Új Néplap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-03 / 2. szám

1996. január 3., szerda Sport 7. oldal Egy kosámyi öröm újévre Bódi (labdával) 31 ponttal terhelte a körösiek kosarát Nem hiába tartják sokan az egyik legnépszerűbb sportág­nak a kosárlabdát, az 1995. év vége sem múlhatott el nélküle. Míg az ország legjobbjai az I. Nike Kelet-Nyugat gálán sze­repeltek, addig az utánpótlás legidősebb korosztálya az Or­szágos Ifjúsági Kupa területi döntőin küzdött. Melone szerint a legjobb Mármint Antonio Alexe. A de­cember 30-i Kelet-Nyugat mérkőzésen ugyanis a Szolnoki Olaj KK erőssége sokadszorra bizonyította klasszisát. Pontjai­val és asszisztlabdáival egy­aránt sokat tett a Kelét győzel­méért (84-84), elég, ha azt em­lítjük, hogy az ő kosarával sike­rült kiharcolniuk Ivkovicsék- nak a hosszabbítást. Agyonin­jekciózott térddel is vállalta a játékot, s hogy jól tette, azt a Moses Melone - a gála sztárja - díja és elismerő szavai bizo­nyítják: „A legértékesebb játé­kos díját azért adtam Antonio Alexének, mert a legfontosabb pillanatokban jó döntéseket ho­zott és azokat végre is haj­totta.” Ő már csak tudja, el­végre az NBA-ban edződött... Könnyed játszadozással ...jutott az ÓIK fináléjába az Olaj ificsapata. A területi dön­tőt Hódmezővásárhelyen, négy együttes részvételével rendez­ték - volna, ha megérkezik a Baja gárdája. Mivel a Duna­partiak nem jelentek meg, a „maradék” három együttes dön­tötte el, melyik kettő jut a to­vább. a Szolnoki Olaj KK elő­ször a házigazda Hódmezővá­sárhellyel mérkőzött és nyert 99-71 (62-31)-re, majd a Nagy­kőrös gárdáját gázolta le 114- 65 (59-33)-ra, így veretlenül ju­tott az országos döntőbe, melyre február 22-25. között kerül sor Sopronban. Profi ökölvívás Percenként ötmillió dollár Három hétvégén A megyei sakkszövetség igen friss, hiszen már új évi szervezésről tesz tanúbi­zonyságot azzal, hogy meg­rendezi az egyébként három hétvégén át tartó megyei egyéni bajnokságot. A ha­gyományoknak megfelelően nemre és korra való tekintet nélkül a helyszínen (MSZP Szegfű Klub, Szolnok, Tó­fenék utca 3. sz. alatt) bene­vezhet mindenki, aki az Élő­számainak megfelelően az A vagy B csoportba nyer besorolást. Az első fordulót január 6- án és 7-én bonyolítják le a csoportbeosztás és a sorso­lás megtörténte után. A fordulók kezdési idő­pontjai: 6-án 9.30-kor és 14.30-kor, 7-én 9.00-kor és 14.00- kor, 13-án 9.00-kor és 14.00- kor, 20-án 9.00-kor és 14.00- kor, 21-én 9.00-kor kezdődnek a versenyek. Jégkorong A Lengyelországban zajló B- csoportos junior jégkorong-vi­lágbajnokságon az 1-6. helyért lejátszott mérkőzésen Norvégia óriási küzdelemben 3-1 (2-0, 1-1, 0-0)-re legyőzte a magyar gárdát, melynek egyetlen gólját Orsó szerezte. A sport világában az elmúlt év egyik legnagyobb visszatérője az amerikai Mike Tyson volt, aki börtönbüntetésének - nemi erőszak miatt kényszerült rács mögé - letöltése után folytatta ökölvívó-pályafutását. Az egy­kori profi nehézsúlyú világbaj­nok természetesen nem „apró­pénzért” lépett szorítóba, ha­nem