Új Néplap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-01 / 52. szám

AJÁNLAT PLUSZ ... 4 Műsorbeharangozó A Magyar Rádió Szolnoki Szerkesztőségének 1996. március 4-e és 10-e közötti műsoraiból néhány ajánlat. Az adás az 1350 kHz-es középhullámon, valamint a 102.8 MHz-es URH kábelfrekvencián hallható. Tiszavirág Randevú a polgármesterekkel Március 5-én, kedden 15 óra 30 perc­kor jelentkezik ismét a természetvéde­lem negyedórája, a Tiszavirág. Elláto­gatnak Törökszentmiklósra, a Partal­jára, valamint az erdőtulajdonosok ta­lálkozója kapcsán szólnak az erdővéde­lem és a magántulajdon látszólagos el­lentmondásáról is. Alkonyat-kor Március 7-én, csütörtökön 14 óra 30 perckor hallhatják ismét a nyugdíjasok in­formációs műso­rát. Az összeállí­tásban beszámol­nak a március 1- jei küldöttérte­kezletről, melyen a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége tagjai képviseltetik magukat. Az adás­ban beszámolunk a legfontosabb ese­ményekről, a zenei összeállításban pe­dig a szolnoki Jászkun citerazenekart hallhatják. A műsor szerkesztője Bá­lint Erika. Kikapcsoló A Magyar Rádió szolnoki stúdiója és a környék településeinek közös élő mű­sora. Március 8-án pénteken már har­madik alkalommal jelentkezik a Kikap­csoló című műsor. A helyszín Jászalsó- szentgyörgy és Tószeg után ezúttal Rá- kóczialva. A faluházban kiépített ideig­lenes stúdióban a rádió munkatársai egyrészt vendégek, s vendéglátók is egyben, hisz Rákó- czifalva, csakúgy, mint a korábbi te­lepülések, ven­dégként fogadták a szerkesztőséget, míg a szolnoki stúdió vendégeket hív az adásba. A szerkesztő: Varga Varga Sándor Sándor. Március 9-én, szombaton a Magyar Rá­dió Szolnoki Szerkesztősége kibővíti adásidejét, 12 órakor nem hangzik el a műsorzáró szignál, erre majd csak 18 órakor kerül sor. A stúdió eközbeií fo­lyamatosan beszámol a városi polgár- mesterek szolnoki randevújáról, amely 10 órakor kezdődik. Tájékoztatást adnak Kuncze Gábor belügyminiszter megnyi­tójáról, riporterei ott lesznek a gazdag programot adó rendezvény helyszínein a meghívott miniszterek, államtitkárok pódiumbeszélgetésétől kezdve az élő Uborkán, a sportvetélkedőkön át egé­szen a polgármesterek báljáig. Gourmand Az olasz, és azon belül a luccai konyha ízei eleve­nednek meg elő­ször március 10- én, vasárnap a stúdió újra jelent­kező gasztronó­miai magazinjá­ban. Egy átlagos olasz polgár mondja el, hogy mi mindent eszik és iszik egy átlagos olasz hétköznapon. Ezt követően a humor és a gasztronómia kapcsolatáról hallhatnak „pikáns” történeteket. A műsor foszaká- csa, Turcsányi János bemutat majd egy hihetetlenül gazdag szakácskönyvgyűj­teményt is, melyből természetesen né­hány rendhagyó receptet is ajánl majd. Tájoló Március 10-én vasárnap délelőtt 9 óra 10 perckor jelentkezik első alkalommal a havonta egyszer hallható Tájoló című összeállítás. A közel egyórás válogatás a Magyar Rádió körzeti stúdióinak műso­raiban elhangzott legérdekesebb ripor­tokat mutatja be. A műsorok készítői várják a hallga­tók észrevételeit, javaslatait a követ­kező címre: Magyar Rádió Szolnoki Szerkesztősége, 5000 Szolnok, Kolozs­vári u. 2. Telefon: 421-133, 424-618. A borítékra írják rá a rovatok címét. ______________'M______üütidáu_ B álint Erika Nyugdíjas Klubok Turcsányi János KÖNYVISMERTETŐ Frederick Forsyth: A Sakál napja Bankrablások sorozata tartja izgalomban Francia- országot 1963 nyarán. A rendőrségnek tudomására jut, hogy az akciók mögött az OAS, az Algéria füg­getlenségét ellenőrző tábornokok titkos szervezete áll. Céljuk pedig az, hogy az összegyűlt pénzen me­rénylőt béreljenek fel, aki megöli De Gaulle tábor­nokot, a Francia Köztársaság elnökét. A bérgyilkosnak csak a fedőnevét tudják: „Sakál”. Mire Lebel felügyelő végre nyomra bukkan, a Sakál már megindult, s úgy látszik kettőjük üldözéses versenyében behozhatatlan előnye van. Valóban összeesküvés készült a Francia Köztár­saság ellen? Valódi eseményeken alapuló izgalmas könyv, amelyből nagy sikerű film is készült. Ma, amikor merényletek sora tartja rettegésben Párizst és egész Franciaországot, ismét van aktualitása a könyvnek. Algéria ma is eleven seb? KOSSUTH 8.25: Kopogtató - 8.50: Félidő - 9.05: Szombat délelőtt - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Szóra érdemes..,. - 13.05: Népzenei portré - 13.40: Öt kontinens száz botránya - 14.05: Oxigén - 15.05: Mindennapi irodal­munk - 16.00: Tizenhat óra - 17.30: Eiőhang -17.50: Graffiti -18.00: Esti- Krónika - 18.20: Előfutam - 18.25: Szemle - 19.05: Sportvilág - 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! -19.40: Miska bácsi levelesládája - 20.05: Rádió­színház - Az úrhatnám polgár - 21.26: Francia barokk muzsika - 22.00: Késő esti Krónika - 22.20: Yüágszínház - színházvilág - 23.05: Örökzöld dallamok - URH: 9.04- 11.00: Körzeti információs magazi­nok 18.20: Mindennapi tudomány - A guggolástól a szülőszékig -18.30: V materinskom jazyku (szlovák) - 19.00: In limba materna (román) - 19.30: In der Muttersprache (német) - 20.00: Na materinjem jeziku (horvát)- 20.30: Na maternjem jeziku (szerb)- 21.00-22.00: Az Amerika Hangja S ár műsora 23.00-23.30: A BBC esti magyar műsora PETŐFI 4.33: Hajnali dallamok - 6.00: Pax rádió - 6.30: Hírek - 6.35 Sportszombat - 7.00: Hírek - 8.30 Iránytű - 9.00: Hjrek - 9.03 Operettparádé - 9.30: Ízes történetek -10.00: Farkasházy Tivadar írásaiból -11.00: Hírek-11.10:Zene-tere-fere - 11.30: Oscar tudja... - 12.00: Jó ebédhez szól a nóta -13.00: Hírek - 13.14: Daráló - 14.00: Szív küldi - 14.40: Zsebrádiószínház 15.00: Hírek -15.10: "Titkaimat nem viszem a sírba” - 16.00: Szuper show-s! - 17.00: Hírösszefoglaló - 18.00: Elhangzott műsorokból -19.00: Hírek 19.03: Gordiusz magazin - 20.00: Sportkoktól - 21.00: Hírek - 21.10: Nemzetközi slágerlista - 22.00: A Sztárkereső Fesztivál legjobb dalai­ból BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel - 6.00, 6.30, 7.00, 7.30, 8.00: Hírek - Időjárás - Kb. 6.45: Egy kis tudomány - Kb. 7.15: Kulturális lapszemle - 9.00: Műsorismertetés - 9.05: Vonzódások - 10.00: Hírek - Időjárás - 10.05: Hangfelvételek felsőfokon - 11.11: Bánk bán - Részletek Erkel op­erájából - 12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: A Bartók rádió kívánságműso­ra - 14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: Opera-művészlemezek - 15.00: Kamarazene -16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót - A debreceni Bárdos Lajos női kar énekel - Kb.16.56: Tenor-kulcs - 17.30: Poggyász - Tudnivafók utazóknak - 18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: Zenekari muzsika - 19.00: Schumann: d-moll szonáta op.121. - 19.34: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét - Kb. 20.25: Hírek. Időjárás - Kb. 20.30-20.45: Ósz és tavasz között - 21.45: Lantmuzsika - 22.00: Hírek. Időjárás - 22.05: Összkiadás - Kathleen Fenier felvételei a DECCA gondozásában - 23.05: Berlioz: Fantasztikus szimfó­nia - (Berlini Filharm. Zenekar, vezényel - Rudoif Kempe) - 0.00 Hírek. Időjárás. Szózat - 0.05 Komolyzenei zsákbamacska - 2.00 Hírek. Időjárás - 2.03-5.50: Az éjsza­ka zenéje Televízió Március 9., SZOMBAT TV 1 HBO 5.40: Gazdatévé 6.00: Napkelte 8.00: Jó reggelt adj, Istenem! 11.00: Villám 12.35: Kitúr-lak 14.05: Mennyi? TV 1., 20.25: Betörő. Amerikai film (1987). Főszereplő: Whoopi Goldberg. 8.10: Gyerekeknek 9.05: Cimbora-délelőtt 10.00: Ruby és Rata 11.40: Nyitott stúdió 12.00: Déli harangszó 12.05: Família Kft. (ism.) 12.35: Borostyán (ism.) 13.25: Vészhelyzet (ism.) 14.15: Gazdit keresünk 14.45: Válaszolunk a nézők telefonjaira 14.55:Robinson nem halhat meg NSZK film 93' 16.30: Szemtől szemben 17.15: Váratlan utazás 18.05: Álljunk meg egy szóra! 18.15: Márkás históriák 18.30: Szerencsekerék 18.55: Mese 19.30: Híradó 20.01: Telesport 20.15: Vers mindenkinek 20.25: Betörő Amerikai filmvígjátók 98' 22.10: Exkluzív 22.35: Karácsonyi KONCZerto Grosso 23.35: Querelle - NSZK-franda film 14.40: Melrose Place 15.25: Az icipici pók 15.50: Halhatatlan szerelem 17.30: National Geographie 18.30: Bújj, bújj, ördög! 20.00: Mystic Pizza Amerikai vígjáték 102' 21.45: Véres kéz Amerikai thriller 98 23.35: Küzdelem törvényen kívül 1.00: Jelige: Vörös cipellők DUNA TV TV 2 6.30: Gazdaképző 7.00: Hrvatska krónika 7.25: Unser Bildschirm 7.50: Ecranul nostru 8.15: Slovenskl utrinki 8.40: Nasa obrazovka 9.05: Patrin-Üzenet-Vorba 9.30: Az Európai Utas Cividaleben 10.05: Dzsúz 11.00: Orbán Balázs nyomában 11.45: Olimpiai arcképcsarnok 12.00: Nótaklub 12.25: Csízió 12.30: Salty, a fóka 12.55: Reflex 13.00: Autó 2 13.30: Napjaink 13.40: Újra a Montparnasse-on 14.30: Egy kis Dél 15.00: Átfogó 15.25: Trend 15.50: Chopln-fesztivál 16.30: Horizont 17.00: Sportműsor 19.05: Família Kft. 19.40: Párok és házaspárok tízezer év mesterművein 20.05: Telebingó 21.00: A lyoni omnibusz 21.50: Lapzárta 21.55: Fedett pályás atlétikai EB 22.25: Az éjszaka szív tv 16.05: A kisasszony (ism.) 18.00: Konyhashow 18.30: Szippancsok 19.00: Az új Lassie 20.00: Két város története 22.00: Hívd Andreát! 22.45: Csipetnyi szex SPEKTRUM 19.00: Az igazi vadnyugat 20.00: Rendhagyó útikalauz 21.00: Nagy repülők 19.30:Urszekerek 4 22.00:Thomas Gottschalk 23.00: Harald Schmídt-show RTL PRO 7 12.40: Forma-1 14.05: Az élet és én (sor.) 14.30: Egyről a kettőre 15.00: Bel-Air hercege 15.25: Borzasztó kedves család 15.55: Party of Five (sor.) 16.50: Beverly Hills 90210 17.45: Melrose Place 19.10: Robbanékony hétvége 20.15: Álomesküvő 22.00: Hogyan, kérem? 23.00: Szombat éjjel. 24.00: Halálos célpont - am. film 12.10: Palotaőrség 13.05: Élő múmia 14.45: Dagály (sor.) 15.35: Titkos küldetésben 16.35: Medvék bajban 17.35: Tragédia-Potomacon 19.30: Híradó 20.00: Vadászat a Vörös Októ­berre - amerikai akciófilm 22.45: Reménytelen menekülés SAT 1 EUROSPORT 12.00: Szívtipró glml (sor.) 13.00: Úrszekerek (sor.) 15.00: Időösvény (sor.) 16.00: MacGyver (sor.) 17.00: Mindent vagy semmit 17.50: A milliós játék 18.00: Labdarúgás 12.00: Női lesiklás (ism.) 12.45: Női óriás műlesiklás 13.30: Fedett pályás atlétikai EB 14.00: Férfi óriás műlesiklás 14.30: Tenisz 16.00: Atlétika 19.00: Forma-1 20.00: Tenisz 22.00: Forma-1 8.05: Hubertus 8.25: Police 9.10: Popeye, a tengerész 9.25: Harmónia 9.55: Starting Business English 10.20: A medve és a fotográfus 10.45: Társadalom és tudomány 11.10: Talpalatnyi Zöld 12.00: Déli harangszó 12.05:5 perc Európa történelméből 12.10: Visszatérés Khamba 13.05: Közép-európai magazin 14.00: Lapozó 14.15: Sarajevo Magyar film 80' 15.35: Mi magunk és egyéb állat­fajták 16.00: Cimbora 16.55: Nagy remények Angol filmsorozat VI/6. 