Új Néplap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-13 / 11. szám

TALLÓZÓ Egyre komfortosabb Jászkisér 3. o. 114 500 forint a minimum 4. o. Lelkipásztor - ejtőernyővel 5. o. / Érdekességek *3 f., 8. o. Elkelt a sütőipar és a papírgyár kft. Magánosítás - házon belül Az egyszerűsített privatizációs program első listájáról 37 tár­saság, köztük a Szolnoki Papírgyár Kft. és a Szolnoki Sütőipari Rt. eladására köt szerződést - harminc napon belül - az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. A 244 millió forint névértékű Szolnoki Papírgyár Kft.-ért - a meghirdetett százmilliós limitárat 20 millióval meghaladó ajánlatá­val - a Neusiedler Szolnoki Pa­pírgyár Rt. szállt,/ingbe”, s győ­zött. A másik megyei céget, a 282 millió forint névértékű Szolnoki Sütőipari Rt.-t a vállalat felső, il­letve középszintű vezetőiből - ki­fejezetten a privatizációra - ala­kult társaság tudhatja magáénak. A Panem-Invest névre hallgató kft. ajánlata 876 ezer forinttal lépte túl az ÁPV Rt 200 millió fo­rintos limitárát. Frey Ferenc, az rt. igazgatója érdeklődésünkre elmondta: az ügylet kapcsán me­rész vállalkozásba fogtak, hiszen bankhitelt is felvettek. A kft. egyedül pályázott, ám a kivásár­lásnál anyagilag is közreműkö­dött egyik fő beszállítójuk, az Al­földi Gabona Rt. A tendernyerteseknek az a szándékuk, hogy a cég részvé­nyeinek egy részét - a megszer­zett árfolyamon - megvételre felkínálják a vertikumban érintett kereskedőknek és beszállítók­nak. L. Z. A turizmus világkiállítása Utrechtben A hollandok „vevők” a Tisza-tóra Még nem ért ugyan véget az e héten zajló idegenforgalmi vi­lágkiállítás a hollandiai Ut­rechtben, máris arról adott hírt telefonon a szolnoki Tiszain- form Idegenforgalmi szolgálat vezetője, hogy igen élénk az érdeklődés a magyarországi kí­nálatok iránt, köztük az iránt, amit megyénk, Jász-Nagykun- Szolnok kínál, amely szintén bemutatkozik az idegenforga­lomnak ezen a hatalmas piacán. A millecentenárium megyei rendezvényei, a Tisza-tó pom­pás természeti környezetében tartandó nyári játékok, üdülési lehetőségek, a gyógyító vizek és termálfürdők - ezek azok, amelyek leginkább vonzzák az érdeklődő hollandusokat. A figyelem jele: jeles szemé­lyiségek látogatták meg a me­gye kiállítási standját, és már szakmai kapcsolatok kialakítá­sára is kezdődtek tárgyalások megyénk és holland, illetve más külföldi, turizmussal fog­lalkozó irodák, szervezetek kö­zött. Egyébként hazánkat tizen­nyolc szervezet képviseli e nemzetközi rendezvényen, kö­zöttük a Jász-Nagykun-Szolnok megyei. Változik a családi pótlék A kormány gazdasági stabilizációs csomagja köztudottan nem hagyta érintetlenül a szociális rendszert. A bekövetkezett válto­zások során a családi pótlék, az eddig alanyi jogon járó szociális juttatás rászorultsági alapú ellátássá módosult. Mint dr. Slakovits Ildikótól, a me­gyei egészségbiztosítási pénztár családi pótlék osztályának vezető­jétől megtudtuk, a változások ér­telmében április 1-től családi pót­lékra csupán az a szülő (vér sze­rinti, örökbe fogadó, nevelőszülő) jogosult, aki háztartásában gyer­meket nevel, és a családnak a tár­gyévet megelőző naptári évben az egy főre jutó havi jövedelme a nettó 19 500 forintot, gyermekét egyedül nevelő esetében a nettó 23 400 forintot nem haladja meg. Jö­vedelmi feltételektől függetlenül a továbbiakban is alanyi jogon jár a családi pótlék annak a nevelőszü­lőnek, akihez a Gyermek