Új Néplap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-19 / 66. szám

4. oldal Megyei Tükör 1996. március 19., kedd Diszkóháború vagy kultúrküzdelem? Tószegi „művházkeringő” Tószegen felizzott a hangulat a művelődési ház tevékenysége körül. Szerkesztőségünkbe 55 aláírással ellátott levél érkezett - mint megtudtuk, ez a szám az eltelt időben csak bővült volna melyben kifogásolják a művelődési házat üzemeltető betéti tár­saság szakmai működését, s számon kérik rajtuk a pályáza­tukban megígért programokat. Ezzel szemben a művelődési ház vezetői hangsúlyozzák: ők négy évre terveznek, s különben is, rendezvények bőven vannak, csakhogy éppen a levélírókat nem lehet ezeken megtalálni... A művelődési ház jelenlegi ve­zetői közös betéti társasága pá­lyázat útján nyerte el a művelő­dési intézmény üzemeltetésének jogát 1995 nyarán. Mint a le- vél(alá)írók állítják, a pályázat­ban ígértek nagy része továbbra is csak ígéret maradt, s egyelőre szó sincs arról, hogy a község különböző korosztályainak igé­nyes szórakozását tartanák szem előtt. A művelődési ház tevékeny­ségével elégedetlenek felsorol­ták, hogy a pályázók ígérte prog­ramok - szakkörök, tanfolya­mok, filmklub, játszóház, elő­adóestek, községi rendezvé­nyek, koncertek, biliárdterem stb. - közül egyedül a nyugdí­jasklub és a vásárok váltak va­lóra. A fő profil, a diszkó is erő­sen kifogásolható, hiszen az azt követő vasárnapi „tájképek lát­tán” nem biztos hogy van kedve bárkinek is mosolyogni. Mint a levélírók idézik, a tulajdonosok pályázatukat így fejezik be: „Próbáljuk a lehetőségeinkhez mérten a legjobb színvonalat és minőséget biztosítani”. Fiúk, hát ennyire szűkösek a lehetőségek? - teszik fel levelük végén a kérdést az „ötvenötök”. Teremfelújítás önerőből Valóban ennyire szűkösek a le­hetőségek? - tettük fel mi is a kérdést a két fiatalembernek, Csömör Tamásnak és Kecske­méti Csabának, akik négyéves időtartamra, 1999: június 1-ig kapták meg az irányítás jogát.- Sajnos nagyon lepusztult in­tézményt vettünk át - mondta Csömör Tamás -, hiszen például a fölső teremből az előző tulaj­donos a bérleti szerződés elle­nére mindent kipakolt. Ezért eleve úgy kellett elkezdeni a te­vékenységünket, hogy egy na­gyobb volumenű beruházással fel kellett újítani sok mindent. A pályázatunkban is leírtuk, hogy saját erőből kívánunk a művelő­dési házra pénzt fordítani. Ezt mi úgy tartottuk helyesnek, hogy első lépcsőben átalakítjuk az alsó termet, és sokkal kultu­ráltabb feltételeket teremtünk ezzel a szórakozásnak. Az anyagi lehetőségek alapján a második lépcsőben terveztük azt, hogy a művelődési ház bár­milyen községi szintű rendez­vény megtartására alkalmas le­gyen. Körülbelül nyolcszázezer és egymillió forint közötti ösz- szeget invesztáltunk az alsó he­lyiségbe, s kialakítottunk ott egy diszkót, amellyel szemben azóta semmilyen lakossági panasz nem merült fel. Rendezvények pedig vaun?' A művelődési ház vezetői el­mondták, hogy a községben működő másik diszkónak nem voltak meg bizonyos szakható­sági engedélyei, s mint megtud­tuk, hamarosan be is zárják, vagyis a tulajdonos úgy döntött, hogy felmondja a bérleti szerző­dést.- Nyugodtan állíthatom, s erre több száz tanú van, hogy sokkal kulturáltabb környezet­ben tudnak szórakozni nálunk a fiatalok - hangsúlyozta Csömör Tamás. Az sem titok, hogy van­nak olyan emberek, akiket egy­szerűen kitiltunk, mivel nem tudnak bizonyos szabályokat el­fogadni. A két fiatal hosszan sorolja a már megvalósult vagy hamaro­san beinduló rendezvényeket - kiállítás, bálok, horgászbörze, kívánságműsor a szolnoki rá­dióval közösen, nyugdíjasklub, kedd-csütörtökönként szakköri napok, kismotor-vezetői, illetve gépjármű-vezetői tanfolyam, kézimunkaszakkör, táncszakkör, aerobikoktatás, diszkó.