megint szép összegeket kasszírozott. „írón Mike” szabadulása óta kétszer mérkőzött, s mindkét el­Fráncescoli és Az El Pais című lap hagyomá­nyos szavazásán az Ameriká­ban játszók közül az uruguayi Enzo Francescolit, illetve az Európában szereplők közül a libériái George Weah-t jelölték 1995 legjobb labdarúgójának. A szakvezetőknél az uruguayi Nunez és a holland van Gaal lett a győztes. Összeállították az álomcsapatokat, ebben a kö­vetkezők kaptak helyet: Amerika: Jose Luis Chila­vert (paraguayi) - Luis Capurro (ecuadori), Carlos Gamarra (paraguayi), Roberto Trotta (argentin), Eber Moas (urugu­ayi), Cafu (brazil), Leonel Al­lenfelét - egyformán honfitár­sai - könnyedén kiütötte, igaz, sem Peter McNeeley, sem Bus- ter Mathis nem tartozik a sportág hivatásos mezőnyének élvonalához. Tyson a két ököl­vívó legyőzésére összesen 10:01 percet használt fel, s az összecsapásokkal 50 millió dol­lárt keresett, tehát az elmúlt év­ben percenként körülbelül 5 millióért bokszolt. Pestiesen szólva, nem semmi! Weah a legjobb varez (kolumbiai), Diego Ma­radona (argentin), Enzo Fran- cescoli (uruguayi), Edmundo (brazil), Romario (brazil). Európa: Peter Schmeichel (dán) - Matthias Sammer (né­met), Franco Baresi (olasz), Paolo Maidini (olasz), Paulo Sousa (portugál), Femando Hi- erro (spanyol), Dejan Savicevic (jugoszláv), Jari Litmanen (finn), George Weah (libériái), Alessandro Del Piero (olasz), Marc Overmars (holland). Tavaly Cafura és Maidinire, illetve az argentin Carlos Bian- chira és a holland Johan Cruyffra esett a választás. Meghívásos torna Az elmúlt évhez hasonlóan, közvetlenül az ausztrál nem­zetközi bajnokság előtt meghí­vásos férfi tenisztornának ad otthont Melbourne. Az év első Grand Slam-via- dalának felkészülési versenyén erős lesz a mezőny, hiszen az indulók között található a világ- ranglista első két helyezettje, az amerikai Pete Sampras, vala­mint honfitársa, Andre Agassi is. Az esemény többi résztve­vője: Jim Courier (amerikai), Wayne Ferreira (dél-afrikai), Michael Stich (német), Jevge- nyij Kafelnyikov (orosz), Pat Rafter (ausztrál) és Stefan Ed- berg (svéd). A tavalyi torna döntőjében két amerikai játékos, Michael Chang és Pete Sampras csapott össze. A mérkőzést 7-6, 6-3-ra Chang nyerte meg.^ Az idei meghívásos esemény január 10-től 13-ig tart, míg az ausztrál nemzetközi bajnokság két nappal később kezdődik. Atlétika Immár 71. alkalommal rendez­ték meg a brazíliai Sao Pauló- ban a nagy népszerűségnek ör­vendő szilveszteri futóversenyt, amelyen ezúttal húsz ország ti­zenkétezer versenyzője próbált szerencsét. A férfiaknál a ke­nyai Paul Tergat (25 éves), a hőknél a brazil Carmen de Oli- veira (30) végzett az élen, s mindketten 10 ezer dollárral lettek gazdagabbak. Az európaiak közül az orosz Klara Kasapova érte el a leg­jobb helyezést, ő a nők mező­nyében 10. lett 55:46 perces időeredménnyel. Teremfoci volt, van, lesz IV. Hungária Biztosító Rt.-kupa December utolsó napjaiban nagyszabású utánpótlás-teremlabdarúgó- tomát szervezett a Szolnok Városi Sportcentrum és a sportiskola. A Ti- szaligeti Sportcsarnokban hat korosztály közel ötszáz képviselője öltö­zött mezbe a kétnapos viadalon, melyre a megyei csapatokon kívül Debrecenből, Békéscsabáról, Kecskemétről és Füzesabonyból érkeztek együttesek. Végeredmények - 11 évesek: 1. Debreceni Olasz Focisuli, 2. Békéscsaba, 3. Szolnoki VSI, 4. Jászberény. Gólkirály: Kiss Márton (DOFC). 12 évesek: 1. SZVSI, 2. Kun FC, 3. Szandaszőlősi A. I., 4. Jászberény. Gólkirály: Ábel Péter (SZVSI). 13 évesek: 1. SZVSI, 2. Kecskeméti LC, 3. Mátyás Király Á. I., 4. Kun FC. Gólki­rály: Szentmártoni Tamás (SZVSI). 14 évesek: Békéscsabai Madách Á. I., 2. SZVSI, 3. Kun FC, 4. Jászberény. Gólkirály: Czipó Péter (Békés­csaba). 15 évesek: 1. Békéscsaba EFC, 2. SZVSI, 3. Újszász, 4. Mező­túri Sí. Gólkirály: Pozsár Gábor (Békéscsaba). 16 évesek: 1. Békés­csaba EFC, 2. Kun FC, 3. Füzesabony, 4. SZVSI. Gólkirály: Lipcsei László. FIFA-torna Homokon Még decemberben kezdődött az az országos kispályás labdarúgó-baj­nokság, melyet a 4+1-es FIFA-szabályok szerint bonyolítanak le. Jász- Nagykun-Szolnok megyéből egyetlen csapat, Homok nevezett a selej­tezőkre. Makó Mihály gárdája jelenleg dobogós helyen áll, három for­duló után mindössze kettő ponttal van lemaradva a listavezető Szeged és Orosháza mögött. Csütörtökön, január 4-én viszont még javíthatnak egyébként is kedvező pozíciójukon, hiszen 18 órától a homoki sport­csarnokban rendezik a selejtező következő körét. A nyitómérkőzésen egyből a házigazdák lépnek parkettre, a szarvasiak ellen próbálják meg kiharcolni újabb győzelmüket. Reál Margit és vetélytársai Kisújszálláson December utolsó napjaiban tornaterembe költöztek a labdarúgás sze­relmesei Kisújszálláson. Rekordszámú nevezés érkezett a kupára, me­lyen huszonkét csapat, profikkal megspékelt hatosai „ugrottak” egy­másnak. A torna végeredménye: 1. Kapd, 2. Zátony, 3. Mól Rt., 4. III. félidő. A legsportszerűbb csapatnak a Reál Margitot, a legjobb kapus­nak Farkas Imrét (Kapd), a legjobb profi játékosnak Kincs Ferencet (III. félidő), amatőrnek Herczeg Pált (Zátony) és Végh Imrét (Mól Rt.) választották a szervezők, a gólkirály S. Nagy Károly (Kapd) lett 21 talá­lattal. Szökőkút Szalon-kupa Január 5-6-án országos kispályás tornának ad otthont az abonyi, rákó- czifalvi és a szolnoki Olaj-sportcsarnok. Negyvennyolc csapat küldte el nevezését a monstre rendezvényre, melyen kuriózumként egy amerikai érdekeltségű gárda is pályára lép. A csoportok beosztását, valamint a kupa pontos menetrendjét pénteki számunkban közöljük. Rosszul kezdődik az új esztendő a Szolnoki MÁV MTE-nél Menetrendszerűen kiürült a kassza A legkritikusabb helyzetben a női kosárlabdázók vannak Épp hogy elkezdődött az új esz­tendő, máris olyan hír kelt szárnyra, mely szerint megyénk legnagyobb sportegyesülete, a Szolnoki MÁV MTÉ rettentően nehéz helyzetbe került. Legin­kább a kosaras hölgyeknél érez­hető az anyagiak hiánya, oly­annyira, hogy az önálló bank­számlán lévő csapat - finoman szólva - „megroggyant”. Ter­mészetesen nyomban utánaered­tünk, vajon mennyire súlyos a helyzet, már csak azért is, mert NB I/A-s együttesről van szó, amely a várakozásoknak megfe­lelően szerepelt eleddig a baj­nokságban. Á legilletékesebbet, Hollóy Tamás ügyvezető elnö­köt kértük, öntsön tiszta vizet a pohárba.- Valóban kritikus helyzetbe kerültek a kosárlabdázók, azon­ban nyomban szeretném leszö1 gezni: nemcsak ők, hanem az egész Szolnoki MÁV MTE ve­szélyben van. Már-már menet­rendszerűen jönnek a válságos időszakok, hiszen tavaly is ja­nuárban éltünk át hasonló peri­ódust.- Miként látja, elképzelhető, hogy a Szalay-team esetleg nem képes befejezni a bajnokságot, éppen a „piszkos” anyagiak miatt?- Őszintén remélem, nem ke­rül erre sor! Január hetedikén azonban bérfizetés lesz, ami igen tekintélyes összeget tesz ki. Az ígéretek szerint azonban most még sikerül teljesíteni a játékosokkal szembeni kötele­zettségeinket.- Tudomásunk szerint a csa­pat számláján gyakorlatilag néhány fillér van csupán, va­sárnap viszont „éles” meccset játszik a Véső úti csarnokban...- Ha arra gondol, hogy eset­leg nem lesz mérkőzés, akkor határozottan kijelentem: ez fel sem merült, a szükséges 20.000 forintot mindenképpen előte­remtjük.- Régóta tartja magát az az álláspont, mely szerint, az ösz- szes szakosztállyal együtt pró­bál életben > maradni a klub. Változik-e valami a jövőben ezen a téren?- Most is határozottan kitar­tunk elveink mellett, nem kívá­nunk eredményesen működő „műhelyeket” bezárni.- Jó, jó, de a hiányzó százez­reket, milliókat azért elő kell te­remteni.- így igaz. Ezért szervezzük meg idén is a MÁV MTE- sportbált, melyet február 2-án a Tisza Szállóban kívánunk le­bonyolítani. Tavaly közel más­fél millió jött össze, bízunk benne, idén sem lesz másként. Ám ez önmagában nem elég, további lehetőségeket kell fel­kutatnunk, hogy ne tűnjön el hazánk sportéletéből a megye legnagyobb egyesülete. Ehhez nincs mit hozzáfűz­nünk. Már sokszor bizonyított a klub, ám a mai világban a magányos farkasok egyre ne­hezebben maradnak életben, ezért (már) másoktól is függ: kell-e a MÁV MTE? (S. L.) A Granada-Dakar-rali mezőnye a szokásoknak megfelelően ezúttal sem ünneplés­sel kezdte az új esztendőt. Az elmúlt évek tapasztalata alapján idén is elsősorban a francia és japán autók pályáznak az első helyekre, míg a motorosoknál a KTM-ek megszorongathatják a Yamahákat. A harmadik szakasz után Er Rachidiánál a Vatanen-Picard (finn, franciát, Citroen) kettős vezet, megelőzve a Lartigue-Perin (francia, Citroen) párost és a Wambergue-Gallagher (francia, brit, Citroen) duót. A kétkerekűek mezőnyét Stephane Peterhansel (francia, Ya­maha) vezeti Joan Roma (spanyol, KTM) és Thierry Magnaldi (francia, KTM) előtt. Országot átszelő kerékpárosversenyt tartottak Svájcban. Hazai versenyző, Dieter Run­kel győzött, fotónkon azonban a harmadik helyezett belga Peter van Santvliet látható, még verseny közben, akire ilyen piszkos szerelésben a saját édesanyja is nehezen ismerne rá. FOTÓ: FEB-REUTERS \

Next

/
Oldalképek
Tartalom