és Ifjú­ságvédő Intézet gyermeket helyez ki, a három és többgyermekes csa­ládnak, a három és többgyermekes egyedülállónak, valamint a tartó­san beteg, illetve testi vagy értelmi fogyatékos gyermeket nevelő csa­ládnak és egyedülállónak. (Folytatás a 3. oldalon) A Második Magyar Hadsereg doni katasztrófájának 53. évfordulóján emléktüzeket gyújtottak országszerte, így megyénk több településén is. Felvételünk Abonyban készült, ahol a megemlékezést zászlószenteléssel is egybekötötték. A múzeum és baráti köre által adományozott zászlót a református templomban helyezték el. fotó: mészáros Nincs elegendő influenza elleni oltóanyag a megyében Csak Berényben van látogatási tilalom A napokban az országban több kórházban is látogatási tilal­mat rendeltek el az influenza miatt. Vajon mi a helyzet me­gyénkben? A Hetényi kórházban nincs lá­togatási tilalom, decemberben 43 fekvőbeteget és 170 járóbe­teget fogadtak influenzás pana­szokkal. Ugyanez a helyzet a MAV-Kórházban is. Itt, mivel nincs szülészeti-, koraszülött- és csecsemőosztályuk, illetve az influenzás szövődményekkel je­lentkező betegek száma is mi­nimális, nem rendeltek el látoga­tási tilalmat. A jászberényi kór­házban lehet látogatni, ám a szü­lészeti-nőgyógyászati osztályon nem. Az intézményben egyéb­ként két influenzás beteg fek­szik. A karcagi kórház is nyitott a látogatók előtt, naponta 3-4 olyan beteg jelentkezik csak, akik az influenza szövődményei miatt szorultak orvosi ellátásra. Ugyanez a helyzet Mezőtúron is: az elmúlt héten összességé­ben ötvenre se tehető azoknak a száma, akik influenza vagy szö­vődménye miatt keresték fel a kórházat. A gyógyszer-nagykereske­delmi szakemberek tájékozta­tása szerint nincs elegendő inf­luenza elleni oltóanyag a me­gyében. A két külföldi készít­mény pillanatnyilag (pénteken) beszerezhetetlen, a magyarból az A vírus elleni védőoltásból rendelkeznek készlettel. Helyet keres a megyei könyvtár Mint arról tegnap hírt adtunk, döntés született, hogy Szolno­kon kiköltözik jelenlegi helyé­ről a Tiszaparti Gimnázium lánykollégiuma, s az épületet a megyei könyvtár kapja meg. A költözést leginkább a megyei múzeum várja, amely ilyen módon juthat hozzá a könyv­tár jelenlegi helyiségeihez, je­lentősen bővítve a rendelkezé­sére álló területet. A dolog sürgős, legkésőbb július else­jéig el kellene kezdeni a felújí­tási munkákat a könyvtár je­lenlegi, renoválásra igencsak rászoruló termeiben. Csakhogy a kollégium fel­szabaduló helyiségei is felújí­tásra szorulnak, mielőtt a könyvtár beköltözhetne. A megváltozó hasznosítás pél­dául födémerősítést is igényel, tekintettel a raktározandó könyvek súlyára. Ez az elke­rülhetetlen rekonstrukció is el­tarthat egy évig. A kiviteli ter­vek egyébként várhatóan ja­nuár 20-ra készülnek el. A megyei könyvtár nagy gondja abból adódik, hogy je­lenlegi helyéről el kellene köl­töznie, de az új helyét csak kö­rülbelül 1997 tavaszán foglal­hatja el. (Folytatás a 3. oldalon) Adóelőleg-levonás Rendeződni látszanak az adóe­lőleg levonásával kapcsolatos problémák, amelyek egyeseket aránytalanul magas befizetéssel sújtottak volna. A munkáltatók az APEH állásfoglalása szerint az adóelőleg kiszámításakor nemcsak a munkabért, de az ál­taluk kifizetett összes jövedel­met is figyelembe vehetik. Állami vállalatok Javult az elmúlt évben az Ál­lami Privatizációs és Vagyon­kezelő Rt.-hez tartozó társasá­gok jövedelmezősége, növeke­dett a vagyonuk és a folyó áras árbevételük, de ugyanakkor romlott pénzügyi helyzetük, kö­telezettségeik nőttek, foglal­koztatottaik létszáma csökkent. Csökkenő támogatás A Földművelésügyi Miniszté­rium, valamint az Ipari és Ke­reskedelmi Minisztérium szak­értői együtt keresik a megoldást arra, hogy az agrárágazat ex­porttámogatásának csökkenése ne okozzon helyrehozhatatlan károkat. A különböző javasla­tokat a hét végére elkészítették a szakértők és ezután kezdőd­nek az egyeztető tárgyalások - közölte Benedek Fülöp, az FM közigazgatási államtitkára. El­mondta, hogy az 1995-ös esz­tendő 45 milliárdos exporttá­mogatásával szemben az idén erre a célra 32 milliárd forint jut, de még ezt is csökkenti az elmúlt évi 5-6 milliárdos túllé­pés összege. Mindez hátrányo­san érinti az élelmiszergazda­ságot. Krajcsovics Éva festőművész munkáiból nyűt kiállítás teg­nap délután Szolnokon, a Mól Galériában. fotó: m. j. wmm Amerikai piknik keretében mutatták be tánctudásukat tegnap délután a szolnoki I Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola idegenforgalmi tagozatának tanulói. Az elsőévesek a kötelezően tanult társastánccal (képünkön), míg a nulladik évfo­lyamosok az olasz nyelvhez választott reneszánsz lépésekkel mutatkoztak be. fotó: csabai Járműparkunk egyre öregszik Minden tizedik autó balesetveszélyes? A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közlekedési Felügyelet első fokú hatóságként jár el - többek között - a közutakkal, a köz­úti járműközlekedéssel kapcsolatos ügyekben. Járműfelügye­leti munkájuk során tavaly összesen 38 ezer műszaki vizsgát végeztek el úgy, hogy a dolgozók létszámának csökkenése mel­lett tevékenységi körük újabb feladatokkal bővült. Munkájuk során elgondolkod­tató tapasztalatok birtokába juthatnak a szakemberek. Többek között például érde­kes, hogy míg az elmúlt évek­hez képest tizedével csökkent a vizsgaszám, addig a felügye­letnél vizsgáztatott járművek száma az 1994 évihez képest emelkedést mutat. Az első forgalomba helye­zések számának apadása bi­zony tükrözi a megye járműál­lományának alakulását. A fel­ügyeletnél vizsgáztatott sze­mélygépkocsik átlagéletkora meghaladja all évet, ez a te­herautók vonatkozásában még rosszabb: 19 és fél év. Ezzel párhuzamosan a járművek mű­szaki állapotának romlása is megfigyelhető. A felügyelet vizsgálóállo­másain végzett ellenőrzések alkalmával közel minden tize­dik esetben állapítottak meg olyan hiányosságokat, ame­lyek már a közvetlen baleset- veszélyes állapotot jelentik. A közlekedési felügyelet - csakúgy mint tavaly - idén is igen nagy hangsúlyt kíván fek­tetni a járművek komplex köz­úti ellenőrzésére. Tavaly mint­egy 21 ezer ilyen ellenőrzésre került sor, amelynek 16 száza­lékánál állapítottak meg vala­milyen hiányosságot. Ennél kedvezőbb azonban, hogy a műszeres környezetvédelmi vizsgálatok során már közel sem tapasztaltak ennyi sza­bálytalanságot. Igen szomorú képet fest közlekedési morálunkról az a tény, hogy azok, akik ittas ve­zetésük miatt bevont jogosít­ványuk visszaszerzésére tarta­nak igényt, az utánképzésre je­lentkezők 65 százalékát teszik ki. A felügyelet az elmúlt év baleseti adatait alapul véve egy igen érdekes összegzést végzett. Megvizsgálták, mi­lyen autótípusokkal okozták a legtöbb bajt. Ezek szerint a Ladák vezetik a listát, őket a Trabantok követik, harmadik helyen az Opelek állnak.-hgy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom