Új Néplap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-20 / 298. szám
1995. december 20., szerda Sport 11. oldal Az év sportolói -1995 Az 1995. esztendő legjobb magyar sportolóinak díjátadó ünnepségét, a Sportcsillagok gálaestjét rendezték meg hétfőn este a Magyar Köztársaság Kormányvendégházában. A Magyar Sportújságírók Szövetségének hagyományos szavazásán, amely ezúttal a 38. volt a sorban, 166 újságíró adta le voksát az év legjobb férfi és női sportolójára, csapatára, edzőjére, valamint szövetségi kapitányára. Ez utóbbi választás rendhagyó volt, mert idén csak a helyszínen tudták meg a meghívottak, hogy kit ért a megtiszteltetés ebben az évben nyújtott teljesítménye alapján. A Kormányvendégházban megjelent Kuncze Gábor, a sportot felügyelő miniszter, a belügyi tárca vezetője, Aján Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, valamint Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke is. Novotny Zoltán, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke mondott elsőként köszöntőbeszédet, amelyben hangsúlyozta, hogy az újságíróknak idén sem volt könnyű dolguk, de éppen az az örömteli ebben a szavazásban, hogy évről évre' lehet válogatni a magyar sikerekben. Kuncze Gábor belügyminiszter a kormány nevében üdvözölte a meghívott sportolókat, szakembereket, hangsúlyozva, ő továbbra is szurkolóként kíséri figyelemmel a magyar sportolók szereplését, és a választás nehéz terhét örömmel adja át az újságíróknak. A bevezetők után fény derült arra, az 1995-ben kik lettek az év sportolói. 1995 legjobb magyar női sportolója: Kőbán Rita (kajakozó) 1168 pont, 2. Egerszegi Krisztina (úszó) 692, 3. Takács Erika (súlyemelő) 174, 4. Oláh Katalin (tájékozódási futó) 162, 5. Ináncsi Rita (atléta) 159, 6. Szalay Gyöngyi (vívó) 74. 1995 legjobb magyar férfi sportolója: Pulai Imre (kenus) 1061. 2. Repka Attila (birkózó) 330, 3. Hanzély Ákos (öttusázó) 268, 4. Feri Attila (súlyemelő) 212, 5. Güttler Károly (úszó) 178, 6. Hugyetz Lajos (kick-box-versenyző) 127. 1995 legjobb magyar edzője: Ludasi Róbert (kajakkenu) 797, 2. Fábiánné Rozsnyói Katalin (kajak-kenu) 449, 3. Novák Dezső (labdarúgás) 432,4. Kiss László (úszás) 303, 5. Dunai Antal (labdarúgás) 119, 6. Németh András (kézilabda) 97. 1995 legjobb magyar szövetségi kapitánya: Vajda Vilmos (kajak-kenu) 973, 2. Horkai György (vízilabda) 671, 3. Dunai Antal (labdarúgás) 269, 4. Kovács Tamás (vívás) 208, 5. Kancsal Tamás (öttusa) 150, 6. Benyik János (tenisz) 136. . 1995 legjobb magyar csapata: Horváth Csaba, Kolonics György (kenusok) 997, 2. a vízilabda-válogatott (Benedek Tibor, Dala Tamás, Fodor Raj- mund, Gyöngyösi András, Kásás Tamás, Kosz Zoltán, Kuna Péter, Monostori Attila, Németh Zsolt, Tóth Frank, Tóth László, Varga Zsolt, Vincze Balázs) 581, 3. a Ferencváros labdarúgócsapata (Albert Flórián, Ba- batunde Fatusi, Hajdú Attila, Hrutka János, Kecskés Zoltán, Keller József, Goran Kopuno- vic, Zoran Kuntic, Szergej Kuznyecov, Lisztes Krisztián, Dejan Milovanovic, Nagy Zsolt, Nyilas Elek, Páling Zsolt, Simon Tibor, Szeder József, Szűcs Mihály, Telek András, Vincze Ottó) 258. 4. a női pár- bajtőrvívó-válogatott 195, 5. a Davis Kupa-teniszválogatott 186, 6. labdarúgó olimpiai válogatott 121. A díjátadás után a különdíjak kiosztására került sor. Különdí- jat kapott az idén százéves fennállását ünneplő Magyar Olimpiai Bizottság, Puskás Ferenc, az Aranycsapat csapatkapitánya, akit az évszázad legeredményesebb labdarúgójának választottak, és Iharos Sándor volt világcsúcstartó futó, aki 40 éve lett az év sportolója. A Sportcsillagok gálaestje Gallov Rezső . államtitkár zárszavával ért véget. Az OTSH elnöke elmondta, hogy az 1995. esztendő nagyszerű eredményei szép reményekre jogosítanak fel a jövő évi atlantai olimpiai szereplést illetően. Kőbán Rita: - Tavaly is az év legjobbjának választottak, ami azért is nagy dolog, mivel Egerszegi Krisztinával versenyben lenni és megelőzni őt nagyon nehéz. Gratulálok ve- télytársaimnak, hiszen mi egymás eredményei által leszünk még „többek”. Pulai Imre: - Nincs okom panaszra, mert lassan autókereskedést nyithatok a támogatók jóvoltából. Már kaptam egy Opel Omegát, egy Opel Corsát, most pedig egy FIÁT Unóval leptek meg. K. O. a harmadik menetben. A most visszatérő Mike Tyson már az első menetben fölénybe került Buster Mathissal szemben. A philadelphiai találkozóit Tyson minden tekintetben felülmúlta ellenfelét, és a 3. menetben kiütéssel győzött. fotó: feb/reuter Új vezetőség Férfi kosárlabda NB I. Az idén utoljára A Hotel Stadion éttermében tartotta közgyűlését Magyar Röplabda Szövetség. Az összejövetelen nagy horderejű döntéseket hoztak, a legfontosabb, hogy az MRSZ új elnöke Meleghegyi Tamás József lett. A fórum első részében az augusztus óta a sportágat irányító ügyvezető testület elnöke, Mondi József fűzött szóbeli kiegészítést a szervezet beszámolójához, majd az alapszabály módosításáról alakult ki többórás vita. Az új alapszabály értelmében vezető tisztségviselők megválasztására került sor. Az elnöki funkcióra két személyt jelölt a bizottság, Bemáth Bea és Vermes Péter személyében. Ekkor a teremben az egyik képviselő azt kérte, hogy Meleghegyi Tamás József nevét is vegyék fel a listára. Az ügyvezető elnöki posztra szintén két jelölt akadt, Mondi József és Németh Lajos. Titkos szavazás után jelentős többséggel a Magyar Röplabda Szövetség elnöke Meleghegyi Tamás József lett, míg az ügyvezető elnöki munkakört, főállásban Németh Lajos látja el a következőkben. Még egyszer össze kell kapnia magát az Olaj KK együttesének szerdán délután Nagykőrösön. Hozzá kell tenni, nem könnyű a feladat, hiszen a fiúk még mindig azon morfondíroznak, hogy Alexe és Papac akcióját vajon miért minősítették Szamosék támadó faultnak a 35. percben 71-71-nél, a kritikus ponton. Egyénileg nem vitatható a Te- gáz pillanatnyi előnye, ám az Olaj lelkesedésével annyit nem tudott kompenzálni a különbségen. hogy még a játékvezetők tévedésit is kibírja. Most már késő a bánat,, arra kell ügyelni, hogy a Hódmezővásárhelytől megmaradjon a tisztes távolság, amihez nagyon kell(ene) a nagykőrösi győzelem, hiszen a vásárhelyiek 29-40-es félidő után 61-77-re legyőzték az Abeljanovval jegyzett Alba- compot Székesfehérvárott. Hétfőn Tóth Zoltánnal tréningeztek a szolnokiak, mert Góbi Ricsi és Mérész Tamás Tatán vendégszerepeitek a szó igazi értelmében. Ott tartotta ugyanis az MKOSZ hagyományteremtő szándékkal évzáró ünnepségét, amelyre a két fiú is hivatalos volt mesterük kíséretében. A szerény jutalmat állófogadás követte, amelyre a felvezetést Éles István humorista vállalta magára az egykori Dolly Roll-os Ricsi művész úr társaságában, aki play-back- számaival rezegtette a mintegy száz résztvevő dobhártyáit. Visszakanyarodva az Olaj KK-hoz, kellemetlen hír, hogy Alexe térde megsérült a Tegáz elleni mérkőzés első félidejében. A másodikra azért érkezett jócskán megkésve és pihent abban tizenkét percet, mert La- doniczki doktor injekcióival próbálta játékra alkalmas állapotba hozni a rokonszenves légióst, akinek ma délutáni játéka egyelőre kérdéses. Nem jó előjel, annyi bizonyos, ám az Olajnak bármilyen összetételben a győzelemre kell törnie, hogy valamelyest nyugodtan, szeretetben teljenek a karácsonyi ünnepek, és a ránk köszöntő kilencvenhatos esztendőt erőben. elszántságban kezdhessék a nyolc között maradás megmaradt esélyeivel. Autósport - Forma-1 1996-ban Schumacherék visszatérnek a Hungaroringre A kétszeres világbajnok Michael Schumacher 1996-ban a Ferrarri szerelőinek magyarázza észrevételeit fotó: traco A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) legutóbb a francia fővárosban, Párizsban ülésezett. A Bernie Ecclestone által vezetett testület tanácskozását követően közzétette a jövő évi Forma-1-es versenynaptárt. Az autós gyorsasági világbajnokság 1996-os programjában - a várakozásnak megfelelően - tizenhat futam található, köztük nagy örömünkre - az elmúlt tíz esztendőben már megszokott időben - augusztus 11-én a Magyar Nagydíj, a mogyoródi Hungaroringen. Ugyan az idei versenysorozat már befejeződött a „száguldó világcirkusz” pilótái számára, de az „átigazolások, istállócserék” következtében jó néhányan még most is nap mint nap róják a köröket az európai tesztpályákon. Hill, Schumacher és társaik elsősorban az es- torili, monzai és silverstone-i ringet kedvelik, így leggyakrabban ott bőgnek fel a versenyautók a „holt szezonban”. A március közepén startoló jövő évi szezon érdekessége, hogy az ausztrál Grand Prix - mely eddig rendre az évad zárófutamát jelentette - ezúttal nyitja a sorozatot, tehát az első három viadalt Európától távol, a tengerentúlon rendezik 1996- ban. Az 1996-os versenynaptár: Március 10: Ausztrál Nagydíj (Melbourne), március 31: Brazil Nagydíj (Interlagos), április 7: Argentin Nagydíj (Buenos Aires), április 28: Európa Nagydíj (Nürburgring), május 5: San Marinó-i Nagydíj (Imola), május 19: Monacói Nagydíj (Monte-Carlo), június 2: Spanyol Nagydíj (Barcelona), június 16: Kanadai Nagydíj (Montreal), június 30: Francia Nagydíj (Magny-Co- urs), július 14: Brit Nagydíj (Silverstone), július 28: Német Nagydíj (Hockenheim). AUGUSZTUS 11: MAGYAR NAGYDÍJ (Hungaroring), augusztus 25: Belga Nagydíj (Spa-Francorchamps), szeptember 8: Olasz Nagydíj (Monza), szeptember 22: Portugál Nagydíj (Estoril), október 13: Japán Nagydíj (Suzuka) Kosárlabda: utánpótlástorna Karcagi álomcsapat Szerdai műsor Kézilabda. Magyar Kupa, férfiak, második mérkőzés: Ózdi KC-Mol Szolnok KK, 17.00 Kosárlabda. NB L, férfiak: Nagykörös-Szolnoki Olaj KK, 17.00. Államfői segítség Bolíviának Jacques Chirac, Franciaország hivatalban lévő köztársasági elnöke arra kérte meg Juan Carlos Wasmosyt, Paraguay államfőjét, hogy a Dél-amerikai Labdarúgó Szövetségnél próbálja meg kieszközölni, Bolívia saját pályáin rendezhesse meg hazai világbajnoki selejtezőit. Ismert, a nemzetközi szövetség (FIFA) Orvosi Bizottsága megállapította, hogy a tengerszint felett nagy magasságokban található bolíviai pályák alkalmatlanok nemzetközi mérkőzések lebonyolítására. A FIFA Végrehajtó Bizottsága úgy határozott, hogy a kérdésről a dél-amerikai szövetségnek kell döntenie, hiszen csak ők érintettek a kérdésben. Wasmosy kijelentette, örömmel tesz eleget Chirac kérésének, hiszen a dél-amerikai szövetség elnökét barátjának tudhatja. Rangos sportesemény helyszíne volt a karcagi Városi Sportcsarnok, ahol a helyi diák- sportbizottság Karcag Kupa kadett kosárlabdatomát rendezett. A három nap alatt összemérte tudását a Magyar Kadett Válogatt, a Nyugat és a Kelet területi ifiválogatottja, Budapest ifiválogatottja, Karcag ifjúsági és kadettesapata. A hazaiak színeiben az 1990- ben és ’92-ben országos mini bajnokságot nyert együttes tagjai játszottak, így a nézők újra karcagi mezben láthatták az Erdei-Boldizsár-Bódi-Fe- renczi négyest, akik azóta már az Olaj KK gárdájába kerültek. A nyitónapon a hazai ifik 109- 83-ra legyőzték a „keletieket”, míg a helyi kadettek 65-60-ra alulmaradtak a magyar kadett- válogatottal szemben. Másnap revansot vettek a rendezők, ifijeik 105-59-re verték az orszáGarri Kaszparov, a Profi Sakk Szövetség (PCA) orosz világbajnoka ismét bebizonyította, hogy az emberi értelem még mindig hatékonyabb, mint a mesterséges; legalábbis a sakkozás terén. Kaszparov ugyanis nemrég ismét összemérte erejét egy gos csapatot. A torna hajrájában már csak az volt a kérdés: ki szerzi meg a második helyet? Ez végül a kadettválogatottnak sikerült, miután egy ponttal jobbnak bizonyult „Keletnél”. A három szolnoki fiatal, a Szarvas-Kiss-András trió bebizonyította, helye van a magyar kadettválogatottban. A torna végeredménye: 1. Karcagi ifik, 2. Magyar Kadett Válogatott, 3. Kelet válogatott, 4. Budapest válogatott, 5. Nyugat válogatott, 6. Karcagi kadettek. A díjakat Porpáczy László, a kosárlabda-szakosztály utánpótlás-referense adta át. A szervezők összeállították a torna válogatottját is: e szerint Láncos Sándor (Kadett), Steiger Péter (Nyugat), Deák Csaba (Kelet), Ferenczi Tamás (Karcag ifi) és Legény Péter (Bp.) játszott végig kiemelkedően. számítógéppel, s a csatát 1.5- 0.5 arányban megnyerte. A számítógép, amelyet Kaszparov most legyőzött, másodpercenként 172 ezer lépésvariáció elemzésére képes. Ismert, hogy a világbajnok tavaly vereséget szenvedett egy kisebb teljesítményre képes komputertől. Kaszparov verte a számítógépet (A) Sólyom elhagyja fészkét Jász-Nagvkun-Szolnok megyében az egyik legfelkapottabb labdarúgóedzőnek Sólyom Vilmost, a jászalsó- szentgyörgyiek (volt) mesterét tartja a közvélemény. A fiatal szakember „lángolására” a szövetség vezérkara is felfigyelt, így nem véletlen, hogy a hosszú idő után nyáron ismét összehívott megyei válogatott marsallbotját az ő kezébe adta. Akkor még senki sem sejtette, decemberben új egyesületi kispad után kell néznie a trénernek. Már a nyolcvanas években hosszabb ideig dolgozott Jász- alsószentgyörgyön, de akkor szinte minden szavát lesték a játékosok, klubvezetők és szurkolók egyaránt. Azóta azonban megváltozott a helyzet, a kilenctagú elnökség teljesen magára hagyta, és ami lényeges, sokkal kevesebb pénzből volt kénytelen gazdálkodni. Ráadásul a csapat Sólyom Vilmos új kispad után néz a téli szünetben nagy részét az idei esztendőben „idegen” játékosok alkották, akik közül nem mindenki nyerte el a kritikus szentgyör- gyi közönség tetszését.- Mikor januárban átvettem az együttest, a 17. helyen állt, tavasszal nemcsak bent maradtunk, 4e felzárkóztunk a középmezőnybe, most pedig nyolcadikként zártuk a szezont. Ugyan több ajánlatot elutasítottam novemberben, de remélem, hamarosan találok magamnak kispadot - értékelt röviden Sólyom Vilmos, (g. j.)