Új Néplap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-19 / 66. szám
1996. március 19., kedd Gazdasági Tűkör 7. oldal A kormány szándéklevelét megírta Az idén a fogyasztói áremelkedés a múlt évi 28,3 százalékról 20 százalék körülire csökken, 1997 utolsó negyedévében pedig egy számjegyűre mérséklődik. A bruttó nemzeti termék (GDP) növekedése a tavalyi második félévi lassulás után az idén szinten marad, jövőre pedig már emelkedik, s eléri a 3 százalékot. Bálint gazda tervei Végelszámolás alatt a Szolnoktej (Folytatás az 1. oldalról) Szilvás Zoltán, a WÉS Rt. vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta: tavaly 43 millió forintot fizettek ki annak érdekében, hogy a beszállító tejtermelők ne pártoljanak el tőlük.- A gyilkos harc nem a tejipari eszközökért folyt, hanem a tejbeszállítói és -értékesítési piacokért - idézte fel a tavaly ősszel történteket Szilvás Zoltán. Az új tulajdonosok gyakorlatilag novembertől kezdték meg a tejipari tevékenységet. Az első hónapokban likviditási gondokkal küszködtek, ez azonban már a múlté: jelenleg már havonta 200 milliós árbevételt könyvelhetnek el. Ma már túl vannak a teljes arculatváltáson, felmérték a fogyasztói piacot, s jó irányba mozdult el a kereskedelmi munka, amit az is bizonyít, hogy kétes kintlévőségük nem keletkezett. Az idei tervük, hogy hosszú távú megállapodást kössenek a tejtermelőkkel, és a piaci igényekhez igazítsák a termék- szerkezetet. Különös figyelmet fordítanak a magas feldolgozottsági szintű és hosszabb el- tarthatóságú készítményekre. Fejlesztésre ebben az esztendőben 50-80 milliót szánnak, alapvetően technológiai pótlásokra. Természetesen új termékek kifejlesztésére is gondolnak. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 99,04 Osztrák Schilling 14,08 USA-dollár 145,82 ECU (Európai Unió) 183,41 Többek között ezt vállalta Magyarország abban a szándéklevélben, amelyet megküldött a Nemzetközi Valutaalapnak, s amely alapján az IMF ügyvezető igazgatósága jóváhagyta a készenléti hitelmegállapodás iránti kérelmet. A levélben vázolt gazdaságpolitikai program szerint az ország külső egyensúlya alapvetőén az export erőteljes növekedése nyomán továbbjavul, a folyó fizetési mérleg hiánya az 1995-ös 2,4 milliárd dollárról 1996-ban 2 mil- liárdra, 1997-ben pedig 1,5 mil- liárdra csökken. A nettó külföldi adósságállomány folyamatosan mérséklődik, mivel a tőkebeáramlás meghaladja a fizetési mérleg deficitjét. A program szerint az idén az államháztartási kiadások a GDP-hez viszonyítva 5 százalékos, a bevételek 1,5 százalékos arányban mérséklődnek. Ezt hagyta jóvá az Országgyűlés az idei költségvetési és társadalombiztosítási mérlegek elfogadásakor. így 1996-ban az államháztartás hiánya a GDP 4 százaléka alatt marad. A költségvetés kiigazítását jövőre is folytatni kell, mégpedig a kiadások további legkevesebb 2 százalékos GDP-arányos csökkentésével, az adósságszolgálati terhek 1 százalékos mérséklésével, valamint az adókulcsok lefaragásával. Az államháztartás hiánya jövőre a GDP 3 százalékára csökkenhet. Dr. Bálint György országgyűlési képviselő lett az SZDSZ újonnan alakult agrártagozatának elnöke. Terveik között szerepel egy országos számítógépes információs hálózat kialakítása mellett a szakmai „tereferékre” alkalmas agrárklubok életre keltése.- Az országot járva szinte nap mint nap tapasztalom, hogy a gazdálkodók hiányolják a munkájukhoz szükséges információkat - mondja az elnök. - Ebből született a gondolat, hogy az SZDSZ megyei szervezeteinek számítógépes rendszerén keresztül ellássuk a térségben élő termelőket különféle piaci, értékesítési, beszerzési tudnivalókkal. Mivel az országos számítógépes háttér rendelkezésre áll, a rendszer májustól működőképes lehet. Az agrártagozat tervei között szerepel még az olyan, úgynevezett „nyitott agrárklubok” létrehozása a városokban és falvakban, ahol a mezőgazdaEmelkedő részvényárfolyamokkal és néhány nagy tételű üzletkötésnek köszönhetően nagy forgalommal indult a hét a Budapesti Értéktőzsdén. Jelentősen erősödtek a gyógyszergyári részvények: az Egis új csúcsárfolyamon, 5550 forinton, a Richter 5145-ön zárt. A Mo/-papírok stabil 1800-1820 forint közötti áron forogtak, az 1800 forintos végső ár azonban 10 forinttal alacsonyabb a múlt heti záróárnál. Ezen az árfolyamon az utolsó pillanatban egy 69 ezer darabos részvénycsomag csesági termeléssel kapcsolatos szakmai és szervezeti kérdéseket lehetne megvitatni.- Mi az álláspontja az agrártagozatnak a heves vitát kiváltó exporttámogatásokról ?- Nem tartom oly nagy hibának ezek csökkentését. A piac- gazdasághoz való közeledésnek egyik szükséges, ám rossz velejárója az exporttámogatás. Sokkalta jobb lenne, ha a termelési rendszerek jól illeszkednének az Európai Unió piacainak szerkezetéhez, illetve az árak eleve magukban foglalnák azt az összeget is, amelyet a jelenlegi exporttámogatás nyújt. Persze, erre még várni kell. Az átmeneti időszakban szükség van a kivitel támogatására. De ennél nagyobb figyelmet kellene fordítani arra - s remélem, hogy ez 1996-ban sikerül az agrárkormányzatnak -, hogy az anyagi segítség elsősorban a legjobban rászorulókhoz, az alapanyagot előállító agrárvállalkozókhoz, a termelőkhöz jusson el. (újvári) rélt gazdát. Az OTP részvényeit eleinte 1500-1510 forint közötti áron adták, a nap végére 1470 forintra csúszott vissza az ár. A másik bankpapír 50 forinttal gyengült, 18 ezer forint lett az Inter-Európa Bank záróárfolyama. A Fofex-részvények ára 137 forintra nőtt. A Danubius árfolyama 1700 forintos nyitóárról folyamatosan emelkedett 1830 forintra. Több mint 100 millió forintos üzlet született a Zalakerámia-részvényekre, 5180 forintos árfolyamon. A kárpótlási jegyek ára 312 forintra emelkedett. Bevételi többlet a költségvetésben Az utóbbi évtizedekben ritkán fordult elő, hogy a költségvetésben bevételi többlet keletkezett volna. Még nagyobb ritkaság, hogy ezt az év elején, s nem a betakarítás után könyvelhette el az államkassza. Az idei esztendő első két hónapjában összesen 23,6 milliárd forintot kitevő többlet alakult ki. A kiadásokat meghaladó bevétel januárban tetőzött, s elérte a 33,5 milliárd forintot, hogy aztán a februári 10 milliárd forint hiány a kéthavi többletösszeget az említett mértékre mérsékelje. Örüljünk-e ennek a többletnek vagy szomorkodjunk miatta? Tartósnak ítélhetjük vagy kérészéletűnek? A bevételi többlet egyszerűen azt jelenti, hogy egy adott időszakban a költségvetés kevesebbet költött, mint amennyi bevétele volt. Egy országban, amelyben nincs infláció, ám nagy a kapacitások kihasználatlansága és a munka- nélküliség, az a költségvetés, amely a társadalmi fizetőképes keresletet csökkenti, nem előnyös. Nálunk, ahol az infláció még mindig nem takaréklángon ég, a fizetőképes kereslet ilyetén csökkenése kedvezőnek mondható - a szilárd pénzérték, a tartós növekedés e fontos feltétele szempontjából. Ez azt is jelenti, hogy a hitelfelvételre nem szoruló költségvetés teret enged a magángazdaságnak a hitelpiacon. Vagyis a saját, s ezzel a társadalmi fogyasztást is mérsékelve nagyobb lehetőséget nyújt a gazdaságnak termelési, szolgáltatási vagy forgalmazási célok elérésére, gépek, berendezések, vagy/és anyagok, alkatrészek vásárlására. Ezért az infláció leküzdésének fontos mozzanata a költség- vetési deficit csökkentése. Az azonban, ami idén januárban és februárban történt, még csak villanásnyi jel, egyszeri esemény, s nem lehet belőle az egész esztendő költségvetésének alakulására következtetni. Egyrészt márciusban jelentős kamatfizetés esedékes, s ez növeli a kiadásokat. Másrészt ha a társadalombiztosításnak nem sikerül hiányát kinnlevőségeinek behajtásával és takarékossággal a tervezett mértékűre csökkentenie, az szintén a költségvetést terhelné. Kedvező viszont, hogy az idén már működik az új intézmény, az államkincstár, amely ésszerűen egységesíti az állam eddig szétaprózott gazdálkodását. A költségvetés stabilitására azonban továbbra is nagy gonddal kell a pénzügyi kormányzatnak vigyáznia. Bácskai Tamás Elénk forgalom a tőzsdén A füredi tüzép és a SOFA jó kapcsolata Nyílászárók szenzációs árakon! A Fészek Áruház bő választékkal várja vásárlóit Mint arról már lapunkban is beszámoltunk, Tiszafüreden elterjedt a hír, hogy a felszámolás alatt álló Hajdú Tüzép Rt. egyik tagjaként veszélyben van a tiszafüredi Tüzép-telep jövője is. A telep vezetője, Ferenczi Sándor ekkor megnyugtatta a közvéleményt, hogy az rt. többi tagjával ellentétben 1995-ben is nyereséget termelő füredi egység a jövőben is lakosság rendelkezésére áll! Méltón a két évtizedes hagyományaihoz, ami azt jelenti: A vásárló itt valóban elérhető árakon jut a kínálathoz. Azt, hogy a tiszafüredi Tüzép bízik a jövőjében jelzi az is, hogy szenzációs árakkal tavaszi akciót hirdettek a napokban. A SOFA tiszántúli bázisa... A Soproni Faipari Vállalat (SOFA) egyetlen tiszántúli bemutatótermét Tiszafüreden nyitotta meg 1994-ben. Az európai színvonalú termékskálával rendelkező SOFA minden terméke megkapható a füredi tüzép rendkívül ízlésesen kialakított elárusító helyén. A SOFA az elmúlt két esztendőben olyany- nyira elégedett volt a Tisza-parti szakemberek tevékenységével, hogy a termékcsalád további népszerűsítése érdekében engedményes tavaszi vásárt szervezett, szenzációs árakkal: 1100-tól 22.000 Ft-ig terjedő darabonkénti árengedményekkel kínálja nyílászáróit! így most a vásárló rendkívül olcsón juthat hozzá a hőszigetelt ablakokhoz, erkély- és bejárati ajtókhoz. Az árengedmény mellett azért is figyelemre méltó ez az ajánlat, mert a leendő SOFA- termékvásárló még további forintokat is megtakaríthat a fűtési szezonban a szuperbiztos hőszigetelésű nyílászárók révén. Kedvcsinálónak csak néhány szuperajánlat: A 150 cm x 120 cm-es ablak 35.793 Ft helyett 30.475-be, a 180 x 210-es erkélyajtó 60.083 Ft helyett 50.650-be, a 100 x 210-es bejárati - CIKLÁMEN - ajtó 86.928 Ft helyett csak 64.930 Ft-ba kerül. Ezen kívül még 51 féle méretű nyílászáró kapható 25 %-ig terjedő árengedménnyel! Március 31-ig, illetve amíg a készlet tart! Stabil, jó színvonalú szolgáltatások A tiszafüredi tüzép azonban nem csak a SOFA tavaszi meglepetéseivel várja törzs- és új vásárlóit, hanem a régi, jó színvonalú szolgáltatásaival is: Továbbra is itt a legolcsóbb a környéken -100 Ft/liter - a gázolaj, „grátisz” az építőanyagok rakodása, igény szerint megszervezik a termékek kedvezményes házhoz szállítását! 7.30 - 15.00-ig kínálja termékeit - csempéket, padlólapokat, víz- és villanyszerelési tartozékokat, fürdőszobai berendezéseket stb. - kulturált környezetben a telepi Fészek Áruház. Megőrizendő továbbra is a vásárlók bizalmát, hogy 1996-ban is eredményes évet zárhasson a füredi TÜZÉP!- p - Fotó: Cs.I. Szenzációs árakon kínálja a termékét a Sofa bemutató- terem UJ EV - UJ KARRIER 20 ÚJ RAKTÁR- ÁRUHÁZAT NYITUNK. Nemzetközi nagykereskedelmi cégünk munkatársakat keres magyarországi és külföldi irodáiba a RAKTÁROZÁSTÓL A VEZETÉSIG, a kereskedelem minden munkakörébe. Gyakorlat nem szükséges - teljes betanítás! Kezdő kereset: 38.000 Ft/hó NETTÓ Azonnali személyes | válogatásra jelentkezés § 56/341-032. ? Hogyan hirdethet a Kishegyed! Lakaskultura lapokban? Ha segítségre van szüksége, munkatársaink rendelkezésére állnak. Hívja a következő telefonszámot: 06-1-201-7122 Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy 1996. március hónapban megnyitottuk új irodánkatl Címünk: 5000 Szolnok, Ságvárl krt. 4. (Vízügyi székház) 11. emelet 31. ajtó Tel./fax: 56/375-111/335 mellék Nyitva tartás: hétfőtől - csütörtökig 8 - 16 óráig, pénteken 6-14 óráig, ebédszünet 12-13 között. QmMB HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. Magyarország piacvezető biztosító társasága Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága (5000 Szolnok, Baross u. 3.) partnerkapcsolatai továbbfejlesztése érdekében főállású munkatársakat keres a megye területéről, üzleti képviselői állás betöltésére. Amit kínálunk:- biztos munkalehetőséget- vonzó karriert- teljesítményt elismerő kiemelkedő kereseti lehetőséget- ingyenes, folyamatos szakmai képzést. Elvárásaink:- legalább középfokú végzettség- 25-50 év közötti életkor- megnyerő külső- jó kapcsolatteremtő képesség- személygépkocsi, jogosítvány előny. Amennyiben ez a kihívás felkeltette érdeklődését, jelentkezzen fényképes szakmai önéletrajzzal - a fentebb megadott elmen. KOZOVULCSI HIRDETMÉNY A Szentimrei Mg. Szövetkezet igazgatósága értesíti az üzletrész-tulajdonosokat, hogy 1996. március 29-én 9 órai kezdettel KÖZGYŰLÉST tart. A közgyűlés helye: Tiszaszentimre, Művelődési Ház Napirendi pontok: 1. Beszámoló az 1995. évi gazdasági tevékenységről 2. Felügyelőbizottság beszámolója 3. Tájékoztató az 1996. évi üzleti tervről 4. Alapszabály módosítás 5. Egyebek Kérjük az üzletrész-tulajdonosokat, hogy a fenti helyen és időpontban megjelenni szíveskedjenek. Határozatképtelenség esetén az igazgatóság a közgyűlést 9.30 órai kezdettel ismét meghirdeti a fentivel azonos napirendi pontokkal. „Szentimrei"Mezőgazdasági Szövetkezet igazgatósága