Új Néplap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-20 / 67. szám

1996. március 20., szerda Megyei Körkép 3. oldal Tegyük szebbé Magyarországot! Szépítsük meg Magyarországot! Ezzel az elnevezéssel kezde­ményezett mozgalmat a TermészetBÚVAR Egyesület. A mille- centenárium méltó megünneplése érdekében meghirdetett, de hosszú távú környezetszépítő programnak szánt felhívás rész­leteit ismertették a szervezők. Láng István akadémikus, a kez­deményezés atyja elmondta: a felhívás mindenekelőtt azokhoz szól, akiknek egyébként is fel­adata a jubileumi rendezvények helyszíneinek rendben tartása. Cselekvésre szólítják az ön- kormányzatokat, a közterüle­teket gondozó vállalatokat, az erdőgazdaságokat és a védett területek kezelőit, a vízügyi szervezeteket, az ipartelepek, vállalatok vezetőit, a honvéd­séget, a társadalmi szervezete­ket és a pedagógusokat: csat­lakozzanak a felhíváshoz, és tegyék az ünnephez méltóvá környezetüket. Hozzátette: nemzeti össze­fogásra van szükség ahhoz, hogy életünk alapeleme legyen a környezet gondozása. Nem egyszeri cselekvésről, hanem hosszú távú folyamat megte­remtéséről, a szemléletváltor zás szükségességéről beszélt az akadémikus. Baráth Etele, az Országgyű­lés környezetvédelmi bizottsá­gának elnöke szerint a meglévő rendeletek és törvények lehető­séget biztosítanak a környezet védelmére, csak élni kell velük. A szemléletváltozásért az ok­tatás és a nevelés teheti a leg­többet. A környezete iránt igé­nyes nemzedék fölnevelése ki­tartó munkát igényel. Beneveztek és nyertek A mezőtúri Szegedi Kiss István Református Gimnázium és Szakközépiskola eredménylistájából Még javában tartanak a tanul­mányi versenyek, de az iskola diákjai máris szép eredmények­kel büszkélkedhetnek. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe jutott biológiából Bajcsi Dóra (III. E). Három osztálytársa a második fordulóban versenyzett: Móga György angolból, Papp István földrajzból és történelem­ből, Slíz Mariann magyar iroda­lomból, magyar nyelvtanból és orosz nyelvből. Az eredmény még nem ismeretes. Azt viszont tudják, hogy Papp István törté­nelemből bejutott a „Ki miben tudós?” televíziós vetélkedő nyolcas döntőjébe. Az olaszor­szági Arpinóban rendezik meg évente a nemzetközi Ciceró-ver­senyt, amelyben a résztvevők la­tin nyelvjxjl piérikoss/e tudásu­kat. A Má^árOrSZágot képvi­selő csapatban helyet kapott Móga György. A református kö­zépiskolák Németh László anyanyelvi versenyén 3. helye­zést ért el Slíz Mariann. A gimnazisták mellett a szak­középiskolások sem maradnak el, a gépésztechnikusok Dr. Szabó Gusztáv országos szak­mai vetélkedőjén az iskola csa­pata, Gyárfás István, Karsai Zol­tán és Lengyel István egyéni versenyben első, csapatban má­sodik helyezést értek el, mind a IV. A osztály tanulói. Az Országos Szakmai Tanul­mányi Verseny döntőjébe nyolc V. évfolyamos gépésztechnikus tanuló (Badari Gábor, Máté- Watzek Zsolt, Püspöki Lajos, Bánszki Zoltán, Zolnai Zsolt, Varga István, Szabó Sándor és Nagy István), a gépszerelő és karbantartó szakról ötJV. évfo­--űyanjos duguló '-A 'András: - fuháSz Aftüiff KánáSz- Nagy Zoltán, Kovács Imre és Rácz Viktor). Számítógépes grafikai kiállítás Berényben Különös természetábrázolás A jászberényi Déryné Műve­lődési Köz­pont újonnan nyűt kiállítá­sával egy, a hétköznapi ember szá­mára ma még furcsa, idegen világra nyitott kaput. Borsa Béla gödöllői gépészmérnök számítógéppel készített képeit tekinthetik meg az érdeklődők, március 28-ig. Látható, hogy a tudomány és a művészet nem ellenségei egy­másnak. A természet formáit a matematika módszereivel mo­dellezi a művész, a számítógé­pek segítségével pedig az erede­tihez hasonló képet alkot belő­lük. Ez olyan harmóniát ered­ményez, amely már a XXI. szá­zad művészetét idézi a látogató elé. Több hazai és külföldi be­mutató után, remélhetőleg a jászsági közönségnél is befoga­dóra talál képeivel. Zenésztalálkozó Jászberényben Ötvenhatan muzsikáltak 320 vendégnek A báli szezonban idén is kitett magáért Jászberény. Alig akadt olyan hétvége, amikor ne rendeztek volna valamilyen bált, ösz- szejövetelt, találkozót. A mögöttünk álló sem múlt el e nélkül. Ötvenhat zenész szórakoztatta a közönséget A Jászberényi Öregzenészek Baráti Köre szíves szóval, sze­retettel invitálta az érdeklődő­ket egy nosztalgiaestre és ze­nésztalálkozóra. A hagyományosan, immár tíz éve megrendezett esemény egyfajta seregszemle is. Be- rente Imrének, az est fő szer­vezőjének elmondása szerint a ’ 60-as évektől kezdve a város több mint száz muzsikust ne­velt. Azóta sokan elköltöztek, többen abbahagyták a zené­lést. A rendezvény egyik célja, hogy ezt a társaságot legalább egy estére minden évben ösz- szehozzák. Másrészről lehető­ség nyílik a fiatal zenészek- rlek, zenekaroknak a bemutat­kozásra, s nem utolsósorban a közönség is jól jár. Ezen al­kalmakkor mindenféle stílus képviselteti magát, a lagzis zenétől a szalonzenén át egé­szen a kemény rockig. Rangot jelent zenészkörben, ha valaki ezen a bálon muzsikálhat. Idén a bál számára szűk­nek bizonyult a Déryné Mű­velődési Központ Ifjúsági Háza. Háromszázhúsz sze­mélyre terítették az asztalo­kat, de legalább száz ember­nek már nem tudtak helyet biztosítani. A vacsorát és a Lehel Tár­sastáncklub bemutatóját kö­vetően ötvenhat zenész hu­szonegy zenekarban reggelig tartó örömzenével szórakoz­tatta a nagyszámú közönsé­get. A legkedvesebb mosolyú hostess A szolnoki Posch Viktória még innen van a húszon. Tavaly érettségizett a Vargában, és mi­vel hajszál híján kitűnő volt, első nekifutásra felvették szülőváro­sában a Kereskedelmi és Gazda­sági Főiskolára. A szőke hajú, zöld szemű lány gondolt egy merészet, és jelentkezett egy hostesstanfolyamra is. Több hétvégét töltött ezért Pesten, si­keresen elvégezte, sőt már a kö­telezően előírt ötvenhat óra gya­korlatot is teljesítette. A cso­portban ő volt a legkedvesebb, legszebb mosolyú. Először a médiahajón kínálgatta a jóféle itókákat a meghívottaknak. Sze­rinte ott Kuncze Gábor volt a legaranyosabb, legszelleme­sebb, noha kétszer akkora, mint ő. Dolgozik a Hozam Klubban is, így találkozott már Gál Zol­tánnal, Giczy Györggyel, Palo­tás Jánossal. Legutóbb az Ope­rabálon is részt vett. Délután öt­től hajnali ötig tartott a munka­ideje, és az lepte meg legjobban, hogy elfelejtettek nekik enni adni. így azután éjfélkor kaptak egy kis szendvicset. Azért éhes gyomorral is eladott vagy 150 ezer forint értékű tombolát. Azt tapasztalta, hogy erről az estéről nem hiányzott a rongyrá­zás sem. Az urak szmokingban, kevesen frakkban ünnepeltek, a hölgyek nagyestélyikben pom­páztak. Néhányan a nők között kilónyi aranyat viseltek, és aligha kapálással keresték a rá- valót. A legeslegszebbnek az olasz Omella Mutit tartotta, aki még negyvenévesen is gyö­nyörű. Noha nagyon elfáradt reggelre, mégis élményként könyveli el az idei operabált. Közben itthon sikeresen túlju­tott a félévi vizsgáin. Mellesleg szereti a sportot, énekelni jár, és ha hívják, szívesen megy dol­gozni is. A nyári tervei között tengeri hajóút szerepel, ahol fel­szolgáló, azaz steward lenne, de Posch Viktória tengeri ha- jóútra készül fotó: m. j. csak azután, hogy befejezte az első évet. Mert azért a tanulás még mindennél fontosabb, leg­alábbis néhány évig, amíg nem kapja meg a diplomáját. D. Sz. M. Németországtól Koreáig gyógyított és tanított Füreden járt az ukrán „fantomsebész” A minap a tiszafüredi művelő­dési házban találkozott a sajtó képviselőivel dr. Dmitri Skopin- sev, nemzetközi hírű ukrán or­vos-természetgyógyász. Alig több mint tíz éve a donyecki egyetemen szerzett belgyó­gyászdiplomát, tibeti öregektől „ellesett” s megtanult módsze­rekkel tanított és gyógyított Né­metországtól Amerikán át egé­szen Koreáig. Dr. Dmitri Skopin- sev, akit mind a hazai, mind a külföldi médiák legtöbbször csak fantomsebészként aposztrofáltak s neveznek ma is, a szürkehá­lyog, arc-, homloküreg gyulla­dás, légcső- és tüdőhurut, ízületi problémák, gyomor-, nyombél­és vastagbélfekély stb. gyógyítá­sával alapozta meg jó hírét. Munkatársunknak elmondta, hogy diplomás orvosként ellen­sége minden olyan sarlatánság- nak, tudománytalan hókuszpó­kusznak, melyek lejáratják a jó értelemben vett természetgyó­gyászatot. Ezért bízik abban, hogy minden rászoruló vagy „ba­jait megelőzni kívánó” kíváncsi lesz arra az április 1-jei elő­adásra, ahol 18 órától ingyen adja át a tapasztalatait a helyi műve­lődési házban az érdeklődőknek. Bízik továbbá abban is, hogy a praktizáló orvos kollégái is kí­váncsiak lesznek a nevével fém­jelzett több gyógyító módszerre. Annál is inkább, mert azokban az országokban, ahol törvény szabá­lyozza a jó szándékú, népi böl­csességre és tapasztalatra egy­aránt támaszkodó, tiszta termé­szetgyógyászatot, Dmitri Sko- pinsev nagyon jó hatásfokkal tud együttműködni azokkal az orvo­sokkal, akik igénylik segítségét a gyógyításban, az emésztési prob­lémáktól kezdve a nyirokbeteg­ségeken keresztül a magas vér­nyomás kezeléséig egyaránt, -p­Zenei együttesek versenyeztek Tegnap a karcagi Déryné Műve­lődési és Ifjúsági Központban rendezték meg a megyei kama­razenekari találkozót, mely egy­ben válogató is volt a Székesfe­hérváron megrendezendő orszá­gos versenyre. A megjelenteket Sipos Antal, a helyi zeneiskola igazgatója köszöntötte. Szólt a zene embernevelő hatásáról, az együttzenélés fontosságáról, majd kezdetét vette a verseny. A zsűri tagjai (Straky Tibor elnök, Ádám Károly és Regős Imre, mindannyian a Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumának tanárai) a tizenkét együttesből az országos versenyre a karcagi csapatot de­legálta. Tagjai: Kovács Mónika, Bihari Emese, Takács Anita, Fehér Klára, tanáruk Zbiskó Zoltán. A törökszentmiklósiak rézfúvós kvintettje is ott lesz Székesfehérváron: Rédai No­émi, Péter Attila, Bálint Attila, Csikós Zoltán és Csikós István, Sarkadi Márta Irén a felkészítő­jük. Tartalékként a jászberényi­eket, a Bernhardt Andrásné által felkészített csapatot delegálták, tagjai: Joósz Diána, Joósz Vik­tória és Ács Orsolya. Megyei elsők a karcagi zsaruk (Folytatás az 1. oldalról) Legnagyobb emelkedés a csalá­soknál történt: ’94-hez képest négyről hatvanra nőtt ezeknek a száma, s elsősorban újsághirdeté- ses csalásokat takar. Tavaly két élet elleni bűncse­lekmény történt a kapitányság te­rületén (Kisújszálláson és Berek­fürdőben) és két erőszakos közö­sülés is rontja a képet. Egész évben biztosított volt Karcag közterületein a rendőri je­lenlét, melyet még a „guruló” razziaszolgálatok is erősítettek. A rendőrök 1995-ben 930 főt állítot­tak elő, és 130 főt fogtak el. Háromszáz esetben történt fel­jelentés falopásért, és 95 esetben vették el ittas vezetés miatt a pol­gárok jogosítványát. A nehezedő körülményekről is szó esett. így például az üzem­anyagkeretből arra futja, hogy egy gépkocsi csupán 60 kilomé­tert fusson 24 óra alatt. Arra, hogy a 100, 200 ezer kilométere­ket futott kocsikat lecseréljék, nem lesz esély az idén sem. A hozzászólók szerint nem­csak helyi szinten kellene mindig húzni a nadrágszíjon, hanem or­szágosan is. Szelekovszky István kunhegyesi polgármester szerint is siralmas a rendőrség helyzete. Bejelentette többek között azt is, hogy új épületet kívánnak építeni a rendőrőrsnek, s javítani akarják - lehetőségeikhez mérten - mű­ködésük feltételeit Kunhegyesen. Tóth András, az MRFK gazda­sági igazgatója a szűkös anyagi kereteket ismertette az állomány­nyal. Mint mondta, a megyei ka­pitányság keresi a spórolás lehe­tőségeit, s prioritásokat fognak felállítani a feladatok végrehajtá­sánál. -de­Elkészült a költségvetés Alattyán. A helyi képviselő-testület legutóbbi ülésén döntött az 1996-os költségvetésről. Mi­vel az anyagi lehetőségek meglehetősen beha­tároltak, csupán az önkormányzat fennhatósága alá tartozó intézmények működtetésére jut pénz. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az elmúlt évben befejeződött a gázvezetékek épí­tése a településen, melyhez tizenötmillió fo­rintnyi hitelt vett fel az önkormányzat. Kama­tokkal együtt ennek már több mint dupláját kell visszafizetni öt éven belül, így az idén a 63 mil­liós költségvetésből csupán hiteltörlesztésre több mint hatmilliót kell fordítani. Ezért arra sem marad pénz, hogy az intézmények átállja­nak.a gázfűtésre - ott továbbra is szénnel tüzel­nek -, illetve hogy a községbeli műutak állagát megóvják. Emellett valószínűleg későbbre kell halasztani az új ravatalozó felépítését is - amelynek a tervei már elkészültek -, hacsak az esetleges privatizációs bevételekből nem tudják finanszírozni. Kiállítással ünnepelnek Jászárokszállás. Az árokszállási Képzőművé­szeti Műhely 1994 augusztusában alakult meg. Az egyesület tizen-egynéhány tagja fes­tészettel, tűzzománccal, kerámiával és csont­faragással foglalkozik, míg mások versírással próbálkoznak. A fiatal alkotóközösség szá­mára tavaly a legnagyobb megpróbáltatást a forráshiány jelentette, annak ellenére, hogy három sikeres pályázaton nyertek pénzt, ame­lyet azután eszközvásárlásra, illetve kiadvány megjelentetésére fordítottak. A jászok világta­lálkozóján 1995-ben megrendezett kiállításon nagy sikerrel mutatkoztak be. Ebben az esz­tendőben stílusosan a honfoglalás 1100. év­fordulóját szeretnék hasonlóan szép kiállítás­sal megünnepelni, de sajnos ismét pénzhiány­nyal küzdenek. A jászárokszállási Képzőmű­vészeti Műhely ezért támogatókat, szponzoro­kat keres további munkájához. A turisták érdekében Abádszalók. A település képviselő-testülete az egyre növekvő idegenforgalom kiszolgálása érdekében a Tisza-tó partján lévő strandhoz ve­zető út mellett színvonalas üzletsor kialakítását tervezi, amelyhez partnereket keres. Szintén a turisták, de egyben a község lakóinak érdekét is szolgálja, hogy a közbiztonság javításáért őrző­védő kft.-vel tárgyal az önkormányzat, illetve a helyi rendőrséget elektromos rádiós-telefonos rendszerrel látják el. A szolnoki gyermekotthon 10-es csoportját olyan ismert személyiség is támogatja, mint Hernádi Judit. A művésznő tegnap első alkalommal találkozott a kilenc fiúval Szolnokon, az Avar úti házban, ahol jó hangulatban, kötetlen beszélgetéssel telt a délután. fotó: csabai

Next

/
Oldalképek
Tartalom