17.50: Mese 18.00: Híradó 18.15: Visszatérés a Kwal folyóhoz - Amerikai film 97 19.55: Mesterművek - London 20.05: Ritmus '96 21.00: Híradó 21.15: Megvagy! Amerikai vígjáték 97 22.50: Rockkábulat Mojo - Koncertfilm ,11/1. 23.50: Szivén János: Álompolgárok 18.00: Különleges haderők 18.30: Szemtanú Aktív Rádió Az FM 92,2 MHz-en és kábelen a 107,6 MHz-es frekvencián A műsor hív­ható telefonszáma: 56-344-589,412-922,414-922 Hétfő 12.00: Zsilip -13.00: Zene bon-bon -13.30: Krónika -14.00: Ajándék. Neked küldöm dalt... -14.15: Mi kerül a szatyorba? Aruk és árak a szolnoki pia­con -14.35: Hangár. Könnyűzenei turmix -16.00-20.00: H’Epicentrum. Benne: 16.00: Bio-Ház-Tartás -17.00: Jazz-café -17.35: Utazási és kulturális magazin - 18.30: Krónika-18.50: Azt írja az újság. Publicisztikai rovat -18.55: Tőzsdei hí­rek -19.05: Esti mese - * Adás közben 12.30-tól óránként: Hűek. Kedd 12.00: Zsilip -13.00: Zene bon-bon -13.30: Krónika -14.00: Ajándék. Neked küldöm a dalt... -14.15: Mi kerül szatyorba? Áruk és árak a szolnoki pia­con - 14.35: Hangár. Könnyűzenei turmix - 16.00-20.00: Teadélután. Benne: 17.00: Rockokó -18.30: Kr ónika -18.50: Azt úja az újság. Publicisztikai rovat - 18.55: Tőzsdei hűek -19.05: Esti mese * Adás közben 12.30-tól óránként: Hírek. Szerda 12.00-20.00: Kívánságműsor fiataloknak - Közben: 13.30: Krónika -14.00: Ajándék. Neked küldöm a dalt... -14.15: Mi kerül a szatyorba? Aruk és árak a szolnoki piacon -16.00: Családban marad. Délutáni magazin -17.00: Ami kimaradt. Zenei hiánypótló - 17.35: Tendencia. Gazdasági magazin - 18.30: Krónika - 18.50: Azt úja az újság. Publicisztikai rovat -18.55: Tőzsdei hírek - 19.05: Esti mese - 19.15-20.00: Előeste. Benne: Lapszemle * Adás közben 12.30-tól óránként: Hűek. Csütörtök 12.00-16.00: Hangár. Könnyűzenei turmix - közben: 13.00: Zene bon-bon -13.30: Krónika -14.00: Ajándék. Neked küldöm a dalt... -14.15: Mi kerül a szatyorba? Aruk és árak a szolnoki piacon - 16.00: Bit and Rock. Számítástechnikai magazin -17.00: Metalománia -17.35: Nem mondunk csütör­tököt - 18.30: Krónika - 18.50: Azt úja az újság. Publicisztikai rovat - 18.55: Tőzsdei hírek - 19.05: Esti mese - 19.15-20.00: Előeste. Egy kicsit másképp - Benne: Lapszemle * Az adás közben 12.30-tól óránként: Hírek. Péntek 12.00: Zsilip -13.00: Zene bon-bon -13.30: Krónika -14.00: Aján­dék. Neked küldöm a dalt... -14.15: Mi kerül a szatyorba? Aruk és árak a szol­noki piacon -14.35: Hangár. Könnyűzenei turmix -16.00: Emily. Vendég: Sep- rősi-Czárán György -17.00: Rap-terep -17.35: Álláspont. Vendég: Brúdy János -18.30: Krónika -18.50: Azt úja az újság. Publicisztikai rovat -18.55: Tőzsdei hírek-19.05: Esú mese-19.15-20.00: Előeste. Benne: 19.20: Talár-Lapszemle * Adás közben 12.30-tól óránként: Hírek. Szombat 12.00-16.00: Kívánságműsor. Benne: 12.30: Hírek - 14.15: Mi kerül a szatyorba? Áruk és árak a szolnoki piacon -14.30: Hírek -16.00-20.00: Unikum. Benne: 16.30: Hírek -17.00: Ahét lemeze -18.30: Húek Vasárnap 12.00-16.00: Szivárvány. Benne: 12.30: Húek - 12.50: Mese­zenék -13.00: Mesejáték - 14.00-14.20: Univerzális élet -14.30: Hírek -16.00: Slágerlista. Közben 16.30: Hírek -17.30: Utak a fénybe -18.00-19.00: Sportsze­let. Közben 18.30: Húek -19.00-20.00: Rockles

Next

/
Oldalképek
Tartalom