- A kulturális és sportbizott­ság kérése volt, hogy egy vég­zett, népműveléssel foglalkozó személy állandóan legyen meg­található a művelődési házban - veszi át a szót Kecskeméti Csaba. Ennek eleget is tettünk. Az önkormányzat megértő A fiatalemberek szerint egyéb­ként az aláírásgyűjtés nem egé­szen tisztázott körülmények kö­zött zajlott. Ezt azonban az érin­tettek határozottan cáfolták, s elmondták: a levelet nem csak fiatalok írták alá, és nem szabad diszkóháború szintjére degra­dálni a helyzetet. A művelődési ház vezetői azonban úgy vélik, a levélaláírók többsége nem náluk szórakozik. Több olyan rendez­vényük is volt, amelyen közülük senki sem jelent meg.- Ez olyan, mintha a gépko­csivezetésről beszélnénk, és nem lenne jogosítványunk - ál­lítja Csömör Tamás. Végezetül külön is hangsú­lyozták a művelődési intézmény vezetői: pályázatukban nem ígérték, hogy azonnal minden megvalósul, hanem természete­sen négyéves intervallumban gondolkodtak. A tószegi önkormányzat jegyzőjétől, illetve a kulturális bizottság elnökétől megtudtuk is. hogy nincs ellentét a mű­velődési ház vezetése és a kép­viselő-testület között. Bizalom­mal viseltetnek a fiúkkal szem­ben, s a kezdeti „botladozást” legfeljebb a gyakorlatlanságnak lehet felróni. Folyamatosan fi­gyelemmel kísérik a fiúk tevé­kenységét, ám arról szó sincs, hogy a kialakult helyzet miatt szerződést bontanának velük. B. Gy. Kire, kikre morognak a kétpóiak? Harapós, morgós hangvételű levelet hozott a minap a posta, temérdek kétpói aláírásával. Haragszanak a polgármesterre, aki szerintük ráerőlteti az akaratát a képviselő-testületre, de az utóbbi néhány ember is megkapta a magáét azért, mert baj van arrafelé, nagy baj. Az egyik a szociális célra fordítható pénzek szétosztása - így az iromány. Nosza, útnak eredtünk, mivel tudomásunkra jutott: falugyűlés lesz. Azt nem mondom, hogy a kutya se fogadott a kultúrház előtt, mert egy kis fekete korcs megszimatolt, de jóban lehetett a nyomtatott sajtóval, mert nem cifrázta ki a pantallóm, nem ha­rapott meg. Harapott viszont a falugyűlés, de nagyon. Leg­alábbis jó másfél óráig. Zsúfolásig megtelt a nagyte­rem, és indulatos közbekiabálá­sok zavarták a tanácskozás me­netét. Kapott a kritikából a tes­tület, de a legtöbbet vitán kívül a polgármester. Többen lemon­dásra szólították fel, és jószeré­vel mindent felhánytorgattak neki. Nagy házat épített, nem jól osztja el a segélyeket, sok az adója, így a keresete is. Mi van a gázbekötésekkel, a kulturális élet semmilyen, a kárpótlás sem úgy valósult meg, ahogy a falu hitte. Legtöbbször a polgármester felelt, ritkábban más. Már-már inkább bírósági tárgyaláson éreztem magam, mint falugyű­lésen, annyi volt a sértés, a pa­nasz rá. Másfél óráig jó szó sem hangzott el a szabadon vá­lasztott, itteni első emberről. Kiderült, 13 millió a hiány, több milliót sürgősen vissza kell fizetni. A kulturális életről annyit: a helyi gyerekek műsorát a peda­gógusokkal együtt huszonötén nézték meg. A döntések meg úgy születnek, hogy a polgár- mester voksa is egy szavazat, meg a többi hét emberé is egy- egy. Szóval a döntésekhez öt igen vagy ugyanannyi nem kell. Azután egy újabb választás belekerülne 800 ezerbe, ezt is a falu állná. Tovább haladva: a gázbekötés az áldatlan idő mi­att késik. A kommunális adó tényleg sok, itt háromezer. (Meg kell nézni hasonló nagy­ságú településeken.) A felele­tekből kiderült, van háromtagú család, amely nem egészen négyezerből (!) él, szóval csa­ládi pótlékból. Mások is el­mondták, mennyit keresnek, il­letve nem keresnek. Egyébként a polgármester fizetése har- minc-egynéhány ezer. Bár kilencven gyereknek se­gítenek az étkeztetésben, tíz­egynéhány esetben visszavon­ták a támogatást. Ezt az érintett szülők nagyon sérelmezték. Mondván: ha otthon további háromra főznek, a negyediknek is jut, ne egyen az iskolában, óvodában, inkább adják oda a pénzt. A válaszból kiderült, ha a gyerekek egész nap bent tar­tózkodnak, étkeznek, több az állami támogatás, több pénzt lehet a községházának vissza­igényelni. Az is elhangzott, ötmillió fordítható szociális célokra, eb­ből kell a rászorulókat segíteni. De tényleg mindig annak ad­nak-e, aki a legjobban rászorul? - hangzott el. Igaz, bizonyos helyi határozatokat újra lehet tárgyalni, az elosztást másféle alapokra helyezni, de attól nem lesz több pénz. Pedig az kel­lene, mert sok a szegény. Szó volt még a munkanélkü­liségről, a közhasznú munkáról, szóval mindenről. Az is vilá­gossá vált, akad haragosa a polgármesternek, nem is kevés. Azután a testületnek is. Pedig nem egészen két éve rájuk sza­vaztak a legtöbben. Telt-múlt az idő, már két órája folyt a vita, amikor egy ősz hajú ember kért szót. Lehe­tett hetvenéves, vagy valamivel több, és azt fejtegette: se jó ba­rátja, se ellensége a vezetésnek, testületnek. Egyet azonban jó, ha mindenki megjegyez. Feles­legesen eszik egymást. Mert ha egy országban úgy lehet hará­csolni, csalni, mint itt, és ezt még a törvények is „elősegí­tik”, ott mindig sokkal több a vesztes. Amikor fillérekért el­adták az erdőket, a földeket, bezárták a gyárakat, amelyeket ők építettek, és százával, ezré­vel az utcára kerültek a dolgo­zók, mit old meg, ha elzavarják a polgármestert és a testületet? Ahelyett, hogy közös, jó szóval meghánynák-vetnék dolgaikat, mert sajnos ebben a faluban mindenki hátrányos helyzetű. De nem csak itt, máshol is, hi­szen miért lenne máshol más, amikor hétmillió ember keres néhány százezerre? Közben az a baj, hogy a polgármester já­randósága havi harminc-egy- néhány ezer? Olyan ez, mint amikor a lagzi után a cigányzenekar el­osztotta a forintot, és a bőgős kimaradt. - Te Lajos! - így a prímáshoz. - Hallod-e, nekem nem jár?- Járni jár, de nem jutott. Szóval így járt Kétpó is a nagy-nagy privatizációban, meg így jár egyre több falu, község, város - mondotta végül a felszólaló, ha jól emlékszem, bizonyos Szabó Mihály. Ha hiszik, ha nem, ez az em­ber kapta azon a délutánon a legnagyobb tapsot. Azt is írhat­tam volna, hosszan tartó vas­tapsot. Hogy miért, erre min­denkinek megvan a saját véle­ménye, tapasztalata. D. Szabó Miklós _______Színházi Jegyzet_______ A jéghegyek lovagja Nem hinném, hogy Bereményi Géza, aki vendégként érkezett a Szigligeti Színházba, csak azért bányászott volna elő egy törté­netet az idők mélyéből - drámá­ját az egyik izlandi őselbeszé­lésből írta -, hogy kultúrtörténeti visszapillantással kedveskedjen, vagy archaikus lelettel lepjen meg bennünket, irodalmi nyeg­leség lenne tőle. Valami mé­lyebb szándéka lehet a választott „véres históriával”. Mert mit is látunk benne? Öl­nek és öleinek, ez az élet „rendje”, a vérbosszú járja, s a törvény csak törvény, arra való, hogy kijátsszák, bár a vitázó felek ingajáratban vannak az igazság letéteményeséhez; né­hány ezüstpénzért megváltható 'az ember vére, s férfias erény­nek számít a bosszúálló mészár­lás is - barbár világ, nemzet­ségek, csalá­dok élnek izzó gyűlöletben. Szokásaik merevek, ke­gyetlenek, még az asszo­nyok is, azok is mintha nem is nők volná­nak: kemé­nyek, szívte­lenek. Egyva­laki azonban kiválik közü­lük embersé­gével, a jég­mezők lo­vagja, aki há­borúság he­lyett békességet, gyűlölködés helyett megbékélést akar, aki a régi barbár világgal szemben már egy újai, emberibbet sze­retne. De végül áldozatává válik maga is az otromba indulatok­nak. ráadásul rokonságából öli meg valaki. Visszatér ugyan szelleme - hófehér ruhában tró­nol a szín közepén -, de csak addig, míg el nem nyeli alakját a felgyújtott tanya (a régi világ szimbóluma?) gomolygó füstje. Van ebben az egészben va­lami shakespeare-i tárgyában, akár szellemében is (Günnar, a viking Hamlet?), csak hát nem oly gazdag az ábrázolt világ, emberileg, s mélységei nem olyan mélyek, mint mondjuk Shakespeare Vilmosé. Ezért nem is válik a privitivizmus tra­gikumából megrendítő tragédia, mely igazán felkavarná egész lényünket. Pedig látványos a színpadi vízió, amelyben ez a barátságtalanul durva világ meg­jelenik; megrendezője, aki maga a szerző, érzékelhetően filmes módjára képekben is gondolko­dik, s az egységes látomásban jól egybevág minden: a robusz­tus, komoran bamálló díszletek, stilizált népi elemekkel ékesítve (Tóth Tamás nagyszerű mun­kája), karakterisztikusak és egy­ben a kort is tükrözik a pompás ruhák (Berzsenyi Krisztina); és a zene is (Darvas Ferenc), nem­csak hangjai, ősi ízei is vannak, s erőteljes a nyelvezet, a súlyos, veretes mondatok - aztán a hi­deget lehelő kék fény, az árnyé­kok és homályok - együtt van itt minden, ami hatást, hangulatot és lehetőséget rejt magában. Jók a színészek. A máskor felszínesebb Kátay Endre játéka is (Hrút) elmélyültebb, tartalma­sabb; Császár Gyöngyi (Bergt- hora) szigorúan fegyelmezett asszonya is mentes a sablonok­tól; Györgyi Anna színesen bi­zonyítja: kevéssel is sokat tud mondani. Amikor csupán fel- felkacag, nevetése metszi a le­vegőt, szikrázik a gyűlölet - Hallgerdje szépségbe bújt ve­szedelem. Koltai Róbert vissza­fogottan, szépen állít elő egy bölcs, jogtudós embert, aki azonban mindennek előre látja nemcsak a színét, de annak fo­nákját is, s látóként érzi, a világ, amelynek maga is tagja, pusztu­lásra van ítélve. Igen meggyőző Czibulás Péter is az ingatag, be­folyásolható, gonosz indulatú tanyagazda szerepében (Otkell), és milyen kitűnő Bagó Bertalan Mördje: simulékony, ravasz kí­gyó, aki alattomosan oszt go­nosz tanácsokat. Aztán Derzsi János lovagja, elsőként kellett volna említenem, ő Günnar, va­lóban igazi férfi, határozott, erőt sugároz; hérosz hősi pózok nél­kül, rettenthetetlen, mégis em­beri. És a többiek is: Vasvári Csaba (Skarpjétinn), Újlaky László (Ölvir), Magyar Tivadar * (Ögmund), Petridisz Hrisztosz (Sigmund), Csuja Imre (Mel- kolf), Turza Irén (Thórvild), To­kai Tibor (Etli), Gombos Judit (Unn), Horváth Gábor (Svart), Árva László (a bíró) egységes stílusban jól szolgálják az elő­adást, egy-egy árnyalattal gaz­dagítva a barbár világ tablóját. Látványos színpadi vízió, markáns figurák, mégis ha azt keressük, valójá­ban mi közünk van nekünk itt most a Tisza part­ján az izlandiak vérgőzös közép­kori világához? Mit is üzenhet nekünk A jéghe­gyek lovagjával a szerző-rendező? Bizony zavarba jöhetünk, s csak effélékre gondol­hatunk: talán azt, mily olcsó az emberi élet, bére­vére néhány ezüst csupán, vagy hogy mit is érnek a törvények, ha az igazság játék, netán alku tárgya csupán, és hogy vajon van-e remény a jobbra tenger gyűlölködés kö­zepette? Aztán a borgőzös, ordí­tozó, gyűlölködő népség - „kö­zépkori szélsőségesek” - láttán felmerülhet bennünk napjaink neobarbarizmusa is, hogy mily veszedelmes, ha az életet, éle­tünket a bosszú dirigálja. Mert gyilkolni nemcsak szablyával lehet... Ilyenek jutottak eszembe, amikor a látottakat megpróbáltam szembesítem mai tapasztalásainkkal. Mert gyaní­tom, olyan tükröt akar elénk tar­tani Bereményi Géza, amelyben az izlandiakat nézzük ugyan, de magunkat is láthatjuk benne. Különös, érdekes, „ravasz” tükör - művészetből van a fon- csora. Valkó Mihály Derzsi János, a lovag és Koltai Róbert, Njót szerepében Orvos szakértő, akit a gyógyíthatatlan igazságérzete hajt Elsősorban orvosnak tartja magát „Az orvosok azért utálnak, mert rendőr vagyok, a rendőrök pedig azért nem szeretnek, mert orvos vagyok” - vallja dr. Handlovics Sándor orvos alezredes, a megyei rendőr-főkapi­tányság egészségügyi osztályának 50. születésnapját ünneplő vezetője. Aki személyesen nem ismeri az igazságügyi orvostan, kórbonctan és kórszövettan messze földön elismert szakorvo­sát, talán furcsállja a tőle idézett gondolatot. Annak azonban, aki valamelyest már ismeri a főorvos sajátos humorát, a különc szemléletet tükröző szavak nem hangzanak idegenül.- Orvos is, rendőr is, hova tarto­zik leginkább?- Mindenképpen orvosnak tartom elsősorban magam, ez nem lehet vitatéma. ’72-ben jöt­tem Szolnokra, négy évig voltam kórboncnok a megyei kórház­ban. Éppen húsz éve kerültem a rendőrséghez.- Miért éppen oda?- Ez egy kényszerpálya volt a részemről: lákásra volt szüksé­gem. Mivel a rendőrség lakást ajánlott, átjöttem ide. Az elhiva­tottság pedig menet közben ala­kult ki. Ezt egyébként otthonról hoztam magammal. Apám se­bész, az ő nagybátyja pedig tör­vényszéki orvos volt. Ha sebész akarok lenni, akkor előbb legyek kórboncnok - mondták -, mert ez az alap.- Választhatott volna jöve­delmezőbb hivatást is.- Ez pontosan így van, de ha egyszer az ember bekerül ebbe a „darálóba”, akkor nincs megál­lás. Aztán elkezdtem ezt a szak­mát egy kicsit tanulgatni, majd szakvizsgáztam igazságügyi or­vostanból is. Tetszett a dolog, annak ellenére, hogy néha iszo­nyú fárasztó volt. Azt hiszem, hogy egy nagy bajom van: túl­teng bennem az igazságérzet. Itt mindig olyan helyzetek adód­nak. amelyek napról napra újat követelnek az embertől. Rettene­tesen szerteágaznak a speciális kérdések területei, és ha az em­ber nincs kellően felkészülve, akkor a boncasztal mellett nem tud a klinikus kollégákkal szót érteni. Magyarul: minden szak­területen otthon kell lennem. A legnagyobb megpróbáltatás azonban mindig a bíróság. Ott lehetnek ellenszakértők, maga­sabb véleményezések.- A felelősség is óriási, hiszen adódhat úgy, hogy épp az orvos szakértő véleménye bizonyul perdöntőek egy büntetőeljárás során.- Talán éppen ezért is tetszik az egész. Égy bűncselekmény helyszínén, már az ügy kezdetén komoly súllyal esik latba az or­vos szakértő véleménye. Megha­tározhatja azt is, merre induljon el a nyomozás. Attól függően, hogy igent vagy nemet mondok, beindulhat a gépezet, vagy min­denki hazamehet aludni. Önma­gában véve a boncolás még nem ad meg minden választ, szükség van a kiegészítő vizsgálatokra is. Megyénk egyedülállóan ki­emelkedő helyzete az intézmé­nyi háttérben áll. Ennek köszön­hetően - más megyékkel szem­ben - igen gyorsan tudunk eredményt felmutatni.- Két évtizednyi munka után létezik-e még megdöbbentő eset egy orvos szakértő számára?- Feltétlenül. Meg tudok döb­benni olyan tömeges balesetek kapcsán, mint a szajoli kataszt­rófa volt. Bár sajnos nem ritka eset, mégis elszomorítanák azok a tragédiák is, amikor egy elha­gyott férj vagy feleség azzal bünteti meg párját, hogy a gye­rekeket is magával ragadja a ha­lálba.- A szakmán belüli rivalizálás nem ritka. Önöknél hogyan mű­ködik ez?- Nálunk egyáltalán nincs ilyen. Nyugodtan kijelenthetem, a szakmában én vagyok a leg­jobb ... Krasznai tanár úr után. •ügy-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom