Új Néplap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-14 / 38. szám

10. oldal Sport 1996. február 14., szerda Egyveleg Szurkolói ankét Jászalsószentgyörgyön lab­darúgó-szurkolói ankétot szervez a helyi sportegyesü­let pénteken (február 16.) este fél hatra, a polgármes­teri hivatal nagytermébe. Ezen a találkozón mutatják be a futballbarátoknak az új játékosokat, valamint az el­nökség beszámol a tavaszi rajt előtt kialakult helyzetről. A felnőtt és ifjúsági csapat játékosai jelen lesznek a gyű­lésen, ahol valamennyi szur­koló kérdezhet, javasolhat, tanácsot adhat a bajnok­ságra készülő együttes tagja­inak. Sajtótájékoztató A VI. szolnoki autó- és ver­senyautó-kiállítás - melyet február 29. és március 3. kö­zött bonyolítanak le - sajtótá­jékoztatóját február 14-én, délelőtt 11 órakor rendezik a Ristorante da Michele olasz étteremben (Petőfi út 6.). Névváltoztatás A tavaszi szezonban már új néven szerepelnek az NB III. Mátra-csoportjában pályára lépő herényi labdarúgók. Az egyesület új neve Jászberényi SE Vasas lett. / Átigazolások A Szolnoki MÁV MTE lab­darúgócsapatának kapusa, Hatvani Attila a megyei első osztályban szereplő Jászbol- dogháza együtteséhez iga­zolt. A megyei bajnokság őszi listavezetőjéhez, Alaty- tyánhoz visszatért egyesz- tendei jászberényi kitérő után Szabó Sándor, a hon­védségtől leszerelt Feren- cslk, valamint a nyáron visz- szavonult Nyeste. A Kun FC tehetséges labdarúgója, Czapkó Újszászon készül a tavaszi szezonra, míg hét egykori csapattársa a „nagy” Kunhegyes edzéseit látogatja. Martfű-kupa Február 25-én (vasárnap) nagyszabású kyokushin kara­teverseny színhelye lesz a martfűi Mártírok Úti Általá­nos Iskola tornacsarnoka. Az ifjúsági és junior fiúk, vala­mint lányok első ízben vetél­kednek a kyokushin kumite szabályai szerint, azaz a régi clickert felváltja a sokkal ke­ményebb, KO-rendszerű küz­delem. A felnőttek - mindkét nem - képviselői ezúttal formagya­korlatokkal lépnek a közönség elé. A délelőtti mérlegelést követően az első párosokat ti­zenhárom órakor szólítják „ tatamira”, a döntőkre előre­láthatólag a kora esti órák­ban kerül sor. Sakk OB II.: Tóth László csoport Hárman az elit csoportban Az OB II. Tóth László csoport­jában szereplő Jász-Nagykun- Szolnok megyei csapatok de­rekasan helytálltak az eddigi mérkőzések folyamán. Új- szász, Karcag és Szolnok az 1-8., míg Jászberény a 9-16. hely valamelyikének megszer­vezéséért indulhat harcba a rá­játszás során. Legkedvezőbb helyről Űj- szász indul. Öt győzelemmel és két vereséggel biztosan ju­tott a legjobbak közé, a magá­val vitt 17 pontjával az ötödik helyről kezdi az újabb pontva­dászatát. Nem kis meglepe­tésre Karcag az utolsó fordu­lóban aratott nagyarányú győ­zelmével olyan bravúrt hajtott végre, melyben csak legfanati­kusabb szurkolóik hittek. Négy győzelem mellett három vereség áll félévi bizonyítvá­nyukban, ám ezzel a legjobb nyolc közé verekedték magu­kat. Egységes, jó szellemű, te­hetséges fiatalokból álló csa­patot sikerült kialakítani Kar­cagon. Ennek ismeretében el­ért eredményük nem is tűnik olyan nagy meglepetésnek. A város sakkozásának történeté­ben, még megközelítően sem sikerült ehhez hasonló ered­A szolnoki csapat a rájátszásban megmutathatja igazi tudását ményt felmutatni. Talán a közvélemény ezután valamivel jobban figyel munkájukra, megérdemlik a támogatást. Harmadik megyei befutó a Keviterv-Akva SE lett. Ha ki­csit döcögősen is, de sikeresen vette az első akadályt, öt győ­zelemmel és két vereséggel ju­tott a legjobbak közé. Ennek ellenére a továbbjutást jelentő 16 pontjával némi csalódást okozott az együttes híveinek, hisz az erőviszonyok ismere­tében ennél többre tűnik ké­pesnek. Talán a rájátszásban sikerül megmutatni igazi tudá­sát a gárdának, mellyel feled­tetheti eddigi gyengébb sze­replését. A Szekuritász SE csapata remek kezdés után - három győzelem - érthetetlenül visz- szaesett, az utolsó négy mér­kőzésen nem tudott egyetlen győzelmet sem aratni. Elért 24 pontjával azonban nagy esélye van a kilencedik hely meg­szerzésére. A végeredmény - Tóth László északi csoport: 1. Dunaharaszti MTK 56,5, 2. Újszászi SE 48, 3. Karcagi SE 47, 4. Keviterv-Akva SE 46, 5. Szekuritász SE 44,5, 6. Hevesi SE 45, 7. Váci SK 33, 8. Láng SK 27 pont. Déli cso­port: 1. Makói VSE 52,2. Bu- dalakk-Titán 47,5,3. Portál SE 46.5, 4. Hódmezővásárhely 41, 5. Bajai SC 40, 6. Kiskun­halas 38, 7. Orosházi MTK 35.5, 8. Széchenyi SE 33,5 pont. A csapatok magukkal vi­szik az egymás ellen elért eredményeiket, melynek alap­ján az alábbi állás alakult ki. 1. Dunaharaszti MTK 22,5, 2. Makói VSE 21,5, 3. Budalakk- Titán 20,5, 4. Portál SE 17,5, 5. Újszászi SE 17, 6. Karcagi SE 16,5, 7. Keviterv-Akva SE 16, 8. Hódmezővásárhely 12.5, 9. Szekuritász SE 24,10. Baja 18,5, 12. Hevesi SE 17,5, 13. Széchenyi SE 17,5, 14. Váci SE 16,5, 15. Orosházi MTK 16, 16. Láng-Vasas 14 pont. Röplabda Közép-Magyarország válogatottjai Igen jól állnak a bajnokság­ban a junior korú szolnoki röplabdás lányok. A hét vé­gén Miskolcon verték három sima játszmában az MVSC csapatát, így a hátralévő fordulók eredményeitől füg­getlenül már biztos, hogy a legjobb négy között szere­pelhetnek a rájátszásban. Az együttes megszokott, ál­landó tagjai - Hajnal, Papp, Szepesik, Nagy, Fehér, Me­zei, Mészáros Ágnes, Ger- mann - mellett a Belvárosi Általános Iskola két nyolca­dik osztályos leányzója, Mészáros Rita és Bende Ka­talin is pályára lépett, ők a náluk is fiatalabb Prókai Ágnessel együtt színvonalas tornára készülődnek pilla­natnyilag. Jövő hét végén, február 25-én ugyanis a Duna mellett, Pakson méri össze erejét négy területi vá­logatott, Kelet-, Nyugat-, Közép-Magyarország, il­letve Budapest gárdája. A szolnoki lányok Közép-Ma­gyarország válogatottját erősítik, edzőjüket pedig igazán jó ismerhetik, hiszen az SZVSI röplabdaszak­edzője, Czanek Kálmán lesz a „szövetségi kapitány”. Nastase polgármesteri vágyai Az idei romániai választások előtt már javában lobbiznak a különböző politikai pártok a vá­lasztók szimpátiájának meg­nyeréséért. Az egykori kiváló teniszező, jelenleg üzletember és mene­dzser, Die Nastase sem titkolja, hogy komoly tervei vannak az általa megalapított szociálde­mokrata párttal. Szándéka sze­rint sportcsillagokat - mint pél­dául a kétszeres világbajnok ökölvívó Vastag Ferencet -, hí­res művészeket, közéleti sze­mélyiségeket szeretne meg­nyerni pártjának, hogy ezzel is rangos pozíciót harcolhasson ki a helyhatósági választások ide­jére. Nastase nem titkolt vágya, hogy Bukarest polgármestere­ként tevékenykedjen a jövőben. Olimpiai hírcsokor Ahogy közeledik az idei atlan­tai nyári olimpia megnyitása, annál több részlet, érdekes hír lát napvilágot a jeles esemény­nyel kapcsolatban. Újabb nagy sportlétesítmény ítéltetett megsemmisítésre At­lantában: az NBA-ben szereplő Atlanta Hawks csarnokát, az ötkarikás röplabdaküzdelmek helyszínét 1997-ben lebontják. Ezt Ted Tumer, a Hawks tulaj­donosa jelentette be. Az Omni Coliseum helyén az 1999/2000- es NBA-idény kezdetére adják majd át az új csarnokot. Azt már korábban elhatározták, hogy jövőre a Braves névre hallgató baseballcsapat stadion­ját is lebontják. Idén azonban még itt rendezik meg az olim­pia baseballmérkőzéseit. A Braves is Ted Tumer tulajdona. *** Bár még messze van a verse­nyek kezdete, máris új rekord született Atlantában. Az elmúlt Újabb őrségváltás a TVSE-nél Felnőttháziorvos a csapatvezető és a társedző két évtizedben nem mértek olyan hideget, mint február 5- én. Ekkor a hőmérő higany­szála mínusz 14 fokot mutatott. *** Érdekes, hogy nem a nagy ha­gyományokkal és olimpiai múlttal rendelkező Európa képviselteti majd magát a leg­több országgal Atlantában. Az Egyesült Államokba Afrikából 52 ország versenyzője utazik el. Európából 48, Amerikából 42, Ausztrália-Óceániából 12 vesz részt a küzdelmekben. *** Az ötkarikás játékokon nem csak a sportra irányul a figye­lem. A versenyzőket etetni is kell. A szervezők előre kiszá­mították, mennyi élelmiszerre lesz szükségük. íme, néhány részlet: 250 tonna marhahús, 36 tonna pástétom, 10 millió liter víz, 1.35 millió darab alma, il­letve 115 ezer kenyér elfo­gyasztására lehet számítani. Tavaly nyáron kezdődött, La­katos Tibor edző távozásával a Túrkevei VSE NB I/B-s női kézilabdázóinak minden eddi­ginél nehezebb időszaka. Az őrségváltás során a török­szentmiklósi Kovács Béla di­rigálta a három esztendeje fel­jutott együttest, ám a középis­kolai tanár sem bírta tovább nyolc meccsnél. így hát az őszi utolsó fordulóban már Nagy Jutka, a csapatkapitány volt a főnök Kiskundorozsmán. Már akkor ott szorongott a kispa- don dr. Thodory Zsolt, hogy tanácsaival minél jobb telje­sítményhez segítse Hodrogáé- kat. A győzelem ugyan elma­radt, ám a háziorvos és városi sportorvos megkapta a felada­tot. Csapatvezetői minőségben teszi a dolgát a TVSE-n belül, nagy buzgalommal.- Csapatvezető és társedző a feladatköröm pontos meghatá­rozása - egészíti ki a kérdésre adott választ Thodory doktor, aki nem titkolja azt sem, az új­ságírókkal szemben fenntartá­sai vannak. Mi azonban ennek ellenére vállaljuk a veszélyt, tovább faggatózunk.- Thodory úr, milyen válto­zások történtek a tél folyamán?- Sajnos, Perényi Bálint szakosztályvezető ígéretéhez híven az év végén visszaadta megbízatását, Nagy Jutka Bé­késcsabára költözött, Kelemen Ibolya pedig visszavonult. Az edzői feladatokat Nagy Ká- rolyné, helyi testnevelő vál­lalta, az edzések január közepé­től folynak. A látogatottságot tekintve el kell mondjam, az őszinél jobb, ám azt is gyorsan hozzá kell tennem, a család, a munka, a tanulás számos eset­ben elsőbbséget élvez a játéko­sainknál. Rendszeresen 12-14 kézilabdás dolgozik, ebben az ifjúságiak is benne vannak és azok, akiket itt helyben sikerült megnyerni a játékra.- Pedig nehéz tavasz vár a csapatra, hiszen négy idegen­beli mérkőzéssel kezd.- Utána pedig hozzánk jön a listavezető Miskolc, majd ját­szunk a második TF-fel és a jobbik váci csapattal, a Terrá- val. Úgy gondolom, ennek el­lenére az őszi nyolc pontot felül kell múlnunk ahhoz, hogy bent maradhassunk.- Tavaly sok gondot okozott a csarnok beázása, az idei re­kordmennyiségű hó olvadására felkészültek?- Tudomásom szerint a csar­nok tetejének javítását tervezi az önkormányzat, és meg is te­szi. Miután a fém és nem fém elemek tágulási együtthatója különböző, bizony előfordul­hatnak hasonló esetek.- Említette, társedzőként is tevékenykedik. Az miben nyil­vánul meg az Ön részéről?- Ismerem az álláspontját, mely szerint ráolvasással nem lehet eredményt elérni. Leszö­gezem: nem értek egyet a vé­leményével. Az általam alkal­mazott pszichikai felkészítéssel igenis számíthatunk előrelé­pésre. Esetenként a tréningekre is kijárok, ám a mérkőzések alatti tanácsaim sokat segíthet­nek a csapat tagjainak.- Ezek szerint a TVSE él és reménnyel néz a jövőbe.- Nézze, hogy lesz-e sike­rünk, azt az idő eldönti. De mint orvos azt mondhatom ma­gának, hogy kötelességem meggyógyítani a beteget, ha nem lehet, akkor minden erőmmel elviselhetővé kell tenni számára azt. Amennyiben pedig halálos a kór, akkor szin­tén az a fő teendő, hogy a leg- humánusabban enyhítsem a fájdalmakat a végsőkig. Talán arra azért mégsem ke­rül sor, hogy három nehéz esz­tendő múltával... Inkább nem mondom ki, hisz nincs szándékomban előre te­metni. Már azért sem, mert az újoncévet leszámítva akadtak már hasonlóan nehéz periódu­sok a TVSE életében, mégis si­került kikecmeregnie a kátyú­ból. Azt gondolom, pillanatnyi­lag valóban nem rózsás a hely­zet, de hát közeleg a tavasz, a kikelet időszaka, amely új re­ményekre jogosíthatja mind­azokat is, kiket eddig elkerült a jó szerencse. (néder) A namíblai Frankié Fredericks (középen) új, 10,05 másodperces világrekordot ért el 100 méteres síkfutásban a tamperei fedett pályás atlétikai versenyen. Második a norvég Geir Moen (jobbra), harmadik a svéd Peter Karlsson (balra) lett. feb/reuter Kosárlabda A legkisebbek is elkezdték A hét végén már a legfiatalabb korosztály is bekapcsolódott az országos kosárlabda-kupaküz- delmekbe. A mini fiúk - a töb­biekhez hasonlóan - hazai kör­nyezetben kezdték meg szerep­lésüket, a selejtezőn Salgótar­ján, Nyíregyháza és Budafok csapatával kellett összemérniük erejüket. Az első napon bizto­san verték a Karancs-aljaiakat, 66-23-as félidei állás után a végeredmény 110-46 lett. Másnap délelőtt azonban hiába vezettek félidőben még 40-31- re, végül 70-80-as vereséget szenvedtek a Budafok együtte­sétől. így - bár a zárómeccsen 85-68-ra lelépték a Nyíregyhá­zát - meg kellett elégedniük a második hellyel. Szomorúságra azonban semmi ok, hiszen az első két helyezett - tehát a Budafok és a Szolnok - jutott tovább a már­cius 16-17-én sorra kerülő terü­leti döntőbe. Férfi vízilabda-bajnokság a Korona-kupáért A Westel mindenhol fogható „Normális” esetben január 28-án kellett volna megren­dezni a Szolnoki VSE- BVSC-Westel bajnoki vízi­labda-mérkőzést. Akkortájt (is) rendkívül zord időjárás uralkodott a Kárpát-meden­cében, ami arra ösztökélte a két együttest, hogy elhalássza az összecsapást. Némiképp furcsállottuk a lépést, ugyanis pontosan abban a terminus­ban látogatott Szolnokra a Szombathely férfi-, valamint a Zalaegerszeg női kosárlab­dacsapata. Mint ismert, a nyugat-magyarországiak sze­rencsésen megjárták a több mint hatszáz kilométeres utat. Akkor hát miért ment bele oly könnyedén az SZVSE és a BVSC a halasztásba, holott a négyes út gyakorlatilag hó­mentes volt? Minden bizony­nyal „energiatakarékosság­ból”, hiszen másnap mindkét gárda igen fontos derbit ví­vott, így legalább a „lefutott­nak” tartott szolnoki össze­csapás sem vett ki erőt a fiúk­ból. Sajnos, a Tisza-partiak szentesi pontrablása elmaradt, tehát, ha akadt is, aki erre .játszott”, az biza’ rosszul kalkulált. Ma ellenben nem lesz apelláta, be kell pótolni a mulasztást, bár a légköri vi­szonyok most is kedvezőtle­nek. A 17.00 órakor kezdődő meccs végkimenetele nem le­het kétséges, ám a Gerendás­legénység már páholyban, azaz a legjobb hat között van, ami esetleg ,.kapaszkodót” je­lenthet Pintéréknek. Ha jól számolunk, két betervezett pont mindenképpen odalett, ezért itt lenne a ragyogó alka­lom, hogy egy győzelemmel újra „sínre” kerüljön a csapat. Sajnos, más az álom és me­gint más a rideg valóság, ami azt mondatja velünk: elmarad a csoda. (S. L.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom