Új Néplap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-18 / 15. szám
1996. január 18., csütörtök Sport 11. oldal Szenzációsnak ígérkezik a szolnoki atléták ’96-os szezonja Atlanta, Stockholm, Sydney a tervek között Igen, igen, nem csalás, semmiképpen nem ámítás, a Szolnoki MÁV MTE atlétái közül talán néhány sportolót viszontláthatunk a fenti álomvárosokban. No nem turistaként, uram bo- csá’ potyautasként jutnak el Amerikába, Svédországba, Ausztráliába, hanem kiemelkedő eredményeiknek köszönhetően. Új szelek fújnak mostanság a Véső utcai futófolyosó huzatos épületében, melyek végre elhozták az oly régóta várt fordulatot. A szakosztály élére Balasi Péter személyében egy régi, a sportág megszállottjaként számon tartott szakember került, ráadásul több prominens személyiség (Tóth András, Kole- szár István, Halász Sándor) is Balasi úr mellé szegődött, ami jelzi: az elszántság együtt van. Paradox helyzet állt elő ugyanis az elmúlt esztendőkben. mikor is hiába születtek ragyogó eredmények, többen mégis hátat fordítottak a sportok királynőjének, mondván, az érmeket képtelenek csengő forintra váltani. Mindez gyökeresen megváltozik a közeljövőben, köszönhetően az üzleti és persze a sport világában jártas mecénásoknak, akik meglepően szép számban sorakoztak fel az „ügy” mögé. Közismert, a 400 gátas Szekeres Juditot - éppen egy éve - Ondrék András karolta fel. Jutka edzője, Szerencsés Károly egyébként örömmel újságolta, annak ellenére, hogy tanítványának irreális szintet írtak ki az olimpiára (a legutóbbi világversenyen 55 másodperccel döntőbe lehetett kerülni!), mégis lát esélyt arra, hogy némiképp jobb belátásra bírja a szövetség fura urait, és ott legyen Atlantában. Azonban könnyen elképzelhető, hogy éppen a 4x400-as váltó tagjaként repül Georgia állam fővárosába... Mellesleg a támogató jelezte: kész akár a versenyző teljes részvételi költségét állni! Ja, kérem, a világ legnagyobb sporteseményén ott lenni, és képviselni az országot, a megyét, Szolnokot, minden pénzt megér. így igaz. Valószínű, hasonlóan gondolkodott Radvá- nyi András is, amikor néhány hete hivatalosan is a magasugró Kovács István mellett tört lándzsát. Kovács szeme előtt két cél lebeg. Egyfelől a márciusi stockholmi fedett pályás Eu- rópa-bajnokság (kiküldetési szint: 225- cm), másfelől Atlanta, melyre 229 centiméteres limitet szabtak meg. Halkan megjegyezzük, Ecseki Tibor versenyzőjének 221 az egyéni rekordja, ám edzéseken már nemegyszer átjutott a 225-ön, tehát egyáltalán nem elérhetetlen a nagy álom. De lépjünk tovább, szóljunk néhány mondat erejéig az utánpótlásról is, mely több mint reményteljes. Az ifjúsági korosztályra világbajnokság vár idén, méghozzá az ausztráliai Sydneyben. Két szolnoki igen jó eséllyel pályázhat a kiutazásra. Kovács Tivadarnak (magasugrás) 218 centimétert, míg Kővágó Zoltánnak (diszkoszvetés) 54 métert kell teljesíteni, ha a zsebében akarja tudni a repülőjegyet. Kíváncsiak voltunk, vajon a szenzációsnak ígérkező szezon előtt álló atlétikai szakosztály elnökségi tagjai mit várnak az évadtól? Tóth András: - Úgy érzem, megfelelő kezekbe került a szakosztály sorsa. Sajnos, a háttér ez idáig közel sem érte el atlétáink eredményeinek szintjét, ám reményeink szerint a jövőben érezhető változás lesz. Halász Sándor: — Kovács Pistától várom már igen régen, hogy megmutassa, mire képes valójában. Azt hiszem, ez a szezon mérföldkő lesz az életében. Koleszár István: - Az utánpótlás terén szeretném, ha történne komolyabb előrelépés. Szomorúan tapasztalom, hogy hazánkban a sportok királynője elég szegényes ruhában tetszeleg, remélem, a magunk módján képesek leszünk változtatni ezen. (sárközi) Nyilasi, Törőcsik, Détári ismét a pályán Világválogatottak Szolnokon Aki egy kicsit is figyelemmel követi a hazai kispályás, illetve teremlabdarúgás mindennapjait, tisztában van vele, megyeszékhelyünk egyre többször kerül valamilyen rangos esemény folytán az érdeklődés középpontjába. Még nincs két hete, hogy Szökőkút Szalon Kupa néven olyan méretű tornát bonyolítottak le Szolnokon - rákóczi- falvi és abonyi „terem"-segít- séggel -, mely országszerte is ritkaságszámba ment. És a szervezők máris egy új ötlet megvalósításán fáradoznak. Február 24-én. a tiszaligeti Olaj-csarnokban lépnek parkettre az elmúlt (két) évtized legjelesebb magyar futballistái. A tervek szerint napjaink legeredményesebb Jász- Nagykun-Szolnok megyei csapata, a Nefag bemutató mérkőzést vív a magyar kispályás válogatottal - 4+1-es szabályok szerint -, majd azt követően a közelmúlt legjobb hazai focistái öltöznek szerelésbe. A Szökőkút Szalon együttesének mezében feszít majd például Nyilasi Tibor, Törőcsik András, Ebedli Zoltán, Tóth József, míg az ex- Honvéd néven összeállt ellenfélnél kap játéklehetőséget többek között Détári Lajos, Eszterházy Márton, Sallai Sándor, Ándrusch József és Nagy Antal. Hogy ne csak egyetlen találkozón csodálhassák meg a szurkolók a hajdani kedvenceket, egy „amatőr” együttes jelentkezését még elfogadják a gálára. Érdeklődni a szolnoki Szökőkút Szalonban (Sütő u.) lehet Polonkai Zoltánnál, illetve a Csokonai u. 16. szám alatt dr. Dusrt Jánosnál. (G. J.) Labdarúgás - szünnap az Afrika-kupán A fegyverek is Újabb gyermekáldás Mohi Zoli most már duplán boldog Úgy fest, nem múlatják tétlenül idejüket sportolóink, a kőkemény, a szervezetet rendkívül igénybe vevő tréningek mellett azért marad idő, no és persze energia arra, hogy az élet más területén is megállják helyüket. Korábban beszámoltunk lapunk hasábjain arról, hogy a Szolnoki Olaj KK kiváló kosárlabdázója (Antonio Alexe) mellett újabb sportoló családjába köszönt be a „gólya”. Kurucz Anita, a MÁV MTE kosarasa „testközelből” ízlelhette meg, mily felemelő érzés anyának lenni. És most itt a legújabb: Mohi Zoltán a Szolnoki VSE olimpiát is megjárt vízilabdázója már igencsak rutinosnak számít, hiszen néhány napja belépett a duplázók táborába. A minap ugyanis egészséges fiúgyermeknek adott életet felesége, Posta Krisztina (aki anno atletizált). Zoli már második csemetéjének örvendhet, kíváncsian várjuk: lesz-e folytatás? (S. L.) Ausztrál nyílt teniszbajnokság Szeles Mónika szárnyal kihullottak a kezekből Röplabda Befejeződtek az 1995/96. tanév megyei középiskolás diákolimpia fiú röplabdázóinak versenyei. Az elsőségért nagy küzdelem alakult ki a két legerősebb iskola, a Pálfy, valamint a Baross között, melyből az előbbi került ki győztesen. Végeredmény: 1. Pálfy Műszeripari Szakközépiskola (testnevelő: Székely Eszter), 2. Baross Gábor Szakközép- és Szakképző Iskola (testnevelő: Csordás Gábor), 3. Kunszent- márton, József Attila Gimnázium (testnevelő: Licsicsányi István), 4. Környezetgazdálkodási Szakközépiskola (testnevelő: Kiss Katalin). Folytatódott az év első Grand Slam-viadala, az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság. A harmadik játéknap magyar vonatkozású híre. hogy Temesvári Andrea a női párosban is búcsúra kényszerült, az olasz Grande oldalán két játszmában maradt alul finn, brit ellenfelével szemben. A női egyes első számú favo- ritja. Szeles Mónika továbbra is rendületlenül szárnyal, szlovák ellenfele nem okozott különösebb gondot neki. A tavalyi botrányhős, Tarangó viszont búcsúra kényszerült, Courier volt a „tettes”. Eredmények: Férfi egyes, 2. forduló: Chang (amerikai, 5.)-Hlasek (svájci) 6:1, 6:3, 6:3, Courier (amerikai, 8.)-Ta- rango (amerikai) 7:5, 6:7, 6:4, 6:3, Kucera (szlovák)-W. Ferreira (dél-afrikai, 9.) 6:1, 6:3, 6:0, Krajicek (holland, 11 ,)-Fetterlein (dán) 6:2, 6:4, 6:4, Martin (amerikai, 15.)-Re- neberg (amerikai) 6:2, 7:5, 3:6, 7:6, Woodbridge (auszt- rál)-Ulihrach (cseh) 6:3, 2:6, 6:2, 6:4. Női egyes, 2. forduló: Szeles (amerikai, 1 .)-Studenikova (szlovák) 6:1, 6:1, Sabatini (argentin, 6.)-Habsudova (szlovák) 6:4, 6:3, Majoli (horvát, 7.)-McNeil (amerikai) 6:3, 6:2, M.-J. Femandez (amerikai, 9.)-Sanchez-Lorenzo (spanyol) 6:2, 6:0, Rubin (amerikai, 13.)-Krizan (szlovén) 6:7, 6:2, 6:3, Sawamatsu (japán, 15.)-Wild (amerikai) 6:4, 6:3. Női páros, 1. forduló: Dahl- man, Wood (finn, brit)-Temes- vári, Grande (magyar, olasz) 6:4, 6:2. Az autó tört, Schumacher nem Alaposan ráijesztett munkaadóira a kétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher. A kitűnő német pilóta új versenyistállójának, a Fer- rarinak egyik büszkeségét tesztelte az észak-itáliai Fio- ranóban, amikor az egyik kanyar bevételébe hiba csúszott. Schumacher elvesztette uralmát a jármű felett, és több mint 100 km/órás sebességgel kicsúszott a pályáról. A baleset következtében a versenyautó összetört, de a szemtanúk nagy örömére Schumacher sértetlenül szállt ki belőle. Amint azt később a főszereplő nyilatkozta, csakis magát okolja az esetért, mert nem megfelelően bemelegített kerekekkel hajtott túl gyorsan az igen csúszós felületű kanyarban. Mai műsor Jégkorong: Ice-LehelDunaferr SE, Jászberény, hűtőgépgyári jégpálya, 18.00. Ökölvívás Lennox Lewis profi nehézsúlyú ökölvívó mérkőzésszervezőmenedzsere, Panos Eliados bírósági keresetet nyújtott be a WBC ellen azt sérelmezvén, hogy a szervezet a Mike Tyson-Frank Bruno összecsapást jelölte ki a világbajnoki cím sorsának eldöntésére. Elia- des szerint a brit Lewisnak joga van megmérkőzni címvédő honfitársával, Brúnóval.- A WBC csalt, sportszerűtlen határozatot hozott. Nem hagyom magam, súlyos kártérítést követelek, körülbelül 50 millió dollárt. Szolnok, Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola. Győzött: Bai 5, Molnár 4, Baráth 1, Skumáth (vendégjátékos) 2, Tóth J. L, illetve Csiszár 4, Lesskó 3, Lukács 3, Kálmán 1, Tóth B. A két jó képességű NB-s csapat előkészületi mérkőzést vívott a január 20-i tavaszi rajt előtt. A barátságos találkozón mindkét együttes nagy becsvággyal vetette magát a küzdelmekbe. A csapatok félévi mérlegét tekintve mindkét félnek nagy szüksége volt eme Egyetlen csapat kivételével már valamennyi együttes bemutatkozott a címvédő Nigériát nélkülöző, így tizenöt válogatottat felvonultató labdarúgó Afrika- kupán. A szombaton megkezdődött küzdelemsorozat menetrendjében a szerdai nap a pihenő jegyében telt. A C-cso- portban szereplő Zaire futballistáinak a lélegzetvételnyi szünetre nem volt különösebb szükségük, hiszen ők még nem léptek pályára a kontinensbajnokságon. Ebben a csoportban kedden játszották a nyitómérkőzést, amit nem véletlenül kísért megkülönböztetett figyelem: ugyanis pályára lépett a libériái George Weah, az olasz AC Milan idegenlégiósa, akit az 1995- ös teljesítménye alapján nemcsak Éurópa és Afrika, hanem a világ legjobbjának is megvámegmérettetésre, melyen „tesztelhették”, hol tartanak a felkészülésben. Ötös létszámú csapatok álltak az asztalhoz, páros mérkőzések nélkül. A házigazdáknál két fiatal Kálmán és Tóth B. kapott lehetőséget a bizonyításra Csiszár, Lukács és Lesskó mellett. A vendégeknél Skumáth István egészítette ki a volánosokat, aki jelenleg Hajdúszoboszlón játszik. A úszásoknál Csiszár teljesítménye dicsérhető, a volánosoknál Báli, illetve Molnár produkciója emelhető ki. lasztottak. Ezúttal ugyan nem tudta góllal igazolni klasszisát, de elévülhetetlen érdemeit így sem lehet vitatni, komoly szerepet játszott a libériái nemzeti együttes Gabon ellen aratott 2- 1-es győzelmében. A sikerrel vett első akadály után Francois Massaquoi, a libériái sportminiszter eufórikus hangulatban nyilatkozott: - Egy olyan, háború sújtotta országnak, mint a miénk, fantasztikus élmény, ha sportteljesítménnyel képes felhívni magára a figyelmet. A labdarúgók győzelme után egy pillanatra talán a fegyverek is kihullottak a kezekből. A játékosokat a legnagyobb tisztelet illeti, hiszen kormányunk nem volt képes megfelelő támogatást nyújtani felkészülésükhöz, ők mégis vállalták a szereplést. Úgy vélem, bármi történik is a jövőben, ők már helytálltak. Profi hoki Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) eredményei: New Jersey Devils-Boston Bruins 2-4, Hartford Wha- lers-Vancouver Canucks 3-0, Washington Capitals-Winni- peg Jets 1-J - hosszabbítás után, Florida Panthers-San Jose Sharks 4-1, Pittsburgh Penguins-Colorado Avalanche 2-5, St. Louis Blues-Edmonton Oilers 1-5, Los Angeles Kings- Calgary Flames 5-5 - h. u. Éllovasok: Keleti konferencia: Pittsburgh Penguins 27 győzelem/3 döntetlen/14 vereség, illetve New York Rangers 28/8/11. Nyugati konferencia: Detroit Red Wings 31/3/9, illetve Colorado 24/8/13. Asztalitenisz - előkészületi mérkőzés Szombaton már élesben Jászkun-V. Nefag-Szolnoki Tisza 14-11 A vízilabdázókat is sújtja az „ügy” Aggódás a Kordax Budapest sorsáért A Kordax Részvénytársaság ellen folyó eljárásnak több sport- vonatkozása is van: a Kordax Budapest például a vízilabdabajnokság élvonalának legjobbjai közé tartozik, hiszen jelenleg a negyedik helyen áll a Go- dova Gábor vezette gárda. Ez utóbbi klub sorsáért való aggódás közlemény megfogalmazására késztette a Magyar Vízilabda Szövetség intézőbizottságát, amely az alábbiak közlésére kérte fel az MTI Sport- szerkesztőségét: „A Magyar Vízilabda Szövetség vezetői a sportág népes családjának tagjaival egyetemben szomorúan értesültek a Kordax Budapest pólószakosztálya körül kialakult helyzetről. Az eddigi főszponzor anyagi és egyéb problémái miatt a szakosztály léte is veszélybe került, jóllehet korábban minden sportszerető ember megnyugvására szolgált, hogy a Tungsramtól elbocsátott játékosok és szakvezetők a Kordax égisze alatt folytathatták tevékenységüket. Az MVLSZ most is úgy véli, hogy a pánik helyett ezúttal is a cselekvésnek, méghozzá a gyors cselekvésnek kell játszania a főszerepet a megoldásban. Gyorsaságban a Játékvezetői Testület tagjai jártak elöl, akik máris vállalták, hogy a nehéz helyzetbe került szakosztály csapatainak átmenetileg díjtalanul dirigálják a mérkőzéseket, miként az uszoda is lépett: a medencék igénybevételéért egyelőre nem kell fizetnie a klubnak. Jóleső érzéssel nyugtáztuk azt is, hogy maguk a nehéz szituációba került játékosok és szakvezetők sem adják fel, elszántak, s mint kijelentették: szükség esetén még saját zsebből is hajlandóak végigjátszani a bajnokságot. Az azonban még így is előfordulhat, hogy a csapatnak vissza kell lépnie a kupaküzdelmekből. Hogy ez mégse legyen így, s mielőbb stabilizálni lehessen még a rendkívül nehéz gazdasági környezetben is a Kordax Budapest helyzetét,. az MVLSZ gyors konzultációt sürget Gal- lov Rezső államtitkárral, az OTSH elnökével. Az intézőbizottság leszögezi: a szakosztály léte vagy nem léte nemcsak egy szűkebb szakmai kör problémája, hanem az egyetemes magyar sport ügye. Mi több: a Kordax Budapest játékosállománya, utánpótlásbázisa, szakemberköre olyan értéket képvisel, amelynek együttmaradása társadalmi érdek. A magunk részéről továbbra is megteszünk mindent azért, hogy a magyar vízilabdá- zás már sok vihart túlélt hajója most se kaphasson léket. Ehhez várjuk minden segíteni tudó és akaró szervezet támogatását.” Pittsburghben küzdött meg egymással a Colorado Avalanche és a Pittsburgh Penguins hokicsapata. Képünkön a Colorado játékosa, Claude Lemieux ünnepli első gólját. A továbbiakban még kettőt lőtt. feb/reúter