Új Néplap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-20 / 67. szám

1996. március 20., szerda Sport 11. oldal Halálosan komoly eszmecsere Rezák Lászlóval A sorsfordító összecsapás előtt Ma este padlószaggató lendülettel kell rohamozni Mindenképpen annak tekint­hető a szerda esti Olaj KK-Danone Honvéd kosár­rangadó. Ugyanis: ha a szol­nokiak nyernek, akkor a ta­valyi bajnok a számára leg­jobb esetben az ötödik helyet szerezheti meg. Ha másként alakulna, akkor nincs vége a párharcnak, következik az ötödik találkozó, amely vi­szont már a piros-feketéket hozhatja hasonló helyzetbe. Mert a Honvéd, tudjuk jól, otthonában már nehezebben verhető, mint az első találko­zón. Nem akarunk a valósá­gosnál nagyobi} terhet rakni a szolnoki játékosokra, mégis úgy gondoljuk, megpróbáljuk Rezák Lászlóval felvázolni azokat a szempontokat, ame­lyek mindkét csapat szemszö­géből fontosak, ennélfogva döntőek lehetnek.- Mester, mit hozhat az Olaj KK konyhájára egy szerda esti győzelem?- A hasonlatnál maradva, sok finomságot. Erkölcsileg megerősíthetjük a helyi kosár­labda jövőjét, szakmailag ismét bizonyítást nyerne, hogy becsü­letes munkával nagy nevek nélkül is lehet produkálni. És mindez biztosíthatja az anyagi források megmaradását, esetle­gesen azok bővülését.- Azt gondolom, a veszteni­valót se titkoljuk el.- Azt hiszem, az nincsen, de azzal is tisztában vagyok, ér­zelmileg megfogyatkoznánk, holott jelenlegi csapatunknak az ötödik helyért játszani sem lenne rangon aluli.- Ugyanez a közelítés ho­gyan fest a fővárosiak oldaláról ön szerint?- Kevésbé ismerem a Hon­véd pillanatnyi belső helyzetét, de azt gondolom, dicsérő okle­velet semmiképpen nem akasz­tanak Kuzminék nyakába, ha nem lesznek tagjai a nagy né­gyesnek.- Mi döntheti el a mindkét csapat számára létfontosságú találkozót, amit nyugodtan ne­vezhetünk sorsfordító össze­csapásnak is?- Szerintem a legnagyobb szerepe annak lesz, hogy me­lyik csapat tudja majd optimáli­san ötvözni a túlfokozott ideg­állapotot és a higgadt, céltuda­tos magatartást. Nagy jelentő­sége lesz a fegyelemnek, javul­nia kell a távoli dobószázalék­nak, ezenfelül szükség lesz egy-két játékos bravúros telje­sítményére, amire képesnek tar­tom őket. Erre jó esélyt látok azért is, mert hosszú szolnoki pályafutásom alatt még nem ta­pasztaltam ekkora becsvágyat, a közönség kiszolgálásának ér­dekében.- Töretlen, éppen ezért tiszte­letre méltó optimizmusát kik fogják igazolni?- Gondolom, a csapat tagjai. Nemcsak a kezdők, hanem a cserék éppen úgy, hiszen nincs annak különösebb jelentősége, hogy ki, mikor léphet pályára. A lényeg, hogy ott önmaga leg­jobbját adja, bízzon a társában.- A közönségtől mit remél, mit kér?- Amit idáig. Úgy látom, lel­kesedésük semmivel nem ki­sebb a nagy elődökénél, ám ami megint jóleső érzéssel tölt el: megértőbbek a csapat iránt. Minden idegszálunkkal és energiánkkal azon leszünk, hogy a visszaszerzett bizalmat hosszú ideig megtartsuk. így igaz. A szolnoki nézők felelőssége, a tűréshatáron be­lüli magatartása nagymér­tékben kihatással lehet a vég­eredményre. Különös tekin­tettel a két játékvezetőre gondoljanak a kevésbé meg­gondoltak, hiszen Hartyáni és Faidt előítélet nélkül, a leg­jobb szándékkal próbálja di­rigálni a ma esti sorsfordító találkozót. N. I. A négyszázezredik Válogatottak edzőpartnere A Budapest Kupa országos ju­nior kötöttfogású birkózóver­senyen vettek részt megyénk erős legényei. A Szolnoki MÁV MTE korosztályos válo­gatottja, Libor Dezső (130 kg) valósággal átgázolt ellenfelein, és az első helyen végzett. Rá­fért már ez a siker „Liberóra”, hiszen a közelmúltban többször is sérüléssel bajlódott, ez pedig a különböző viadalokon hátrá­nyosan érintette. Mostani telje­sítménye elismeréseként a fel­nőtt Európa-bajnokságra ké­szülő Gombos Zsoltnak és Ké­kesi Györgynek segíthet a vá­logatott edzőtáborában. Török Péter (Szajol Birkózó DSK) ta­valy még serdülőbajnoki címet szerzett, idén azonban korosz­tályt és súlycsoportot váltott. If­júsági kora ellenére ezúttal ki­próbálta magát a juniorok kö­zött is, ám ott egyelőre még nem termett babér számára. Nem úgy Rostás Lászlónak, aki a 74 kg-ban harmadik lett, mely biztató lehet az országos bajnokság közeledtével. Minden esély adott arra, hogy a mai Szolnoki Olaj KK-Da- none Honvéd mérkőzésen a házigazdák négyszázezredik nézőjüket köszönthessék. Ed­dig ugyanis 397.700-an váltot­tak belépőt a csapat NB I-es ta­lálkozóira. Hogy eldöntsék, kié ez a kerek szám, mindenki egy-egy tombolát kap érke­zéskor, amelyet érdemes meg­őrizni. Közvetlenül a találkozó kezdete előtt kihúzzák annak a szerencsésnek a számát, aki­nek igen kellemes meglepe­tésben lesz része. Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság Czakó biztosan jutott tovább Felhívás A Magyar Testnevelési Egyetem felvételt hirdet az 1996-98. évi edzői tanfo­lyamra, harminckilenc sportágban. Megfelelő számú jelentkezés esetén a megyeszékhelyen kihelye­zett tagozat indul, közép­iskolai érettségi bizonyít­vánnyal és sportági jártas­sággal rendelkezők ré­szére. Jelentkezési határidő: 1996. május 10. Felvilágosítás és jelent­kezési lap kapható munka­időben a megyei sporthiva­talban: 5002 Szolnok, Má­tyás király u. 31. sz. alatt. Telefon: 56/344-122. A kanadai Edmontonban a nők selejtezőivel folytatódott az idei műkorcsolya- és jég­tánc-világbajnokság küzde­lemsorozata. Czakó Krisztina a B-csoportban mutatkozha­tott be, és magabiztos telje­sítményt nyújtva a harmadik helyen lépett tovább. Ä világbajnokság eddigi legnagyobb szenzációja a ja­pán Midori Ito visszatérése. Az 1989-es világbajnok hosszú kihagyás után lépett jégre újra az amatőrök tábo­rában. Nem is akárhogyan: selejtezőcsoportjában ugyanabban, amelyikben Czakó Krisztina szerepelt ­győzedelmeskedett. „Öt évig voltam távol, ez nagy idő. Bár jól ment a korcsolyázás, mégsem vagyok elégedett. Úgy érzem, hogy erőnlétem még nem az igazi. Annyit azonban megígérhetek, hogy a szabadkorcsolyázásban már lendületesebb leszek” - nyi­latkozta Midori Ito. A női selejtező eredmé­nyei: B-csoport: 1. Midori Ito (japán) 1.0 helyezési szám, 2. Tara Lipinski (amerikai) 2.0, 3. Czakó Krisztina 3.0, 4. Meija Lu (kínai) 4.0, 5. Tat­jana Malinyina (üzbég) 5.0, 6. Denise Jaschek (osztrák) 6.0. Sakk, megyei csapatbajnokság Döntés a végjátékban A meglepetések nélküli for­duló az esélyesek győzelmét hozta, így a dobogós helyek sorsának eldöntése a zárófor­dulóra maradt. Mivel Szolnok szabadnapos volt, Új szász és Martfű megelőzte ugyan, a bajnoki címre mégis a me­gyeszékhely együttesének van legnagyobb esélye. Az utolsó játéknapon ugyanis a jelenleg gyengélkedő Kunhe­gyest fogadja, míg Újszász Jászberénybe látogat, Martfű pedig szabad lesz. Eredmények: Kunhe­gyes-Szekuritász II. 3-7, Új­szász II.-Mezőtúr 8-2, TSE-Karcag II. 3-7, Túr- keve-Martfű 1-9. Az állás: 1. Martfű 50.5 pont, 2. Újszász II. 45.5, 3. Keviterv Akva SE II. 45, 4. Karcag II. 40, 5. Szekuritasz II. 38, 6. TSE 31, 7. Kunhegyes 29, 8. Túrkeve 22,9. Mezőtúr 21. Salakon a Vegyi az úr A hét végén két megyei első osztályú bajnoki labdarúgó-mér­kőzést is volt szerencsém látni. Úgy gondoltam, Törökszent- miklóson közel azonos képességű csapatok mindvégig nyílt, izgalmas összecsapására számíthatok, míg Rákóczifalván - már csak a táblázaton elfoglalt helyezések miatt is - biztos hazai győzelemre készültem. Elképzelésem csak az egyik hely­színen valósult meg, hiszen Jászalsószentgyörgy valóban megkeserítette a miklósiak dolgát, ellenben a Vegyiművek alaposan rám cáfolt. Hogy mi billentette a mérleg nyelvét a győztesek felé? A TSE négy nap alatt két „pofonba” is beleszaladt a múlt hétén. Elő­ször Martfűn maradtak alul simán Márton Ferenc fiai, majd a szerdai Magyar Kupa selejtezőn, a megyei másodosztályú Ti- szapüspöki elleni presztízsmeccsen végeztek döntetlenre és bú­csúztak a folytatástól. Ezek után érthető, hogy kettőzött akarat­tal léptek pályára Ramosék az ellenük debütáló „új-Szent- györgy” gárdájával szemben. A vendégek túlzottan is óvatos já­tékuknak köszönhetik vereségüket, hiszen kapott góljuk után megmutatták, tudnak ramazurit okozni vendéglátójuk kapuja előtt. Feltámadásuk azonban - mint a 2-1-es eredményből kide­rül - későinek bizonyult. A Vegyiművek együttese azonban jó­kora meglepetést okozott dobogós vetélytársa otthonában. A hazaiak elkövették azt a hibát, hogy a kisméretű salakpályára vitték a vasárnapi kilencven percet, ami Vadkertiék malmára hajtotta a vizet, hiszen egész téli felkészülésüket hasonló talajon végezték. Biztonságos védekezésből végrehajtott villámgyors kontráiknak pedig nem találta ellenszerét a Rákóczi. (géléi) Homoki amatőrök Csütörtökön késő délutántól a homoki sportcsarnokban ran­devúznak az országos (4+1- es) kispályás labdarúgó-baj­nokság első osztályába pá­lyázó kelet-magyarországi csapatok. Ä középdöntő utolsó felvo­nását rendezik Tiszaföldvá- ron, ahonnan az első két he­lyezett egyenes ágon, a har­madik még egy mérkőzést követően kvalifikálhatja ma­gát a főtáblára. A hazaiakon csak a csoda segíthet, hogy a „pótselejtezős” helyre befus­sanak, de a labda gömbölyű, tehát... A pontos menetrend - III. 20., 18.00: HKFC ^-Argen­tum (Nyíregyháza), 19.00: Meggy (Miskolc)-Mátra Cukor (Selyp), 20.00: Homok-Natu- rál (Debrecen) Német profik Négy mérkőzésre szóló eltil­tást kapott Toni Polster, a német labdarúgó-Bundesliga első osztályában szereplő 1. FC Köln csatára. A 32 éves osztrák játékos a máreius 9-i, KFC Uerdingen elleni mérkő­zésen sportszerűtlenül visel­kedett. Berti Vogts, a német labda­rúgó-válogatott szövetségi kapitánya a jövő heti, március 27-én esedékes, Dánia elleni barátságos összecsapáson sem számít Lothar Matthäusra. A jövő heti mérkőzésnek Mün­chen ad otthont.- Az én „söprögetőm” Matthias Sammer, aki Franz Beckenbauer óta a legjobb német játékos ezen a poszton -jelentette ki Vogts. Merész András, a szolnoki pólósok trénere megfogalmazta vágyait: Három játékos, két év, temérdek pénz ... és akkor talán sikerül felkapaszkodni a legjobbak közé Kilencedik helyen állapodott meg a Szolnoki VSE OB I-es vízi­labdacsapata az idei bajnokságban. Pedig lehetett volna nyol­cadik, sőt, hetedik is, ám néhány szerencsétlen „megmozdulás” elég volt ahhoz, hogy ne teljesüljenek a Merész-álmok. A ma­gyar póló sajátosságából eredően február 28-án lehúzta a „ro­lót” az SZVSE, csupán a legjobbaknak, pontosabban a Vasas­nak, az UTE-nek, a Fradinak, a BVSC-nek, a Kordaxnak és egy szem vidékiként a Szegednek adatik meg, hogy rájátsszon a minél előkelőbb helyezésekért. A többiek? Hát igen. ők jobb híján „csak” edzenek, hogy megtartsák valahogy formájukat a következő idényre, mely valószínűleg meglepően korán, szep­temberben veszi kezdetét. Lecskov távozhat Hamburgból A bolgár labdarúgó-váloga­tott egyik meghatározó já­tékosa, Jordan Lecskov el­hagyni szándékozik klub­ját, a német Hamburger SV-t. A huszonnyolc esz­tendős középpályás oly­annyira rosszul érzi magát az északi kikötőváros első számú csapatánál, hogy az elmúlt héten két edzésről is távol maradt. A klub veze­tősége úgy döntött, hogy ezek után az idegenlégiós ellen fegyelmit indít, to­vábbá nem gördít akadályt a távozása elé.- Meghoztuk a döntést, ami szerint lemondunk Lecskovról - nyilatkozta Felix Magath, a hambur­giak egykori válogatott labdarúgója, jelenlegi ve­zető edzője. A HSV elnöke, Uwe Seeler elmondta: a mostani idényben gyakran a kispa- dot koptató Lecskovot már szerződése lejárta előtt egy évvel, a bajnokság végén elengedik. A klub 2 millió dollárt kér a játékosért. Lecskov legemlékezete­sebb teljesítményét az 1994-es, Egyesült Álla­mokban megrendezett vi­lágbajnokságon nyújtotta, amikor a negyeddöntőben az ő parádés fejesgóljával nyert (2-1) hazája váloga­tottja a németek ellen. Merész András miként véleke­dik a magyar póló eme felet­tébb furcsa sajátosságáról? - kérdeztük a trénertől, aki igen­csak a „tűz” közelében van, hi­szen másodállásban a honi ifjú­sági válogatottnál tüsténkedik.- Egyetértek az Új Néplap­ban írt jegyzetével, mely szerint az első hat és az alattuk elhe­lyezkedő együttesek között ha­talmas űr tátong, ráadásul csu­pán a legjobbaknak adatik meg a rájátszás lehetősége, a 7-12. éles mérkőzés nélkül tengeti hosszú hónapokon keresztül életét. A szakma még ezen is túltenne, mivel a négyes ráját­szást tartaná üdvözítőnek, mondván, a mostani rendszer szerint nem kell túlságosan megszaggatni magukat a leg­jobbaknak, hogy behajózzanak a hatba. Személy szerint a nyolcast tartanám elfogatható- nak. Bízom benne, a következő szezonban ez a verzió kap na­gyobb támogatást, és akkor ta­lán nekünk is több sanszunk lesz, hogy még inkább reflek­torfénybe kerüljünk.- Miként látja, mi szükségel­tetik ahhoz, hogy valóban kéz­zelfogható áttörés szülessen a szolnoki póló életében?- Sarkosan fogalmazva: há­rom új játékos, két esztendő, no és persze temérdek pénz.- Milyen kaliberű srácokat látna szívesen az SZVSE-ben?- Rendkívül fontos lenne egy balkezes („mozdítható” alig van a piacon), jól lövő bekk, va­lamint a Svájcba távozó Nagy Tibor helyére egy gólzsák.- Tudomásom szerint Tibi csak rövid ideig kívánkozik tá­vol maradni, elképzelhető, hogy szeptemberre már újfent Me­rész András rendelkezésére áll.- Nálam a bizonytalan is biz­tos. Úgy kell terveznem, hogy őt hosszabb ideig fogjuk nélkü­lözni. Persze, ha mégis Szolno­kon folytatja ősztől, annak ter­mészetesen örülni fogok.- A BVSC-Westeiben tem­pózó Vargyas Gyula neve is fel­reppent, mint kiszemelt. Vele mi a helyzet?- Meglehetősen „képlékeny” állapotban van Gyula ügye, ám azt hiszem nem mondok újat azzal, hogy remekül tudnám hasznosítani a pálya hosszanti tengelyében bárhol. Rajta kívül másokkal is tárgyalásban va­gyunk, de neveket azért nem árulok el, mert esetleg a konku­rensek is az illető fiatalokra startolnának, ezáltal tovább emelkedne amúgy is szép summát kitevő áruk.- Köztudott, ez az első csapat az életében, amelyik kizárólag az ön „fennhatósága" alá tar­tozik. Miként élte meg az eltelt időszakot?- Próbaév volt a számomra, iszonyúan nagy tanulságokkal, melyekből rengeteget okultam.- Az egyéni, de különösen a csapatsportágakban elengedhe­tetlen a jó értelemben vett va­gány ság. Meglátásom szerint az SZVSE egyik „fékje” éppen a nyusziszív volt, mely a kriti­kus pillanatokban mindig túl- pörgött.- Valóban. Sajnos, mi álva­gányokkal vagyunk tele, a nagy klasszisokat jellemző fineszes­ség, mely a döntő momentu­mokban jön elő, hiánycikk. Ezért' is tartom fontosnak, hogy olyan karakterű vízilabdázókat szerződtessünk - lehetőleg szolnoki múlttal -, akik képe­sek kiélezett helyzetben is hi­degvérrel cselekedni.- Igaz, a bajnokságnak vége - az SZVSE számára -, de a ta­vasz még tartogat feladatokat a csapat számára.- Úgy van. Bő egy hónap múlva, április 22-én startol az Opel Gombos Olimpiai Kupa, melyen a Ferencvárossal, a BVSC-vel és az Egerrel kerül­tünk egy fedél alá. Nem lesz könnyű az élen végezni, ám azt hozzá kell tenni, hogy a váloga­tottak - akik szép számban vannak jelen a két pesti együt­tesben - nem szerepelhetnek a megmérettetések során. Ennek ellenére halvány az esélyünk, hogy a továbbjutást jelentő első két hely valamelyikét megka­parintsuk, hiszen a Fradi és a Westel második vonala is rend­kívül erős. (sárközi) Tyson többet akar Mike Tyson nem elégedett meg azzal, hogy megsze­rezte a Boksz Világtanács (WBC) profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnoki cí­mét. A 29 éves sportolónak újabb nagyszabású tervei vannak.- Soha nem vagyok ma­gammal elégedett. Mindig többet akarok, ezért már újabb célokat tűztem ki ma­gam elé - jelentette ki az amerikai bokszoló, aki a múlt hét végén megnyerte a brit Frank Bmno elleni mérkőzést, így hosszú idő után ismét hivatásos világ­bajnoknak vallhatja magát. Don King mérkőzésszer- vező-menedzser elmondta: Tyson a jelenlegi állás sze­rint legközelebb július 13- án lép szorítóba a WBA- szervezet címvédőjével, a szintén amerikai Bruce Sei- - donnái. Szó esett egy másik megmérettetésről is, Don King szeretne összehozni egy találkozót az IBF baj­nokával, a dél-afrikai Fran­cois Bothával is. Seldon, aki Las Vegasban megnézte a Tyson-Bruno „csatát”, úgy nyilatkozott, hogy szívesen összemérné az erejét a WBC újdonsült címvédőjé­vel. Ami pedig Bothát illeti, ő elismeri, hogy legfőkép­pen anyagi szempontok ve­zérlik, ezért kötelek közé lépne Tysonnal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom