rekitáéknak, mivel ékesebb „hústomyokkal” kell farkas szemet nézniük. A bronzérmet szerzett Szolnoki VSE összeállítása: Nagy Zoltán, Hajas Roland, Kucser István, Orosz Csaba, Rekita Gábor, Sarkadi Sándor, Vincze Gergő, Mráz István, Donkó András, Balogh Zoltán, Hajdú Ákos, Mondi Péter, Ilyés Viktor, Bendzsák Balázs. Edző: Varga József. A befejező fordulók eredményei: Szolnoki VSE-BVSC 6- 6 ,-Eger II. 11-3,-Eger I. 8-6, -Kordax 3-3, -UTE 10-3. Elődöntő: FTC-Vitasport-SZVSE 8-6. A harmadik helyért: SZVSE-Kordax Budapest 6-4. (S. L.) Az arany olimpia előtt 122 nappal 160 magyar sportoló már biztos résztvevőként készülhet Atlantára, és kilencen közülük sportlövők. Ezzel a bevezetéssel kezdődött a fővárosi Új Sipos étteremben a MOB hagyományos szövetségi kapitányi találkozója, amelynek vendége ezúttal Hammeri László olimpiai bajnok, a sportlövők technikai igazgatója volt. Hammerlt három kiváló versenyzője, Joó Éva, Gombos Károly és Vári Zsolt is elkísérte az eseményre. A sportlövők az előzetesen tervezettől valamivel elmaradtak, hiszen amíg Barcelonában 18 versenyzővel vehettek részt, addig Atlantában csak kilenc magyar sportlövő inCruyff befejezi? „Úgy érzem, hogy pályafutásom célegyenesébe érkeztem” - nyilatkozta Johan Cruyff egy spanyol rádiónak adott interjújában. A 48 éves holland szakember egyre többet gondol a visz- szavonulásra, ám konkrét időpontot nem jelölt meg edzői tevékenysége befejezéseként. Cruyff elmondta, hogy játékosként azt tartotta elfogadhatónak, ha valaki 37-38 éves koráig fut- ballozik. Edzőként szerinte 48 év a „felső korhatár”. Az egykori világklasszis labdarúgó korábban többször hangoztatta, hogy szerződése 1997. június 30- ig szól a spanyol Barcelona együttesénél, és ezt az időt szeretné kitölteni. A klub vezetőségének nyilatkozatai azonban arra engednek következtetni, hogy az idény végén búcsút vesznek Cruyfftól. A katalán csapatnál ugyanis elégedetlenek az eredményekkel. dúlhat. Számítanak azért még a tizedik, a pisztolylövő Karacs Zsolt meghívására is,- ami azt jelentené, hogy a tíz versenyző tizenegy versenyszámban ösz- szesen 18 alkalommal léphet majd lőállásba. A szabályzat szerint a versenyzők a nemzeti szövetségeknek szereztek részvételi jogot, de a magyar szövetség már az elmúlt év novemberében azoknak' szavazott bizalmat, akik a kvótát kiharcolták. így Fórián Éva és Joó Éva (légpuska és standardpuska 3x20 lövéses összetett), Pálinkás Lajos (gyorstüzelő pisztoly), Sike József és Burkus Tamás (futócél), Bodó Zoltán és Gombos Károly (olimpiai trap és dupla trap), Vári Zsolt (légpuska, kisöbű sportpuska 60 lövéses fekvő és 120 lövéses összetett), valamint Papanitz Zoltán (légpisztoly és szabadpisztoly) készül az ötkarikás játékokra. Karacs Zsolt lenne a tizedik résztvevő, aki alig négy tizeddel maradt el a kvóta megszerzésétől, és számára most a magyar szövetség a MOB egyetértésével meghívást igényelt. Atlantában két új számot iktattak be, a dupla traplövést a férfiak és a nők számára, így ezút.tal már 15 számban avatnak bajnokot. Összesen 430 sportlövő utazhat el az olimpiára. Hammeri László 14-15 pont megszerzésére számít, ám a medál ötvözetéről nem kívánt nyilatkozni. Ugrásra készen Az elmúlt hét végén csak a legelszántabb szervezők merték vállalni a lovasversenyek megtartását. Hetényegyházán elmaradt, Pirtón azonban megrendezték a távlovasok első idei erőpróbáját. E hét vége már bővelkedik lovasprogramokban. A Pannon Lovas Akadémia a kaposvári tavaszi fesztivál keretében szombaton és vasárnap rendezi a Mesterek tornája nemzeti lovasversenyét, amelynek programjában díjugrató, fogathajtó és díjlovagló versenyek szerepelnek. A Pannon Lovas Akadémia fedett csarnokában a viadal szombaton 10 órakor, vasárnap 8.30 órakor kezdődik. Kerekegyházán a helyi lovasklub kétnapos távlovagló versenyt rendez, amelynek célja: felkészülés az idény „megpróbáltatásaira”. Ilié Nastase volt teniszbajnok politikai ambícióktól vezérelve indul Bukarest polgármester-választásán a Szociáldemokrata Párt színeiben. Kampánya során egy műanyaggyárba is ellátogatott. feb/reuter Vízilabda - Országos serdülőkupa Hígszálnyira a bravúrtól Harmadik helyen végzett a Szolnoki VSE